Fényterápia a téli depresszió ellen

tgymagazin.hu
#alvás #depresszió #fényterápia #tél
A téli, más néven fényhiányos vagy szezonális depresszió azokban a földrajzi régiókban gyakori, amelyekre jellemző a jelentős téli fényhiány (a sarkvidékeken, illetve ezekhez közel). A depresszióhoz egyéb tünetek is társulnak: fokozott étvágy, alvásigény, súlygyarapodás, farkaséhség szénhidrátokra (tészta, burgonya, édességek). Tavasszal, amikor hosszabbodnak a nappalok és egyre több a napsütés, a tünetek fokozatosan enyhülnek, majd megszűnnek.

Minden növény, minden állat és természetesen az ember is fényből keletkezett, és közvetlenül vagy közvetett módon a fényből él. Fény nélkül nincs meleg, nincs táplálék. Ez nem új felfedezés. Amit azonban sokan nem tudnak (az orvosok nagy része sem), hogy testünk minden egyes sejtjében is rendkívül fontos szerepet játszik a fény. Testünkben rendkívül gyenge, csak különleges műszerekkel mérhető fény szabályoz sokféle funkciót.

A látóidegen keresztül a szemeket érő fény közvetlenül hat agyunkra. Szervezetünk napi ritmusát is ezen az útvonalon keresztül szabályozzák a fényviszonyok (nappal-éjszaka). A szembe érkező fotonok (fényrészecskék) az idegpályákon a tobozmirigybe jutnak. Itt termelődik a melatonin nevű hormon, amely alvási ritmusunkat közvetlenül szabályozza, a szerotonin-anyagcserét pedig közvetve befolyásolja. A szerotonin agyunk legismertebb ingerületvivő (neurotranszmitter) anyaga, amelynek zavarai depressziót okoznak.

Melatonin szerepe a depresszió kialakulásában

Éjszaka agyunkban emelkedik a mély alvás fázisát kiváltó melatonin szintje, ami nélkülözhetetlen az egészséges alváshoz. A fény gátolja, illetve fékezi a melatonin termelődését, ezért világosság hatására felébredünk. A sötét évszakban ez a gátlás nem éri el a kellő mértéket. A következmény: folyamatosan magasabb melatoninszint, ami álmosság, fáradtság, éhség, aluszékonyság formájában nyilvánul meg. Mindezek következtében kevesebb szerotonin termelődik, amitől egyre búskomorabbakká válunk, míg végül kialakul a „valódi” depresszió.

Álmos nő párnával a kezében rózsaszín háttér előtt.

A téli depresszió egyik lehetséges terápiája a rendszeres, reggeli, egy-két órás séta – főképp, ha nagyon borús az idő – vagy a speciális fényterápia. Ez utóbbit 10 000 lux fényerősségű, UV-mentes fényt kibocsátó fényforrásokkal végzik, amelyekbe a páciens kb. 30 percig belenéz. Minél korábban, a reggeli órákban történik a kezelés, annál jobbak az eredmények, ugyanis ekkor sikeresen lefékezhető az éjszakai melatonintermelődés, illetve a már meglévő melatonin nagy része a fény hatására lebomlik. Ilyen terápiákat sok pszichiátriai intézményben kínálnak a szezonális depresszióban szenvedőknek.

Ajánlatos már ősszel elkezdeni a kezelést

Akik hajlamosak a téli depresszióra, azok lehetőleg már ősszel kezdjék el a fényterápiás kezeléseket, hogy megelőzzék a tünetek kialakulását. A kezelést folyamatosan, tavaszig kell végezni. Vannak, akiknek elegendő, ha intervallumokban veszik fel a kezeléseket, pl. kéthavonta 10-15 alkalommal, és ezzel átvészelik a fényhiányos téli időszakot.

A fő hiba, amelyet sokan elkövetnek, hogy későn, a délutáni vagy esti órákban alkalmazzák a terápiás fényt. Ezzel ugyanis megzavarják a melatonin termelődését, és az éjszakai melatoninhiány alvászavarokhoz vezet, ami tovább súlyosbítja a depressziót. Ugyanez érvényes a nem megfelelő, például a túl sok kék fényt kibocsátó fényforrásokra, pl. a lapos képernyőkre (új generációs tv-k, számítógépek lapos monitorai). De idesorolhatók az energiatakarékos fényforrások is. A kezeléseket tehát lehetőleg bízzuk tapasztalt terapeutára. A szakember ellenőrzése akkor is indokolt, ha valaki otthonában, egyedül végzi a terápiát. Ma már kaphatók otthoni használatra fényterápiás készülékek (fényzuhany). Fontos, hogy a készüléknek legyen CE-jelzése és UV-mentes fényt bocsásson ki, fényereje legalább 5000 lux legyen.

A kérdés csupán, hogy a test belsejében lévő sejtek (pl. a szív vagy az agy sejtjei) hogyan jutnak fényhez

Nos, a természet erre is talált megoldást. Az egyik megoldás a fényvezetők alkalmazása, amelyek a fotonokat a szemből közvetlenül az agyba juttatják. A másik megoldás, hogy a fényt olyan anyaggá változtatják, amely a test legtávolabbi pontjaira is könnyedén eljuttatható. Ilyen anyag pl. a D-vitamin, amely előanyagaiból UV-fény hatására termelődik a bőrünkben. A harmadik megoldás pedig a táplálékokban rejlő fényforrások hasznosítása. Az egészséges, természetes állapotú élelmiszer fényt tartalmaz. Prof. Fritz Albert Popp mindezt számos kísérletben bizonyította, eredményeit a világ számos kutatója saját kísérleteivel igazolta. Egy adott élelmiszer fotontartalma (fénytartalma) egyfajta minőségi mérce. Prof. Popp bizonyította, hogy pl. a hidegen sajtolt olívaolaj fotontartalma jóval magasabb, mint a későbbi préseléssel nyert olajoké. A legalacsonyabb fénytartalma a hevített préseléssel kinyert olajoknak van.

Ez azt jelenti, hogy az iparilag feldolgozott, finomított élelmiszerek biológiai információtartalma alacsonyabb, mint a természetes állapotú ételeké. Ráadásul élelmiszereink fotontartalma szinte a nullára csökken, ha pl. mikrohullámú sütőben készítjük el őket. A fényhiány tehát lehet közvetlen és közvetett jellegű, és létrejöhet különféle módokon. Az eredmény mindenképp valamilyen típusú anyagcserezavar, amely először sejtszintű stresszt, később valamilyen klinikai panaszt, tünetet, végül szervi megbetegedést okoz. A szezonális depresszió a fentiekben leírt folyamatok egy speciális alesete. Az egyéni hajlam mellett feltételezhetően az érintettek szervezetében fennáll a helytelen táplálkozás okozta közvetett fényhiány állapota is.

Depresszió kezelése és megelőzése

A téli depresszió olyan jellegű betegség, amelynek kialakulásában – a legtöbb betegséghez hasonlóan – több tényező együttes hatása érvényesül. A sokféle okhoz hasonlóan sokoldalúnak kell lennie a megelőzésnek és a kezelésnek is:

  • A legfontosabb profilaxis a táplálkozás: friss, érett és – ha emésztésünk engedi – legalább 50%-ban nyers élelmiszert együnk. Tartózkodjunk az iparilag feldolgozott konyhakész ételektől, száműzzük a mikrohullámú sütőt a háztartásból.
  • Ellenőriztessük vérünkben a legfontosabb tápanyagok: a szelén, cink, nátrium, kálium, kalcium, a vitaminok közül a D3-, B12- és B6-vitaminok, valamint a koenzim Q10 szintjét. Szükség esetén megfelelő étrendi kiegészítőkkel pótoljuk a hiányokat.
  • Rendszeresen mozogjunk, ill. relaxáljunk.
  • Rendszeresen napozzunk (egyszerre legfeljebb 10-15 percig). Már tavasszal kezdjük el a napozást, hogy szervezetünk a természetes barnulás révén maga adagolhassa az UV-sugárzás hatását.
  • Szezonális depresszióban szenvedők a megelőző célú fényterápiát már szeptemberben kezdjék el alkalmazni.

Ha más nem segít: fokozott fényterápia

Ha valaki az óvintézkedések ellenére telente mégis depresszióssá válik, akkor az ún. fokozott vagy más néven forszírozott fényterápiához kell folyamodni. Lényegében lágylézer-kezelésről van szó. A hagyományos akupunktúrás kezelésnél a tűszúrás lokális szöveti stresszt okoz, amire a megszúrt szövet sejtjei fokozott fotonkibocsátással reagálnak. Ez a fény megfelelő fényvezetőkön keresztül az agyhoz jut.

Lézerterápiás kezelés egy nő vállán.

A lágylézer-kezelés ennél tovább megy. A készülék fényforrása vörös vagy infravörös fényt bocsát ki, amelyet a bőrön keresztül juttatunk a szervezetbe. A fény – hullámhossztól függően – néhány milliméterre vagy akár néhány centiméter mélyen képes behatolni a bőrbe, innen pedig a legkülönfélébb testrészekbe jut. A lágylézer-fény pozitív biológiai hatása évtizedek óta ismert és tudományosan bizonyított tény. Számtalan kutatóintézet és egyetem kutatója bizonyította, hogy a lézerfénynek gyulladáscsillapító és a szervezet regenerálódási képességét serkentő hatása van. A cikk elején ismertetett, közvetlenül a tobozmirigyre ható, klasszikus fényterápiával ellentétben, a lézerakupunktúrával szisztémás, az egész szervezetre kiterjedő kezelést adhatunk a szezonális depresszióban szenvedő betegeknek.

Különleges betegség: kryptopyrroluria

Sok depressziós betegnél kimutatható jelenség a kryptopyrroluria (KPU). Ez nem betegség, hanem a hemoglobin-anyagcsere szokatlan módja.

Örökletes állapotról van szó, amelynek lényege, hogy a cink, a B6-vitamin a kryptopyrrol nevű vegyülethez kötődik, ezért a vizeleten keresztül a szokásosnál gyorsabban kiürül a szervezetből. Az érintettek vérében olykor normális szinteket mérhetünk, de sem a cink, sem a B6-vitamin nem áll a szervezet anyagcsere-folyamatainak rendelkezésére. A B6-vitamin alvászavarokban mutatkozik meg, és a páciens nem emlékszik egyetlen álmára sem. Pszichésen érzékenyebbek, könnyebben alakul ki náluk szorongás, pánik, depresszió.

A cink számtalan anyagcsere-folyamatban vesz részt szervezetünkben, tehát a kryptopyrroluria igen sokféle tünetet eredményezhet: pszichés zavarok, kötőszöveti gyengeség, az immunrendszer gyengesége, egészen a rákra való hajlamig.

A kryptopyrrolt a reggeli első vizeletből lehet kimutatni. A páciens tünetei enyhülnek, ha rendszeresen cinket (25-100 mg/nap) és B6-vitamint (100-400 mg/nap) szed. A cink mennyiségét a vérben rendszeres időközönként ellenőrizni kell. Ha valaki kezd emlékezni az álmaira, a B6-vitamin adagja megfelelő.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Lelki egészség megőrzése – természetes módszerek depresszió és szorongás ellen

Lelki egészség megőrzése – természetes módszerek depresszió és szorongás ellen

Az utóbbi évtizedekben egyre többen szenvednek valamilyen pszichés betegségben. Viszont számos, kifejezetten hatékony új gyógymód…
Hormonális eredetű depresszió

Hormonális eredetű depresszió

Különösen a jelentős hormonális változásokkal járó időszakokban, pl. serdülőkorban, a klimax idején, illetve a szülést…
Mutasd hogy alszol, megmondom ki vagy

Mutasd hogy alszol, megmondom ki vagy

Az álom különös jelensége örökre fogva ejtette az emberiséget. Az álom demokratikus jelenség, hiszen mindenki…
A depresszió enyhítése mediterrán étrenddel

A depresszió enyhítése mediterrán étrenddel

A depressziónak sokféle oka lehet – lelkiek és testiek egyaránt. A táplálkozás lelkivilágunkra gyakorolt hatása…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A lélek sötét éjszakája

A lélek sötét éjszakája

Azzal az emberrel élek, akit szeretek? Azt a szakmát végzem, amelyhez kedvem van? Olyan helyen…
Sav-bázis egyensúly

Sav-bázis egyensúly

Az acidózis – az az állapot, amikor a szervezetben túl sok a sav és túl…
Burn-out szindróma

Burn-out szindróma

Sokan manapság már egyátalán nem tudják, mit kezdjenek a túlterheltséggel. Új állás, új feladatok, felelősség…
Mi az alvási apnoe?

Mi az alvási apnoe?

Az alvási apnoe (a pnoe [görög] = levegő nélkül) olyan alvás közbeni légzéskimaradás, amely legalább…