Szívelégtelenség és szívritmuszavarok
A fejlett és köze pesen fejlett ipari orszá gokban évtizedek óta a szív- és keringésrendszeri megbetegedések vezetik a halálokok listáját. E betegségek közül az egyik leg elterjedtebb a szívelégtelenség (mio- kardiális inszufficiencia). Ilyenkor a szívizom annyira legyengül, hogy nem képes elegendő vért pum pálni az érrendszerbe.
Az ötven-hatvan éves korosztálynak mindössze egy százaléka szenved szívgyengeségben, később ez a szám meredeken emelkedni kezd. A hetvenen túli korosztálynál már 10% az előfordulási arány – az érintettek többsége férfi. A legtöbb esetben a kórok ugyanaz: kezeletlen vagy nem jól kezelt magas vérnyomás, illetve koszorúér-betegség. A következmény sok esetben szívinfarktus és szívelégtelenség. Attól függően, melyik szívkamra érintett, megkülönböztetünk jobb és bal oldali, valamint globális (teljes) szívelégtelenséget. Ezek közül a bal oldali szívelégtelenség hívja fel magára a figyelmet tipikus szimptómákkal, egyre fokozódó légszomjjal, ami már enyhe fizikai megterhelésre is jelentkezik.
A szív pumpateljesítményének hanyatlását a nemzetközi kardiológiai standardoknak megfelelően négy stádiumba sorolják. Az I. stádium lényegében az egészséges szívet jelenti. Aki két emeletet lépcsőzik felfelé, és felérve ki kell fújnia magát, mielőtt tovább tudna menni, a II. stádiumba sorolható. Aki már egy laza séta alatt is levegő után kapkod, a III. stádiumban van. A IV. stádiumban lévők már nyugalmi helyzetben, tehát ülve, fekve is levegő után kapkodnak. A kardiológia a szívelégtelenségnek két variánsát különbözteti meg. Az elsőnél a szív összehúzódáskor nyújtott (szisztolés) teljesítménye csökkent.
Ezt okozhatja korábban lezajlott szívinfarktus, kezeletlen vagy rosszul kezelt magas vérnyomás, vagy tüdőbetegség nyomán a kis vérköri pangás. Mindeme tényezők túlterhelik a szívizmot, amely ezek hatására idővel elgyengül. A másik lehetséges ok a szívkoszorúerek szűkülete, ritkábban szívbillentyűhiba vagy szívizomgyulladás.
A második variáns a szív elernyedési fázisát (diasztolé) érinti, amikor a szívkamrák megtelnek vérrel. Ezt legtöbbször a szív falának megvastagodása okozza. A falvastagodás helyet vesz el a kamrák belsejében, így azok nem tudnak elegendő vérrel megtelni. Kamrafal-vastagodást szintén okozhat magas vérnyomás, a szívizom megbetegedése (kardiomiopátia, azaz „szívizom-elfajulás”), valamint szívburokgyulladás. A szív teljesítményét bizonyos szívritmuszavarok is csökkenthetik. Ilyenkor a szív nem megfelelő ütemben dolgozik, és vagy felgyorsul, vagy lelassul. Mindkettő rontja a szív pumpateljesítményét.
A szívizmok elő- és utóterhelésének csökkentése
A kardiológiában létezik két további elterjedt kifejezés, az előterhelés (preload) és az utóterhelés (afterload). Előbbi alatt az elernyedési fázis (diasztolé) végén mért vér mennyiségét értjük. Minél nagyobb az előterhelés, annál jobban kitágulnak a kamrák, illetve a szívizom. Ez bizonyos határok között fokozza az artériákba kipumpált vér mennyiségét. Ez az ún. Frank Starling-mechanizmus, amely az erő és a feszesség egymáshoz viszonyított kapcsolatát fejezi ki. A folyamat szempontjából központi szerepet játszik a kalcium, amely közvetlen hatással van a szív előterhelésére. A szívelégtelenség súlyosbodásával azonban az előterhelési mechanizmus hatása fokozatosan gyengül, elenyészik, és a szív pumpateljesítménye csökken. Az előterhelést csökkentő gyógyszerek között szerepelnek az ún. ACE-gátlók, a szartánvegyületek, a vízhajtók és a digitáliszszármazékok.
Az utóterhelés fogalma a kilökési (szisztolés) fázis végén a kilökési ellenállás függvényében mérhető kamrafalfeszességet fejezi ki. Más szavakkal kifejezve, a szívnek le kell küzdeni az utóterhelést, hogy egyáltalán vért tudjon pumpálni. Az utóterhelés nagyjából a szisztolés vérnyomással azonos. Az utóterhelést/szisztolés vérnyomást javarészt az artériák ellenállása (szűk vagy tág állás), és részben a szívbillentyűk határozzák meg. Minél nagyobb az utóterhelés, annál kisebb a szív által az érrendszerbe pumpált vér mennyisége, hiszen a szívnek ilyenkor nagy ellenállással szemben kell dolgoznia, ezért „erőlködik”. Az utóterhelés állandósulásának hatására a szívizom idővel megvastagszik, majd később, amikor végképp kifárad, elrenyhül és kitágul.
Az utóterhelést szintén az ACE-gátlók és a szartánok, továbbá a kalcium-antagonisták csökkentik. A szívelégtelenséget, illetve annak mértékét a fent említett klinikai tünetek mellett a szív ultrahangos vizsgálata (echokardiográfia) jelzi. A szív pumpa teljesítményét főként az „EF” (ejekciós frakció) nevű paraméter fejezi ki. E paraméter alkalmas a szívelégtelenség alakulásának monitorozására a rendszeres kontrollvizsgálatok során. A szívelégtelenség helyes kezelése sok esetben az EF-érték jelentős javulását eredményezi, előfordul, hogy az érték teljesen normalizálódik. Az EF normaértéke >55%. A 30% alatti érték általában súlyos szívelégtelenséget jelez.
A vérben mérhető NT-proBNP nevű fehérje szintje szintén jól tájékoztatja az orvost a szívelégtelenség mértékéről. Minél magasabb az említett fehérje szintje, annál rosszabb állapotban van a páciens szíve. Az 1980-as évek elején a tüdőpangással és masszív légszomjjal járó, súlyos akut bal kamrai szívelégtelenséget még strophantininjekcióval (Strophanthus kombé) kezelték. Ma ezeket a szereket végleg kivonták a forgalomból. Hatóidejük meglehetősen rövid volt (akut esetben naponta három injekciót kellett beadni), ezért nitroglicerin és vízhajtó kombinációjával helyettesítették.
A hosszú távú kezelésben pedig évtizedekig a digitáliszkészítményeké volt a főszerep. A strophantin a Strophanthus gratus növény formájában ma még a természetgyógyászatban tartja magát, és főként az „öregedő szív” oxigénellátásának javítására és a szívizmok elsavasodásának enyhítésére alkalmazzák. Napjainkban a szívelégtelenséget összetett terápiával kezelik, amelyben több hatóanyagot kombinálnak egymással. A kezelés homlokterében már nem a szív közvetlen erősítése, hanem annak tehermentesítése áll, a szív elő- és utóterhelésének csökkentése formájában.
Érdekes módon egy ideje béta-receptorblokkolókat (béta-blokkolók) is alkalmaznak a szívelégtelenség terápiájában, noha ezek elméletileg csökkentik a szív pumpateljesítményét. A kutatók azonban felismerték e hatóanyagcsoport másik fontos tulajdonságát is, védelmezi a szívizmot a stresszhormonok hatásától. A megfigyelések szerint e hormonok termelődése szívelégtelenségben fokozódik, ami egyre inkább károsítja a szívet. Ezért a béta-blokkolók lényegében a túlterheléstől védik az idősödő szívet.
Lerakódások csökkentése megfelelő táplálkozással
A hivatalos orvoslás képviselői is javasolják betegeiknek (bár általában csak felületesen, mintegy mellékesen megemlítve) az olyan általános terápiás eljárásokat, mint a testsúly normalizálása, az élvezeti szerektől való tartózkodás és a mérsékelt terheléssel járó sportolás. Természetgyógyászati szempontból ezek az eljárások központi szerepet játszanak, bár a táplálkozásra vonatkozó tanácsokat pontosítani kell. A koszorúér-betegségben szenvedő pácienseknek, pláne, ha túlsúlyosak, különösen ajánlható a mediterrán étrend, amelynek hatására a koszorúerek belsejében keletkezett lerakódások gyorsabban lebomlanak. A finomra őrölt ásványföld segítségével pedig hatásosan csökkenthető a magas koleszterinszint. A halolajak (ómega-3 zsírsavak) rendszeres és megfelelő mennyiségű fogyasztása szintén védi szívünket. A vérszérum ómega-3-szintjét laboratóriumi vizsgálat útján lehet meghatározni.
Az esetleges hiányt pusztán hal fogyasztásával nem mindig lehet pótolni, ehhez étrendi kiegészítők szükségesek. Szívet tehermentesítő és szívritmust stabilizáló ásványi anyag a magnézium és a kálium. Egyes irodalmi adatok szerint a magnézium-orotát különösen hatásos szívelégtelenség esetén. Az utóbbi időkben a koenzim Q10-ről is bebizonyosodott, hogy fontos vitaminszerű anyag, amely a mitokondriumok, a sejtek energiaközpontjainak működését támogatja. A szervezetünkben található összes mitokondrium egyharmada a fáradhatatlanul dolgozó szívizomban található. A gyógynövények közül évtizedek óta a galagonyáé a főszerep a szív természetes gyógyítása terén. Szívelégtelenség esetén nagy dózisú kivonatai javallottak.
A galagonya terápiás dózisa napi 900 mg kivonat. A galagonya hatása csak késleltetve, kb. két hét rendszeres szedés nyomán alakul ki, fokozatosan. A galagonya jól kombinálható szintetikus szívgyógyszerekkel. Enyhén fokozza a szívizom pumpateljesítményét, ugyanakkor javítja a koszorúerek keringését és a szívizmok vérkeringését és oxigénellátását, ráadásul enyhe béta-blokkoló hatású is. Létezik egy speciális, paradicsomkivonatból készülő szer is, amely a vér viszkozitását javítja, és segít a trombózisok megelőzésében. A szívritmuszavarok is okozhatnak szívelégtelenséget. A legtöbb ritmuszavar azonban szerencsére ártalmatlan jellegű. Aligha létezik olyan ember, akinél 24 óra leforgása alatt ne lépne fel egy-két extra szívverés (extraszisztolé).
Ezt azóta tudjuk, amióta létezik 24 órás EGK-vizsgálat. Az 1980-as években általános gyakorlat volt, hogy minden egyes extraszisztolét igyekeztek gyógyszeresen kezelni. Aztán lassanként rájöttek, hogy ez a gyakorlat önmagában is kockázatos, sőt, az antiaritmiás szerek kritikátlan felírása egyenesen veszélyes. A szívpitvarban keletkező extraszisztolékat (szupraventrikuláris extraszisztolék) csak akkor kezelik, ha a páciens nagyon kellemetlennek érzi azokat, és szorong. Kardiológiai szempontból teljesen ártalmatlanok. A szívkamrában keletkező extra ütemeket (ventrikuláris extraszisztolék) a litván származású amerikai kardiológus, Bernard Lown után különböző kategóriákba soroljuk. Ma csak a Lownskála szerint magas fokú ritmuszavarok esetében folyamodnak gyógykezeléshez.
A pitvari remegés kockázatos
A fentiekkel ellentétben a pitvari remegés (fibrilláció) már nem annyira veszélytelen. Kereken húsz esztendeje tudjuk, hogy a pitvari remegés jelentősen növeli a szélütés veszélyét, ezért a pitvarremegésben szenvedők véralvadásgátló gyógyszert kapnak. Lehetséges, hogy a vérhígítók fontosságát kissé eltúlozzák, ugyanis az utóbbi években számos, nagy költségen kifejlesztett vérhígító (pontosabban véralvadásgátló) gyógyszert fejlesztettek ki és dobtak piacra. Ennek ellenére tény, hogy a pitvarfibrilláció jelentős kockázatot jelenthet. Főként, ha a páciensnél egyéb kockázati tényezők egész csoportja, pl. dohányzás, magas vérnyomás, cukorbetegség, családi hajlam is jelen van. Ilyen esetekben az orvos igyekszik szigorúan betartani a szakkollégium ajánlását, és felírja a vérhígítót.
Valószínű, hogy a pitvarremegés is a nem megfelelően kezelt magas vérnyomás és koszorúér-betegség következménye, bár sok esetben egyszerűen csak az „öreg szív” jellegzetes tünete. Ha fiatal korban jelentkezik, az orvosnak azonnal szívizomgyulladásra kell gyanakodnia. Emellett a pajzsmirigy-túlműködés is okozhat pitvarremegést. Azt feltételezik, hogy a 75 évesnél idősebb személyek egynegyedénél jelen van a pitvarremegés. Figyelemre méltó, milyen nagy az érintettek szubjektív érzékelésének eltérése pitvarremegés esetén. Vannak, akik szinte semmit sem éreznek, míg mások azonnal felfigyelnek rá, ha szívük elvéti a ritmust. Nem csak kellemetlennek érzik, de fizikai teljesítőképességük is jelentősen romlik.
A különösen érzékeny személyeknél megfigyelhető a perifériás pulzusdeficit nevű jelenség. Ezt úgy állapíthatjuk meg, hogy a szívverések számát (lehetőleg EKG-val számolva) összevetjük a csuklónál tapintható pulzusszámmal. Minél nagyobb a két szám közötti különbség, annál rosszabb az egyén szívének pumpateljesítménye. A pitvarremegést béta-blokkolókkal vagy klasszikus antiarritmiás szerekkel, súlyos esetben defibrillátorral vagy ún. katéteres ablációval kezelik. Az alkalmazandó eljárás mindig a páciens életkorától és általános állapotától függ.
A szív tehermentesítése mértékletes evéssel és ivással
Pitvarremegés esetén a holisztikus gyógyászat a szívelégtelenség kezeléséhez hasonló stratégiát javasol. Minél előbb normalizálni kell a testsúlyt, és be kell szüntetni az élvezeti szerek fogyasztását. Az alkohol abszolút tabu! Osztrák kardiológusok még a kávét és a csípős fűszerek élvezetét sem tanácsolják.
A tapasztalati orvoslásból tudjuk, hogy főként a kiadós esti étkezések és a has felfúvódása kedvez a pitvarremegés kialakulásának. Ezért este már csak kis adagokat együnk, és vacsora után tegyünk egy rövid sétát. Szintén javasolt a stresszcsökkentés bármely formája: erdei séta, csi-kung, meditáció, Jacobson-féle progresszív izomellazítás stb. Az izgalmakat – főként este – lehetőleg kerüljük. Bár a pitvarremegés
bármely napszakban jelentkezhet, főként az éjfél utáni egy-két órában gyakori. Az idősebb páciensek rendszeresen arról számolnak be, hogy az éjszaka közepén jelentkezik náluk a kellemetlen ritmuszavar, amely azonban két-három óra múltán spontán megszűnik.
A ritmusavar jellege – tehát, hogy egyszerű extraszisztoléról vagy fibrillációról, azaz remegésről van-e szó – csak EKG-val, méghozzá 24 órás EKG-val állapítható meg. Mind a terápia, mind a megelőzés szempontjából rendkívül fontos a kockázati tényezők, pl. a dohányzás, a túlsúly és a magas vérnyomás megszüntetése.
A szakorvosok szerint a cukorbetegség, az örökletes hajlam, a negatív stressz és a magas LDL-koleszterinszint szintén döntő jelentőségű kóroki tényező. A veszélyeztetett személyek esetében további kockázati tényezőket is figyelembe kell venni, a vér ómega-3-szintjét, a homociszteinszintet, a fibrinogénszintet, a CRP-, a Q10-, a szelén-, a magnézium- és a D-vitamin-szintet, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A megállapított hiányokat megfelelő készítményekkel kell pótolni.
A kardiológiai kezelés természetgyógyászati kiegészítése tartós javulást eredményez
Súlyos szívelégtelenség vagy szívritmuszavar esetén a hivatalos orvoslás abszolút megkerülhetetlen, de a komplementer, azaz kiegészítő, támogató jelleggel végzett természetgyógyászati terápia jóval többet nyújthat, mint sokan gondolnák. A klasszikus természetes gyógymódok pedig központi jelentőségűek a megelőzésben.
Galagonyareceptek
Galagonyatea
Egy csészényi mennyiséghez két teáskanál szárított galagonya-hajtásvéget és -levelet leöntünk 2,5 dl forrásban lévő vízzel, majd 20 perc múlva leszűrjük és apránként elkortyolgatjuk. Hosszabb távon is nyugodtan fogyaszthatjuk, akár naponta háromcsészényit, mivel a galagonya állandó fogyasztás mellett sem okoz semmilyen mellékhatást.
Szívcseppek
Mozsárban szétzúzott vagy aprított galagonyatermést befőttesüvegben felöntünk annyi vodkával, hogy ellepje. Légmentesen lezárjuk az üveget, és hat hétig érleljük a keveréket. Végül leszűrjük, a növényi részeket jól kipréseljük. A leszűrt folyadékot sötét gyógyszeres üvegekbe töltjük. A szívcseppekből naponta háromszor 10–15 cseppet szedünk kevés vízben elkeverve. A tinktúra szíverősítő hatású, de a szívkoszorúér-meszesedés kiegészítő kezelésére is alkalmas, továbbá a keringés általános serkentésére, támogatására használható.