Migrén

Sasvári Orsolya

Világszerte sok millió ember szenved migrénben, és az érintettek között háromszor  annyi a nő, mint a férfi. Az erős, gyakran hányingerrel és hányással kísért, féloldali fejfájás akár három napig is tarthat.Sok páciens a betegséggel vívott sok esztendős küzdelem után lemond a siker reményéről is. Ám eredmény ilyenkor is elérhető.

Folyamatosan új migrénterápiákról hallunk hírt, miközben jó néhány betegnél semmiféle javulást nem érnek el. Bár a kutatások tovább folynak, ez új szempontokat nem hozott az orvosi gyakorlatba. A migréneseknek körülbelül háromnegyede roham esetén sikerrel alkalmazza a triptánokat, ezek a gyógyszerek azonban nem teszik ritkábbá a rohamokat. Éppen ellenkezőleg, minél többször veszi be valaki az ilyen jellegű gyógyszert (főleg ha egy hónap alatt több mint hétszer), annál gyakoribbá, erősebbé és hosszabbá válhatnak a rohamok. A betegek nagyjából egynegyedénél vagy nem segítenek a triptánok, vagy olyan mellékhatásokkal járnak, hogy az illető nem hajlandó bevenni a gyógyszert. Főként ezeknél a pácienseknél figyelhető meg a beletörődés, ami semmilyen esetben sem helyeselhető! A természetgyógyászat ugyanis számtalan olyan módszert ismer, amely javítja a beteg állapotát akut roham esetén, illetve képes a tünetek fellépését csökkenteni vagy éppen megakadályozni.

A migrénesek körülbelül felénél bizonyos meghatározott tényezők váltják ki a rohamot. Egy angol vizsgálat például azt igazolta, hogy amennyiben ezt a kiváltó okot ki lehet küszöbölni, akkor a rohamok gyakorisága a felére csökken.

A szakirodalom 200 migréntriggert ismer, és vagy sok lehetősége létezik a migrén kiváltásának, vagy ezek a kiváltó tényezők mind ugyanolyan mechanizmussal működnek. A legtöbb migrénkiváltó megnöveli a noradrenalin szintjét (ez az izgatottság hormonja), vagy a nitrogén- monoxidét, amely kitágítja az ereket. Mivel a noradrenalin megnöveli a nitrogén-oxid szintjét, és vice versa, itt a migrén kiváltásának mechanizmusáról lehet szó.

A migrén legfontosabb kiváltói a stressz és a menstruáció. A stressz nemcsak olyan lelki feszültséget okozó eseményeket jelent, mint például házastársi veszekedés, munkanélküliség vagy egy hozzátartozó halála, hanem bármi, ami negatívan érinti a testet, például a vércukorszint csökkenése, túl kevés folyadék fogyasztása, magnézium-, oxigén- vagy alváshiány és egyebek. A csokoládé, sajt vagy egyéb élelmiszer fogyasztásának szerepét általában eltúlozzák, mivel a migrénes rohamoknak legföljebb 20 százalékát váltja ki valamilyen étel.

A migrénes betegek felénél bizonyos tünetek – sápadtság, hideg kéz stb. – már egy-két nappal az esemény előtt jelzi a rohamot. Ha ilyenkor naponta háromszor egy tabletta domperidont adnak a betegeknek (ez olyan szer, melyet a migrénesek amúgy is kapnak hányinger esetén), akkor a rohamok 75 százaléka megakadályozható.

Sajnos erről az egyszerű módszerről nem minden érintett tud. Hasonlóképpen megelőzésre szolgálhat az autogén tréning és/vagy nagy adag magnézium beszedése. A migrén megelőzésében a táplálkozás nagyon fontos szerepet játszik. A táplálkozás bármilyen megváltoztatásánál jelentős placébóhatás várható. Ehhez jön még az a hatás, hogy minden egyes étrendváltás „megrázza” a vegetatív idegrendszert.

Ez a két jelenség ad magyarázatot arra, miért vezet kezdetben minden étrendi átállás (a zsír-, a fehérje- vagy a szénhidrátfogyasztás csökkentése, vegetárius koszt) a migrénrohamok megritkulásához.

Jó néhány tanulmány alátámasztja, hogy a szénhidrátban szegény táplálkozás kiváló eredményeket hozhat migrénes betegeknél. Nem is általában a szénhidrátok, hanem az egyszerű szénhidrátok és főleg a cukor fogyasztását tanácsos korlátozni. Az összetett szénhidrátok, mint amilyenek például a teljes őrlésű lisztből készült ennivalók, kimondottan ajánlhatók. A cukorról való lemondást régóta javasolja a természetgyógyászat, ez manapság aktuálisabb, mint valaha.

Mivel a vércukorszint esése könnyen migrénes rohamot provokálhat, az érintetteknek tanácsos napi öt étkezést beiktatni, és közben is elrágcsálni egy almát vagy korpás kekszet. Ugyancsak bizonyított, hogy a vegetárius étkezés a rohamok csökkenéséhez vezet. További fontos tennivaló a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása: elsősorban víz, szénsav nélkül, kevés kávé, kóla és alkohol és szintén kevés gyümölcslé. Kerülendő a sok só (migrénkiváltó), viszont sok káliumra és magnéziumra van szükség.

A migrénkezelésben a páciens kórtörténete alapján kezdhető el a kezelés. Ha egy nőnek az első gyereke születését követően jelentkeznek a rohamai, akkor a hormonokat kell befolyásolni (természetes módon), ha valakinek erős székrekedése van, azt kell orvosolni. A laboreredmények is értékes információkat hordoznak. Ha egy migrénes betegnek vashiánya van vagy vérszegény, ezt kell megszüntetni, ha emelkedett a hisztaminszintje, ezt normalizálni. Alacsony magnéziumszint esetén tanácsos a magnéziumterápia. Ha ezek a kézenfekvő módszerek nem hoznak javulást, tovább kell nyomozni. Fontos a migrénnapló vezetése, abból mindjárt látszik, valami használt- e vagy sem.

Az átlagos migrénes betegnek egy vagy két rohama van egy hónap alatt. Ha ezek száma növekedni kezd – elsősorban akkor, ha nem több nyolcnál –, a gyógyszerek túlzott használatára lehet gyanakodni. Ha valaki túl sok gyógyszert vesz be (ez főleg triptánoknál fordul elő), akkor természetgyógyászati módszerekkel lehetséges és tanácsos a gyógyszerfogyasztást a minimumra korlátozni. Kiváló eredményt hoz ezen a téren a böjt. A böjtölés első napján szinte menetrendszerűen fellép egy roham, de azzal meg lehet küzdeni, adott esetben akár gyógyszert is adni.

Kiváló megoldás a mozgás-lazító terápiamagnézium kombinálásából előálló alapterápia. A mozgás gazdaságosabbá teszi a szív- és keringési rendszer működését. Ez ugyanaz az eredmény, mint amit a hivatalos orvoslás béta-blokkolókkal szokott elérni. Az amerikai irodalomban szerepel egy migrénes beteg, aki teljesen tünetmentessé vált, amióta napi 14 kilométert fut. Ez persze nem feltétlenül követendő cél, de ha valaki hetente háromszor 2-4 km-t fut vagy akár csak sétál, annál szinte mindig javulás áll elő. A szobabicikli is jobb a semminél, de a nap (D-vitamin), a fák (oxigén) és a szép környezet (lazítás) plusz pozitív hatást jelent.

A bázisterápia további elemeit a magnézium adagolása és a lazító technikák jelentik. A legjobb magnéziumsó a magnézium-citrát: migrén esetén ebből napi 600 mg szedését javasolják. A magnézium még sokkal nagyobb mennyiségben is adagolható mindaddig, amíg a migrén el nem múlik. Ennek a kezelésnek az előfeltétele, hogy a beteg ne szenvedjen vesebántalmakban, és olyan orvos felügyelete alatt álljon, aki ismeri a magnézium tulajdonságait. A lazító eljárások közül az autogén tréning a leginkább időtakarékos, de bizonyos idő után hat csak. Ha valaki egy éven át intenzíven gyakorol, azaz naponta 1-3 alkalommal 5 percet, akkor teljesen elmúlhatnak a migrénes rohamai. Szintén jó hatású a progresszív izomlazítás és a biofeedback, mindkettő igazoltan csökkenti a rohamok számát.

Ugyancsak a rohamok gyakoriságának csökkentését szolgálja az agyban a „boldogsághormon”, a szerotonin szintjének növelése. Ha ugyanis ez az anyag hiányzik, gyorsan kialakulhat a roham. Ennek megelőzésére adnak triptofánt, ami a szerotonin előanyaga, ezt álmatlanság kezelésére is használják. A szerotoninszint növelésének másik módja, ha megakadályozzák lebomlását az agyban. Erre a természetgyógyászat az orbáncfüvet javasolja, míg a hivatalos orvoslás a depresszióellenes gyógyszereket.

Sok migrénesnél beválik az akupunktúra, illetve további opciót jelent a neurálterápia helyi érzéstelenítőkkel, illetve a zavarómezőterápia. Ez utóbbi ugyan csak a betegek 5-10 százalékán segít, rajtuk azonban gyorsan és tartósan. Jó tapasztalatok vannak még a széndioxid- inszufflációval, naponta 10-szer 50 ml két héten át, és a vér ibolyántúli fénnyel való besugárzásával (6-20-szor, hetente 2-szer és kéthavonta felfrissítés).

Az orvostudomány sokáig úgy gondolta, a migrént az agyi erek összehúzódása, majd kitágulása okozza. Ez az elmélet H. G. Wolfftól, a tudományos migrénkutatás megalapítójától származik. Ő a feltételezett vértolulást levezető módszerekkel kezelte, és jó eredményeket ért el például lábfürdőkkel. A mai migrénszakértők azonban elutasítják ezt az elméletet, mert a vizsgálatok nem mutattak összefüggést a migrénstádium és az erek tágassága között.

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a migrénes páciensek agya a szokottnál ingerlékenyebb, túl aktív. Az agy állandóan áram alatt áll, és ha ehhez még pluszingerek jönnek, akkor kitör a migrénes roham. Azt ma még nem tudni, mi okozza a fokozott érzékenységet: magnéziumhiány az agyban, a kalciumcsatornák beszűkülése vagy valamilyen más zavar? A természetgyógyászat számára mindenesetre elfogadható a túlzottan aktív agy elmélete, és a terápiában is hatékonynak bizonyul. Segít tehát minden olyan módszer, amely csökkenti a túlzott agyi tevékenységet. Ilyen például a Kneipp-terápia a maga öt oszlopával: mozgásterápia, vízterápia, gyógynövények, lúgos alapú táplálkozás és rendterápia. A természetgyógyászat nyugtató hatású ásványa, a magnézium is csökkenti az izgalmat és a migrénes rohamokat. A hivatalos orvostudomány az ingerelt állapotot béta-blokkolókkal csökkenti, amely a migrénmegelőzés első számú gyógyszere.

Számos migrénes betegnél előfordul, hogy a panaszaik a megfelelő ellenszer megtalálása – neurálterápia, akupunktúra, bizonyos ételek elhagyása stb. – után egy csapásra megszűnnek  anélkül, hogy ők maguk túlzottan aktív szerepet játszottak volna a saját gyógyulásukban. A legtöbbjük számára azonban az a mondás igaz, hogy csak az erőfeszítés nyeri el méltó jutalmát. Több mozgás, több lazítás, jobb táplálkozás – ez nem megy magától. Már maga az elhatározás, hogy a beteg szeretne tenni valamit a migrénje ellen, terápiás hatású lehet. Ráadásul évente a migrénes betegek körülbelül 2 százalékánál eltűnnek a rohamok anélkül, hogy a gyógyulásnak
bármiféle beazonosítható oka lenne.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Clusterfejfájás: elviselhetetlen szenvedést okoz

Clusterfejfájás: elviselhetetlen szenvedést okoz

A clusterfejfájás a fejfájás talán legerősebb fajtája. A fej egyik oldalára kiterjedő időszakonként fellángoló fájdalomrohamok…
Glaukóma kezelése rügykivonatokkal

Glaukóma kezelése rügykivonatokkal

A lakosság kb. 2%-át érinti a fokozott szemnyomás, amit zöld hályognak, orvosi nevén glaukómának neveznek,…
Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Szinte nincs is olyan ember, aki legalább egyszer ne találkozott volna a fejfájással. Mások éveken…
Magas vérnyomás kezelése gyógyszer nélkül!

Magas vérnyomás kezelése gyógyszer nélkül!

Normális vérnyomásnak általában a 120/80-as értéket tartják, de ennek megítélése nem egységes. A magas vérnyomás…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Mondd, mi fáj? Élj fájdalom nélkül!

Mondd, mi fáj? Élj fájdalom nélkül!

A fájdalom testünk figyelmeztető jelzése, segítség, hogy az életben eligazodjunk és elkerüljük a veszélyeket. Aki…
Gyermekkori fejfájás oka és kezelése

Gyermekkori fejfájás oka és kezelése

Ha egy gyermek fejfájásra panaszkodik, a szülők vegyék komolyan a dolgot. A fejfájás hátterében ugyanis…
Fejfájás

Fejfájás

Ki gondolná, hogy a krónikus fej-, hát- vagy izomfájdalmak hátterében fogászati problémák állhatnak? Az érintettek…
Migrén és fejfájás növényi gyógyszerei

Migrén és fejfájás növényi gyógyszerei

Évente több milliárd fájdalomcsillapító gyógyszer fogy, nemritkán tragikus következményekkel, az emberek többsége nem veszi komolyan…