Mi zajlik a visszerekben, amitől kitágulnak?
Mint tudjuk, a vérkeringés köreinek és irányának megértésében döntő szerepe volt a vénabillentyűk felfedezésének. Ez volt az egyik bizonyíték, ami igazolta a vérkeringés egyirányúságát. Az ember két lábra állásakor magasabb véroszlop nehezedik a visszerekre, mint négykézláb helyzetben. Ezt a mai napig az eseménysor döntő láncszemének tartjuk. Kitüntetett szerepe van álló helyzetben a vénabillentyűknek. Ha ezek a billentyűk nem zárnak jól, akkor a vér nemcsak a szív irányába, hanem azzal ellentétesen is áramlik, emiatt a vér nem tud elegendő mértékben a szív felé elfolyni, felhalmozódik a vénában, a túlzottan nagy mennyiségű vér nyomja, feszíti a lentebbi vénaszakasz falát, ez okozza a kitágulást. Egy ideig tartotta magát ez a nézet, azonban rájöttek, hogy nem lehet a megnövekedett nyomás az egyetlen ok, hiszen a verőérrendszerbe átültetett visszerek nem tágulnak ki! Ma már tudjuk, hogy egy eseménysor vezet a visszértágulat megjelenéséhez, amelynek csak egy része a meg növekedett nyomás.

Indítóokként a visszerekben mozdulatlanul álló, pangó vért tartjuk. Ha valaki mozdulatlanul áll, a bőr alatti visszereiben a vér nagyon lassan áramlik. Csak az egészséges visszerekben van ilyenkor egy minimális áramlás. Ha viszont a visszér billentyűje beteg, azaz nem zár teljesen, akkor a billentyűk közötti résen visszacsorog az a kevés vér, aminek a szív felé kellene áramolnia. Tehát a nem jól záró billentyű rontja a visszeres keringést, megakadályozza ezt a kis áramlást, és a vénás vér teljesen mozdulatlanná válik.
Megfigyelték, hogy mozdulatlan vér esetén a fehérvérsejtek kitapadnak a véna belső falára. Hosszabb idő után a falba vagy a billentyűbe beszivárognak. A véna falába és billentyűjébe bekerült fehérvérsejtek egy idő után ott el is pusztulnak. A fehérvérsejtek normálisan a szervezetet védik a baktériumoktól, ezért gyilkos anyagokat tárolnak, a szervezet őrzése érdekében. Ezek a baktériumokat pusztító anyagok a visszér falában történő szétesés alkalmával szabaddá válnak, és ott magát a saját szervezetet károsítják. A visszér falában szabaddá váló savszerű anyagok az évek során tönkreteszik a véna falában lévő izmokat és rostokat. Ez a folyamat a vénafalat gyengíti, a vénás vérnyomás, pangás, feszítés után nem tud rugalmasan visszaállni eredeti méretére, vagyis kitágul.
Egy adott vénaszakasz tehát a fenti módon megy tönkre és tágul ki, a szakasz alján lévő billentyű is tönkremegy, és a sérült billentyű lemezei zárásképtelenné fognak válni, közöttük visszacsurog a vér. A nem záró billentyűk következtében az alatta lévő vénaszakaszban is megszűnik a vér áramlása a szív felé. Lassan, fokozatosan ez a vénaszakasz is kitágul, és ennek a szakasznak az alján lévő billentyű is tönkremegy, nem zár. Így halad lefelé tovább a tágulat, végig az egész éren, végig a végtagon. A nagyon tág visszerek azért olyan tágak, mert bennük nagy a nyomás, tehát ezt a nagy nyomást vezetik tovább az ér további szakaszára és tágítják a lejjebb lévő visszérszakaszt is.
Leggyakrabban a láb belső oldalán, teljes hosszában húzódó visszértörzs betegszik meg. Először fent a combtőben lévő billentyű megy tönkre, majd halad a folyamat lassan lefelé. Nemcsak az értörzs, hanem annak oldalágai is kitágulnak, megnyúlnak, kanyargóssá válnak. A sok állás, cipekedés, nagyobb testsúly több, hosszabb ideig ható terhelést jelent, gyorsítja a visszerek kitágulását, míg a kímélet lassítja azt.
A folyamat megindításához szükséges magasabb nyomás rendszerint a test belsejéből és fentebbi részéből indul. Ez a magas nyomás vezetődik az erekben, és kerül át a bőr alatti erekre. A visszérbetegség csak a bőr alatti visszereket érinti, itt nincs külső támaszték az erek körül, csak a tágulékony bőr van. A felületes és mély visszereket összekötő érszakaszok tehát kulcsfontosságúak a betegség kialakulásában és további súlyosbodásában.

Mindezekből adódik a kezelés módja. Az indító momentumot, az első billentyű hibás záródását nem tudjuk megakadályozni, mert az rendszerint öröklött. Beavatkozni csak az ezt követő folyamatba tudunk. A test belsejéből a felület felé vezető ereket, amelyek a pangást és a magasabb nyomást közvetítik, ki lehet iktatni. Ez nem okoz vérkeringési zavart a szervezetben. Ezeket az ereket tehát, ha túltágultak, bennük a billentyűk nem jól zárnak, akkor le kell kötni, sebészileg el kell távolítani vagy injekcióval el lehet hegesíteni. Ha további erek is kitágultak, azokat is ki kell venni vagy el kell zárni. Erre tehát azért van szükség, mert mint a fentiekből tudjuk, a visszerek kitágulásáért a már kitágult, tehát nagy belső nyomású érszakaszok a felelősek. Minél tágabbak az erek, annál gyorsabb a rosszabbodás. Van, aki a túltágult erek feszítését, fájdalmát érzi, van, aki nem. Ez nem függ össze a folyamattal. Gyakori az is, hogy túltágult, de fájdalmatlan visszértágulaton lép fel szövődmény – trombózis, gyulladás vagy fekély.
A kezelési lehetőségek felsorolását azért kezdtük a műtéttel, mert ez a legszemléletesebb. Átmeneti jó hatást érünk el a rugalmas pólyával vagy harisnyával is. Ezt a panaszos betegek azonnal érzik, hiszen a rugalmas szorítás összepréseli a túltágult vénát, annak feszülése megszűnik, a láb pihentebb, könnyebb lesz.
A visszérgyógyszerek szedése, ill. a kenőcsök alkalmazása is a tágult erek összehúzódását kívánja elérni. Hatásuk a még rugalmas ereken jobban érvényesül, mint a már végletesen kitágultakon. Ennek ellenére ezekben az elkeseredett esetekben is célszerű szedni, mivel egyes hatóanyagok még a fentebb említett fehérvérsejt-kitapadást is gátolják, ezzel a folyamatot lassítani tudják.
A visszértorna során olyan gyakorlatokat ajánlunk, amelyek kiürítik az ereket. A gyertyaállásban végzett lábfejkörzés vagy biciklizés ezt a célt szolgálja. A betegek rendszerint saját maguk rájönnek, hogy hasonló helyzetben célszerű pihentetni a lábukat. A hideg vizes lábzuhany a visszereket összehúzza, alkalmas arra, hogy a panaszokat enyhítse.