Hideg terápiás ingerek: Balzsam a léleknek
Az egykori NDK területén rendkívül népszerű volt a balneoterápia, ezen belül pedig a különféle hideg vizes, ill. hideg levegővel végzett kezelések. A szovjet kutatók is intenzíven vizsgálták a hideg kezelések hatásait. Bebizonyosodott, hogy ez a kezelés rendkívüli előnyöket tartogat, könnyen kivitelezhető, olcsó, ugyanakkor nagyon hatásos.
A klasszikus sebészeti és ortopédiai javallatok mellett számos pszichiátriai és pszichoszomatikus megbetegedés is jól kezelhető hideg vizes terápiával vagy jégkamrával. Sajnos ezek a tapasztalatok és a hideg terápiával foglalkozó kutatási eredmények feledésbe merültek a gyógyszeres, illetve a kognitív viselkedésterápiás kezelések hatására. Ez nagy hiba, ugyanis ezek az egyszerű és költségkímélő kezelések nagyon hasznosak lennének ma is.
Nem önmagában a hideg okozza a megfázást
Célszerű helyretenni egy, a hideget érintő közkeletű tévhitet. A legtöbben úgy vélik, hogy a hideg rossz, káros dolog, amitől megbetegszünk. Gondoljunk csak édesanyánk és nagymamánk aggódó szavaira, amikor valahova útnak indultunk, és véleményük szerint nem öltöztünk kellően melegen! Gondolt már a kedves Olvasó arra, honnan származik az elképzelés, miszerint a hideg rossz dolog, és ennek van-e tudományos alapja?
Nos, a hideggel szembeni előítélet alapja részben a népi bölcsességben gyökerezik. Eleink összekapcsolták hétköznapi tapasztalataikat bizonyos következményekkel, és kellő orvosi tudás hiányában csak ezekre a tapasztalatokra voltak kénytelenek hagyatkozni. Így abból a megfigyelésből, hogy télen gyakoribbak a légúti fertőzések, arra következtettek, hogy ezeket a betegségeket a hideg okozza. Ezért is kapták a banális légúti fertőzések a „megfázás”, „hűlés” neveket.
Ma már tudjuk, hogy a „megfázást” valójában többnyire vírusok, kisebb részt baktériumok okozzák. A vírusok mellett pedig minden esetben immunrendszerünk a legjelentősebb tényező, amelyen áll vagy bukik, hogy megfázunk-e.
Hogyan reagál az immunrendszer?
A huszadik század első felében több kutatócsoport bizonyította, hogy a rövid ideig tartó hideg fürdők gyengítették, fékezték a kísérleti egerek immunrendszerét, amitől azok fogékonyabbá váltak különféle fertőzésekkel szemben. Ez úgy hangzik, mint a régi néphit tudományos bizonyítéka… A kutatók annál inkább elcsodálkoztak, amikor olyan emberekkel végezték el a kísérletet, akik foglalkozásuknál fogva voltak rendszeresen kitéve szélsőséges hőmérsékleti viszonyoknak, pl. sarkvidéki expedíciókon részt vevő emberek, a jeges vízben úszók stb. Náluk a kísérlet az egérkísérletek eredményével ellenkező eredménnyel zárult. A rendszeresen nagy hidegnek kitett személyek immunrendszere erősebb volt a kontrollcsoport tagjaiénál. A kísérleti alanyok arról számoltak be, hogy rendkívül ritkán kapnak el fertőző betegségeket. A Hannoveri Egyetem kísérletei is azt mutatták, hogy a hideg vizes kezelésekkel hatásosan megelőzhetők a hűléses jellegű megbetegedések, illetve a mégis bekövetkező fertőzések szignifikánsan enyhébb formában zajlottak, mint a kontrollcsoportban.
Na, és mi a helyzet a rágcsálókkal – kérdezhetik most sokan. A kutatók erre is megtalálták a választ. Az állatkísérletekben megfigyelhető immunitáscsökkenést a hideg víz okozta erős stressz okozta. Egyetlen egér vagy patkány sem megy önként a jéghideg vízbe. Amikor a kutatók a jeges vízbe merítették őket, az erős stresszt okozott az állatoknak.
A rendszeres hideg ingerek rendkívüli gyógyhatása
A hidegnek a fentiekben említett immunstimuláns hatása mellett számos egyéb pozitív hatása van. Ezek nagyjából két fő csoportra oszthatók. Egyfelől a rendszeres, rövid ideig tartó hideg segíti a szövetek regenerálódását és a fizikai teljesítőképességet, pl. a sport terén. Tartósan gátolja az agresszív szabad gyökök károsító hatását, és kedvez az egészséges, gyulladásgátló bélflóra kialakulásának és fenntartásának. Másfelől a hideg több úton is enyhíti a legkülönfélébb testi betegségek okozta panaszokat.
Például a reumatoid ízületi gyulladásban szenvedők panaszai szignifikánsan enyhíthetők rendszeres hideg kamrás kezeléssel.
A hűtés valóban nagyon hatásosan csillapítja a fájdalmat, ugyanakkor helyesen alkalmazva mentes mindenfajta mellékhatástól. A fájdalomcsillapító hatás lényege, hogy a hideg hatására csökken a különféle gyulladásos mediátorok mennyisége, és ez a hatás hónapokkal a kezelés abbahagyása után is kimutatható.

A hideg ingerek másik fontos hatásmechanizmusa a barna zsírszövet gyarapodása az inaktív fehér zsírszövet rovására. A barna zsírszövet a fehérrel ellentétben nem raktároz energiát, és nem jár egészségügyi kockázattal. Ellenkezőleg, akiben több a barna zsírszövet, nem csak több kalóriát éget, de szervezetében több gyulladásgátló zsírszövet is van, amelyek csillapítják a gyulladásos folyamatokat. Egy klinikai kutatás keretében 2-es típusú diabéteszben szenvedőkben, mindössze tíz napos, enyhe hideghez (14–15 °C) történő akklimatizáció hatására az inzulinérzékenység 43%-kal javult. A hideg hatása lényegében a leggyakoribb antidiabetikus hatóanyag, a metformin hatásához hasonlítható.
Nem csak a testet, a lelket is erősíti
Jó, jó, érhető, hogy a hideg erősíti az immunrendszert és csillapítja a gyulladásokat, de miért hatna pozitívan kedélyállapotunkra? A depresszió, és főként a szorongás nem a sok stressz, az egyéni tapasztalatok és kognitív értékítéletek alapján alakul ki?
Nos, a klinikai pszichológiát sokáig valóban ez a modell határozta meg. Valójában a holisztika lényege, hogy az ember, mint lény, test és lélek elválaszthatatlan egysége – ez mindenben, a betegségek kialakulásában és gyógyításában is érvényes alaptétel. Ma már tisztában vagyunk vele, hogy számos lelki betegségnek vannak testi vonatkozásai. A depresszió esetében pl. ismert, hogy a kórfolyamatban részt vesz az immunrendszer, bizonyos szisztémás, gyulladásos folyamatok, egyes idegi ingerületvivő anyagok (neurotranszmitterek) szintjének változása, sőt, a bélflóra egyensúlyának megbillenése is. Utóbbi az agy-bél tengely mentén bizonyítottan módosítja érzelemvilágunkat. Az enyhe hideg ingerek valóban képesek beavatkozni a szervezetben zajló élettani folyamatokba, szabályozzák a vegetatív idegrendszer működését, elősegítik a hangulatjavító és fájdalomcsillapító endorfinok termelődését.
Az elmélet tehát kifejezetten ígéretesnek tűnik. A bizonyítékokon alapuló orvoslásban azonban a s szigorúan ellenőrzött intervenciós kísérletek eredménye dönti el, hogy egy adott kezelés hatásos-e, vagy sem. Lengyel kutatók a Wroclawi Egyetemen jégkamrában végzett kísérletekben azt vizsgálták, hogyan hat a rendszeres hideg kezelés a depresszióban és/vagy szorongásos kórképekben szenvedő betegek állapotára. Minden páciens megkapta a betegségének megfelelő gyógyszeres alapkezelést, de ennek ellenére is voltak panaszaik. A kutatók véletlenszerűen két csoportra osztották a betegeket. Az intervenciós csoport három héten át naponta több alkalommal jégkamrás kezelést kapott (alkalmanként 2-3 perc mínusz 160–110 °C hőmérsékleten). A harmadik hét végén az intervenciós csoport több mint egy harmadánál több mint 50%-kal csökkent a depresszió mértéke. A csoport közel felénél pedig a félelemérzet/szorongás mértéke is csökkent. Ezzel szemben a kontrollcsoportban marginális javulás volt megfigyelhető: 3%-uknál >50%-os állapotjavulás volt a depresszióban, de egyiküknél sem csökkent a félelemérzet/szorongás mértéke.
Ezek az eredmények nagyon meggyőzőek, azonban általában ilyen radikális kezelésre sincs szükség a javuláshoz. Más kutatások már napi rendszerességgel végzett hideg zuhanyozás (kb. 20 °C) mellett is szignifikáns javulást figyeltek meg mind az általános hangulat, mind pedig a félelmek, szorongások terén.
Mértéktelenül alkalmazva a hideg nagyon veszélyes is lehet
Épp a világjárvány idején sokak körében hirtelen népszerűek lettek a téli sportok, a hóban járás, a jeges vízben úszás stb. A szaunák és az edzőtermek bezártak, így sokaknak nem is maradt más választása, mint a szabadban valamilyen magányos sportot űzni. Bár a téli sportok rendkívül hasznosak lehetnek és nagymértékben hozzájárulhatnak egészségünk megőrzéséhez, némi óvatosságot és természetesen észszerű kivitelezést feltételeznek. Mindenekelőtt egy dolgot fontos leszögezni, akármennyire is hasznosak a hideg ingerek, mértéktelenül alkalmazva a hideg nagyon veszélyes is lehet.
A hideg elsősorban stresszt jelent a szervezetnek, ezért, mielőtt belevágnánk, célszerű kikérni kezelőorvosunk/háziorvosunk véleményét, hogy alkalmazhatjuk-e magunkon a hideg ingerek terápiás hatásait. Fontos a megfelelő adagolás. Érdemes hideg vízben járással vagy hideg lábzuhanyozással kezdeni. Lassan, fokozatosan fokozzuk a hideg ingerek intenzitását, váltott, tehát hideg-meleg hőmérsékletű zuhanyozásra, és végül átválthatunk a hideg zuhanyra. Ha valaki ezeket jól bírja, tehet egy próbát a jégkamrával vagy a jeges vízben úszással. Ehhez nem szükséges befagyott tóhoz menni (mostanában amúgy is egyre ritkábban fagynak be természetes vizeink), elegendő, ha a kádba engedett hideg vizet jégakkuk segítségével alaposan lehűtjük. Ha valaki fél, az első kísérleteket célszerű megfelelő lehetőséget kínáló fürdőben, szanatóriumban végezni.
Tehát fontos az óvatosság és a fokozatosság elvének betartása. A hideg nyugodtan jelenthet kihívást, de semmiképp se legyen kellemetlen vagy fenyegető érzés! Figyelje teste jelzéseit, a szervezet jelezni fogja, mikor áll készen a következő fokozatra!
Fotó: Adobe Stock