Neuraszténia: egy betegség a múltban és a jelenben

tgymagazin.hu
#alvás #fitoterápia #idegrendszeri gyengeség #neurológia #stressz
A WHO nemzetközi betegségkódlistája a következőképpen jellemzi a neuraszténiát: erős fáradtság szellemi megerőltetés után vagy testi gyengeség és kimerültség a legcsekélyebb erőfeszítést követően is, amely normális időn belül nyugalommal, lazítással és a figyelem elterelésével nem hozható helyre. A tünetek legalább három hónapja tartanak. Ehhez jön még legalább egy a következő tünetek közül: akut vagy krónikus izomfájdalom, nyomottság, tenziós fejfájás, alvászavarok, a lazításra való képtelenség, ingerlékenység.

Mielőtt a neuraszténia diagnózisát felállítják, ki kell zárni az olyan testi okokat, mint fertőzés, pajzsmirigy-működési zavarok, pszichikai problémák (például depresszió, szorongás) vagy hosszú ideje fennálló megterhelés. A valódi neuraszténia viszonylag ritkán fordul elő, általában a lakosság egy százalékát érinti. Ugyanakkor főként a betegség enyhe formái gyakran nehezen ismerhetők fel, illetve különíthetők el más hasonló pszichoszomatikus kórképektől. Ez elsősorban a krónikus fáradtság szindrómára (CFS) vonatkozik, de a poszttraumatikus terhelési zavarra is, amikor a beteg egy traumatikus esemény késői következményeitől szenved. Ezenkívül ugyancsak nehéz elhatárolni a neuraszténiát a depressziótól, illetve a depresszív hangulatoktól.

Csak az áthangolás hoz tartós sikert

Éppen ezért a természetgyógyászati terápia a pontos kórkép meghatározása helyett inkább a fennálló legfontosabb tünetekre helyezi a hangsúlyt. Míg a hagyományos orvoslás sok terhelést és aktivitást, főleg testedzést ír elő a rosszabbodás megelőzésére, addig a természetgyógyászat célja inkább az áthangolás. Ennek feladata a test regulációs folyamataiért felelős és akaratlagosan nem befolyásolható vegetatív idegrendszer célzott terápiával történő szabályozása és egyensúlyba hozása. A neuraszténia esetén elsősorban arról van szó, hogy éjszakára nyugalomról és alvásról gondoskodjunk, másfelől pedig javítsuk a nappali hangulatot, ami kémiai nyugtatókkal alig érhető el.

Az olyan növényi szerek, mint a valeriána vagy a komló viszont gond nélkül alkalmazhatók. Ezek a növények elősegítik az alvást és nem rontják a nappali teljesítményt, sőt. Még jobb a levendula a maga harmonizáló hatásával. Ellenőrzött vizsgálatok szerint az alvászavarban szenvedő betegeknél a délutáni levendulás fürdő segíti az elalvást, és nagyban javítja a következő éjszaka alvásminőségét. Egy kád vízhez 10 ml levendulaolajat adjunk valamilyen oldó hatású anyagba, például tejszínbe keverve. A fürdés legalább fél órát tartson. A levendulaolaj- kapszulák szedése is sikeresnek bizonyult. Alternatív megoldásként naponta háromszor megehetünk egy kis darab száraz kenyeret, amelyre 1-4 csepp levendulaolajat csepegtettünk. A gyomrot jobban kíméli a napi több csésze levendulatea.

A gyógynövények jobb álmot hoznak, és nagyobb ösztönzést napközben

A krónikus kimerültséggel küzdő és fizikailag teljesen destabilizálódott pácienseknél, akik egyáltalán nem boldogulnak a mindennapi élettel, érdemes olyan növényi erősítőszerekkel kísérletezni, mint amilyen például a ginszeng. A túlnyomóan negatív, depresszív hangulat ellenszere az orbáncfű. Az egyéni panaszoknak megfelelően a különféle gyógynövényeket kombinálhatjuk is.

A rendterápia keretein belül a hangsúly a rendezett életmódra és táplálkozásra helyeződik. Idetartozik a rendszeres, nyugalomban végezett étkezés, főként tonizáló, erősítő koszt formájában. A keserű anyagok serkentik a bél, a máj és az epe működését, és egyben erősítik az emésztőtraktust is. Elkerülendők az olyan élvezeti szerek, mint a nikotin, a kávé és az alkohol. Az édességek közti étkezésként való fogyasztását pedig azért tanácsos elkerülni, mert utána bekövetkezik a vércukorszint esése.

A természethez kötődő elfoglaltságok gyakran hasznosabbak, mint a sport

Főként krónikus fáradtság esetén az ajánlott testedzés gyakran nehezen valósítható meg. A beteg ehhez általában túl fáradt és gyenge, és mivel nem ismeri fel az edzés jelentőségét, a megfelelő motiváció is hiányzik. Sok betegnek inkább a javára válik a többhetes szünet mindenfajta felelősséget illetően, bár általában ez is nehezen valósítható meg. Alternatívaként kínálkozik a 3-4 hetes Kneipp-kúra, ahol a napirenden rövidebb Kneipp-kezelések, séták, masszázsok szerepelnek. Az egyéni állapottól függően az aktivitás fokozatosan emelhető.

A sok vizet alkalmazó Kneipp-kezelések szabályozó hatással vannak a vegetatív idegrendszerre, és javítják a szervezet reakciós képességét. A sétán kívül motiváló hatásúak a természethez kapcsolódó tevékenységek, kerti munka, mezőgazdaság, ásás, kapálás, aratás, favágás, sokkal inkább, mint a csoportban végzett torna vagy a fitneszterem meglátogatása. A szabadban végzett tevékenységek fokozzák a boldogsághormonok, így a szerotonin kiválasztását, valamint lendületbe hozzák a vérellátást és az anyagcserét. Néhány páciens számára a böjtkúra is hasznos lehet.

A pszichoterápiás módszerek közül a kognitív magatartás-terápia mutatkozott hasznosnak a vizsgálatok szerint. Ez a terápiás forma nem a múlttal dolgozik, hanem az adott személyre jellemző jelenkori beállítottságokkal, értékekkel és meggyőződésekkel. Azt próbálja meg kitalálni, ezeknek a kognitív állapotoknak melyike felelős az adott problémáért, és lehetőséget kínál arra, hogy a páciens ezeket megváltoztassa. Segítő hatásúak azok az eljárások, amelyek javítják a testérzékelést, egyéni ízléstől függően: légzésterápia, tánc, progresszív izomlazítás, taj-csi vagy jóga. Végezetül elmondható, hogy a neuraszténia az érintettek, de a terapeuta számára is nehéz, de nem megoldhatatlan feladatot jelent. Mindkét félnek meg kell tanulnia a visszaesésekkel is megbirkózni. 

Mi az a Neuraszténia?

A neuraszténia kifejezést 1880-ban alkotta meg George M. Beard New York-i idegorvos, és az adott időszakban egyre gyakrabban tapasztalt ideges állapot és ideggyengeség leírására szolgált. Ez a jelenség egészen az I. világháborúig intenzíven foglalkoztatta az orvostudományt. Az akkoriban divatba jött ideges zavarok a modern stresszállapotok előfutárainak tekinthetők, és emelkedő számban leginkább a nagyvárosokban élőknél bukkantak fel. A neuraszténia ingerlékeny gyengeségnek számított, amely erős túlingereltséggel járó idegi kimerültséggel jár együtt. Ezzel hozzákapcsolták a skót orvos, John Brow (1735–1788) teóriájához, aki szerint minden betegség egyensúlyzavart jelent gyengeség és túlzott igénybevétel között, és ennek megfelelően kezelendő.

A neuraszténia gyengeségkomponensét gyakran zűrzavarral és túlaktivitással kompenzálták. A tünetek közé már akkor is a következők tartoztak: gyomor-, bél- és szívbántalmak, impotencia, alvászavarok, szorongás, testi gyengeség. Társadalomtörténeti szempontból összefüggést állítottak fel a széles körben elterjedt kórkép és az I. világháború utáni instabil helyzet között. A betegség egyben tükrözte az új, technika által kialakított világképet is, amelyben az acélfeldolgozás nagy szerepet kapott: akinek nem voltak „acélból az idegei“, az gyorsan megkapta a neuraszténiás bélyeget. A XX. század második felében azután az emberek figyelme a stressz felé fordult. A stressznek egyébként szintén van köze a műszaki dolgokhoz, a mérnökök is ezt a kifejezést használták egy anyag ellenálló erejének leírására, és ennek analógiájára vezették be az orvostudományban és a pszichológiában. Az 1980-as évekre a neuraszténia kifejezés elöregedett, de végül újra felbukkant a WHO által készített betegségklasszifikációs listán.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

A körömrágás viszonylag gyakori tünet, amely nagyrészt a négyévesnél idősebb gyerekeket érinti, és sokszor lelkileg…
Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Manuálterápia a szimpatikus idegrendszer harmonizálására

Ugyan ki gondolná, hogy a szívritmuszavart a gerincoszlop okozza, vagy egy nehezen gyógyuló seb hátterében…
Szeresd a májadat!

Szeresd a májadat!

Májsejtjeinkben szüntelenül több millió építő és bontó jellegű biokémiai folyamat zajlik úgy, hogy mindezt észre…
Ólálkodó veszedelem: magas vérnyomás

Ólálkodó veszedelem: magas vérnyomás

Világszerte több mint egymilliárd ember szenved magas vérnyomástól. A magas vérnyomás a nyugati világban élő…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Migrén és fejfájás növényi gyógyszerei

Migrén és fejfájás növényi gyógyszerei

Évente több milliárd fájdalomcsillapító gyógyszer fogy, nemritkán tragikus következményekkel, az emberek többsége nem veszi komolyan…
Aludni jó! Így tegyük pihentetővé az alvást

Aludni jó! Így tegyük pihentetővé az alvást

Este fáradtan az ágyba feküdni, mélyen és tartósan aludni, reggel frissen ébredni - erről sokan…
Böjti teák

Böjti teák

A böjtölés megtisztulást jelent, vagy a hagyományos orvoslás metaforikus kifejezésével élve salaktalanítást. Hogy a táplálékmegvonással…
Magas vérnyomás: a néma veszély

Magas vérnyomás: a néma veszély

A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri, valamint a vesebetegségek, az agyvérzés legjelentősebb kockázati tényezője…