A szék mellett: Dr. Csiszár Róbert – biológiai fogászati tanácsai

fridrik.bela
Senior WordPress developer

„A fogászati problémák végigkísérik életünket, és felmerülő kérdéseinkre sokszor nem kapunk választ”

 

 

 

Tisztelt Doktor Úr!

 

Már régóta szenvedek az amalgámtömések okozta tünetektől. Eddig candida ellen kezeltek, de nem hozta meg a várt gyógyulást. Olvastam, hogy addig nem is lehet a gombát kiirtani, amíg a fémek a szervezetben vannak. Ősszel kicseréltettem mind a 10 tömésemet. Azóta próbálkozom alga szedésével, de még mindig ugyanazok a tüneteim. Hallottam a Phönix nevű készítményekről, és szeretném megkérdezni Öntől, hogy ez önmagában elég-e a fémkivezetéshez? Egyáltalán lehet magunkat otthon „saját szakállra” kúrálni, vagy forduljak inkább szakemberhez? Segítségét előre is nagyon köszönöm!

 

Annamária

 

Kedves Annamária!

Az amalgámtömések cseréje nem jelenti egyúttal az amalgámterhelés megoldását. A szervezet nehézfém-„mentesítése” (higany és a levegőszennyezésből származó ólom, kadmium) viszonylag hosszú folyamat, 3-7 hónap. Ez alatt az idő alatt nemcsak a „gyógyszerek” rendszeres szedése, hanem a táplálkozás átalakítása is fontos. A szervezetben (bélnyálkahártya, nyirokszövet, kötőszövet, kiválasztó rendszer, csontok, ízületek, idegszövet stb.) lévő lerakódások évek-évtizedek alatt történtek. Ennek mobilizálásához és eltávolításához is időre van szüksége a szervezetnek. Ezt a folyamatot nevezzük – a német szakirodalomból átfordított – „kivezetésnek”.

 

A cserék egész időtartama alatt mindenképpen szednie kellett volna napi 1 Selenor tablettát (lásd novemberi lapszám), és elvégeznie a Phönix rotációs méregtelenítő kúrát, ez utóbbiról a nagyobb gyógyszertárakban kaphat felvilágosító anyagot. Itt röviden csak annyit, hogy a Phönix cseppek körforgásszerűen méregtelenítik a szervezet egyes – leginkább terhelt – szervrendszereit; a Phönohepan a májat, a Solidago a vesét, az Antitox a kötőszövetet, a Lymphophön a nyirokrendszert. A Plumbum pedig a bélrendszert és az immunrendszert erősíti. Természetesen most sincs ezzel elkésve, tájékoztatásképpen összefoglalom az egyéb, „házilag” is elvégezhető eljárásokat.

Általános méregtelenítési eljárások

Célszerű a nehézfém-kivezetést általános méregtelenítési eljárásokkal kiegészíteni: kolon-hidroterápia, vastagbélátmosás, hashajtás, szauna, diéták, böjt.

A méregtelenítés megkezdésekor, majd a kezelés alatt is heti egy léböjtnap javasolt; csak friss gyümölcslevek, gyógyteák, préselt zöldséglevek fogyasztása. Az egyhetes böjtkúrát

1-2 napos léböjt vezeti be, majd 3-4 napos „magkúra” követi; napi egyszeri tengeri sós vízben főtt, enyhén fűszerezett, kásaszerű árpa, köles, hajdina vagy barna rizs („jang-típusú” gabonák). A magkúra alatt folyamatosan gyümölcs-, zöldséglevek, gyógyteák fogyaszthatók.

Az egyhetes böjt után fokozatosan térjünk rá a nehezebb ételek fogyasztására; főtt zöldség hidegen sajtolt olajon, serpenyőben enyhén megpirított, párolt zöldség, alapjavaslatok:

• a zsíros ételek, vörös húsok (sertés is) kerülése

• hal, tengeri hal legalább hetente egyszer

• sütés helyett párolás

• sok gyümölcs, zöldség

• teljes őrlésű kenyér

• hidegen sajtolt olajok a salátákhoz is

• főtt paradicsomos ételek (nem ketchup), szójatermékek, sárgarépa, spárga

• tengeri só használata, a fehér cukor és a túl erős fűszerek kerülése

 

A gyógyszeres kezelés általános szempontjai

Természetesen mindenképpen célszerű szakembertől tanácsot kérni, biológiai/komplementer fogorvos, természetgyógyász, méregtelenítéssel foglalkozó szakorvosok stb., de egyes viszonylag egyszerű terápiákat magunknak is be tudunk állítani.

A nyomelemek közül fontos a már említett szelén, a cink, a vitaminok közül az E-vitamin (mindhárom megtalálható egy készítményben: az E-vit-szelén-cink nevű tablettában, napi 2). Az E-vitamin antioxidáns hatású is, csakúgy, mint a C-vitamin, ebből a töméscsere alatt napi 200-500 mg javasolt, a szintén antioxidáns koenzim Q10-ből pedig, 2 hónapon keresztül, napi 20 mg.

Egyéb méregtelenítő hatású készítmények, pl. a fokhagyma-galagonya-fagyöngy, a szójalecitin, az aloe vera és az algakészítmények. A bélrendszer és az immunrendszer regenerációját segítik a lactobacilus/acidophilus készítmények, a macskakarom.

A folyadékbevitel – napi 1,5-2 liter, a szervezet átmosása céljából – a méregtelenítés lényeges elemét képezi, a léböjt, a hígított zöldség-, gyümölcslevek, a szénsavmentes, lúgos ásványvizek, a hígított gyógyvizek szabadon választhatók, kinek-kinek az ízlése szerint.

A gyógyteák közül antioxidáns hatásával kiemelkedik a zöld tea, valamint a csalán, a borsmenta, a hibiszkusz és a kamilla. Egyéb méregtelenítő teakombinációkból, pl: aranyvesszőfű, diólevél, bodzavirág, fagyöngy, kutyabenge, cickafarkfű és egyéb gyári készítményekből 3×2-3 dl a javasolt. Az erőteljesen méregtelenítő teakombinációkat csak az első fázisban, kb. 1 hónapig alkalmazzuk, majd térjünk át a hígított gyógynövényteákra. A teákat ne cukorral ízesítsük, hanem ha szükséges, barna cukorral vagy jó minőségű mézzel, cukorfogyasztás az egész méregtelenítés alatt kerülendő.

Terhesség és szoptatás alatt a gyógyszerek közül csak vitaminkészítmények adhatók!

Üdvözlettel, jó egészséget kíván.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Kivezetés és méregtelenítés allergiahajlam esetén

Kivezetés és méregtelenítés allergiahajlam esetén

Egyre többen allergiásak. Az allergiás reakció az immunrendszer téves működésének eredménye, amikor immunrendszerünk testidegen, de…
Tartsuk  formában a kötőszöveteket!

Tartsuk formában a kötőszöveteket!

A kötőszövetek fogalmát nyugodtan értelmezzük szó szerint, ugyanis a feladatuk valóban a különféle egyéb szövetek,…
A bőség ára: veszélyben a máj

A bőség ára: veszélyben a máj

A máj elzsírosodása minden negyedik európai polgárnál megtalálható, és a tendencia növekszik. Az esetek többségében…
Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Szinte nincs is olyan ember, aki legalább egyszer ne találkozott volna a fejfájással. Mások éveken…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Makuladegeneráció

Makuladegeneráció

Ideghártyánk közepén helyezkedik el az éles látás helye, amelyet sárgafoltnak, latinul makula luteának nevezünk. Ezen…
Bélszanálás, mint bázisterápia

Bélszanálás, mint bázisterápia

Amióta a prominensek nyíltan propagálják a béltükrözést, és a kutatók felfedezték, hogy beleinkben van a…
Méregtelenítés a fogászatban- Amalgám, higany

Méregtelenítés a fogászatban- Amalgám, higany

Az integrál orvoslás - integral medical, medication - az orvoslás legújabb, legmodernebb irányzatát jelenti. Az…
Fogzás és homeopátia

Fogzás és homeopátia

„A fo­gá­sza­ti pro­blé­mák vég­ig­kí­sé­rik éle­tün­ket, és fel­me­rü­lő kér­dé­se­in­kre sok­szor nem ka­punk vá­laszt.”