Tartsd karban a szíved!
Ennek a rendszernek az alapanyagcserében sejtszinten meghatározó a feladata. Az éltető anyagok vagy odajutnak a sejtekhez, vagy nem, a salakanyagok vagy eljutnak a sejtekből, vagy nem. Mindössze ennyi a kérdés. A szervezetben mintegy 100 ezer kilométer hajszálér van, s ezek négy helyen végződnek úgynevezett végartériában. Ezek: agy, szem, szív, vese. Tehát ha az erek belső fala meszesedik, az érfal rugalmatlanná alakul, akkor ezen szervek működésében állnak elő először a zavarok. A zavarok lehetnek működésbeliek és sejt- és szöveti szintű elváltozások, ezen belül is visszafordítható, majd egyre inkább visszafordíthatatlan formájúak.
A korosodással járó természetes elhasználódás is késleltethető, bizonyos korlátok közt, de a helytelen életvezetésből, stresszek okozta feszültségből eredő károsodások kivédésére már különféle, bizonyítottan hatásos módszerek sokasága áll a rendelkezésre. Az orvostudomány a vérnyomás szabályozására, a szívritmus javítására a különféle ACE-gátlókat, sztatinokat alkalmazza kitűnő eredménnyel.
A természetes gyógymódok és különféle funkcionális élelmiszer-kiegészítők a célzott hatások mellett általános harmonizáló hatást fejtenek ki.
Ezek segítségével, függetlenül attól, hogy a szívnek mi a baja, működése jobbá válik, mert javul a vér oxigénfelvevő és -szállító képessége, javul a szénsavleadó képesség, javul a vörösvértestek valamennyi funkciója, javul a szívizom oxigén-, resveratrol- és energia- (ATP-) ellátottsága. Az egész keringési rendszerbe több flavonoid jut, s ezek komplex élettani hatása a szív és az egész szervezet alapanyagcseréjére jó hatású. Első a helyes, szabályos légzés, amely egymagában lúgosító hatású. Közel 100-féle légzési gyakorlatot ismer a tudomány, mind jó, de ezen belül illik megtalálni azt a formát, amely számunkra minden szempontból a legjobbnak tűnik.
A jóga, a butkjo, a hko légzésformák a legismertebbek. A légzés után a második legfontosabb az elegendő mennyiségű, nem sok ásványi sót, 150-200 mg/litert tartalmazó tiszta, pihent víz egész napos folyamatos kortyolgatása. Veséink folyamatosan dolgoznak, szívünk folyamatosan dolgozik, s igaz, hogy a felvett folyadék pufferolására számtalan mód van, de a tapasztalat az, hogy akiknél szív-, vesegyöngeség miatt a folyadékfelvételt egész napra elosztva adagoltuk, s legalább két litert naponta, annál az ödéma jelentősen csökkent, s az általános közérzet jelentősen javult.
Az étrendben igen fontos a napi ritmus. Igaz a régi népi bölcselet: reggel, mint a király, délben, mint a polgár, este, mint a koldus! Este tilos puffasztó, a rekeszizmot feltoló, nehezen emésztődő dolgokat enni. Ezek komplex élettani zavarai, hátrányai közismertek.
Étrend
Az alap a teljes őrlésű gabonák, ezekből készült termékek, tönköly, köles, hajdina, vadrizs, zab. Ez a felhasználás gyakorisági sorrendje is. Javasoltak naponta a lila színű zöldségek, gyümölcsök – áfonya, kökény, fekete ribiszke, berkenye, lila hagyma, vörös káposzta, kék szőlő, cékla, száraz vörösbor (max. 3 dl).
Állati fehérjéből csak a tojás és a tengeri hal javasolt. Tilos minden, amiben cukor, fehér liszt és állati fehérje van.
Javasolt a napi rendszeres oxidatív mozgás, de kifejezetten tilos az ötlet szerinti kocogás, megerőltető sport, mozgás vagy egyéb cselekedet is, és minden, ami hirtelen vérnyomás-ingadozást válthat ki. Ezek többféle kárt is okozhatnak! Tehát séta a jó levegőn, váltakozó iramban, közben meg-megállva és lézőgyakorlatok végzése, úszás, kerékpározás, ritmusos bármilyen sport, életkornak megfelelő közös labdajátékok, kirándulás.
A szín karbantartásának terápiás protokollja
Fontos a napi hideg-meleg hideg vizes váltózuhany, minimum hétszer egymás után – ez értorna. A hideg csak pár pillanat legyen, a meleg egy-két perc. Este a lábszárat, de akár az egész testet is ajánlatos bekenni vadgesztenyés kenőccsel. A benne lévő aecin és aesculin hajszálér-erősítő. Golden Yacca kapszula: első hét 2×1 kapszula – ez menjen fel az ötödik hétig 5×1 kapszulára. Ebben vannak gyulladáscsökkentő fitoszteroidok, szaponinok és igen magas koncentrációban resveratrol. Ez utóbbi flavonoid a szívizom egyik legkitűnőbb támogatója. Q gél – reggel-este 1-1 kapszula. Ez a sejtszintű energiaellátás alapját képző koenzim, a Q-10, azaz ubiquinon vízben oldott formációja.
Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a vízben oldódó formula sokszorosan hatásosabb a zsírban oldódó formánál. Vegepa 2x 1 kapszula – ez az agy és a szív hajszálereinek működését, sejtszintű oxigénellátását segíti elő. KAQN víz 3×3 dl lassan elkortyolva. Ez az a Nobel-díjas elmélet alapján kialakított dehidrogenizált víz, amely O2-O128-ig tartalmazza az oxigént klaszter víz formában, és folyamatos fogyasztása elősegíti a vörösvértestek pénztekercsállapotának megszűnését, s ezen keresztül javul a sejtek oxigénellátottsága, ami végső soron a sejtek mitokondriális rendszerében lévő ATP-szintézist segíti elő.
Este: l-2 db Bano szívkapszula. Ez komló-, fokhagyma- és galagonyavirág-tartalmánál fogva nyugtatja a szívet. 1 db 3 mg-os melatonintabletta – hormonkészítmény, amelyet a tobozmirigy termel és az esti mély nyugalomért felel. Magne B-6 előírás szerint. Hatása a benne lévő magnézium és B-vitamin-csoport miatt görcsoldás és az idegrendszer nyugalmának elősegítése.
Értisztítás: naponta 2-3 evőkanál frissen darált lenmag – ételbe keverve. Omega 3, 6, 9 telítetlen zsírsavakat tartalmaz, letisztítja az érfalakat. Fokhagymatinktúra, szintén értisztításra: 250 g fokhagymát ledarálni, edénybe tenni és reá önteni 50 fokos szeszt, pálinkát. Hat hét alatt (ablakban) citrom-narancs színű oldat lesz. Ekkor leönteni és elkezdeni a kúrát:
Első nap reggel, délben, este 1-1-1 cseppet a nyelv alá tenni, onnan szívódjék fel. Naponta emelni a cseppek számát, úgy hogy a harmincadik napon harminc csepp legyen. Ezt tartani kell hét napig! Ezután naponta csökkenteni az adagot, míg elérjük az egyet. Ezután kezdődik elölről az egész. Három kör a teljes kúra. Ezzel a módszerrel az egész szervezet mintegy fél év alatt megújul, szellemileg és testileg is.
Foto: Shutterstock