A székrekedés gyerekeknél is gondot okozhat
Különösen hatékonyak az olyan külsődleges kezelések, mint a borogatás. Kamillás borogatáshoz 2 evőkanál kamillavirágot forrázzunk le 1 liter vízzel, fedjük le, hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le. Hajtogassunk össze négyrétegűre és akkorára egy vászon- vagy pamuttörülközőt, hogy befedje az egész hasat, majd öntsük át a kamillateát egy tálba, és tegyük bele a törülközőt. Csavarjuk ki, hogy ne csöpögjön, és tegyük közvetlenül a hasra. Előbb vizsgáljuk meg a hőmérsékletét, nehogy túl meleg legyen. A kamillás borogatást takarjuk le egy frottírtörülközővel, majd egy gyapjútakaróval. Tehetünk rá egy meleg palackot is. A borogatást 20-30 percig hagyjuk fent. Kipróbálhatjuk kamilla- helyett cickafarkteával is. Alternatív megoldásként alkalmazhatunk illóolajos borogatást 2 százalékos levendula- vagy köményolajjal. Ehhez 1 ml illóolajat (válasszunk jó minőségű levendula- vagy köményolajat) keverjünk el 49 ml édes mandulaolajban. Ebből öntsünk egy evőkanállal egy pamut vagy vászonkendőre, ezt tegyük a hasra. Erre jöhet egy újabb törülköző, majd egy takaró, végül esetlegesen a meleg palack. 20 percig hagyjuk fent. Ha nem akarunk az olajkeverék előállításával bíbelődni, használhatunk kész levendulás vagy citromfüves lazító olajat. A meleg borogatás jótékony hatású és mindig kellemes érzés. Ilyen jellegű székrekedésnél a has masszírozása kevésbé hatékony, mivel a bél esetleg újabb görcsökkel reagálhat rá. Spasztikus székrekedésnél belsőleg a következő teakeveréket próbálhatjuk ki: citrom fűlevél 20 g, libapimpó 20 g, édeskömény 10 g. Egy púpozott teáskanál (2 éves kor alatt fél teáskanál) teakeveréket forrázzunk le egy csésze vízzel. 7 percig hagyjuk lefedve állni, majd szűrjük le és mézzel édesítve igyuk. Naponta 2-3 csésze tea elegendő, minél kisebb a gyerek, annál kevesebbre van szükség. Ha a gyereknek nem ízlik a tea, akkor használjunk valamilyen készterméket, például belladonnás homeopátiás golyókat vagy belladonnás gyerekkúpot.
A kezelésnek elsősorban az okok megszüntetésére kell irányulnia, hiszen a székrekedés csak annak a jele, hogy a gyerek nem érzi jól magát.
Ha a gyereknél – főként ha a csecsemőnél – székrekedés alakul ki, és a kicsi az említett módszerek ellenére két héten át nem kakil, akkor gyerekorvoshoz kell fordulni. A székrekedéssel egyidejűleg fellépő erős hasfájás és hányás, a hasi görcsök súlyos betegségre utalhatnak. Ilyenkor feltétlenül azonnal orvoshoz kell fordulni.
Mi segít a csecsemőknek?
A csak anyatejet kapó csecsemőknél a székletürítés gyakorisága normál esetben napi többszöri alkalomtól heti egyszeriig változhat. Akár hosszabb ideig (maximum 14 napig) is kimaradhat a széklet, de a babák széklete általában puha vagy folyékony. Ha más panaszuk nincs, akkor nincs ok aggodalomra. A nem szoptatott csecsemő naponta átlagosan 1-3 alkalommal ürít székletet. A csecsemőknél a következő okai lehetnek a székrekedésnek: Ha a széklet túl kemény, akkor a baba valószínűleg nem kap elég folyadékot. Adjunk neki édesköményteát! A tápszer előírt adagját ne lépjük túl! Tartsuk be az adagolási utasítást. Ha a baba nem jut elegendő táplálékhoz, például azért, mert hány, akkor úgynevezett „látszatszékrekedés” alakulhat ki. Ilyenkor ellenőrzés céljából minden egyes étkezés előtt és után is mérjük meg a babát, hogy lássuk, mennyit iszik. Az emésztés serkentése céljából az 5-6. hónaptól kezdve fokozatosan vezessük be a gyümölcs-, zöldségés teljes őrlésű gabonapépet a baba étrendjébe. Elősegítheti a székletürítést a tejcukor adása. Ha székrekedése van a babának, adjunk neki naponta 1-3-szor kamilla- vagy édesköményteát 1-2 teáskanál tejcukorral.