Fagyöngy a rák ellen

Fagyöngy

A fagyöngynek már évezredekkel ezelőtt is nagy gyógyító erőt tulajdonítottak. Hippokratész az időszámításunk előtti 440 körül lépbajok ellen ajánlotta a kivonatát, a későbbi évszázadok füveskönyvei pedig számtalan különféle bajra javasolták gyógyírként. Így például epilepsziás rohamokra, magas vérnyomásra, reumatikus bántalmakra, ízületi kopásra és számos női bajra.

Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója 1921-ben javasolta először, hogy a fagyöngykivonatot rákos betegek kezelésében is ki kellene próbálni, méghozzá a bőrük alá injekciózva. Tanácsait azonban csak néhány svájci orvos fogadta meg, majd a háború után egyes német orvosok is követték svájci kollégáik példáját. Számos esetben bebizonyosodott, hogy a kezelés hatására a daganat visszavonult, a páciensek általános állapota lényegesen jobb lett, életminőségük javult, és megnövekedtek életkilátásaik.

Csak placebohatás?

A fagyöngyterápiát azonban a hivatalos orvostudomány a mai napig gyanakodva fogadja. A kritikusok azt vetik alkalmazói szemére, hogy a gyógyulási eredmények csak a placebohatásnak tulajdoníthatók, és tudományosan nem igazolhatók. Éppen ezért jó húsz évvel ezelőtt Mechelke professzor és csapata elhatározta, hogy a Hohenheimi Egyetem genetikai intézetében tesztelni kezdik a fagyöngykivonat hatásait. Kísérleti alanyul részben egészséges emberi kötőszöveti sejtek, részben ráksejtek szolgáltak, mindkettőt úgynevezett sejtkultúra formájában speciális táptalajon, laboratóriumi csészében tenyésztették. Ez a módszer megismételhető, és mivel a tenyészeteknek nincsenek idegsejtjeik, a placebohatás esetükben nem jöhet szóba.

A vizsgálatokhoz a szakemberek a teljes friss növényből nyert kivonatot használták (Helixor), amely előállítása során nem megy keresztül feldolgozási folyamatokon.

Hogyan hat a fagyöngy a sejtekre?

Hogyan hat az anyag a táptalajon lévő sejttenyészetek szaporodási képességére? Ennek során megfigyelhető-e valamilyen különbség a kétfajta sejtcsoport között? A válasz egyértelmű: a fagyöngykészítmény befolyásolja a sejtek osztódását, méghozzá a tumorsejteknél jobban, mint a kötőszöveti sejteknél. A rákterápiában ugyanis – de az egész orvostudományban – fontos, hogy az alkalmazott gyógyszer hatása szelektív legyen, azaz az egészséges sejteket lehetőleg ne károsítsa, a beteg sejteket azonban megakadályozza a növekedésükben, vagy elpusztítsa. A fagyöngykivonat bizonyos töménységénél a kötőszöveti sejtek szaporodása a donor életkorától függően mindössze három-hét százalékkal esett vissza, ellenben a tumorsejteké 14 százalékkal. Ezzel bebizonyosodott, hogy a készítmény alkalmas a rák kezelésére. Ezt a pozitív eredményt egy további felfedezés is alátámasztotta: egy kísérletben a kutatók rájöttek, hogy a Helixor nemcsak citosztatikus hatással van az emberi rákos sejtekre, tehát nemcsak szaporodásukat gátolja, hanem citotoxikus is, azaz képes elpusztítani az eleven rákos sejteket.

Milyen fagyöngyöt válasszunk?

A következő kérdés az volt, hogy vajon van-e különbség összetételben és ezzel hatásban a lombos fákon, illetve a tűlevelűeken növekedő fagyöngy között. Kísérletekben az almafáról származó fagyöngy valóban több leukémiás rákos sejtet pusztított el, mint a fekete fenyőről származó, az erdei fenyőn levő fagyöngy kivonata pedig még kevésbé bizonyult hatásosnak. Mechelke professzor szerint azonban a hatás függ a rákos megbetegedés fajtájától is.

Nincs hozzászokás

A tumorok gyógyszeres kezelésének nagy problémája, hogy olyan sejtek is képződnek, amelyek már nem reagálnak az alkalmazott szerre, rezisztensek. A hagyományos rákellenes készítményeknél megfigyelhető, hogy a betegek 98 százalékának állapotában először javulás áll be, majd rosszabbodás, mert kialakul a rezisztencia. Ilyenkor általában új szert vetnek be, de sajnos a folyamat azoknál is általában ugyanígy játszódik le. A fagyöngynél azonban hasonló folyamatot nem figyeltek meg.