Szép álmokat! A pihentető alvás alapjai

tgymagazin.hu
#alvás #alvászavar #fáradtság #fitoterápia #magnézium
A felmérések és becslések azt mutatják, hogy Európa-szerte majd minden harmadik felnőtt álmatlanul forgolódik éjszakánként az ágyában. A kutatók azonban a közelmúltban olyan terápiákat dolgoztak ki, amelyek a legmegrögzöttebb alvászavarban szenvedő betegnek is reményt nyújthatnak.

„Az alvás a legkellemesebb találmány.” Heinrich Heinénél találóbban bizonyára nem is lehetne megfogalmazni az egészséges, pihentető alvás jelentőségét. Sokaknak nem adatik meg, hogy e kellemes „találmányt” élvezhessék. Minden harmadik ember időnként felmerülő el- vagy átalvási problémákra panaszkodik, ugyanakkor minden tizedik krónikus alvászavarban szenved. A következmény: funkcionális panaszok, teljesítménycsökkenés, koncentrációzavar, nappali fáradtság.

A vélt zavarok gyakran nem valódiak, pusztán arról van szó, hogy a páciens irreális elvárásokat támaszt az alvás időtartamával és minőségével szemben. Az alvás ugyanis az életkorral változik. Míg a csecsemő napi 18 órát alszik, az idősebb korosztály tagjai gyakran 6-7 órával, sőt ennél kevesebbel is beérik. Ahogy idősödünk, csökken az alvás időtartama, a mély alvás fázisai rövidülnek, és gyakrabban felébredünk éjjel. Ugyanakkor az idősebb emberek többször szunyókálnak napközben. Ha egy idős személy este tízkor nyugovóra tér és mindjárt elalszik, általában máj hajnali négykor ébren van, és ki is pihente magát. Alváslaborokban az „álmatlanság” panasz az esetek 20 százalékában nem igazolható.

Testi betegségek is okozhatnak alvászavart, ám az érintettek többnyire nem észlelik ezt az összefüggést. A leggyakoribb, alvászavart okozó betegségek a fájdalommal járó kórképek (pl. ízületi gyulladás, reuma), a viszketés, a vérkeringési panaszok, a vércukorszint éjszakai zuhanása cukorbetegeknél, inkontinencia, szív-keringésrendszeri betegségek (pl. magas vérnyomás) vagy a pajzsmirigy túlműködése.

Testi és lelki betegségek kezelése

Az éjjeli egy és három óra közötti álmatlanság többnyire a máj betegségeire utal. A nyugtalan, kapálózó lábak (restless leg szindróma), amit kísérhet a lábak fájdalma, zsibbadása, bizsergése, szintén lehet az álmatlanság okozója. Sokaknak az éjjeli gyomorégés rabolja el az álmát, aminek oka, hogy vízszintes helyzetben a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe.

Nem feledkezhetünk meg a pszichiátriai betegségekről, például a depresszióról, a pánikbetegségről vagy a skizofréniáról sem, amelyekre szintén jellemző az alvászavar. Az idősebb embereknél nem ritka a rejtett (latens) depresszió, ami a kora hajnali órákban okozhat ébredést. Gyakran a depresszió és az alvászavar kölcsönösen erősítik egymást, ami nagyban rontja a beteg életminőségét. A demens betegekre jellemző, hogy többnyire rövid szakaszokban alszanak, és éjjel fel-alá járkálnak.

Az alvászavarok hátterében állhatnak gyógyszermellékhatások is: az étvágycsökkentők, pszichofarmakonok, a szellemi teljesítőképességet fokozó gyógyszerek (nootropikumok), vízhajtók vagy béta-blokkolók ronthatják az alvás minőségét, egyes altatók bizonyos személyeknél a várt hatás ellenkezőjét idézik elő. A szenvedélybetegségek, mint az alkoholizmus, a gyógyszer- vagy a drogfüggőség (főképp az elvonási szakaszban) jelentős mértékben hatnak az alvásra.

Vízterápia, gyógynövények segítik a nyugodt alvást

A Kneipp-féle kezeléseket otthon, segítség nélkül is elvégezhetjük. Altesti (lábfejtől a lágyékig) és egész testi lemosások: egy mosdókesztyűt vagy lenvászon kendőt hideg (12-14 °C) vízbe merítünk, majd kissé kicsavarjuk. Ezzel a megfelelő testrészeket alaposan átdörgöljük, és törülközés nélkül pizsamát veszünk és ágyba bújunk. Alternatív megoldásként szóba jöhet a nedves zokni: pamutzoknit hideg vízbe merítünk, kicsavarjuk, majd felvesszük, föléje meleg gyapjúzoknit húzunk. Ezeket addig tartjuk magunkon, míg kellemesnek érezzük (l. lapunk 2009. decemberi számának Lapszemle rovatát). Az energiahiányos embereknél, akiknél gyakori a hideg láb, ajánlható a lefekvés előtti meleg lábfürdő (40-42 °C, 15 percig).

Létezik azonban egy sor olyan gyógynövény, amelyek igazoltan eredményesen enyhítik az alvászavarokat. Ellentétben a szintetikus hatóanyagokkal, ezek segítenek megőrizni a természetes alvásminőséget. A gyógynövények nem zavarják meg a pihenéshez, regenerálódáshoz nélkülözhetetlen mély és felületesebb, álommal járó alvásfázisok természetes ritmusát, a páciens reggel frissen ébred, nem marad álmos. A természetes altatók legismertebbike a macskagyökér (Valerianae radix), mely inkább nyugtató, mint altató hatású, tehát elsősorban az elalvást segíti. Fogyasztható tea (2 teáskanálnyi aprított gyökeret egy csésze lobogó forró vízzel leforrázunk, lefedjük, majd 10-15 perc múlva leszűrjük, este 2-3 órával lefekvés előtt fogyasszuk) vagy készítmények, kivonatok (tabletták, kapszulák, tinktúrák) formájában.

A citromfű levele (Melissa officinalis) teakeverékekben, illetve kivonatokban, készítményekben szerepel. Nyugtató hatású, de szélhajtó tulajdonsága is ismert. Kombinációs készítményekben gyakran találkozhatunk vele (Nerven­ pflege tabletták, Sedacur forte, Valeriana hevert).

A komlókészítmények egész, szárított komlótermésből (Humulus lupulus) készülnek, és altató, félelmet enyhítő hatásúak. A golgotavirág (Passiflora incarnata) föld feletti részei enyhe nyugtató tulajdonságokkal bírnak. A növényi szereket néhány órával lefekvés előtt ajánlott beszedni, ugyanis alvást elősegítő hatásukat lassan, fokozatosan fejtik ki. Nyugtatóképességük később, általában egy-két heti rendszeres, kúraszerű alkalmazás után érezhető. Némi türelem szükséges tehát, ha gyógynövényekkel szeretnénk javítani alvásunk minőségén.

Az alvás segítője a magnézium

A magnézium ellazító, görcsoldó hatású, és szintén segítheti az alvást, ezért étrendi kiegészítőként jöhet szóba az alkalmazása. Ideális, ha Schüssler-só formájában szedjük (Magnesium phosphoricum D6, ez a 7-es számú Schüssler-só), „forró hetes” formájában. Ehhez 10 tablettát forró vízben feloldunk, és az oldatot melegen, apró kortyonként fogyasztjuk.

Foto: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Szeresd a májadat!

Szeresd a májadat!

Májsejtjeinkben szüntelenül több millió építő és bontó jellegű biokémiai folyamat zajlik úgy, hogy mindezt észre…
Természetes segítség a férfi erő visszaszerzéséhez

Természetes segítség a férfi erő visszaszerzéséhez

Hogy a nők rendszeresen eljárnak szűrővizsgálatra a nőgyógyászukhoz, az nagyjából természetes. A férfiaknál már más…
Mutasd hogy alszol, megmondom ki vagy

Mutasd hogy alszol, megmondom ki vagy

Az álom különös jelensége örökre fogva ejtette az emberiséget. Az álom demokratikus jelenség, hiszen mindenki…
Vegyük lazán az alvászavarokat!

Vegyük lazán az alvászavarokat!

Az embert eredetileg alvásra tervezték, hogy ilyen módon pihenje ki magát a teste, a lelke…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A máj betegségeinek kezelése hatékonyan

A máj betegségeinek kezelése hatékonyan

A máj a szervezetben elsősorban a méregtelenítésért felel, és ha ezt nem képes elvégezni, előbb-utóbb…
A székrekedés gyerekeknél is gondot okozhat

A székrekedés gyerekeknél is gondot okozhat

Bélgöcsök esetén a renyhe bélműködéssel ellentétben görcsös fájdalmak lépnek fel székletürítés közben. Ennek oka gyakran…
Aludni jó! Így tegyük pihentetővé az alvást

Aludni jó! Így tegyük pihentetővé az alvást

Este fáradtan az ágyba feküdni, mélyen és tartósan aludni, reggel frissen ébredni - erről sokan…
Fogínyre magnéziumot

Fogínyre magnéziumot

Egyre többen szenvednek fogínygyulladásban, fogínyvérzésben. Erős fogkőképződés és kellemetlen szájszag lehet az első jele a…