Vigyázat, ösztrogén!
A talajvíz sok helyütt az iparból és a földművelésből származó ösztrogénszármazékokkal szennyezett. A női nemi hormont az ivóvízzel akaratlanul elfogyasztjuk, ami nem marad következmények nélkül. A hormonháztartást komoly zavar érheti: a premenstruális szindróma (PMS), a miómák és az aknés bőr csak néhány e „mellékhatások” közül. Elképzelhető, hogy a férfiaknál az utóbbi évtizedekben megfigyelhető terméketlenségi gondoknak is ez az egyik oka.
Ösztrogén: a „legnőiesebb” hormon
Ösztrogén mindkét nemben termelődik, eltérő mennyiségben a mellékvesekéregben. Ennek kiinduló anyaga a koleszterin, amelyből a szervezet az ösztrogént és a tesztoszteron férfi nemi hormont képes előállítani. Ráadásul nem csak a mellékvesekéreg, hanem a zsírszövet is előállít ösztrogént, a súlyosan elhízott nők ennek ellenére nehezebben esnek teherbe, mint a soványabbak. Viszont a szervezet úgymond megelőző intézkedéseket tesz a klimax idejére, amennyiben zsírpárnákat növeszt, ezért a teltebb idomú nők általában jobban viselik a változáskori panaszokat, mint a karcsú alkatúak.

A nőknél a petefészkekben is termelődik ösztrogén – a hipotalamusz és a hipofízis irányításától függő mértékben. A fő ösztrogének az ösztradiol, az ösztriol és az ösztron, amelyek hatásának erőssége említésük sorrendjében csökken. Hatásukra alakulnak ki serdülőkorban a lányokon a másodlagos nemi jellegek, kezd el növekedni a méh és indul meg a menstruációs ciklus. Az ösztrogének „növekedési impulzust” adnak a női nemi szerveknek, ami többlet esetén kóros növekedést is jelenthet.
A hormonháztartás egyensúlya tesz bennünket szociális lénnyé

Lelki szinten az ösztrogén hatására a nők – inkább, mint a férfiak – egyéb, személyes érdekeiket a gyermekek nevelése érdekében háttérbe szorítják. A változás korában, amikor az ösztrogének szintje csökken, a nők is fontosabb szerepet tulajdonítanak saját igényeiknek. Sok nő ekkor kezd új életet, újra munkába áll, és a most erősebben ható férfi nemi hormonok hatására céltudatosan követi, illetve valósítja meg terveit, eredményesebben képviseli saját érdekeit. Ekkor háttérbe lép a gondoskodó anyai szerep.
Férfiaknál a tesztoszteron és az ehhez képest igen kis mennyiségű ösztrogén aránya gondoskodik arról, hogy az erősebbik nem alkalmas legyen örökölt biológiai szerepére: a védelmező és családot ellátó családfő funkciójára. A tesztoszteron segít abban, hogy a férfi érvényesítse akaratát, ami erősebb benne, mint az együttérzés és a sajnálat. Milyen jó, hogy férfiaknál és nőknél egyaránt fennáll egy bizonyos kényes egyensúly a hormonok szintjében, amelynek hatására azért vannak céltudatos nők és kellemes természetű férfiak!
A férfiaknál a korral lassan csökken a tesztoszteron szintje, idővel lágyabbak, engedékenyebbek lesznek és erősebben érdekli őket utódaik élete, sorsa.
A férfiakat is érintheti a mértéken felüli ösztrogénszint. Jól példázza ezt a mértéktelen sörfogyasztás. A komlóban található növényi ösztrogénszerű anyagok (fitoösztrogének) hatására sok férfinak megnő az emlője és megváltozik a zsírpárnák elhelyezkedése, ami a borivóknál nem figyelhető meg. Feltételezik, hogy a fejlett nyugati országokban a férfiaknál tapasztalható spermiumszámcsökkenés arra vezethető vissza, hogy szervezetük a kelleténél több ösztrogénnek van kitéve. Elgondolkodtató számok: minden ötödik (!) párkapcsolatból a pár akaratán kívül nem születik gyermek. A statisztikák szerint a meddő párkapcsolatok 30 százalékában a férfiaknál található meg a gyermektelenség oka.
A túl sok ösztrogén káros
Az ösztrogéntúlsúly férfiaknál és nőknél is káros, azonban sokkal inkább ismertek a női szervezetre gyakorolt következményei. Néha már fiatalkorban, de jellemzően inkább a középkorú nőknél alakulnak ki azok a tünetek, amelyek megnehezítik a menstruáció előtti napjaikat. Ezek közül a legjellemzőbbek:
- ödémásodás
- emlőfeszülés, fájdalmas mellbimbók
- elnehezült lábak, a vénák tágulata (visszeresség)
- depressziós hangulatzavar
- ingerültség
- csökkent libidó
- a ciklus második felében szivárgó, csepegő vérzés
- erős menstruációs vérzés
- hideg végtagok
- rövid, szabálytalan ciklus
Ha az ösztrogéntúlsúly hosszabb ideig fennáll, havi ciklustól függetlenül a következő panaszaik is lehetnek: terméketlenség, szinte kontrollálhatatlan túlsúly, miómák, ciszták megjelenése, magas vérnyomás, aknés bőr, hajhullás, illetve az emlőrák megnövekedett kockázata. E panaszokért a sárgatesthormon (progeszteron) Az vagy tetrapack csomagolásban kerül ugyanis a műanyaglágyító vegyszerek (f talátok) és egyéb viszonylagosan alacsony szintje, valójában a magas ösztrogénszint felelős. Ha a nemi hormonok aránya nem megfelelő, felborul a testi-lelki egyensúly – és ez férfiakra és nőkre egyaránt érvényes.
Négypontos terv: hogyan segíthetünk magunkon?
Az ösztrogéntúlsúly megelőzése érdekében négy szinten cselekedhetünk. Az egyik szint egészségpolitikai. Amíg haszonleső érdekek miatt olyan anyagok kerülnek a természetbe, amelyek veszélyeztetik, károsítják a hormonegyensúlyt, a veszélyre fel kell hívni az emberek figyelmét (kiállítások, elektronikus és írott sajtó stb.). Fontos, hogy a nőgyógyászok alternatív fogamzásgátlási módszereket ajánljanak a nőknek, és felkészítsék az érettebb asszonyokat a változáskori tünetekre, illetve ezek természetes, hormonmentes kezelésére, enyhítésére.
Sok nő kényelmi okokra hivatkozva kéri orvosától a hormontablettákat, anélkül, hogy tisztában lenne annak hosszú távú következményeivel.
A második szint, amelyen aktívvá válhatunk, a táplálkozás. Aki teljes értékű és biológiai mód szerekkel előállított táplálékot fogyaszt, elkerülheti ételeiben a környezeti mérgeket. Érdemes étrendünket jó minőségű olajokkal kiegészíteni, amelyek kellő arányban tartalmazzák az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakat. Főképp utóbbiakban gazdag a lenolaj, a borágóolaj és a ligetszépe olaja. Ezek megvédik sejtjeinket az ösztrogén hatásaitól, és harmonizáló hatást gyakorolnak a hormonszintézisre.
Mivel a környezeti mérgek a levegővel és táplálékainkkal folyamatosan bejutnak szervezetünkbe, a harmadik szint a méregtelenítésé. Sok természetgyógyász és természetes módszerekkel dolgozó orvos kínál ilyen kúrákat. A máj támogatása már önmagában képes a test tehermentesítésére, emellett a nyirokrendszer, a vese, a bőr, a belek és a tüdő is fontos szerepet játszanak a méreganyagok eltávolításában. Ha ezek működését is megfelelő kúrákkal támogatjuk, sokat tehetünk az ösztrogéntúlsúly hatásai ellen.
Progeszteronhatású növényekkel teremtsük meg az ellensúlyt

A negyedik szint a hormonális egyensúly visszaállítását célozza meg. A terápia célja, hogy az ösztrogéntúlsúllyal progeszteronimpulzust állítson szembe – főképp a havi ciklus második felében. Ezáltal jelentősen csökkenthetők az említett panaszok, megelőzhetők a késői szövődmények, betegségek. A kezelést a progeszteronhoz hasonló anyagokat tartalmazó gyógynövényekkel végezhetjük (pl. palástfű, Alchemilla vulgaris) tea vagy tinktúra formájában. A teához egy csapott teáskanálnyit forrázzunk le egy csésze vízzel, majd lefedve hagyjuk állni 7 percig, naponta három csészével igyunk meg belőle. Ennek alternatívája lehet a tinktúra, amelyből naponta háromszor 10-20 cseppet fogyasszunk el egy pohár vízben.
A Ceres Alchemilla őstinktúra speciális eljárással készül, ezért nagyon hatásos, így naponta 1-3 alkalommal 3 csepp elegendő belőle. A progeszteronhatású gyógynövényekkel megteremthető az egyensúly az ösztrogén és a progeszteron arányaiban. A cickafarkfű (Achillea millefolium) hatása is hasonló, ezért a palástfűvel azonos dózisban alkalmazhatjuk. A Ceres Millefolium őstinktúrából is elegendő napi 1-3 alkalommal 3-3 csepp.
Cickafarkfűvel egyébként a ciklus folyamán jelentkező köztes vérzést vagy a túl erős havi vérzést is csillapíthatjuk.
Sok nő ismeri a barátcserjét (Vitex agnus castus), esetleg ennek készítményeit, például az Agnolytot vagy az Agnucastont. Az esetek túlnyomó többségében ezt a növényt is csak tüszőrepedés után, tehát a 12. és a 26. nap közötti időszakban kell szedni (naponta 1 kapszula, a tinktúrából 40 csepp). Újabban a jamszgyökér (Dioscorea villosa) kivonatát is alkalmazzák az említett célra. Előnye, hogy krém vagy gél formájában a bőrre kenve is kifejti progeszteronszerű hatását. Ezen túlmenően minden nőnek gondoskodnia kell róla, hogy „otthon legyen a medencéjében”. Ebben segíthet például a Luna-jóga, a hastánc vagy a csi-kung. A rendszeres alhasi és hátmasszázs szintén előnyös hatású a petefészek működésére, elősegíti a hormonális egyensúly megteremtését.
Foto: Shutterstock