Élelmiszerbotrányok, botrányos élelmiszerek
Egymást érik a sajtóban a sorra kipattanó élelmiszerbotrányokról szóló cikkek, melyek a közeljövőben várhatóan tovább fognak szaporodni, hiszen a tendencia világos, még ha törvényszerűségét ma még kevesen is látják be.
A táplálkozás az emberi lét talán legszemélyesebb, legintimebb tevékenységei közé tartozik, amely a kezdeti szigorú létfenntartási funkcióját meghaladva egyfajta kultúrává nemesedett, éghajlati, földrajzi jegyeket is ötvözve a kor tudományos eredményeivel. Mára azonban az étkezési kultúra mintha túljutott volna zenitjén, és egyre inkább belehanyatlik az ipar által diktált tömegtermelés rutinjába. Az igénytelenségbe.
Ma nem divat sütni, főzni. Nem divat nagy háztartást vezetni. Úgy általában nem divat érteni semmihez, főként nem az ételkészítés művészetéhez. Csoda-e, ha rohamosan szaporodnak a különféle élelmiszer-allergiák, melyekért a tejtől a húsig mindent felelőssé teszünk, csupán önnön lustaságunkat, felelősségünket, kapzsiságunkat nem vesszük észre. „Amit eszel, azzá leszel”, hirde ti a jól ismert reformszlogen, ám múlt századi megalkotója rémálmában sem gondolt volna arra, mit is fognak enni kései leszármazottai. S hogy mivé lesznek eme virtuális élelmiszerek fogyasztói, arról még ma sincs sejtésünk, hiszen a játszma napjainkban zajlik, és az eredményhirdetés még csak ezután jön. Túl a klasszikus vegetárius-mindenevő szembenálláson, a kérdés sokkal drámaibb: milyen és mennyi kártékony anyag kerül a tányérunkba? Miközben a történelem során átlagban soha ennyi szabadidőnk nem volt, soha ennyire igénytelenül nem táplálkoztunk. Élelmiszereinkre egyre kevesebb figyelmet fordítunk. Így aztán ezek már nem is „élelmi” szereink, csupán silány üzemanyagaink, melyekért szervezetünk (a motor) károsodásával fogunk fizetni.
Se szeri, se száma a trükköknek, amelyekkel az ipar és a kereskedelmi láncok elkápráztatnak bennünket. A gazdaságos termékek, a földön – sőt! már a pincében – járó árak a legkonokabb fogyasztók éberségét is kijátsszák, és elhitetik, hogy tíz forint alatt zsemlét, pár száz forintért kilónyi felvágottat lehet kapni. Hogy a málnaszörp málnától piros, sőt, még az ízét is annak köszönheti és nem a szintetikus festéknek meg a műaromáknak. A paprikabotrány sem idehaza robbant ki, hanem egy exportügylet következtében, amikor is a hazai fogyasztóknak szánt manipulált paprikát „véletlenül” exportálták. Nekünk ugyanis tökéletesen megfelelt volna a silány importpaprika. Nem új dolog ez! Már jó huszonöt-harminc évvel ezelőtt oktatták a Külkereskedelmi Főiskolán, lecseréléses üzlet volt a becsületes neve: a jó minőségű magyar paprikát eladták jól fizető piacokon, nekünk meg behozták a silány spanyol paprikát. No, bumm,
most egy kis brazil paprika is besikeredett a spanyol importba.
Ezek a jéghegy csúcsai, a lényeg sokkal lejjebb található. Az értékrend gyökeres megváltozásánál, a talmi, a gagyi, az olcsó mennybe menetelénél. Az önámítás és önbutítás valóságshow-jánál. Ahol nem az értékteremtés a fontos, ha nem a túlélés. A dolgok megúszása. Lehetőleg felelősség és felelősségrevonás nélkül. Amúgy lightosan! Sokat gondolkodtam, vajon mi az oka a bio viszonylagos lassú és szelektív térhódításának. Nos, minden bizonnyal az ár az elsődleges tényező. Az abszolút ár. Mert ha viszonylagosan néz ük, lehet, hogy megfordul a mérce. Megboldogult nagyapám szokta volt mondani: nem vagyunk olyan gazdagok, hogy az olcsót vegyük. Nos, mi olyan gazdagok vagyunk? Vagy netán annyira egészségesek, hogy nekünk meg sem kottyan az olcsó? Most mindenki be van rezelve a papriká ól. Soha nem látott az ázsiója a biopaprikának. Miként vélekednek az emberek a biotejről, biovajról? A legújabb felmérések szerint a boltokban a már kötelezően külön sarokban árusított reggeli italok elnevezésű folyékony szemetek viszik továbbra is a pálmát! Új évet kezdünk. Lehet, hogy nehezebbet az előzőnél. Valószínűleg többet is kell majd dolgoznunk, hogy szinten tartsuk életminőségünket. Próbáljunk rangsorolni. Divatos ruháinkat este levesszük, viszont amit napközben elfogyasztottunk, visszavonhatatlanul beépül szervezetünkbe. A jó is, a rossz is. Vegyük észre: létezik egy olyan élelmiszercsoport – bioélelmiszerek –, ahol a manipuláció már eleve ki van zárva. Igaz, a kvázi élelmiszernél drágább. De vajon van-e drágább az egészségünknél? A válasz komolysága csupán elvesztésekor értelmezhető. Ne feledjük, a paprika csupán lakmusz volt. Felrázandó a közvéleményt. Igaz, hogy adóforintjaink nyomán elvárható lenne, de hiú ábránd, hogy bárki más őrködne egészségünk felett. Ezt is, mint sok más egyebet, magunknak kell megtennünk.
