Öt tudnivaló a krónikus vesebeteg kialakulásáról

tgymagazin.hu
#stroke #szívelégtelenség #terápia #vese
A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több mint 800 millió embert érint. Noha az idősek és a nők között gyakrabban fordul elő, legnagyobb kockázatnak a cukorbetegek és a magas vérnyomásban szenvedők vannak kitéve, az előbbiek közül minden harmadiknak, az utóbbiak esetében pedig minden ötödiknek van valamilyen vesebetegsége. Évente milliók halnak meg a betegség okozta szövődményekben: az előrejelzések szerint 2040-re a krónikus veseelégtelenség lesz az 5. leggyakoribb halálozási ok világszerte.

Sajnos a korai krónikus vesebetegség legtöbbször tünetmentes egészen a későbbi stádiumokig, illetve komolyabb szövődményekig, így ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk érdemes mielőbb orvoshoz fordulni: viszkető, száraz bőr, étvágytalanság, hányinger, indokolatlan fogyás, fáradtság, illetve a vizelet mennyiségének eltérése a megszokottól. A későbbi szakaszokban a tünetek között jelentkezik még a folyadék-visszatartás következtében kialakuló ödéma a lábban és lábszáron, a légszomj, az izomgörcsök, az alvási problémák, illetve a kellemetlen szájszag.

Ödéma a lábon a vesebetegség következményeként.
A vesebetegség tünetek között jelentkezik a folyadék-visszatartás következtében kialakuló ödéma a lábban és lábszáron, a légszomj és az izomgörcsök

Vesebetegség megelőzése és diagnosztizálása

A rendszeres szűrővizsgálatnak kiemelt szerepe van, különösen a magas kockázatú csoportokban, például cukorbetegeknél vagy magas vérnyomásban szenvedőknél. A krónikus vesebetegség korai felismerése meghatározó a betegség hosszú távú kimenetele szempontjából. A diagnózis felállításához elegendő lehet egy egyszerű vérvétel, valamint egy vizeletvizsgálat. Ezeket a házorvosnál elérhető nagylaborvizsgálat keretében lehet kérni és mindenki számára javasolt évente megismételni.

Ha nem kezelik, a krónikus vesebetegség súlyos egészségügyi problémákhoz, például szívbetegségekhez és stroke-hoz vezethet. Amennyiben a vesék teljesen leállnak, a szervezetben felhalmozódik a víz és a salakanyag és urémia alakul ki, ami akár halálos is lehet, ha a beteg nem kap azonnal dialízist, vagy nem történik veseátültetés.

A kezelés kialakítása a betegség stádiumától függ, a főbb terápiás eljárások a következők:

  • Életmódbeli változtatások – az egészség megőrzése érdekében, többek között az alkohol és cigaretta elhagyása, sófogyasztás visszaszorítása. Egészséges étkezés, és túlsúly leadása, rendszeres mozgás, és a nem vényköteles gyógyszerek túlzott fogyasztásának kerülése ajánlott.
  • Gyógyszer – a krónikus vesebetegségre már elérhetőek gyógyszeres terápiák és az ajánlások is azt javasolják, hogy érdemes olyan kezelést választani, mely bizonyítékokon alapul a vesebetegség progressziójának késleltetésében. Továbbá érdemes kezelni a magas vérnyomást, a diabéteszt vagy a magas koleszterinszintet is, mely a krónikus vesebetegség kiváltásának okai között szerepel, mivel segíthet a tünetek enyhítésében és a betegség előrehaladásának lassításában.
  • Dialízis – művese vagy vesepótló kezelés, amellyel megtisztítják a vért a felhalmozódott méreganyagoktól, erre előrehaladott krónikus vesebetegség esetén van szükség.
  • Veseátültetés – szintén erre előrehaladott stádiumban alkalmazzák.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

A lipödéma könnyen összetéveszthető a nyiroködémával vagy az elhízással

Vaskos combok, dudorokkal teli bőr, és folyamatos fájdalom: a lipödéma vagy zsírödéma krónikus zsíreloszlási zavar,…
További érdekes cikkek a magazin július-augusztusi számának tartalmából

További érdekes cikkek a magazin július-augusztusi számának tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.
Még több érdekes cikk a magazin július-augusztusi számának tartalmából!

Még több érdekes cikk a magazin július-augusztusi számának tartalmából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Tegyünk jót a tüdőnkkel!

Tegyünk jót a tüdőnkkel!

Oxigén nélkül nincs élet. Csak akkor vagyunk egészségesek és akkor megfelelő a teljesítőképességünk, ha a…
Sikeres hátterápia: a Dorn-módszer

Sikeres hátterápia: a Dorn-módszer

A német gerincgyógyító eredményesen szabadítja meg embertársait a legsúlyosabb hátfájdalmaktól is. Még a közvetlenül porckorongsérv-operáció…
Így erősítsük a vénáinkat!

Így erősítsük a vénáinkat!

Ha egy hosszabb nap végén, amikor egész nap álltunk vagy ültünk, a lábunkat nehéznek és…
Miről árulkodnak a szemek?

Miről árulkodnak a szemek?

Külsőnk a szervezet egészének atlasza. Sok betegség már évekkel a klinikai tünetek megjelenése előtt láthatóvá…