Hormonális eredetű depresszió
A hormonok kémiai anyagok, vegyületek, amelyeket testünk ún. belső elválasztású mirigyei termelnek. Feladatuk az információ továbbítása a szervekhez. Az adott hormon célszerve a hormon parancsának engedelmeskedve működik.
A hormonokat a vér szállítja a test távoli pontjaira, így jutnak el a célszervhez. A hormonok rendkívül erős hatású anyagok, amelyek már a legkisebb mennyiségben is befolyásolják egész anyagcserénket. Az emberi test összes hormonja egymás hatását kiegészíti egy zenekar tagjaihoz hasonlóan. Ez a zenekar azonban folyamatosan más-más ütemhez igazodik és más-más melódiát játszik. A ritmus és a dallam minden egyes lélegzetvételkor, minden egyes gondolat, jó- és rosszkedv hatására változik. Betegség esetén szintén másképp szól a zene, mint amikor egészségesek vagyunk, csakúgy, mint napsütésben és borult időben is: vérünkben a hormonok szintje, egymáshoz viszonyított aránya soha nem állandó. A melankolikus hangulati mélypontok kialakulásában is hormonok játsszák a főszerepet.
A nemi hormonok szerepe a női szervezetben
A női testet a férfiakénál több nemi hormon befolyásolja. Főképp serdülőkorban jellemző a lányokra a hangulatuk heves, kaotikus és szélsőséges ingadozása. A fiatal lányok gyakran csak akkor nyerik vissza lelki egyensúlyukat, ha hormonális ciklusuk véglegesen kialakult. A petefészkekben termelődik az ösztradiol (ösztrogén) és a progeszteron nevű hormon, ezek más-más hatást gyakorolnak a testre és a lélekre egyaránt. Az ösztrogén hatására a havi ciklus elején elkezd megvastagodni a méhnyálkahártya. Ezen kívül az ösztrogénre reagálva megduzzadnak az emlőmirigyek és gyarapodik a zsírszövet is. A progeszteron feladata, hogy megtartsa az ösztrogén hatására felépült nyálkahártyát, kedvezve a megtermékenyült magzat beágyazódásának, ugyanakkor a testzsírt segít energiává alakítani, továbbá vízhajtó hatású. Mindkét hormon kiegészíti egymást, és ha egyensúlyban vannak, garantálják a nők jó közérzetét. A lelki egyensúly szempontjából fontos a progeszteron, ugyanis természetes antidepresszánsként működik.
Ha a progeszteron- és az ösztrogénszint közötti egyensúly felborul, fizikai és emocionális zavarok keletkeznek.
Jó példázza ezt az ún. premenstruális szindróma (PMS), amelynek lényege, hogy az érintett nők szervezetében több ösztradiol termelődik, mint progeszteron. Mindez súlygyarapodást, vízvisszatartást, emlőfeszülést és depressziós hangulatzavart okoz a menstruáció előtti napokban. Az érintett nők ezekben a napokban kifejezetten érzékenyek, és minden ok nélkül szomorkás a hangulatuk.
Progeszteron utánpótlás
A terhesség alatt a női testben különösen sok progeszteron termelődik. A szülés után azonban erre a hormonra már nincs szükség ilyen nagy mennyiségben, így hirtelen alábbhagy a termelődése. Ennek hatására sok kismamán a szülést követően ún. gyermekágyi depresszió lesz úrrá. A kezdeti eufória egy csapásra elmúlik, a mosolyt könnyek váltják fel. A fiatal anya úgy érzi, nem tud megbirkózni a rá váró feladattal. Sok nő lelkileg nagyon sérülékeny az anyaság e korai fázisában, és senkivel nem meri megosztani érzéseit, mert egész környezete elvárja tőle, hogy boldog legyen. Ezt követően a kezdeti rossz hangulat valódi, a szó klinikai értelmében vett depresszióvá fokozódhat, ami gyakran szorongással, pánikkal társul. A lelki támogatás mellett ebben az időszakban sokat segíthet a természetes eredetű progeszteronnal folytatott kezelés. Megelőzésképp a progeszteron adagolását már a szülés előtti napon érdemes elkezdeni.

A változás korában az addig rendszeresen, szabályosan zajló női ciklus szabálytalanná válik, a hormonszintek instabillá válnak. A női szervezetben a harmincas évek derekán fokozatosan, eleinte észrevétlenül, de feltartóztathatatlanul csökken a progeszteron termelődése. Ennél jóval lassabban hanyatlik az ösztrogéntermelés. Az aránytalanságot tovább súlyosbíthatják olyan, a környezetből származó anyagok, amelyek ösztrogénszerű hatást gyakorolnak a szervezetre: hormonokat tartalmazó ivóvíz és húsáru, műanyagok, pl. a biszfenol-A és a PET (polietilén). Utóbbiakat előszeretettel használják élelmiszerek csomagolására, konzervdobozok kibélelésére (fehér bevonat a fém konzervdobozok belsejében). Ezekből a hormonszerű anyagok élelmiszereinkbe kerülnek.
Aki szeretne mentesülni a kéretlen hormondózisoktól, tájékozódjon az interneten keresztül, melyik E-szám, illetve műanyagot jelölő kód milyen vegyületeket takar, és ezekből milyen káros anyagok szabadulhatnak fel.
Ösztrogéndominancia kialakulása
Azt senki nem vitatja, hogy ezek az anyagok jelentős mértékben hozzájárulhatnak az ún. ösztrogéndominancia jelenségének kialakulásához. A progeszteron és az ösztrogén egyensúlyának felborulása az ösztrogén javára évről évre egyre fokozódik, aminek következtében az ösztrogén depresszióellenes hatása egyre inkább érezteti hatását. Az érintett páciens hangulata szó szerint olyan, mint a hullámvasút. Gyakran minden előjel és ok nélkül egyik pillanatról a másikra eluralkodik rajta a melankólia, amikor mindent sötéten lát. Sokan annyira megváltoznak, hogy egyszerűen nem ismernek magukra.
A hormonális ingadozás meghatározza a hangulatot
A változás korára a fenti tünetek mellett jellemzőek az alvászavarok is, így az érintettek gyakran kialvatlanok, állandóan kimerültek – ez a körülmény szintén hozzájárul a rossz hangulathoz. Az agy is érzékenyen reagál a hormonszintek megingására – az eredmény koncentrációzavar, aminek következtében felerősödik a feledékennyé válástól, a munkahely elvesztésétől való félelem.
Ráadásul éppen a menopauza idején jellemzően gyakoribbak a nehéz élethelyzetek. A gyerekek kirepülnek a családi fészekből, az idősebb rokonok ápolásra szorulnak, ill. elhunynak, előfordulhat partnerkapcsolati válság, válás – hogy csak a leggyakoribbakat említsük.
A melankolikus és depressziós fázisok, a hormonális hangulatingadozások meglehetősen nagy tehertételt jelentenek ugyan, de nem azonosak a tartós, súlyos pszichiátriai betegségekkel vagy a „valódi” depresszióval.
Azt is figyelembe kell venni, hogy azoknál a nőknél, akik egy ideig hormonkészítményeket kaptak, szintén kialakulhatnak hirtelen hangulatingadozások, amikor a kezelést abbahagyják. És hogy az egyéb hormonokról se feledkezzünk meg: a pajzsmirigy alulműködése szintén enerváltságot és depressziót okozhat.
Egyénre szabott bázisterápia progeszteronnal
Mint már említettük, a természetes progeszteronnal jól kezelhetők a hormonális okokból fellépő depressziós fázisok. A progeszterontermelést támogató gyógynövények, mint a barátcserje, a palástfű és a cickafarkfű a komolyabb hangulati mélypontok esetén általában hatástalanok. Az alábbiakban felsorolt gyógynövények és homeopátiás gyógyszerek azonban képesek hozzájárulni a hangulat javításához, és hatékony kiegészítői lehetnek a progeszteronnal végzett bázisterápiának.
Az orbáncfű köztudottan hangulatjavító, antidepresszáns hatású növény, amely az enyhe és a középsúlyos esetek kezelésére egyaránt alkalmas. Napi ajánlott dózisa 900 mg. Rövid ideig, főképp a kúra kezdetén vagy a súlyos hangulati mélypontok idején átmenetileg megduplázható a dózis. A drogériákban kaphatók por alakú, kapszulázott orbáncfűkészítmények, amelyekből jóval nagyobb dózist kell beszedni, mint amennyit a gyártó a csomagoláson ajánl. A gyógyszertári forgalomhoz kötött, standardizált készítmények azonban valóban hatásosak. Fontos tudni, hogy az orbáncfű hatóanyagai felfüggeszthetik a fogamzásgátlók hatását, továbbá orbáncfüvet nem szabad pszichés zavarok kezelésére adott gyógyszerekkel együtt alkalmazni, mert kölcsönhatásba léphetnek egymással.
Jó közérzet gyógynövényekkel
A rózsagyökér (Rhodiola rosea) kivonatával is kezelhető a depresszió. Ez a növény adaptív hatású, azaz javítja a fizikai és pszichés teljesítményt, segítségével könnyebben megbirkózunk a különböző terhelésekkel és stresszhatásokkal.

A belső kiegyensúlyozottság megőrzésére a golgotavirág (Passiflora incarnata), ill. ennek kivonatai még alkalmasabbak.
A homeopátia eszköztárából az Aurum/Apis regina compositum vagy a 2-es számú Solunat nevű komplex készítmények ajánlhatók. Ezek homeopátiás hígításban aranyat tartalmaznak, amely antidepresszáns, hangulatjavító hatású.
A fentiek mellett fontos a bőséges folyadékfogyasztás és az egészséges táplálkozás. A rendszeres séta, illetve a testmozgás bármely egyéb formája szintén bizonyítottan hangulatjavító hatású. Fontos, hogy a változás korába lépett nők ne vállaljanak magukra túl sok feladatot, és kellő időt szánjanak a pihenésre és a regenerálódásra.
Fotó: Adobe Stock