Tabutéma: a rossz szájszag

A mindennapi életben feltűnően sok olyan esettel találkozunk, amikor a szaknyelven halitózisnak vagy foetor ex orisnak nevezett szájszag nem csak meglévő egészségügyi problémák jelzése, hanem karriert érintő, a szakmai előrehaladást is gátló gondokat okoz. Mégis az emberek általában sokkal kevésbé mernek beszélni róla, mint a szexuális gondokról! Valóban… figyelmeztettünk valaha is bárkit, hogy a lehelete meghökkentő, ez ügyben vizsgáltassa ki magát?

Mindenesetre valószínűleg igen sok ember érintett ezzel a közösségi kellemetlenséggel kapcsolatban. Japánban készítettek egy felmérést, amely szerint a 30 éven felüliek 24, a gyermekek 10 százalékánál észlelhető volt kifejezett rossz szájszag. Európában nem készült ilyen felmérés, de a felnőttek körében itt is 20 százalék körülire teszik a „kábító leheletesek” számát.

Bármilyen meglepő, a halitózis is pszichoszomatikus betegség, aminek nagyon sok kiváltó oka lehet, és egyáltalán nem arról van szó – ahogy azt a közvélemény tartja -, hogy a gyomor vagy az emésztőrendszer állapota a meghatározó létrejöttében.

Okai között szerepelnek élettani, kórélettani és pszichés okok egyaránt.

A leggyakoribb élettani okok a következők: táplálkozási anomáliák (sok fokhagyma, hagyma, alkohol, éhezés, böjtkúra); dohányzás; gyógyszerek; hormonális átállási periódusok (pubertás, terhesség, menopauza); hiányzó szájhigiéne (a fogszuvasodás például savas irányban csökkenti a nyál pH-ját – kedvező körülményeket teremtve a kóros baktériumflórának -, míg a lúgos pH kedvező irányban befolyásolja a szájból kiáramló levegő szagát).

Ez utóbbi azért igazán lényeges, mert a vizsgálatok szerint a szájbűz 85-90 százaléka a baktériumflóra kóros megváltozásából, illetve az „oda nem illő” egysejtűek által termelt vegyületek következtében jön létre. Ilyen esetekben az anaerob, vagyis a nem oxigén-anyagcseréjű baktériumok kerülnek túlsúlyba a szájban és az orrgaratüregben. Nálunk dr. Horváth István professzor és dr. Tihanyi István végeztek olyan ultramikroszkópos kísérleteket, amelyek az egyébként nehezen kitenyészthető baktériumok jelenlétét is ki tudták mutatni. A szájpanaszokkal küszködőknél leggyakrabban (91 százalékban) a protozoonok fordultak elő, 63 százalékban a treponémák (a szifiliszt okozó baktériumok rokonai!), a helikobakterek (amelyek sok gyomorfekélyért is felelősek) 44 százalékban. A treponémák azért is veszélyesek, mert toxinjai kimutathatóan szerepet játszanak a koraszülések gyakoriságának fokozódásában, a szív-érrendszeri betegségek súlyosbodásában, az érelmeszesedés gyorsításában. A száj kóros flórájának baktériumaiból endotoxinok szabadulnak fel. Ezek közül a legfontosabbak bizonyos aminok (például a cadaverin), valamint olyan kénvegyületek, mint a kénhidrogén, a metil-merkaptán, a dimetil-szulfid vagy a dimetil-diszulfid. Ez utóbbiakat nevezik illékony kénvegyületeknek, angol betűszóval VSC-nek (Volatile Sulphur Compounds). E vegyületek az emberi orr, illetve szaglás számára különösen észrevehetőek, de még közöttük is jelentős eltérések állnak fenn. A metil-merkaptánra például az orrunk százszor érzékenyebb, mint a kénhidrogénre!

Az illékony kénvegyületek a rossz szájszag mellett igen sok kárt is okoznak a szervezetben. Megemelik a szájnyálkahártya átjárhatóságát a toxinok számára, felgyorsítják a kötőszövet és a fehérjék leépülését a szervezetben, és elősegítik a sejtkárosító szabad gyökök keletkezését. Tudnunk kell, hogy a gyomor-bél traktusba bejutó endotoxinokat az epe semlegesíti, így a szájnyálkahártyán át felszívódó mérgek elkerülik a neutralizálás természetes útját.

Megfigyelték azt is, hogy ha a szájban a treponémák kerülnek túlsúlyba, akkor az súlyos ínysorvadást, foglazulást idézhet elő. Ez a flóraeltolódás nem csak a fogmosás hiányával vagy elégtelen voltával függhet össze, hanem elsősorban a fogkövek alatt, valamint a foggyökerek és a fogíny közötti tasakokban kialakuló kedvező tenyésztési körülményekkel is. Módfelett ajánlott tehát a fogkövek rendszeres, fogorvos által történő eltávolítása, míg a tasakokat a tapasztalat szerint a megfelelő lézeres kezelések oldják meg leghatékonyabban.

Másik oka a treponémák elszaporodásának az orális vagy anális szex lehet, hiszen minden szervünkben – nem véletlenül – más és más baktériumfajták élnek, s azok idegen testtájakra, szervekbe kerülve kóros állapotokat idéznek elő.

A szájbűz kóros elváltozásokkal járó oka megint csak igen sokféle lehet. Eredményezheti:

• Szisztémás anyagcsere-betegség (például cukorbetegségben acetonos, májbetegségben egérszagú, vesebetegségben húgyszagú lehet a lehelet).

• Kiindulási helye lehet az orr és a melléküregek, az orrgarat, a hörgők és a tüdő – különösen fertőzés vagy széteső daganat esetén.

• Okozhatják komoly bőrbetegségek (ekcéma, herpesz, nyílt sebek, daganatok).

• Fertőzéses megbetegedések (diftéria, tífusz).

• Származhat a rossz szájszag visszagurgitáló gyomortartalomtól, a nyelőcső vagy a gyomor rosszindulatú daganatától is. Az azonban tény, hogy a kellemetlen szájszag rendszerint azért nem az emésztőrendszerből származik, mivel normálállapotban a nyelőcső izomzata ernyedt állapotban van, és ezért a felfelé áramlani akaró orringerlőket visszatartja.

• A legkülönbözőbb gyógyszerek bomlástermékei szintén adhatnak speciális, kellemetlen szájszagot.

Mindezeken kívül ismeretesek ún. pszichogén halitózisok is. A beteg ilyenkor pszichológiai tünetképekhez társulóan rossz szájszagról panaszkodik, amelyet mások nem éreznek. Néha a panasz súlyos gondolkodásbeli zavarokat tükrözhet (ezt nevezik szomatikus hallucinációnak). Panaszolhatja hipochondriás beteg is, aki minden kis tünetét kórosnak éli meg.

Különleges esetnek számít, amikor a beteg szaglászavarban (parozmiában) szenved. Ez valójában szaglási hallucináció, mely kapcsán a beteg nem létező szagokat érez. A rossz szájszagnak ugyanis további kellemetlensége az, hogy az azt kibocsátó egyén rendszerint egyáltalán nem észleli.

A pszichés tényezők jelentőségét megerősítik orvostanhallgatókon végzett vizsgálatok is. Egy komoly vizsga előtt kimutatták, hogy lényegesen csökkent a nyáltermelésük, s ezzel párhuzamosan emelkedett szájukban a rossz szagú illékony kénvegyületek mennyisége. Azoknál a fiatal hölgyeknél, akik menstruáció előtti tünetképben (PMS-ben) szenvedtek, az eredmények hasonlóak voltak.

Mint említettük, a kellemetlen lehelet legfőbb oka a szájüreg flórájában az ún. anaerob baktériumok túlzott térnyerése. Ezek legfőképpen a nyelven – annak is a hátulsó felszínén -, a foglepedékben, a száj nyálkahártyáján, a fogak melletti tasakokban (30 százalékkal nagyobb mértékben, ha a tasak 4 mm-nél nagyobb!), a garatmandulák kriptáiban, valamint az arc- és a homloküregben találhatóak. Német kutatók úgy találták, hogy a szájüreg kóros baktériumainak mintegy kétharmada a nyelvlepedékben találja meg tenyészhelyét!

A nyelvlepedék vizsgálata egyébként a kínai nyelvdiagnosztika egyik legfőbb eleme, így abból a különböző szervek, szervrendszerek kóros állapotára pontosan következtetni lehet, és útmutatást is ad az adekvát terápiát illetően.

A diagnózis különlegességei

Németországban 1990-ben egy speciális műszert, az ún. halimétert fejlesztették ki a szájbűz mértékének meghatározására. Ez a készülék a kilélegzett levegőben méri a kóros illatot adó kénvegyületek koncentrációját, amit a szenzor ppb egységekben ad meg. Értékeléséhez tudnunk kell, hogy az emberi orr számára 75 ppb a küszöbérték, vagyis már ennyi részecskét képes érzékelni. Ez a mérési technika 150-200 ppb közötti tartományt tart normális értéknek, a rossz lehelet kategóriát pedig 300-500 ppb közé teszi. Németországban sok száz páciensen történt vizsgálat során nemegyszer találtak 1000 ppb fölötti értéket, amiről elmondhatjuk, hogy szinte a közveszélyeztetés minősítését kaphatja!

A kezelés módjai

A holisztikus orvoslás alapelveinek megfelelően a halitózis kezelésében is természetesen oki terápiákra kell törekednünk.

Ennek első lépcsője a fogorvosi állapotfelmérés. Fogorvos kollégáim említik, mennyire elképesztő, hogy nem csak kevésbé tehetősek, de sokszor olyan emberek is, akik rendkívüli jólétben élnek, milyen valószínűtlenül elhanyagolt fogazattal, szájhigiénével jelentkeznek náluk. A teendő tehát a professzionális fog-, illetve protézistisztítás, a gennyes fogak oki kezelése, a rossz fogművek korrekciója, kicserélése, a fogágyak, tasakok, koronák, hidak felülvizsgálata, a fogkövek eltávolítása. Különösen indokolt a fogorvosi beavatkozás vérző, gyulladásos fogíny, tasak vagy nyálkahártya esetén, mivel a kóros szájflóra a vérben optimális táptalajra talál. Alkalmasint szükség lehet szájsebész, fül-orr-gégész, belgyógyász konzultációjára is, de az általános megítélés szempontjából a holisztikus orvos tud talán legmélyebben a probléma gyökerébe látni, következésképpen a komplex kezeléshez tanácsokat adni.

Meg lehet határozni egy ún. „bizalmi személyt”, aki a kóros szájszag ellenőrzését végzi (ha nem a halimétert használják). Mivel az érintettek saját szájszagukat nem tudják megítélni, a bizalmi személy erről tájékoztathatja őket.

Fontos terápiás lépés a nyelvbevonat megtisztítása. Minél vastagabb a nyelvlepedék, annál valószínűbb a rossz szájszag kialakulása. Ezzel kapcsolatban persze elengedhetetlen tudnunk, hogy a lepedék mennyisége, minősége, elhelyezkedése, szárazsága-nedvessége az alapja annak a kínai diagnosztikai rendszernek, amely a szervezet belső kóros folyamatainak felderítésében – a pulzusdiagnosztikával és egyebekkel együttesen – precíz meghatározással szolgál. A nyugaton használt „nyelvbevonatindex” csak három fokozatot különít el: nincs bevonat, valamilyen bevonat van, vastag bevonat.

A nyelvet tehát vastag bevonat esetén érdemes rendszeresen megtisztítani. Erre a célra kifejlesztettek speciális nyelvtisztítót is, mivel a fogkefével történő erőteljes letakarítás sértheti az ízlelőbimbókat.

Javasolt naponta két-háromszori szájöblítés cink-laktáttal és klór-hexidinnel, víz-olaj emulzióval, és persze használhatunk szájvizet is.

A természetes szerek közül a koriander és a petrezselyem időnkénti rágása ajánlott.

A gyógyulásban nagy szerepet játszhatnak a homeopátiás szerek, amelyeket mindig személyre szabottan kell az anamnézis és a tünetek alapján kiválasztanunk. A nyelvlepedéknek a vizsgálatok szerinti elsődleges szerepét tekintve érdekes, hogy a leggyakrabban a halitózis ellen ajánlott szer, a Myrica cerifera ősi indikációja is úgy szól, hogy: „szájszárazság, amit a víz csak részben enyhít. Vastag, sárgás, sötét nyelvlepedék. Ragacsos, sűrű, émelyítő nyálka a szájban és a torokban. Keserű szájíz. Bűzös lehelet.”

Gyakorlati, de legfőképpen pszichológiai okokból a kezelés megkezdésekor az első három hónapban ún. „maximálterápiát” kell folytatnunk, hogy a pozitív változások a páciens és környezete számára is nyilvánvalóak legyenek és inspirálóan hassanak további életében.

A fentiekből következően ha valamely ismerősünknél, munkatársunknál ilyen anomáliát észlelünk, ne féljünk felhívni a figyelmét ennek az állapotnak a veszélyeire, és arra is, hogy a problémára ma már komplex, tartós megoldást kínáló lehetőségek nyíltak meg.