Változókor

Sasvári Orsolya

A változókor teljesen természetes folyamat. Semmi okunk nincs rá tehát, hogy féljünk tőle, vagy éppenséggel betegségnek tekintsük. Ezzel az életszakasszal előbbutóbb minden nő szembesül, ám hogy milyen módon érzékeljük a tüneteket, az egyénileg változó. Nézzük, mit tehetünk ebben az életszakaszban testünk és lelkünk átállításáért!

Az orvostudomány változókor helyett klimaktériumról is beszél. Ebben az időszakban a nők körülbelül egyötöde egyharmada szenved kezelésre szoruló tünetek, például hőhullámok, izzadásrohamok, alvászavarok, tartós fáradtság vagy ingerlékenység miatt. Egyharmaduk legföljebb enyhe tüneteket tapasztal, amelyek nem érintik igazán az életminőségét, míg 30 százalékuknak a hormonális átállás semmiféle problémát nem okoz.

A szakemberek szerint a fő problémát manapság az jelenti, hogy reggeltől estig olyan üzenetek vesznek minket körül, milyen fontos életünk végéig fiatalnak és szépnek lenni. Nem csoda, hogy sok ember megpróbál megfelelni ezeknek a teljesen irreális elvárásoknak.

Mennyire fontosak a hormonok?

A menopauza jelentkezésének átlagos életkora 52 év, de korábban vagy lényegesen hamarabb is beállhat. Ez azonban nem attól függ, a nő kamaszlányként mikor kezdett el menstruálni. Szerepet játszanak benne viszont a genetikai adottságok, azaz minél korábban vagy későbben éli át egy nő a változókort, a lányánál is nagy valószínűséggel ez lesz a helyzet. Manapság egyébként egyre inkább fiatal és teljesen normális hormonszintű nők is tapasztalhatnak a klimaxra jellemző tüneteket, miközben 50-60 éves nők hasonló gondokkal nem találkoznak. Mindez világosan mutatja, hogy a változókori tünetek kialakulásában különféle tényezők játszanak szerepet, és nem kizárólag – ahogyan korábban gondolták – a női hormon, az ösztrogén csökkenő szintje.

Felmerül a kérdés, nem lehetséges-e, hogy a változókori panaszok pszichoszomatikus jellegűek. Egyes szakértők szerint a hormonok szerepét túldimenzionálják. Az emberi szervezet sokkal összetettebb annál, semmint hogy a változókorra jellemző tüneteket kizárólag egy hormon termelődésével hozhatnánk összefüggésbe. A döntő az, hogyan fogadjuk az élet változó fázisait.

Hormonpótlás – igen vagy nem?

Ha valaki a változókorba jutott, az önmagábanmég nem ok arra, hogy hormonpótlásban részesüljön. Az alacsony hormonszint jól összeegyeztethető a teljesítőképességgel és az egészséggel. A hormonszint életkorral járó esése nemcsak a nemi hormonokat érinti, hanem valamennyit, köztük a növekedési hormont vagy az alvásért felelős melatonint is. A nőknek magas nemihormon-szintre kizárólag a terhesség alatt van szükségük.

A tablettával, tapasszal vagy injekcióval végzett hormonpótló terápia kétélű fegyver. Egyfelől azért, mert a panaszok, mint említettük, nem mindig a megváltozott hormonszituáció eredményei, ezért a terápia hatástalan lehet. Másfelől azért, mert az elmúlt években számtalan negatív információ látott napvilágot a hormonpótlásról, például hogy megemeli a mellrák, a trombózis vagy a szélütés kialakulásának kockázatát. A hormonpótlás az egyes esetekre kezelésére szolgál, például ha a nőnek erőteljes vegetatív tünetei vannak – izzadás, nyugtalanság –, amelyek nagyon megterhelőek számukra a munkahelyen vagy a mindennapi életben. Az adagolást és a terápia pontos összetételét ilyenkor egyénre szabottan kell megállapítani, a kockázat- haszon mérleg figyelembevételével.

Ahogyan a grafikán is látszik, időskorban a testi és szellemi egészség megőrzéséhez az alacsony hormonszint is elegendő

A hormonszedésnek semmiképpen nem szabad tartósnak lennie, a terápia időtartama egyszerre egy év legyen, utána meg kell próbálni leállítani a kezelést. Bizonyos betegségeknél pedig egyáltalán nem jöhet szóba a hormonpótlás:

• trombózishajlam, fennálló érkárosodás,
• mióma, endometriózis,
• súlyos májműködési zavarok vagy epeútmegbetegedések,

• magas vérnyomás és már elszenvedett szívinfarktus/szélütés,
• pajzsmirigy-működési zavarok,
• nagy túlsúly, erős dohányzás.

A változókori hormonkészítmények olyan nemi hormonokat tartalmaznak, amelyeket többnyire laboratóriumban, szintetikusan állítanak elő. A megszokott a tiszta ösztrogénterápia vagy az ösztrogén és a gesztagén (sárgatesthormon) kombinációja.

Poloskavész és jamszgyökér: szelíd gyógynövények

Miközben a nők jelentős része lemondana a változókori hormonpótlásról, szívesen alkalmaznának valamilyen alternatív terápiát. Ezt a célt szolgálják a gyógynövények, elsősorban a poloskavész (Cimicifuga racemosa). A gyógyszertárban recept nélkül kapható készítmények a növény gyökeréből készülnek, és fájdalomcsillapító hatóanyagokat, illetve növényi ösztrogéneket tartalmaznak. Ez utóbbiak hatása a szervezet saját ösztrogénjéhez hasonló. A poloskavész legnagyobb előnye, hogy más ösztrogén jellegű gyógynövényekkel ellentétben nem avatkozik bele közvetlenül a hormonháztartásba, hanem indirekt módon, bizonyos idegi ingerületátvivő anyagok útján hat.

Mindennek köszönhetően az ilyen készítményeket azok a nők is szedhetik, akik ösztrogéngyógyszereket nem. Mellékhatásuk nem ismert. A kezelés időtartama legalább három hónap legyen. A javulásnak 3-4 hét után érezhetőnek kell lennie. A poloskavészt alkalmazzák csontritkulásra való hajlam és reumatikus bántalmak esetén is. Mindig az egyéni adottságoktól függ, kinek melyik gyógynövény felel meg igazán.

Egy másik jótékony hatású növény, a jamszgyökér harmonizáló és szabályozó hatásáról ismert, jól beválik olyan tüneteknél, mint a hőhullámok, idegesség, nyugtalanság, kimerültség. Diosgenin nevű hatóanyagának hatása a sárgatesthormonéhoz hasonló. A női testben ez a hormon, a progeszteron az ösztrogénnel együtt a női havi ciklus szabályozásáért felelős. A jamszgyökérrel jól kiegyensúlyozhatók a változókorra jellemző és a két hormon felborult egyensúlyából adódó panaszok. A növény ezen kívül triptofánt is tartalmaz, amely a boldogsághormonok felépítésében játszik szerepet, valamint fehérjéket, számos vitamint és ásványi anyagot. A jamszgyökér segít megteremteni a kiegyensúlyozottságot és az ellazulást, továbbá gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító tulajdonságú.

Fitoösztrogének: csodaszerek a természet patikájából

A növényi hormonok feladata a növény védelme. A természetben 5-10 ezerféle fordul elő belőlük. Bár a test saját ösztrogénjeivel összevetve a fitohormonok hatása jóval gyengébb, rendszeres bevitelükkel elérhető a kiegyensúlyozott hormonszint. A legtöbb fitoösztrogén a hüvelyesekben és a lenmagban található. Három csoportjukat különböztetjük meg:

• izoflavonoidok: szója, bab, zöldség,gyümölcs,
• ligánok: teljes őrlésű gabona,
• kumesztánok: alfarügyek és vörös here.

A legkedveltebb, legmagasabb fitoösztrogén- koncentrációjú élelmiszer a szója. A szójaizoflavonok elősegítik a DNS oxidatív károsodásainak helyreállítását, és kiegyenlítő hatást gyakorolnak a megemelkedett glukóz- és inzulinszintre. A szója azonban csak körülbelül a nők felének hasznos, a többiek nem tudják megfelelően megemészteni, mivel az ázsiai nőktől eltérő az enzimkészletük. Ám azt is tudjuk, hogy a sok zöldséget fogyasztó vegetáriánus nők szinte soha nem panaszkodnak változókori kellemetlen tünetekre.

A szójával egyébként azért is vigyáznunk kell, mert míg a 90-es évek végén minden formájában ajánlották a változókori panaszok enyhítésére, néhány évvel később már arra figyelmeztettek a szakértők, hogy az izoflavonoidok erős hatású vegyületek, egyelőre nem kellően meghatározott hatásokkal és mellékhatásokkal. Tévedés tehát azt hinni, hogy a nagyobb adag jótékonyabb, sőt a szója- és vöröshere-készítményekkel végzett öngyógyszerezés egyes esetekben akár káros is lehet. Mielőtt tehát nagy dózisú szója- vagy fitoösztrogén-készítményekhez nyúlunk, kérjünk orvosi tanácsot! A napi táplálkozáshoz irányelvként elfogadható mértékletes fogyasztásnak számítanak a következő adagok:

• 120 g szójapehely, vagy
• 85 g szójarügy, vagy
• 100 g tempeh, sajthoz hasonló szójatermék, vagy
• 195 g tofu, vagy
• 2-4 evőkanál tört lenmag sok vízben vagy müzliben elkeverve, vagy
• fél liter szójatej.

Egészséges koszt klimaxos panaszok ellen

A tudatos táplálkozásnak főként a változókorban van nagy jelentősége. A készételekkel szemben részesítsük előnyben a friss salátát, a gyümölcsöt és a zöldséget. Különösen értékesek a nem kezelt ennivalók, amelyekben sok fitoösztrogén található. Ezek az anyagok egyébként kisebb mennyiségben megtalálhatók a spenótban, a brokkoliban, a sárgarépában, a kelkáposztában, a mazsolában, a földi- és törökmogyoróban és a napraforgómagban. Ezen kívül számtalan további növény tartalmaz olyan bioaktív hatóanyagokat, amelyek pozitívan befolyásolják a női hormonháztartást, ilyen a bab, a lencse, a borsó, a csicseriborsó, a lucernacsíra, a szilva, a sárgadinnye és a gránátalma.

A gránátalma különösen nagy hírnévre tett szert az utóbbi időben. Nagyon sok egészséges polifenol található benne, több, mint a legtöbb növényben. A fitoösztrogének közé tartoznak az izoflavonok is, amelyek az ösztronhoz és az ösztradiolhoz hasonló testazonos hormonok. Egy amerikai tudós egyenesen úgy véli, egy fél gránátalmának ugyanolyan hatása van, mint egy napi adag hormonpótló tablettának.

A szakértők azt javasolják a változókorban lévő nőknek, táplálkozzanak kiegyensúlyozottan és mediterrán módra. Nagyon fontos, hogy mindenki találjon olyasmit, amit szívesen eszik. Kevés hús kerüljön az asztalra, hal viszont hetente két-három alkalommal. Általánosságban véve elmondható, a zsírt és a cukrot csökkenteni kell, a rostok arányát növelni. Akinek hőhullámai vannak, az jól teszi, ha lemond a kávéról, az alkoholról és a csípős fűszerekről. Jobb, ha több alkalommal kevesebbet eszünk, ez is csökkenti a kellemetlen izzadást. Ennek az az oka, hogy ha a vércukorszint erősen hullámzik, akkor az esésekor hő keletkezik. Éppen ezért jobb, ha a vércukor szintje inkább egyenletes marad. A csontok védelmét szolgálják a kalciumban gazdag táplálékok. Kalcium nemcsak a tejben és a tejtermékekben található, hanem például az édesköményben, a cukorborsóban, a káposztafélékben és a savanyú káposztában is.

Extra tipp: jó hatású hőhullámok, koncentrációs nehézségek és alvászavarok esetén a kenyérital Az italban forrásvíz, biogabona, természetes kovász és kősó található. Sok vitamin, ásványi anyag, esszenciális aminosav és nyomelem található benne, valamint bioaktív fermentumok és kenyérsavbaktériumok. Mindezek az anyagok segítik a salakanyagok elszállítását és optimalizálják a bélflórát. Ily módon jobban hasznosulnak a fitoösztrogének is. Ajánlott adagja naponta 3x 1-2 dl kenyérital az étkezésekhez.

A böjtölés felturbózza a hormonokat

Kínában a változókorba jutott nőknek azt tanácsolják, általában véve egyenek kevesebbet, mint korábban megszokták. Azt tudományos vizsgálatok is igazolják, hogy ha spórolunk a kalóriákkal, az meghosszabbítja az életet, és csökkenti a betegségek kialakulásának esélyét. A kalóriacsökkentés különösen látványos hatást gyakorol a hormonszintre, elsősorban a növekedési hormonokra. Ezen kívül pozitívan befolyásolja az inzulinszintet, a pajzsmirigyet és a test saját gyulladáscsökkentő hormonjait. Ezek után joggal merül fel a kérdés, vajon ezeket a pozitív hatásokat nem lehet-e tovább fokozni böjtkúrával.

A szakértők szerint azok a nők, akik rendszeresen beiktatnak az életükbe böjtnapokat, ennek a változókorban is hasznát veszik. Arról is beszámolnak, hogy a böjt hatására jelentősen enyhülnek vagy teljesen el is múlnak a hőhullámaik. Sok nőt a böjtölés a belső nyugalom megtalálásához is hozzásegíti.

A böjt megkezdése előtt egy-két napig csak könnyű ételeket együnk, például zöldséget, gyümölcsöt és rizst. Ezt követi a bél kiürítése, például glaubersóval. Különösen fontos a böjtkúra alatt a sok folyadék fogyasztása, napi háromliternyi víz, zöldséglé, zöldségleves vagy gyógytea formájában. A böjtöt főleg kezdőknek érdemes szakszerű kísérettel és tanácsadással végezni.

Egyensúlymegőrzés 7 gyógynövénnyel

A szervezet egyensúlyát segítenek megőrizni a telítetlen zsírsavakban és illóolajokban gazdag gyógynövények. Az eredetileg Észak- és Dél-Amerikából származó ligetszépe (Oenothera biennis) segít például belső nyugtalanság, álmatlanság és idegesség esetén, valamint segíti a bőr működését. A ligetszépe magjából származó olaj gamma-linolt tartalmaz. Az adagolás a kapszulában lévő olaj mennyiségétől függ.

Nyugtató és alvássegítő hatása van a citomverbénának (Aloysia triphylla). Az illatos növény illóolajai jótékony hatásúak hangulati ingadozás és idegesség esetén is. Gyors segítségként bevethetjük kész tea formájában, de a kertben frissen szedett növényből is főzhetünk teát. Elegendő néhány levél, ezeket forrázzuk le, hagyjuk tíz percig állni, majd szűrjük le és ihatjuk. Nagy előnye, hogy a csészében maradt levelek nem keserűek. A konyhában a verbéna finomra vágott leveleit pudingok, sütemények vagy frissítő italok ízesítőjeként használhatjuk.

A borsmenta (Mentha piperita) fitoösztrogéneket tartalmaz, és pozitív hatást gyakorol a hőhullámokra, az álmatlanságra, a levertségre és a száraz bőrre. Ha a borsmentát verbénával kombináljuk, az elűzi a rosszkedvet és megszünteti a fejfájást. 

Hangulatingadozás, belső nyugtalanság, idegesség és alvászavarok esetén szintén jó hatású a golgotavirág (Passiflora incarnata). Ez a növény azonban nem alkalmas arra, hogy magunk szedjünk belőle. A belőle készült késztermékeket a patikákban vásárolhatjuk meg. Teához 1 teáskanálnyi növényt vegyünk, forrázzuk le 1,5 dl vízzel, hagyjuk állni 5 percig, majd szűrjük le.

A többnyári palástfű (Alchemilla vulgaris) a mezőkön, utak mentén és erdők napos szélén nő. Legyen szó bár erős havi vérzésről, folyásról vagy változókori panaszokról, ez a valódi női gyógynövény segít. A benne lévő illóolajak, keserű- és cseranyagok összehúzó hatásúak, és hasmenés, illetve gyomor- és bélpanaszok elleni is beválnak. Teakeverék részeként a palástfű szabályozza a hőháztartást és segíti az egészséges alvást.

A zsálya (Salvia officinalis) illóolajakat, keserű- és cseranyagokat tartalmaz, ezen kívül pedig ösztrogénhez hasonló hatása van. Mindez a belőle készült hideg teát kedveltté teszi a hőhullámok elűzésére.

A valeriána (Valeriana officinalis) már a középkor óta ismert nyugtató hatásáról. A gyógynövény ezen kívül a nyugodt alvást is elősegíti, hála a növény gyökerében lévő valerensavaknak, amik tompító és görcsoldó tulajdonságúak. A gyógyszertárakban recept nélkül kaphatók valeriánakivonatot tartalmazó készítmények és persze teák is.

Harmóniateremtés Schüssler-sókkal

A változókorban a havi vérzés már nem ciklikus lefolyást mutat. A menstruáció megjöhet korábban, mint megszokott, de gyakran erősebben lép fel és hosszabb ideig tart. Mielőtt a test és a lélek újra rátalál új egyensúlyára, addig érthető, ha a közérzet nem teljesen kielégítő. Ilyenkor az önsegítés kiváló eszközei lehetnek a Schüssler-sók. Erősebb havi vérzés esetén jó a Nr. 1, 2 és 10-es só, belső nyugtalanság ellen a Nr. 7 és 11, hőhullámokra a Nr. 2, 3, 7, 8.

Az ásványianyagtabletták az egész szervezet elevenségét és reakcióképességét javítják. A sókat rendszeresen kell szedni legalább 3-4 hónapon át. Akut panaszok esetén 5-10 percenként 1 tablettát kell bevenni mindaddig, amíg be nem következik a megkönnyebbülés. További kezelésre vagy krónikus panaszoknál naponta 3-6-szor 1-2 tabletta való, amelyet a nyelven hagyunk szétolvadni. Ha több különféle sót szedünk, akkor ezeket váltogatva, 15 perces időkülönbséggel vegyük be. Általánosságban véve a sótablettákat egy fél órával étkezés előtt vagy után kell bevenni.

Extra tipp: a forró 7-es jó alvást hoz

Egy bölcs mondás szerint a forró 7-es este kioltja a fényt, és reggel újra meggyújtja. Ez a Nr. 7-es Schüssler-sóra vonatkozik, a Magnesium phosphoricum D6-ra. A forró 7-es beválik alvászavaroknál és akut görcsös fájdalomnál, hatása gyors és intenzív.

Így alkalmazzuk: 10 db Nr. 7-es tablettát oldjunk fel egy kis felforralt, forró vízben, hagyjuk langyosra hűlni, és apró kortyokban igyuk meg. Minden egyes kortyot minél tovább tartsunk a szánkban.

A legnőiesebb mozgásforma: a hastánc

A rendszeres mozgás pozitív hatást gyakorol a hormonrendszerre. Számos tudományos vizsgálat igazolta, hogy azok a nők, akik rendszeresen sportolnak, bizonyíthatóan ritkábban szenvednek változókori bántalmakban. Nem muszáj izzasztó tréninget beiktatni, már napi 20 perc testmozgás sokat jelent. A séta, jóga, sífutás mellett kínálkozik egy kimondottan nőies mozgás, a hastánc. Ez a tánc Észak-Afrikából származik, és a régi időkben az odaadás, a nőiesség és a teremtéssel való kapcsolat jelképe volt.

A hastánc kiemeli a nőket a hétköznapokból. Olyan izomcsoportokat mozgat meg, amelyekről a legtöbben azt sem tudják, hogy egyáltalán léteznek. Aki rendszeresen táncol, észreveszi, hogy sokkal melegebbnek és aktívabbnak érzi például a medencealapi izmokat. Ezt az érzést egyébként csak szex közben éljük át. Valóban mind több középkorú nő vág bele a hastáncba, többféle okból kifolyólag. A változókor csak egy ezek közül. A hastánc fő vonzerejét ugyanis a saját nőiesség megtapasztalása adja, kortól és alkattól függetlenül.

A keleti tánc, amely teljesen szabad, nincsenek kötött szabályai, teljesen új magabiztosságot adhat a nőknek. Az érett nők szabadon, függetlenül és táncpartner nélkül fejezhetik ki a táncban a tapasztalataikat. Emellett megszabadulhatnak a testükhöz fűződő negatív beállítódásoktól is. A kezdőknek a tapasztalatok szerint a heti egyszeri hastánccsoport az ideális. Ettől függetlenül azonban lehetőleg mindennap kell táncolni 10 percet. Álljunk csípőszélességű terpeszben, párhuzamos lábfejjel, a térdünk legyen enyhén behajlítva, a medence és a gerinc egyenes Körözzünk a csípőnkkel vízszintesen előre, oldalra, hátra és a másik oldalra. Ügyeljünk rá, hogy a gyakorlatot mind a két irányba elvégezzük. Fontos, hogy a körzést csípőből végezzük, ne térdből. Toljuk a testsúlyunkat hol az egyik, hol a másik oldalra, előrekörzésnél a lábujjakra, hátrakörzésnél a sarkunkra. Segítségként a kezünket a csípőnkre tehetjük. Az otthoni gyakorláshoz többféle oktató DVD-ből választhatunk.

Pszichotippek az átalakuláshoz

A panaszmentes változókor alfája és ómegája önmagunk elfogadása. A változókor kiváló lehetőséget kínál arra, hogy tisztába jöjjünk önmagunkkal. Aki becsüli önmagát és kiteljesíti a tehetségét, az közelebb kerül önmagához, és ezzel egyidejűleg bölcs távolságot tart a körülötte lévő dolgoktól. Íme néhány hasznos tanács:

Tisztázzunk önmagunkkal: senki sem tökéletes, és nem is kell annak lennie. Önmagunk elfogadásához közelebb visznek a következő kérdések:

• Mire vágyom valójában az életemben?
• Miben lelem igazán örömömet?
• Milyen feladatokat találok igazán kielégítőnek?
• Milyen környezetben érzem magam biztonságban?
• Hol szeretnék élni?
• Milyen régen halogatott vágyamat tudom beteljesíteni?
• Hogyan maradhatok hűséges önmagamhoz?

Ezen kívül a változókorban éltető elixír a gyengédség és a szex. Ehhez tisztában kell lennünk azzal, hogy a csökkenő hormontermeléssel nem tűnik el a szexuális vágy és az élvezet képessége. A tapasztalatok szerint azok a nők, akik szexuálisan mindig aktívak voltak, ezt a változókorban is megőrzik. További előny, hogy nem kell félni a teherbe eséstől.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A mentális megfiatalodás technikái

A mentális megfiatalodás technikái

Mindannyiunknak tisztában kell lennie azzal, hogy képzelőerőnk a legjobb módszer fiatalságunk megőrzéséhez. Az első hegedűt…
Fiatalodjon velünk! – A hosszú és boldog élet titka

Fiatalodjon velünk! – A hosszú és boldog élet titka

Örökké fiatalnak maradni – ez egyre több ember vágya. És a különféle természetes módszerek és…
Növényi hormonok női bajokra

Növényi hormonok női bajokra

Mind több nő keres egészségügyi problémáira természetes megoldást. Ennek az az oka, hogy nem akarják…
Változókor hormonok nélkül

Változókor hormonok nélkül

A változás korát minden nő másként éli meg. Van, aki szinte semmit nem vesz észre…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Változókor

Változókor

A negyven körül járó nők, de már a fiatalabbak is gyakran érzik úgy, hogy elbizonytalanodtak.…
Időskori izomsorvadás

Időskori izomsorvadás

Az orvosi sarcopenia kifejezés a görög sarx (hús) és a szintén görög penia (hiány) szavakból…
Testünk pajzsa a rák ellen: az elöregedő sejtek

Testünk pajzsa a rák ellen: az elöregedő sejtek

Egészen a közelmúltig kevesen foglalkoztak az elöregedő, hanyatló sejtek biológiájával. Ezek olyan sejtek, amelyek akkor…
Az öregség nem betegség…

Az öregség nem betegség…

Minél tovább élni és közben fiatalnak maradni - ez sokak kívánsága, aminek ígéretével egyesek óriási…