Növényi hormonok női bajokra

tgymagazin.hu
#fitoterápia #hormonháztartás #meddőség #ösztrogén #változókor
Mind több nő keres egészségügyi problémáira természetes megoldást. Ennek az az oka, hogy nem akarják kitenni magukat a szintetikus szerek mellékhatásainak. És erre nincs is szükség, hiszen a gyógynövénykertben számtalan olyan gyógyfű nő, amelynek segítségével eredményesen kúrálhatók a különféle női bajok.

A kamaszkor kezdeti problémáitól a klimax okozta panaszokig számtalan női tünet orvosolható gyógynövényekkel és homeopatikus gyógyszerekkel. A legszerencsésebb helyzetben ebből a szempontból a változás korába jutott nők vannak, mert az ő gondjaikra különösen sokféle megoldást kínálnak ezek a gyógymódok. A nők többségénél a változás kora a 45. és az 55. életév között köszönt be. A petefészkek tevékenysége lassan alábbhagy, a szabályos havi vérzés mind ritkábbá válik, és végül abba is marad. Ezzel a női hormonháztartás kibillen egyensúlyából, ami enyhébb-erősebb vegetatív és pszichikus tüneteket idéz elő. Mivel a veséket, mint az életenergia helyszíneit, különösen fenyegeti a hormontermelés csökkenése, a változókori izzadásrohamoknak több figyelmet kellene szentelni. Ennek a panasznak mindenképpen nagyobb terápiás támogatásra van szüksége.

A változókor leggyakoribb panaszai a vérzészavarok, a vegetatív és pszichikus zavarok (idegesség, ingerlékenység, alvászavarok), a hőhullámok és a hüvelyi szárazság. Erre az életkorra a bőr és a nyálkahártyák általános állapotromlása jellemző. Mindezeket a bántalmakat a megfelelő természetgyógyászati módszerekkel enyhíteni lehet, anélkül, hogy az adott női életkorra jellemző élettani változásokat mesterségesen elnyomnák.

A petefészkek működésének serkentésére az agyalapi mirigy mind több hormont termel, ezekre azonban a petefészkek többé nem reagálnak. Mindezen hormonváltozások eredményeként csökken a szervezetben az ösztrogénszint. Az ösztrogének közül mai tudásunk szerint nem az ösztradiol, hanem az ösztron a legfontosabb. Ez a speciális ösztrogén nemcsak a petefészkekben, hanem a zsírszövetben is termelődik, a mellékvesék segítő közreműködése mellett. A progeszteron (a másik petefészekhormon) szintje azért csökken, mert nem történik több tüszőrepedés, és ezért nem alakul ki sárgatest, amely ezt a hormont előállítaná. Ezért a progeszteront is a mellékvesék állítják elő, de a korábbinál jóval kisebb mennyiségben.

Hogyan segíthet a természet a női bajokon?

A női bajok kezelésére számtalan, eltérő hatású és erősségű gyógynövény áll rendelkezésünkre. Ezek ma is ugyanúgy segítenek nekünk, mint segítettek évszázadokon át az elődeinknek. Ha például görcsoldó tulajdonságú gyógynövényt használunk, ez nem befolyásolja az esetleg szükséges antibiotikumok hatását. Sok erőteljes fájdalomcsillapító származik a növényvilágból. A fűzfa kérgéből kivont szalicin például gyulladáscsökkentő, fájdalom- és lázcsillapító. Aszpirinhez hasonló tulajdonságai miatt a fűzfakéreg-kivonatot eredményesen alkalmazhatjuk a migrén és a fájdalmas havi vérzés kezelésére. A fűzfát fertőtlenítő és antiszeptikus hatása teszi alkalmassá a húgyúti fertőzések gyógyítására.

A kamilla és a cickafark a bisabolol nevű anyagnak köszönheti görcsoldó adottságát, ezt a növények illóolajából lehet kivonni. Az olyan gyógynövények, mint a pásztortáska, amelyet Kneipp „a szegény emberek patikájának nevezett”, érösszehúzó tulajdonságúak, ezért csillapítják a vérzést. A palástfű csersavanyagának köszönheti összehúzó hatását. Más gyógyfüvek, például a vasfű a méhre hatnak, míg a kökörcsin serkenti a hormontermelést.

Hormonháztartást szabályozó gyógynövények

BARÁTCSERJE (Vitex Agnus castus)

Gesztagénszerű és prolaktinszint-csökkentő tulajdonságát számos kísérlet igazolta. Sajnos nem minden esetben segít. Azok a nők, akiket PMS miatt barátcserje-kivonatokkal kezelnek, gyakran panaszkodnak szexuális érdektelenségre, amíg a készítményt szedik. Különösen azok a hölgyek, akik szeretnének teherbe esni. A vágycsökkentő növények további akadályt jelenthetnek a gyermekáldásra vágyó pároknak. A barátcserje az állandó stressz alatt álló nőknek javasolható, mivel megbízhatóan csökkenti a prolaktinszintet, ezáltal enyhítve a mellfeszülést.

ÜRÖM (Artemisia vulgaris)

A napistennő, Artemis növénye. Serkenti az emésztést, a menstruációt, enyhíti a görcsöket, javítja a vérkeringést. Egy négyhetes teakúra mélyrehatóan megtisztítja a hormonrendszert. A nőgyógyászatban az üröm általános méregtelenítő növénynek számít minden nő számára, mivel serkenti a vizeleten, az izzadságon és a menstruációs véren keresztül az anyagcsere végtermékeinek kiválasztását. Megjegyzendő, hogy a kínai orvoslás moxapálcája is ebből a növényből készül. Az üröm akkor is jól bevethető, ha tartós fogamzásgátló-szedés után kimarad a menstruáció. Magas vérnyomás esetén azonban homeopatikus szerek kiegyensúlyozó hatására is szükség van.

DAMIANA (Turnera diffusa)

A legjobb hatását sárgatesthormon-hiány esetén fejti ki. A virág a holdhoz rendelhető, illata a kamilláéra emlékeztet. Idegtonikumként egyúttal az urogenitális területre is hat, és serkenti az agyműködést. Az ürömmel azonos arányban keverve teaként segít olyan alhasi görcsöknél, amelyek azonnal megszűnnek, ha a menstruációs vér rendesen folyik. A damianatea – tetszés szerint keverve naracsvirággal vagy borsmentával – három-öt percig forrjon, utána a kész teát tartsuk kannában. Az urogenitális területre gyakorolt hatása miatt jól kezelhetők vele az aranyeres panaszok is. A növény tinktúrájából rendszeresen napi 15 cseppet fogyasztva lazító és erőgyűjtő hatást érhetünk el.

ANGYALGYÖKÉR (Angelika archangelika)

A levegő elemhez rendelhető, és az ember lelkiállapotát befolyásolja. Ennek megfelelően a férfi-női kapcsolat zavarainak harmonizálója. Az emberek közötti kapcsolat problémáinak nagy része ugyanis arra vezethető vissza, hogy az illetők nem képesek kielégítő kompromisszumot kötni. Öt-tíz csepp tinktúra hozzásegít minket ahhoz, hogy a dolgokat több oldalról képesek legyünk szemügyre venni.

PALÁSTFŰ (Alchemilla vulgaris)

Lényege és jelképszerű feladata a védelem, a beburkolás. A finom virágot úgy fogják körül a levelek, mint egy kabát. Nem csoda, hogy a palástfű a rejtett női ivarszerveket is jelképezi. Tartósan és mellékhatásoktól mentesen harmonizálja a hormonális arányt. Ennek hatására könnyebben elviselhetők a menzeszt megelőző napok. A serdülőkortól kezdve a klimax koráig és azon túl is végig hasznos segítséget kaphatunk ettől a növénytől. Gesztagénjellegű hatásának köszönhetően a ciklus második felében fellépő bántalmaknál alkalmazzák, de sárga folyás és petefészek-gyulladás esetén is beválik. A palástfű támogatja az alhas ritmikus folyamatait.

Kedvező hatása fokozható homeopatikus hígítású rézvegyületek adagolásával, amelyek testi és lelki szinten egyaránt feszültség-, illetve görcsoldó hatásúak. Magas réztartalmú növények, amelyeket a homeopátia alkalmaz, a nux vomica vagy az ignatia. A szója sztigmaszterol vegyületei a sárgatest működésének szabályozásában vesznek részt. A palástfű vizes rétek és nedves talajú erdők növénye. Gyógyító ereje főként a változás korában, folyások és gyulladások esetén bontakozik ki Az aranyruta vízhajtó és salaktalanító hatású. A jellegzetes sárga virágú növény száraz mezőkön és világos erdőkben nő A palástfű-tinktúra a levelekből és a virágokból készül. Ötlet: a tinktúra napi kétszer öt csepp adagban erősíti a női öntudatot.

ARANYRUTA (Solidago virgaurea)

Elsősorban vesegyógyító hatásának köszönheti jó hírét. Éppen ezért válik be női gyógynövényként is. Az aranyruta vízhajtó és salaktalanító hatású. A jellegzetes sárga virágú növény száraz mezőkön és világos erdőkben nő A vesékben ugyanis ott fészkel az érzelmi életünk, egyaránt befolyással vannak rájuk érzelmeink, felindulásaink és csillapíthatatlan vágyaink, mindaz, amit a nap magával hoz. Éppen ezért a nők jól teszik, ha a vesék fő aktivitási időszakában (17 és 19 óra között) 15 csepp Solidago-tinktúrát vesznek be. Ez erősíti a veséket és érzelmi kitartást ad.

KÖKÖRCSIN (Pulsatilla vulgaris)

Mérgező hatása miatt csak homeopatikus szerként alkalmazható. Védelem alatt áll, és sajnos a kipusztulás veszélye fenyegeti. A gyógyhatású készítményeket ezért termesztett változatából állítják elő. A kökörcsin a vér összetételére és a vérkeringésre hat. Homeopatikus szemszögből nézve a „kökörcsintípus” hajlamos gyorsan sírva fakadni, és környezetén is könnyei hatalmánál fogva uralkodik.

D4 – naponta kétszer 5 Globuli – akkor ajánlható, ha a beteg nedves ruhája és hideg felületen való üldögélés miatt felfázott, hólyagpanaszai vannak. Hatása az antibiotikumokéhoz hasonló.

D5 – naponta kétszer 5 Globuli – hatásos középfülgyulladás ellen és a túl gyenge havi vérzés serkentésére.

A friss kökörcsin mérgező hatású, ám homeopatikumként jó tapasztalatokat szereztek vele hormonzavarok esetében

D12 – naponta 5 Globuli a ciklus közepétől a havi vérzés beálltáig – kiegyensúlyozza a női hormonháztartást. Sárgatest-szabályozó tulajdonságának köszönhetően megakadályozza a menstruáció előtti felpuffadást. Szedése ajánlott még arc- és lábödémák, mellfeszülés, valamint hangulatingadozás esetén is.

D30 – naponta egyszer 5 Globuli – az igazi „kökörcsinszemélyiség” gyógyszere. Ilyenek a kék szemű, szőke, erőteljes hangulatingadozásra hajlamos hölgyek. A havi ciklus második felében törődést igényelnek, szöveteik ödémásodnak, gyakran tör rájuk éhségroham, amit bűntudat, lelkiismeret-furdalás követ. Hajlamosak könnyekig meghatódni, megsértődni.

CICKAFARK (Achillea millefolium)

Nem maradhat ki a nőgyógyászatból, mert enyhíti a menstruációs görcsöket, és gátolja a vérfolyást. Tartós vérzésnél a pásztortáskával együtt különösen jó hatású, hasonlóképpen miómás vérzéseknél. A változás korában gesztagénjellegű hatását használják ki. Gombás megbetegedéseknél diófalevéllel és palástfűvel kombinálják, így válik belőle kiváló öblögetőszer. A cickafarkteát álmatlanság és reuma ellen is bevetik. Naponta egy-két csészével igyunk – a tea úgy készül, hogy egy evőkanál virágra két és fél deci forró vizet öntünk, tíz percig áztatjuk, majd leszűrjük. A cickafark hatását keserű anyagai mellett illóolajának köszönheti.

POLOSKAVÉSZ (Cimicifuga racemosa)

A klimaxos panaszok nagyszerű gyógyszere. A gyönyörű növény segít a nyálkahártya-felépítésnél, enyhíti a hüvelyszárazságot, a hőhullámokat, befolyásolja a hangulathullámzásokat. A D2 és D30 homeopatikumok hormonális hatásúak. Ha a vérzés kimaradása után bántalmak lépnek fel – például depresszió, migrén és reuma – érdemes erre a növényre gondolni.

Gránátalmamag

Aphrodité fája, a gránátalmafa, az örök ifjúság szimbóluma, fontos fitoösztrogén-termelő. Az arab világban már régóta fogyasztják a gránátalma magvait, hogy minél tovább megőrizzék ifjúságukat. A magokban található ösztron nevű anyag pontosan megegyezik a női ivarmirigyek által termelt hormonnal. Sajnos ez idáig egyetlen gyártó sem foglalkozik a magokból nyert kivonat gyártásával. Tinktúrát azonban házilag is készíthetünk belőle.

A csodás, piros színű gránátalmák karácsony tájékán jelennek meg a kereskedelemben. Vágjuk fel a termést, kaparjuk ki a magokat, kissé szikkasszuk meg őket, a piros levet igyuk meg. A magokat mozsárban zúzzuk össze és 60%-os alkohollal öntsük fel. Egy holdfázis idejéig hagyjuk állni az alkoholban, rendszeresen rázogassuk össze, és sötét helyen tároljuk. Napi egy-kétszer 20 csepp elegendő a kellemetlen változókori tünetek, a libidócsökkenés, a hőhullámok, a hüvelyszárazság megelőzésére, megszüntetésére.

Segítség különféle bajok esetén

Ha a vérzés elhúzódó és erős

Keverjünk össze csalánlevelet (vasat tartalmaz és serkenti a vérképződést), palástfüvet (vérzéscsillapító és hormonszabályozó), pásztortáskát (túlzott vérzésnél) és cickafarkat (világospiros vérzésnél) azonos mennyiségben. A teakeverékből egy evőkanálnyit forrázzunk le két dl vízzel, áztassuk nyolc-tíz percig, édesítsük mézzel. A ciklus közepétől kezdve naponta igyunk belőle egy-három csészével. Egészítsük ki vaspótlással.

Ha izzadunk

Izzadásgátló teakeverék: 50-50 gramm palástfű, komló és diófalevél, 100-100 gramm citromfű és zsálya. Három evőkanálnyit öntsünk le forró vízzel, hagyjuk állni öt percig, ízesítsük mézzel. Napközben egyenletesen elosztva igyuk. Kúraszerűen négy hétig igyuk.

Mellfájdalmak ellen

Mellfeszülés és -fájdalom (mastodynie) ellen gesztagénjellegű és idegerősítő növények: 100 g csalánlevél (általános méregtelenítő), 150 g palástfű (hormonszabályozó), 50 g orbáncfű (hangulatjavító), 50 g citromfű (idegerősítő), 50 g rózsavirág (lelki balzsam) keveréke. A teakeverékből 3-4 evőkanálnyit fél liter forró vízzel öntsünk le, és 5-10 percig áztassuk. A tea kísérőjeként naponta 20-30 csepp Mastodynon N-t is elszopogathatunk.

Hormonális átállási problémák

A hormonális változások korában (serdülőkor, szülés, klimax) a lelki ingadozások napirenden vannak. Ilyenkor két Bach-virág különösen ajánlható:

1. Dió (walnut): az ember nagy fejlődési szakaszainak szere. Amikor előre kell lépnünk, szakítanunk kell a régi normákkal, és meg kell haladnunk korábban érvényes határokat, akkor a dió felszabadító és stabilizáló hatású.

2. Lonc (Honeysuckle): akkor ajánlható, ha a nők úgy érzik, fogva tartja őket a múltjuk, és belesüppednek a mélabúba és a nosztalgiába. Ha a szorongás és a gyász megakadályozza őket abban, hogy magabiztosan tekintsenek a jövőbe, a lonc cselekvő erőt kölcsönöz nekik, és könnyebben alkalmazkodnak az új körülményekhez. Megtanulnak a jelenben élni, és búcsút mondani a múltnak. Újra átjárja őket az életöröm.

Hüvelyszárazság elleni trükkök

A petefészekhormonok egyik legfőbb célszerve – a méhen és a mellen kívül – a hüvely nyálkahártyája. Az ösztrogéntermelődés csökkenése és a havi vérzés kimaradása miatt a változás korától kezdve már nem ugyanolyan a táplálékellátása, mint korábban volt. Erre a problémára többféle krémet kínálnak a gyógyszertárakban, de mi magunk is készíthetünk. Íme, egy bevált recept: 100 g síkosító zselé vagy körömvirágolaj (vazelin nem jó!), m 5 csepp ricinusolaj, 1 csepp ciprus- vagy muskotályzsálya-olaj (antibakteriális és gombaellenes), 2-3 csepp kamillaolaj (vírusellenes), 1 csepp citromolaj (szagmegkötő). Keverjük jól össze, és naponta egyszer kenjük be vele a hüvely falát. Ezt a növényi terápiát érdemes kiegészíteni E- és F-vitamin-kapszulákkal és többszörösen telítetlen zsírsavakkal, különösen jó hatású a búzacsíra- és a ligetszépeolaj. Nyissuk ki a kapszulát, és kenjük be vele az egész érintett felületet. A vissza-visszatérő hüvelygombásodás ellen a legjobb módszer a bélszanálás. A végbél és a hüvely közelsége miatt a candida gombák könnyűszerrel átvándorolnak egyik szervből a másikba.

Életöröm az új női életszakaszban

A változás kora után a legtöbb nő nem a vérzése elveszítése vagy a hangulatváltozásai miatt bánkódik, hanem eltűnt termékenysége miatt. Ilyenkor érdemes átgondolni, milyen új perspektívákat kínál az új életszakasz. Kihasználhatjuk, hogy több időnk jut saját magunkra, még akkor is, ha ehhez kezdetben nehezen szokunk hozzá. A nőket ugyanis általában arra nevelik, hogy önmagukra csak legutolsósorban gondoljanak. A havi vérzés megszűnése pedig egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szexuális életnek is vége van! Éppen ellenkezőleg! Most már nem kell a teherbe esés miatt aggódni. Korábban a nemi életnek a menstruáció volt a legnagyobb ellensége, mostantól a hüvelyszárazság. Ám a szexuális élvezet nem annyira a kortól, mint inkább a kapcsolattól függ. Az új életszakasz arra is lehetőséget kínál, hogy kifejlesszük magunkban a függetlenség érzését, a személyiség kiteljesedésének szenteljük magunkat, és kihasználjuk női kreativitásunkat. Aki képes átlépni saját határain, az új életerőt nyer. A nők megtanulnak jobban bánni önmagukkal és más nőkkel egyaránt. Így végső soron a saját kezükbe veszik a sorsukat ebben az új életszakaszban is.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A mondavilág varázslatos orvosságai

A mondavilág varázslatos orvosságai

A néphiedelmek és a mágia évszázadokon át meghatározták Európa népeinek mindennapi életét. Sok mondabéli történet…
Szeresd a májadat!

Szeresd a májadat!

Májsejtjeinkben szüntelenül több millió építő és bontó jellegű biokémiai folyamat zajlik úgy, hogy mindezt észre…
Természetes segítség a férfi erő visszaszerzéséhez

Természetes segítség a férfi erő visszaszerzéséhez

Hogy a nők rendszeresen eljárnak szűrővizsgálatra a nőgyógyászukhoz, az nagyjából természetes. A férfiaknál már más…
Kincset érő gyógynövények testnek és léleknek

Kincset érő gyógynövények testnek és léleknek

Világszerte több ezer gyógynövényt fenyeget a kipusztulás veszélye – általában a gátlástalan gyűjtés miatt. Az…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Titkos hatóanyag a prosztata egészségének fenntartásához

Titkos hatóanyag a prosztata egészségének fenntartásához

A prosztata megnagyobbodásának (hyperplasia benigna prostatae, benignus prosztatahiperpláza, BPH) lassítására, a panaszok csökkentésére használt növényi…
Kerti ruta (Ruta graveolens) gyógyhatásai

Kerti ruta (Ruta graveolens) gyógyhatásai

Le­o­nar­do da Vin­ci és Mi­che­lang­elo sze­rint az „égi ke­gye­lem fü­vé­nek” ne­ve­zett ru­ta föl­dön­tú­li ere­je ké­pes…
Prosztatabántalmak 2. rész: kisvirágú füzike és csalán

Prosztatabántalmak 2. rész: kisvirágú füzike és csalán

Előző számunkban jeleztük, hogy a bántalmak nagy része a dülmirigy (prosztata) jóindulatú megnagyobbodásnak (hiperplázia) tulajdonítható.…
Mozgásszervi bántalmak 3. rész: körömvirág

Mozgásszervi bántalmak 3. rész: körömvirág

A mozgásszervi bántalmakban használt növények közül bevált az egyéb célokra is szolgáló körömvirág (lásd 2009.…