Mutasd hogy alszol, megmondom ki vagy
Az alvás-, de még a REM- (álmodási szakasz) megvonás is komoly következményekkel jár. Évtizedekig követve több ezer embert, kimutatható volt, hogy minden 5%-nyi REM-alváscsökkenés 13%-kal növelte a halálozás kockázatát. Tekintve, hogy a statisztikák szerint az emberek jó részének REM-hiánya van, ez nyilvánvalóan hozzájárul a modern ember romló egészségéhez. Ezt csak tetézi, hogy rengeteg ember szed tartósan antidepresszánst, ill. különféle nyugtatókat, s ezek mind gátolják, vagy legalább csökkentik a REM-alvás idejét. Az alvásnak és az álmodásnak komoly biológiai funkciói vannak. Pl. az újszülöttek 18 órás alvása, amiből 12 óra REM-alvás, arra következtethetünk, hogy az agyfejlődés szempontjából, felnőtteknél pedig az agy éjszakai regenerációja miatt alapvető fontosságú. E tekintetben a kissé túlértékelt álomélmény ugyanúgy csupán járulékos jelensége az agyban zajló biológiai folyamatoknak, ahogy az ember lelki jelenségei is egyfajta „kiszűrődő zaj” a gépházból.
Agyunk arra van „kitalálva”, hogy folyamatosan értelmezze a külső és belső ingerek (szükségletek, késztetések) jelentését, és abból tervezze meg a megfelelő viselkedést
Mivel alvás közben csak belső ingerek (érzelmi állapotok, félelem, nemi vágy, éhség) és egymást kiváltó és egymást váltogató emlékek aktiválódása folyik, az agy mindent „valóságnak” észlelve, teszi a dolgát és ebből is „értelmes” történetet próbál összerakni. Van az a játék, hogy sorban mindenki ír egy sort egy papírra, anélkül, hogy látná, mit írtak előtte. A végén összeolvassák és mókás vagy rémes történetek kerekednek ki belőle. Valami ilyesmi az álom is. Van ennek patológiás aspektusa is.
A valóság és az álomvalóság közt az a különbség, hogy normálisan REM-fázis alatt ember is, állat is bénultan figyeli a „mozit”, mivel gátlódik a mozgatórendszer.
A REM-alvás viselkedészavarban viszont az emberek cselekvésesen lereagálják álmaikat, ami minimum zavaró, de agresszív/fenyegető álmok esetén veszélyes is lehet a környezetre. Az antidepresszánsok egyénenként változó mértékben csökkentik a mozgatórendszer gátlását, ami egyeseknél az álmokra való viselkedéses választ idézheti elő. Az álmok lemozgása állatoknál is megfigyelhető.
Egy biztos: az alvás és álmodás elmélete nem szorítkozhat az emberre, mivel a madarak és emlősök is alszanak és álmodnak. Az álomélmény persze lehet nagyon emberi, már csak azért is, mert az ember mindenfélét belelát álmaiba, de agyi funkcióját tekintve nem sokban különbözhet az állati jelenségektől. Hogy ez a biológiai háttérfolyamat micsoda, arról csak elmélkedés folyik, válasz még nincs rá. Az álomfolyamatot persze átszínezi a személyiség (pesszimista, optimista, szorongó, depressziós), az adott életszakaszt meghatározó külső körülmények, betegségek, ideológiák, hiedelmek, amik ugyanúgy a belső valóságunkhoz tartoznak.
Álom és politikai nézetek
Kelly Bulkeley több ezer liberális és konzervatív amerikai személy álom-visszaidézési gyakoriságát és a visszaidézett álmok tartalmát vizsgálta meg. Kiderült, hogy a liberálisok jóval több álmot tudnak visszaidézni, mint a konzervatívok, viszont a liberálisoknak gyakrabban vannak rémálmaik (25,7%), összehasonlítva a konzervatívokkal (15,2%). Férfiak és nők közt a világnézetek szerinti csoportban nem volt különbség, azaz a liberális nők is többet álmodtak, mint a konzervatív nők. Az üldözéses álmokban vezettek a liberálisok, különösen a férfiak, míg a liberális és konzervatív nők közt kisebb volt a különbség, de még mindig a liberális nők álmodtak több üldözésről. Ismerve a két ideológiai nézetet képviselők közti pszichológiai és fiziológiai reakciókülönbséget, miszerint a konzervatívokra jellemzőbb a túlzott félelmi és undorválasz, elgondolkodtató, hogy vajon a konzervatívok azért számolnak be kevesebb rémálomról, mert elfojtják álmaikat, különösen a negatív tartalmúakat, vagy a rendpárti gondolkodásuk miatt nagyobb biztonságban érzik magukat és ezért kevesebb szorongásos álmuk van.
A liberálisok pedig lazább, s ezért kiszámíthatatlanabb élete miatt több lehet bennük a rejtett aggodalom. Van azonban egy álomtípus, ami inkább az elfojtás feltevést erősíti. Nevezetesen a liberális férfiaknál szexuális töltetű álom 82,6%-ban, nőknél 69,7%-ban fordult elő, míg konzervatív férfiaknál 62,9%-ban, nőknél pedig 46,4%-ban. Azaz a konzervatívok jelentősen kevesebb szexuális tartalmú álomról számolnak be, s mivel a nemiség ösztönjellegű, feltehetőleg nem a nemi vágyban van különbség, hanem az álmokra emlékezésben működik a szűrő. Az „elfojtásteóriát” erősíti Bulkeley másik megfigyelése, miszerint a konzervatívok számolnak be a legtöbb éber álomról, amit a kutató a kellemetlen álmok elhárításaként értelmez. A konzervatívok „beszabályozottabbaknak” tűnnek annak alapján is, hogy álmaik sokkal hétköznapibbak, míg a liberálisok álmai sokkal bizarrabbak. A konzervatívok fegyelmezettebb álmodásának van előnye: ők alszanak a legjobban és a liberális nők a legrosszabbul.
Álmodás és agyféltekék
A féltekei lateralitás kutatásának nagy lendületet adott a világháború rengeteg agysérültjének vizsgálata, valamint az agysebészet fellendülése. A két félteke eltérő emocionalitása, verbális és vizuális funkcióinak különbözősége, vagy az a tény, hogy két félteke kb. másfél óránként átveszi a vezetést, azaz aktívabbá válik, beindította az álmodással kapcsolatban is a kutatók fantáziáját. Kialakult az az elképzelés, hogy a jobb félteke álmodik és a nem REM-fázisban megjelenő fantáziátlan álmok a realista bal félteke termékei. A bulvárpszichológiát a mai napig uralja minden téren a két félteke szembeállítása, holott az agykutatás eredményei legalább 50 éve cáfolják ezt.

Agysérültek és olyan betegek vizsgálatából, akiknél a két félteke összeköttetését átvágták, az derült ki, hogy a vizsgált személyek még akkor is élénk vizuális álmokról számoltak be, ha a jobb féltekéjüket eltávolították vagy a bal félteke nem fért hozzá a jobb féltekei információkhoz. Neurológiai sérültek és agyműtéten átesettek eseteit összegezve Greenberg és Farah 1986-ban arra következtettek, hogy az álmok létrehozásában a bal féltekének van kiemelkedő szerepe. A mai modern kutatás mára teljesen elszakadt a féltekék speciális szerepének a vizsgálatától, mivel az eredmények azt mutatják, hogy az agy megannyi területe „rakja össze” az álmokat. Ezzel szertefoszlott az az álom, hogy az agyműködés olyan szépen leírható a két félteke eltérő tulajdonságaival.
Személyiség és alvási pozíció
A személyiség nem csak az álmok stílusában és tartalmában érhető tetten, hanem az alvás alatti testtartásban. A testmozgások és a testtartás jelentését a testbeszédelemzés írja le. Ezt lehet egysíkúan értelmezni, azaz egy ember testtartásából és mozgásából következtetünk a lelkiállapotára, ill. a személyiségére. Mivel azonban a testtartás és mozgás nem csupán kifejezi a belső állapotokat, hanem vissza is hat rájuk, ezért nyilvánvaló, hogy amilyen testtartás és mozgásstílus jellemez valakit, azt felfoghatjuk úgy is, mint bizonyos lelkiállapotok elérésére alkalmas eszközt. A görnyedt testtartást szokás lehangoltságnak dekódolni, és mindenki tudja, hogyha kihúzza magát, akkor energikusabb, határozottabb lesz. Csakhogy, aki jobb szeret görnyedezni, az valószínűleg nem akar energikus és határozott lenni, mert az hosszú távon nem tükrözi vissza a személyiségét.
A testbeszédelemzést alkalmazni lehet az alvási pozíciókra is
Hogy melyik alvási pozíció milyen személyiségtípusra utal, azt kutatások nem vizsgálták, egyedül Chris Idzikowski alváskutató ezer angol emberen nyert tapasztalataira lehet hagyatkozni. Idzikowski komoly szakember, ennyiben valószínűsíthető, hogy nem a levegőbe beszélt. Szerinte a magzatpóz (oldalon fekvő, erősen felhúzott lábakkal) a leggyakoribb alvási póz, az ilyen emberek félénkebbek és érzékenyebbek. Ez a póz jellemzőbb a nőkre. A „fatörzs” alvási pozícióban az emberek oldalukon fekszenek nyújtott lábakkal, karjaik a testük mellett. Az így alvók nyitottak, befolyásolhatók, társaságkedvelő emberek.
A „vágyakozók”, azaz, akik az oldalukon fekszenek és mindkét karjukkal mintha nyúlnának valamiért, nyitott gondolkodásúak, de egyben gyanakvók vagy cinikusok, s nehezen döntenek, de aztán makacsul ragaszkodnak a döntéseikhez. A „katona” stílus háton fekvést és a kezek test melletti tartását jelenti. Az ilyen pózban alvók általában csendesek és visszafogottak. Nem szeretik a felhajtást, de magasra teszik a mércét maguk előtt is és másoknak is. A „szabadesőket”, azaz akik fejüket valamelyik oldalra fordítva, hason fekszenek, kezeik a fejük mellett, társaságkedvelők, de nem szeretik a kritikát vagy az extrém helyzeteket. Akik a hátukon fekszenek, kezeik a fejük mellett, azok Idzikowski szerint jó barátok, mindig készek meghallgatni másokat és segíteni nekik, de nem szeretnek a figyelem középpontjába kerülni.
Alvási pozíciók
Ha valaki preferál egy alvási pozíciót, annak sok, számára rejtett hatása és kockázata lehet.
Visszautalva a liberálisok és konzervatívok álomtartalmainak különbözőségére, egy vizsgálat azt találta, hogy a hason alvás nagymértékben növeli az üldözéses és szexuális tartalmú álmokat. Aki rögtön arra gondol, hogy a liberálisok ezek szerint szeretnek hason aludni, rossz nyomon jár, mert ezt a pozíciót elég kevés ember választja. A rémálmodás kapcsán is asszociálhatunk a fentebb idézet kutatásra, mert a jobb oldalukon alvók harmadannyi rémálmot látnak, mint a bal oldalukon fekvők. E két vizsgálat is arra utal, hogy az álomtartalmat még sok minden más is meghatározhatja.

Az alvási pozíció és agyműködés kapcsolatának vizsgálata rámutatott arra, hogy a háton fekvők kétszer gyorsabban alszanak el, mint az oldalukon fekvők, és a hátukon fekvők több mint 10%-kal több időt álmodnak. Ez a vizsgálat azt is kimutatta, hogy a különböző alvási pozíciókban különböző agyterületek aktívabbak, ill. csökkent működésűek. Kézenfekvő a gondolat, hogy valamely alvási pozíció előnyben részesítésébe belejátszhat bizonyos agyterületek működtetésének vágya. Én pl. a jobb oldalamon szoktam aludni, de ha felébredek és nem tudok elaludni, mindig a hátamra fekszem, és előbb-utóbb elalszom. És persze „mantrázok”, azaz egy mondatocskát mondogatok magamban, hogy ne kezdjek el gondolkodni, mert az felébresztene.
A különféle alvási pozíciók különféle kockázatokkal járnak, amik felerősíthetnek már meglévő betegségeket is
Például a bal oldalon fekvés kicsit megnyújtja a jobb pitvarba belépő tüdővénát és a dolgozó szívnek is helyszűke támad a mellkasban. Ez pitvari aritmiát okozhat, szemben a háton fekvéshez képest. Majd százéves megfigyelés, hogy a szívelégtelenségben és szívmegnagyobbodásban szenvedőknek nem jó a bal oldalán feküdnie, és a betegek jó része erre maga is rájön és kerüli ezt az alvási pozíciót, mivel így fekve erősebben érzi a szívdobogását, könnyebben kialakul légszomj. Koronáriabetegeknél ugyancsak az egyik legelőnyösebb alvási pozíció a jobb oldalon fekvés, ilyenkor a legnagyobb ugyanis a vágusz tónus és legkisebb a szimpatikus tónus
Refluxban szenvedőknek viszont nem ajánlják a jobb oldalon való alvást, mert ez fokozza az éjszakai reflux kockázatát. De ennek kivédésére jól hat, ha az ágyat kissé megemelik fej felől.
A háton fekvés azoknak nem előnyös, akik hajlamosak az alvási apnoéra, a leggyakrabban háton fekve alakul ki légzési apnoés epizód.
Tizennégy természeti nép és a főemlősök alvási stílusát tanulmányozva leszögezhető, hogy az ősi, természetes alvási pozíció az oldalon és hason fekvés, mindkét pozícióban a karokat használják párnának vagy támasztéknak. Igaz, a természeti embereknek nincsenek olyan betegségeik, amelyek miatt fontolóra kéne venniük alvási pozícióikat.
Fotó: Shutterstock