Kneipp-terápia és társai

Sasvári Orsolya

A nyirkos, hideg évszakban veszi kezdetét a sokak által rettegett influenzaszezon. Sokan úgy vélik, hogy védőoltással védekezhetnek hatékonyan a fertőzéssel szemben, azonban sok kutató véleménye megegyezik abban, hogy több mint 2000 vírusfajta ellen nem létezik biztonságos, megbízható védőoltás. Jobban tesszük, ha természetes módszerekkel kezdjük el felvértezni immunrendszerünket.

A megelőzés jobb a gyógyításnál – hangoztatta a híres gyógyító pap, Sebastian Kneipp (1821–1897). Ma is bárki részesedhet a víz természetes gyógyító hatásainak áldásaiból. A víz segít megedzeni ellenálló képességünket, illetve meggyorsítja gyógyulásunkat, ha már elkaptuk a fertőzést.

Az egészséges fejlődésnek része az edzettség, ugyanis az elpuhulás renyheséghez és tétlenséghez vezet – hangsúlyozta Kneipp. A megedzés a szó kneippi értelmében a test ellenálló képességének megerősítését jelenti hideg víz által. Ne valami könyörtelen és gyötrelmeket okozó kínzásra gondoljunk. Minden Kneippféle kezelésénél ügyelni kell rá, hogy a páciens lábfeje a kezelés előtt ne legyen hideg. Ellenkező esetben a lábfejet egy természetes sörtéjű kefével addig kell masszírozni, dörzsölni, míg ki nem melegszik. A kefét a lábfejen és a talpon mindig a test irányába, tehát a lábujjaktól a lábszár felé húzzák.

Harmatos fűben járás és gólyalépés – a vérkeringés serkentése

Megelőzésképp éppen elegendő, ha október elejétől reggelente rendszeresen mezítláb járkálunk a harmatos fűben. Eleinte elég 1-2 perc, ezt később legalább 4-5 percre kell növelni, de ennél hosszabban is végezhető a gyakorlat. Utána a lábfejet nem szabad megszárítani. A vizet egyszerűen lerázogatjuk vagy a kezünkkel lehúzzuk a bőrről, ezután száraz zoknit húzunk és cipőt veszünk fel, majd további 10 percig folytatjuk a gyaloglást (nem fűben), míg a lábfejek maguktól megszáradnak. Ez a gyakorlat még városban is elvégezhető a nagyobb parkok füvén.

Fájdalom a lábikrában: óvatos figyelmeztetés arra, hogy hagyjuk abba!

Aki kényelmesebb és van fürdőkádja, annak ajánlatos heti két-háromszor a „gólyalépést” gyakorolnia hideg vízben (10-18 °C, ez általában a hideg csapvíz hőmérséklete). A víz szintje kb. egy tenyérnyi távolságra legyen a térdhajlat alatt. Ha kádunk van, akkor kezdjünk el helyben járni, a felemelt láb mindig emelkedjen ki teljesen a vízből. Ez a lépegetés hasonlít a gólyajárásához. A lábak súlyos keringési rendellenességében szenvedők 1 percnyi gyakorlással kezdjék, majd ezt lassanként fokozzák kb. 3 percre. Egyesek szerint ennél hosszabb (akár 7 perces) gyakorlás ajánlott, míg mások szerint a gyakorlat legyen inkább hidegebb, de rövidebb.

Előfordul, hogy a fenti gyakorlat közben a lábikrában húzó fájdalom jelentkezik. Ez a szervezet szelíd figyelmeztetése, hogy ideje abbahagyni, tehát ekkor semmiképp se erőltessük a további víztaposást! A lábakat ezután sem szárítjuk meg, csak kézzel lehúzzuk a bőrről a vizet, és – lehetőleg száraz talajon – addig járkálunk tovább a meleg fürdőszobában, míg magától megszárad a lábunk.

Otthonunkban is elvégezhető váltott hőmérsékletű lábfürdő két műanyag gyermekkád segítségével. Az egyik kádat hideg vízzel, a másikat meleg, kb. 38 °C-os vízzel töltjük meg. A vízszint a gólyajárás-gyakorlatnál említettel azonos legyen. A meleg kádban kezdjük. Mindkét lábunkat a vízbe merítjük, majd 2-3 perc múlva áttesszük a hideg vízbe, ahol 30 másodpercig tartjuk őket. Ezután ismét a meleg víz következik.

A váltott hőmérsékletű lábfürdőt érdemes esténként, lefekvés előtt végezni, mert rendkívüli mértékben képes kiegyensúlyozni, megnyugtatni a vegetatív idegrendszert, így segíti az elalvást. Ha a lábfürdő után nyugovóra térünk, négy hideg-meleg váltás elegendő, és a meleg vízzel fejezzük be. Reakciótípustól és edzettségtől függően az utolsó, 5 percig tartó meleg lábáztatás után néhány másodpercre még egyszer megmeríthetjük a lábakat a hideg vízben. Ennek hatására lábaink maguktól kellemesen átmelegszenek nek. Ne töröljük szárazra a bőrt, csak húzzunk fel egy gyapjúzoknit és így térjünk nyugovóra.

Ha a váltó hőmérsékletű lábfürdőt napközben végezzük, ötszöri váltás után a hideg áztatással fejeződik be a gyakorlat. Ekkor sem töröljük meg a lábunkat, hanem addig járkálunk mezítláb, míg meg nem szárad magától. Mindez aktiválja a talp reflexzónáit és erősíti immunrendszerünket, serkenti vérkeringésünket.

Echinacea, acerola és cystus – a természet patikája

Immunrendszerünket a gyógynövények erejével is stimulálhatjuk. Az eredetileg Dél- Amerikában honos Echinacea számos klinikai tesztben bizonyította immunstimuláns hatását. Megelőzésképpen naponta 3×15 ml frissen préselt levet vagy 3×50 csepp tinktúrát szedjünk három héten át kúraszerűen, étkezés előtt egy korty vízben oldva.

Ha a megfázás első tünetei jelentkeznek, az acerola (egy cseresznyefajta) természetes vitamintartalma képes erőteljes „lökést” adni immunrendszerünknek. Ajánlott adagja 3×10 ml vagy 2×15 ml lé. Az acerola kapható kapszulás kivitelben is.

Talán nem sokan ismerik a bodorrózsát (Cystus incanus), pedig több kutatás bizonyította, hogy több influenza-vírustörzs ellen egyaránt hatásosak a hatóanyagai. A növényből készült tinktúrák ajánlott adagja 3×20-50 csepp, kevés vízben. Kaphatók cisztusztartalmú szopogató lágypasztillák is, amelyekből 6×12 darabot kell szedni. A bodorrózsából készül tea is, amelyből naponta háromcsészényit ajánlott meginni.

Homeopátia: nozódákkal erősíthető az immunrendszer

A homeopátia szintén gazdag repertoárt képes felvonultatni az immunrendszer támogatására. E gyógymód külön ágát képviseli a nozódák alkalmazása. Ezek elpusztított kórokozókból homeopátiás hígítással készült orvosságok. (Lásd korábbi számunkban a témában megjelent cikkünket.)

Évtizedek óta a hurutos kevert flóra D30-as vagy D200-as hígítása az egyik legkiválóbb készítmény a légúti fertőzések megelőzésében. Ebből hetente 1×5 D30-as vagy havonta 1×5 D200-as golyócskát kell szedni a hideg évszakban. Más országokban kapható az Influenzinum nevű nozóda (a Metavirulent nevű komplex homeopátiás szerben is megtalálható), s ami elölt vírusokat tartalmaz homeopátiás hígításban. Hatása az előbbi szeréhez hasonló.

Különleges nozódáknak tekinthetjük a „Spenglersan” néven futó készítményeket. Több mint száz éve a meghűléses légúti betegségek kiváló gyógyszere a Spenglersan Kolloid G spray, amely megelőzésre is alkalmas. A készítménye az influenzavírusok antigénjeit és antitoxinjait tartalmazza D9-es hígításban. Megelőzésre hetente háromszor 5-10 puffot kell a könyökhajlat bőrébe dörzsölni. Akut fertőzés esetén azonnal napi 3-6 alkalommal 5-10 puffot (enyhébb esetekben napi két alkalom elegendő) kell a könyökhajlatba dörzsölni (mindkét hajlatba el kell osztani az adagot). Torokfájás esetén 10-15 puffot fél pohár langyos vízben (100 ml) kell elkeverni, és naponta többször kell vele gargarizálni.

A nátha első jeleire ajánlatos azonnal mindkét orrlyukba 2-2 puffot permetezni. Így a vírusokat szervezetünk még az orrnyálkahártyán képes megfékezni és elpusztítani, így nem tud kifejlődni a betegség.

Ne feledkezzünk meg beleink egészségéről

Bélrendszerünk és immunrendszerünk szoros összefüggésben működnek. A belekből A típusú immunglobulinok jutnak el a vér útján testünk minden nyálkahártyájára, amelyek az első védelmi vonalat alkotják a kórokozókkal szemben. A visszatérő fertőzésekben szenvedő embereknél  ajánlatos a szekretorikus IgA érték meghatározása a székletből. Ha a mért szint a normálisnál alacsonyabb, az illető minden nyálkahártyája védtelenebb bármely fertőzéssel szemben, és fennáll az allergiák kialakulásának veszélye.

Ebben az esetben tejsavat termelő baktériumokat, pl. laktobacilusokat és bifidusbaktériumokat ajánlatos szedni az egészséges bélflóra regenerálása érdekében, ezáltal helyreállítható az IgA termelődése. Mindez az allergiásoknak azt jelenti, hogy akinek egészséges a bélrendszerében az sIgA (szekretorikus immunglobulin-A) szintje, annál elmarad a következő pollenszezonban a szénanátha és az asztma. Ugyanez vonatkozik a háziporallergiásokra is!

Immunrendszerünk erősítése Schüssler-sókkal

Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk a 10. számú Schüssler-sót, a Natrium sulfuricumot. A régi korokban „sal miraculum”, magyarul varázslatos só volt a neve. Mint tudományos elnevezése is utal rá, nátrium-szulfátról van szó, amely főképp a testnedvekben fordul elő, a sejtek belsejében alig találkozunk vele. A köznapi nevén glaubersóként is ismert vegyületet hashajtó hatásáról ismerjük. A nátrium- szulfát vizet von el a szövetekből, főképp a vastagbélből, felhígítja a béltartalmat, amely hasmenés formájában távozik. A glaubersó segít eltávolítani a szövetekből a savakat, pl. a húgysavat, a tejsavat és a szénsavat, ráadásul serkenti az epeürítést is, ami javítja a zsírok emésztésének hatásfokát. E tulajdonságai miatt alkalmazzák előszeretettel a tisztítókúrák és a bélrendszer szanálása során.

A különféle kúrák önmagukban nem elegendőek szervezetünk felvértezésére a betegségekkel szemben. A táplálkozás, a testmozgás és a relaxálás egyaránt része immunrendszerünk megedzésének.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Az immunrendszer erősítésének természetes módszere

Az immunrendszer erősítésének természetes módszere

Legkésőbb ősszel sokakban felötlik a kérdés, hogyan vértezhetnénk fel immunrendszerünket a téli időszakban fenyegető vírusfertőzésekkel…
Hideg terápiás ingerek: Balzsam a léleknek

Hideg terápiás ingerek: Balzsam a léleknek

Közismert, hogy a hideg vizes kezelések serkentik immunrendszerünk aktivitását, és jótékonyan hatnak a gyulladásos ízületi…
Mi áll az allergia hátterében?

Mi áll az allergia hátterében?

Az allergia egy nagyon szerteágazó tünetegyüttes összefoglaló megnevezése. Rengeteg ember életét megkeseríti, azt viszont közülük…
A rák, mint a szervezet globális jelzése

A rák, mint a szervezet globális jelzése

A rák az abnormális sejtek ellenőrizetlen növekedése a szervezetben. Rák akkor alakul ki, amikor a…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Cisztusz: Felér egy védőoltással

Cisztusz: Felér egy védőoltással

A belső tisztaság az egészséghez vezető út első lépése. A káros anyagok felhalmozódásának minden fajtája…
Védelmi rendszerünk működése

Védelmi rendszerünk működése

Az immunrendszer feladata, hogy szervezetünket megvédje a káros környezeti hatásoktól. Ebben különféle szervek, sejtek és…
Nozódák szabályozzák az immunrendszert Epstein-Barr-fertőzés után

Nozódák szabályozzák az immunrendszert Epstein-Barr-fertőzés után

Nyugat-Európában az embereknek majd 95 százaléka megfertőződik az Epstein–Barr-vírussal 30. életéve előtt. Ők a vírus…
Természetes védelem influenza ellen

Természetes védelem influenza ellen

Minden télen sok százezer ember betegszik meg influenzában. A természet­­gyógyászat számos hatásos módszert ismer a…