Változókor hormonok nélkül
A változás korát minden nő másként éli meg. Van, aki szinte semmit nem vesz észre belőle, míg mások számtalan panasztól szenvednek. Nem is olyan régen mindezekre a nehézségekre még automatikusan hormonkezelést ajánlottak, mára azonban ez a módszer rossz hírűvé vált, és joggal. A hagyományos kínai orvoslás azonban szerencsére kínál alternatív kezelési lehetőségeket. Bár a hagyományos kínai felfogás ezt a „betegséget” nem ismeri, az eljárás európai alkalmazói az ősi felfogásban gyökerező, de modern és hatásos terápiás koncepciót fejlesztettek ki a változás korának problémáira.
A változókor és gondjai megosztják a szakembereket. A témáról négyféle felfogás van forgalomban:
– Endokrinológiai megbetegedés, hormonhiány, amelynek kezelésére az ösztrogénterápia ugyanolyan szükségszerű, mint az inzulinadagolás cukorbetegek esetében.
– A vese-csi hiánya, a csong-, ren- és bao-meridián gyengesége. A szükséges lépés a csökkenő energiatartalékok intenzív kiegészítése kínai gyógynövényekkel.
– Változókor nem is létezik, hiszen számos nő semmit nem érzékel belőle, és néhány évtizeddel korábban nem is tudták, hogy ilyesmi lenne.
– Egy híres kínai orvos szerint számára ez a betegség ismeretlen.
A változókor a nő életének egyik nagy átállási szakaszát jelenti. A havi vérzés kimaradása a már korábban is tapasztalt öregedési jelek után egyfajta véglegességet ad. Más veszteségérzésekkel együtt mindez mélyreható elbizonytalanodáshoz vezethet. A nő esetleg évek óta játszott egy újabb gyerek vállalásának gondolatával, és mostanra már túl késő lett. A társa talán elhidegült tőle, munkaalkoholistává vált, belefásult a polgári kényelembe, vagy feleségét új, fiatalabb társra cserélte le. A gyerekek már felnőttek, elhagyták az otthonukat. Ilyenkor, amikor a test azt üzeni, a nő már nem képes gyereket szülni és nevelni, sokan felteszik maguknak a kérdést: mi lesz most? Mit kezdjenek a felszabadult energiáikkal?
A zsírszövet átveszi az ösztrogéntermelést
Az életkörülmények megváltozásával párhuzamosan és azzal szorosan összefonódva lejátszódik a hormonális átállás is. A klimaktérium krízisének megértéséhez tudnunk kell, hogy ekkorra a petefészkek kimerülnek. 35-40 éven át egyik peteérés a másik után elegendő volt. Mostantól nem érnek további petesejtek, és ezzel megszakad a has és az agyalapi mirigy közötti ritmikus hormonszabályozás. Az ösztrogénszint csökken, ami kritikus kihívást jelent a hipofízis számára. Egy ideig még megkísérli a peteérlelő hormon (FSH) fokozott kiválasztásával serkenteni a peteérést és a petefészkek ösztrogéntermelését, ám ez mind kevesebb sikerrel jár. Stimuláló hatására azonban egyéb szövetek kezdenek fokozott ösztrogéntermelésbe, mindenekelőtt a fenék és a csípő környékén található zsírszövetek, amelyek az igazán nőies formát adják. Az ösztrogéncsökkenés miatti klimakteriális krízisnek tehát egy pozitív hatása is van: a nő nő marad. Továbbra is termelődik ösztrogén, ha alacsonyabb szinten is, és a női ciklus ritmikus változása nélkül.
Ez az átállás évszázadokon át szinte észrevétlenül játszódott le a nők és az orvostudomány számára egyaránt. Néhány évtizede azonban ez másként van, számos modern nő a saját bőrén érzi a változásokat. Az új betegség „klimakteriális szindróma” névre hallgat. A tünetek a következők: izzadás, alvászavarok, szédülés, migrén, szapora szívverés, fülzúgás, vérnyomás-ingadozás, depresszió. Tipikus tünet még, amely ritkán hiányzik a listáról, a kínzó, alattomosan támadó hőhullám, amelyhez gyakran társul légszomj és izzadás, valamint a nemi vágy csökkenése, hüvelyszárazság.
A mirigyek alulműködése – az ötvenen felüli nők betegsége?
A hagyományos nyugati orvoslásnak minderre egyetlen egyszerű kezelési koncepciója van: minden ötvenen felüli nőt betegnek nyilvánít. A betegséget „mirigyelégtelenségnek” nevezik, ezért az érintett nőket akkor is gyakran ösztrogénnel kezelik, ha nincsenek panaszaik. Ez a hormonpótló terápia, amely állítólag véd a szívinfarktustól és a csontritkulástól. A gyógyszeripar azonban újabban visszavonulót fújt, 2003 decembere óta az ösztrogénpótlást csak súlyos változókori panaszok esetén és csak rövid távra javasolják. Nagy tanulmányok kimutatták ugyanis, hogy az ösztrogénszedés jelentősen megnöveli a mellrák kialakulásának veszélyét, és egyáltalán nem véd a szívinfarktustól és a csontritkulástól, éppen ellenkezőleg. Számos nőgyógyász azonban továbbra is megfontolás nélkül rendeli az ösztrogént.
A hagyományos kínai orvoslásban hiába keressük a klimaxos panaszok leírását. Ez arra utal, hogy ez a betegség alapvetően a modern életmóddal és jóléttel magyarázható, valamint a sok ennivalóval, a megváltozott mozgási szokásokkal, a kisebb gyerekszámmal, és talán a megváltozott női szerepekkel is. Az ősi ajánlások híján új, a hagyományos kínai orvoslás talaján nyugvó koncepció kidolgozására volt szükség. Ezen a területen két irányzat különböztethető meg. Az egyik, a fő irányzat a hőhullámokat a vese ürességével magyarázza, egy olyan állapottal, amely súlyos betegségre utal.
Itt jegyzendő meg, hogy a hagyományos kínai orvoslásnak egészen más elképzelései vannak a szervekről, mint a modern orvostudománynak. Éppen ezért szívesebben beszél szervek helyett funkciókörökről. A vese funkciókör a felelős a legmélyebb energetikai rétegért, a jin-tartalékokért. Ha ezek a tartalékok kimerülnek vagy megfogyatkoznak, könnyen kiváltódik a jang-impulzusnak nevezett kaotikus aktivitási impulzus, amely az élet alapjától felfelé halad, és amellyel a változókori panaszok egy része magyarázható. Az ennek a koncepciónak a szellemében összeállított receptek elsősorban arra szolgálnak, hogy kiegészítsék a vese megfogyatkozott vitalitástartalékait. Ám az 50 év fölötti nő nem hiánybetegségben szenvedő lény, ezért ez a koncepció nem tartható. Az említett koncepció ugyanis a nyugati orvoslás hormonpótló terápiájának felel meg, csak kínai gyógynövényekkel.
Az anyagképződés folytatódik, a kiürülő funkció elapad
A hagyományos kínai orvoslás európai művelői kifejlesztettek egy ennél lényegesen modernebb koncepciót, amely megpróbál a kínai hagyományok talaján megoldást találni a mai nyugati ember betegségeire. E felfogás szerint a klimakteriális panaszok oka a következő: a női ciklus ritmikus folyamat, amely a dagály és apály mozgásával hasonlítható össze. Az a feladata, hogy négyhetes ciklusokban mind új anyagokat és szöveteket építsen fel, hogy ezzel előkészítse a női szervezetet a terhességre. Ha a megtermékenyítés nem következik be, ezeket az anyagokat és szöveteket újra le kell bontani és kiválasztani. Ha a nő eljut abba a korba, amikor ezek a folyamatok visszafejlődnek, a két szakasz könnyen egybemosódik: az anyagképződés egy darabig még folytatódik, ám a korábban havi tisztulásként emlegetett kiürülés elapad. Vértolulás alakul ki, aminek következtében a levezető szelep hiánya miatt összegyűlik a hő és a sok salakanyag. A tünetek: ingerlékenység, hőérzés és szorongás az egyik, depresszió és nehézségérzés a másik oldalon.
Az ezen a modellen alapuló terápiás koncepció ugyanolyan egyszerű, mint amilyen hatásos. Célja a folyadék- és vértolulás megszüntetése, a túlzott hőérzékelés óvatos tompítása, a felgyülemlett salakanyagok kiüríthetővé tétele és a kiürítés csatornáinak megnyitása.
A gyógynövények keveréke megnyitja a kivezető csatornákat
Ebben a helyzetben segít az a gyógynövénykeverék, amelynek receptjét a chiemgaui (Németország) TCM-klinika főorvosa, dr. Fritz Friedl állította össze. A Deka-Tang névre hallgató recept főzetként funkcionál, és a következőkből áll:
– Szúrós gyöngyajakfű (Herba leonuri): serkenti a vér- és folyadékkeringést.
– Bajkáli csucsóka (Scutellaria baicalensis)-gyökér: tompítja a hőjelenségeket és kiüríthetővé teszi a hőtorlódás miatt kialakult salakanyagokat.
– Viasztök (Benincasa hispida)-magok: elősegíti a vese és a bél kiválasztó munkáját.
Természetesen a recept rendelése előtt egyéni diagnózist kell felállítani, és gyakran szükséges az adagolás megváltoztatása vagy a növények kiegészítése továbbiakkal. Az ilyen jellegű receptek megnyugtatnak és elevenné tesznek egyszerre. Nemcsak az „egyszerű” klimaxos panaszok ellen jók, hanem a változókori ekcéma, szapora szívverés, depresszió, alvászavarok stb. ellen egyaránt. A növénykeveréket csak néhány hétig kell alkalmazni, utána a panaszoknak meg kell szűnniük, az átállásnak le kell játszódnia. Az ilyen receptek gyors és tartós hatása alapján feltételezhetjük, hogy ez a koncepció valóban működik.
A kínai felfogás alapján azt is joggal állíthatjuk, hogy minden, ami felszámolja a vértolulást, elősegíti a kiürülést, alacsony szinten tartja a belső nyákosodást, az segít változókori panaszok esetén: székletrendezés, Mayr-kúra, Kneipp-kúra, érvágás, pióca, a táplálkozás átállítása (tejtermékek, édesség kerülése), tánc, csoportos mozgás, akupunktúra – mindez jól hozzáigazítható a koncepcióhoz. A legfontosabb elvek itt is a mozgás és a kiürítés, és a teória helyességét hosszú távú terápiás sikerek igazolják.
Az anti-aging kockázata
Az ösztrogén a tesztoszteronnal együtt a szteroidhormonok közé tartozik. Mindezek a hormonok rövid távon valóban vitalizálnak, de milyen áron? Az életkor előrehaladtával növekszik a sejtek rosszindulatú elváltozásának kockázata. Az ösztrogénről közismert, hogy erőteljesen serkenti a sejtosztódást. Ezért volt bölcs döntés a természet részéről, hogy a szervezet szaporodási képességének kioltásával csökkentse az ösztrogénszintet.
A természetgyógyászat meglátása szerint az az orvosi törekvés, amely a szervezet fiziológiai szempontból szükségszerű átállását hormonadagolással eltolja (és közben titkon örök fiatalságot ígér), csak a hamis anti-aging próféták módszere, és az igazi orvosláshoz semmi köze. A terápiának ugyanis arra kell irányulnia, hogy az embert hozzásegítse az új életszakaszhoz való alkalmazkodáshoz. Ezzel megtapasztalja változásra való képességét, és megtartja belső realizmusát, olyan tulajdonságait, amelyek időskorban is fiatalon tartanak.