Tinnitus-tréning

Sasvári Orsolya

Az emberi fülnek nap mint nap milliónyi akusztikai jelet kell feldolgoznia, ami óriási megterhelés a szervezet számára. Emiatt megemelkedhet a kortizol-stresszhormonszint, ami szűkíti a vérereket és hátrányosan befolyásolja a véráramlás folyamatát. A belső füljáratok érzékeny vérerei eltömítődnek, s ha ehhez még a nyakcsigolyák, az álkapocs állapotában fellépő elváltozás, fertőzéses megbetegedés, anyagcserezavar, magas vérnyomás vagy diabétesz következtében jelentkező mellékhatás is társul, egy idő után menthetetlenül kialakul a halláskárosodás vagy a tinnitus.

A legújabb feltételezések alapján azt valószínűsítik, hogy „a fülzúgás a belső fülben található szőrszálak károsodását követően az agyban lejátszódó érzékelés és/vagy vélhetően az idegsejtek téves érzékközvetítésének megnyilvánulása”.

Az európai orvosi kamarák egybehangzó hivatalos állásfoglalása szerint a fülzúgás nem betegség, hanem tünet. Lokálisan nehezen behatárolható, és kialakulása sem tisztázott. Célzott kezelésére gyógyszer nem lézik, enyhítésére leginkább alternatív terápiát javasolnak, mely a már korábban is feltételezett okokra épül, és akut esetekben a fülkamra kezeléséből, valamint hangterápiából áll. Ám legtöbb esetben csupán egy tréning, aminek célja megtanulni a fülzúgással együtt élni, és ennek a kellemetlen jelenségnek nem ellenállni.

Minél inkább ellenáll valaki a fülzúgásnak, annál erősebben fogja azt érzékelni. Extrém esetekben ez akár az elviselhetetlenségig is fokozódik, és nemritkán komoly idegrendszeri problémához vezet. Míg egy nyugodt, elfogadó hozzáállással ugyan nem csökken a fülzúgás ereje, de nem is erősödik a valóságos fölé. Ugyanakkor nem szükséges szenvedni, mert létezik megoldás az enyhítésére.

A kínai medicinából származó gyakorlatok könnyen elsajátíthatók, és alkalmazásukat némi kitartással könnyen a napi életrendbe lehet iktatni. A fülzúgás erőssége a legtöbb esetben akár rövid idő alatt is minimálisra csökkenthető, de végleges megszüntetése a hatásmechanizmus kialakulásának függvényében csak hosszabb, kitartó munka árán lehetséges. A gyakorlatok végzésének abbahagyása vagy rendszertelen alkalmazása esetén a tünet újbóli erősödésével kell számolni.

Az ajánlott gyakorlatok segítik az energiablokkok feloldását, és hozzájárulnak a testtartás javításához, a hibátlan testtartás pedig zavartalan energiaáramlást eredményez, és az energiapályák megtisztítása után jelentősen csökken a hallójáratokban érzékelhető zavaró jelenség.

Megfelelő hőmérséklet esetén a gyakorlatok hatékony nyújtó, lazító erejűek, míg hideg hatására az izmok összehúzódnak. Ezért a gyakorlatok elkezdése előtt a helyiség kellemes hőmérsékletéről gondoskodni kell!

A hátgerinccsigolyák regenerálása

Az első gyakorlat naponta 10 perc hanyattfekvés szőnyegen vagy tornamatracon. A karokat lazán a test mellett tartjuk, a lábakat kinyújtjuk. A térdek nem érintik egymást. Időnként hajlítsuk be és húzzuk fel a térdeket.

Folytassuk a hanyattfekvést a végtagok pozíciójának változtatásaival.

Emeljük mindkét nyújtott kart a fej mellé, utána emeljük a jobb nyújtott lábat csípőből keresztbe a bal láb fölé, majd vissza. Végezzük el a gyakorlatot a bal nyújtott lábbal is: emeljük csípőből keresztbe a jobb láb fölé, majd vissza.

Ismételjük a mozdulatokat párszor egymás után. Végül kulcsoljuk a kezeket a felhúzott térdekre, és maradjunk ebben a pozícióban pár pillanatig.

Meglehet, hogy az első alkalommal a csigolyák érzékenyek lesznek, de ez éppen a deformáció jele. A kemény felületen való hanyattfekvéses testhelyzet a legalkalmasabb a hátgerinccsigolyák regenerálásához. A porckorong felszabadul a terhelés alól, feltöltődik testfolyadékkal, és ebben a nyújtott helyzetben lehetősége van visszarendeződni eredeti formájához. A hátgerincből kilépő idegszálak is felszabadulnak a terheléses nyomás alól, amit kellemes közérzet követ.

A regenerálódásra elegendő időt kell hagyni, mert a hátgerincből kilépő idegpályák mellett futnak az energetikai pályák is, így fokozódik az energia zavartalan áramlása is. (l. ábra)

Akupresszúra, nyelvkörzés és mély légzés

A második gyakorlathoz üljünk le egy támlás székre nyújtott hátgerinccel. A tenyerek a combokon nyugodjanak, a talpak a földdel érintkezzenek. Pár mély lélegzet után félig nyitott szájjal végezzünk körkörös mozgást a nyelvünkkel balról jobbra, majd jobbról balra. Legyen a körzés karakteres, és csináljuk váltakozó irányokba, amíg fárasztóvá nem válik. Igyekezzünk közben koncentráltan mélyeket lélegezni.

A folytatáshoz dörzsöljük össze tenyerünket, míg melegnek nem érezzük. Emeljük a fülek magasságába, és az ujjbegyeinkkel ütögessük körkörös mozdulatokkal először a fül mögötti területet egyre bővülő körben, míg a fejtetőig nem érünk, majd a nyakat és a vállat. Közben igyekezzünk nyelvkörzést is végezni és mélyeket lélegezni. Ez az akupresszúra a fül mögött, a nyakon és a vállon futó meridiánokat aktivizálja. Az akupresszúra, a nyelvkörzés és a mély légzés összehangolása csak idő kérdése.

Meglehet, hogy az első alkalmakkor a belső feszültség erősödni fog. Lehet, hogy rég elnyomott érzések törnek majd fel, és lehet, hogy abba akarjuk hagyni a gyakorlatot. Ha ezt tesszük, nagy valószínűséggel nem fogunk a fülzúgástól megszabadulni.

Ez a gyakorlat a fej energiáit belülről kifelé hatva koordinálja, miközben a fül energiarendszerét is kiegyenlíti, és a megrekedt, elhasznált energiáktól megtisztítja. A közben feltörő érzések pedig csak jók, mert ez a jele annak, hogy az agy felszabadítja az elnyomott és rögzült többnyire negatív érzéseket, és egyúttal megszabadulhatunk elnyomott félelmeinktől és ideges reakcióinktól is. A gyakorlatot egyébként bármikor végezhetjük, ha szükséges. Ha a feltörő emóciók az első alkalommal túl intenzívnek tűnnek, fokozatosan emeljük a gyakorlatok idejét napi 2 percről minimum napi 10 percre, és addig végezzük, amíg a fülzúgás nem mérséklődik, ami több hétig is eltarthat.

Az energiablokkok feloldása

A harmadik gyakorlathoz először aktiváljuk energiarendszerünket: dörzsöljük újból egymáshoz a két tenyerünket. Emeljük fel a jobb karunkat, a könyököt támasszuk meg a bal kezünkkel, majd a bal vállat, a lapocka területét ütögessük körkörösen az ujjbegyeinkkel. Aztán váltsunk, és a jobb kéz ujjbegyeivel ütögessük a bal váll és lapocka területét. Ismételjük meg párszor. Ha szorgalmasak vagyunk, egy idő elteltével nemcsak az energiablokkok, hanem a meszes lerakódások is feloldódnak és a váll feszültsége is el fog tűnni.

Masszírozás

A negyedik gyakorlathoz dörzsöljük össze újra a két tenyerünket, és kezdjük el masszírozni a fülkagylót a hüvelyk-, a mutató- és a középsőujj közé fogva. Kezdjük a belső öblös részen, majd masszírozzuk finoman a külső hajlatívet, kifelé és felülről lefelé haladva. Majd a hüvelyk- és mutatóujj közé fogva masszírozzuk a fülcimpákat, azután óvatosan húzogassuk füleinket párszor kifelé.

A fül az egész test reflexzóna-területének tekintendő, összegyűjti más testrészek energiáit is, ezért a masszírozás alatt többször is rázogassuk le kezeinkről a hozzájuk tapadt elhasznált energiákat.

Dörzsöljük össze újra a tenyerünket, és érintésig közelítsük a füleinkhez. Tartsuk így, míg a kezeink el nem fáradnak.

Befejezésül álljunk fel, váltakozó irányban végezzünk egy pár fej- és törzskörzést, miközben igyekezzünk mélyeket lélegezni. A körzés kezdésekor lassan lélegezzünk be, tartsuk a levegőt pár pillanatig, majd mire a kiindulási ponthoz visszaérünk, lassan engedjük ki.

Igyekezzünk a légzést a mozgással összehangolni.

Koordináció és kiegyenlítés

A befejező, ötödik gyakorlatsor koordinálja a két agyfélteke közötti kapcsolatot, és kiegyenlíti a hallójáratok energiaellátását.

1. Vegyünk fel laza, egyenes testtartást, a lábak vállszélességnyi távolságra legyenek. Befordított tenyerekkel mindkét kar vállmagasságban előrenyújtva. Végezzünk egyre bővülő körzéseket, mialatt igyekezzünk a tenyerek helyzetét összehangolni és mélyeket lélegezni. A körzést minimum 30 másodpercig végezzük. Ha úgy könnyebb, lehet becsukott szemmel is. (2/a. ábra)

2. Egymással szembefordított tenyerünket emeljük a test elé, majd jobb oldalról elindulva írjunk le fekvő nyolcasokat. Becsukott szemünkkel kövessük a karmozgást. Végezzük minimum 30 másodpercig. (2/b. ábra)

3. Jobb könyökünket és bal térdünket, majd bal könyökünket és jobb térdünket érintsük össze 4×4 egymás után, az ábrán látható módon. (3. ábra) Jobb kezünkkel érintsük meg a bal felemelt sarkunkat, majd felváltva a bal kezünkkel a felemelt jobb sarkunkat, váltakozva 4×4. (4. ábra)

4. A jobb karunkat emeljük felfelé, miközben a bal lábunkat oldalra nyújtjuk, majd felváltva a bal karunkat emeljük, miközben a jobb lábunkat nyújtjuk oldalra. Mindkét irány minimum 4-szer ismételve. (5. ábra) 

5. Laza testtartásban jobb kezünket érintsük az előrenyújtott bal lábunkhoz, majd bal kezünket a jobb előrenyújtott lábunkhoz, váltakozva legalább 4-szer egymás után. (6. ábra)

A gyakorlatsort még egyszer pár perc hanyattfekvéssel zárjuk le.

Előfordulhat, hogy a tünet átmenetileg erősödik. Ettől nem szabad megijedni, és nem szabad a gyakorlatok végzését megszakítani. Ez is egyik jele az elhasznált energiák felszabadulásának és távozásának.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Fülzúgás kezelése homeopátiával

Fülzúgás kezelése homeopátiával

A fülzúgásban szenvedők gyakran attól tartanak, hogy ez a kellemetlen állapot automatikusan állandósul, és pokollá…
Zaj és stressz okozta halláskárosodások

Zaj és stressz okozta halláskárosodások

Ha hirtelen romlás áll be hallásunkban – esetleg fülzúgással kísérve –, annak legtöbbször akut zajártalom…
Tinnitus – mit tegyünk, ha hiányzik a csend?

Tinnitus – mit tegyünk, ha hiányzik a csend?

Hirtelen nyomást vagy lökést érzünk, majd a fülünk csengeni, sípolni, zúgni kezd. Ha valakinél először…
Tinnitus – Hogyan éljünk fülzúgás nélkül?

Tinnitus – Hogyan éljünk fülzúgás nélkül?

A fülzúgás olykor elviselhetetlen, amihez gyakran alvászavar, depresszió és kimerültség is társul. Annak ellenére, hogy…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Fülzúgás oka és kezelése természetesen

Fülzúgás oka és kezelése természetesen

Szinte mindegyikünk tapasztalt már szokatlan zajokat a fülében: sípolást, zümmögést, csengést vagy zúgást. A fülzúgás…
Fejfájás ellen nyirokdrenázs

Fejfájás ellen nyirokdrenázs

A nyirok a sejtek és szövetek táplálására szolgál, de arra is, hogy szállítsa az immunsejteket…