Immunrendszerünk támogatása
Az anyagcsere melléktermékei, illetve hulladékai a sejtekből nem a vénákba, hanem a nyirokrendszer hajszálereibe, a nyirokkapillárisokba kerülnek. Ezek minden szövetünkben megtalálhatók, és „vakon” képződnek, tehát lényegében a „semmiből” keletkeznek. A nyirokkapillárisok nagyobb kisebb nyirokerekbe, majd azok még nagyobb nyirokerekbe torkollnak. A vastagabb nyirokerek belülről leginkább a vénákra hasonlítanak, ugyanis billentyűk helyezkednek el bennük, amelyek biztosítják a folyadék egy irányba történő továbbítását: a billentyű csak egy irányba nyílik, arra engedi folyni a nyirokfolyadékot, és ha az visszafelé mozdulna, a billentyű bezár. Emellett a vastagabb nyirokerek falában is találhatók izomsejtek.
A nyirokrendszerben keringő nyirokfolyadék mennyisége nagymértékben függ azon anyagok mennyiségétől, amelyeket „kötelező” jelleggel a nyirokrendszer szállít, továbbít. Azaz minél lassabban működik a sejtek anyagcseréje, annál több olyan melléktermék keletkezik, amelyeket a nyirokrendszernek kell elszállítani, így több nyirokfolyadék termelődik. A nyirokfolyadék jó részét víz alkotja, amelynek mennyisége akkor keletkezik, ha sok vizet iszunk. Ha sok, hosszú zsírsavláncokból álló zsiradékot eszünk, akkor a nyirokfolyadékban zsírok is keringenek – ettől válik a nyirokfolyadék átlátszóból tejszerűvé. Ha étrendünkben sok a fehérje, a nyirokfolyadék fehérjéket is szállít. Emellett sejtek is keringenek benne: ezek lehetnek pl. ráksejtek vagy kórokozók. És különféle, a környezetből származó anyagok, pl. tetoválófestékek is bekerülhetnek a nyirokfolyadékba.
A nyirokerek mentén nyirokcsomók helyezkednek el, amelyek feladata, hogy ártalmatlanítsák a ráksejteket és kórokozókat. Ha a rendszer túlterhelt, nem képes ellátni feladatát, és a kórokozók szétterjedhetnek az egész testben.
A nyirokfolyadék végül a jobb és bal kulcscsont alatt, a vénás érrendszerbe torkollik. Egy különleges érdekesség, hogy a test bal oldalán futó ductus thoracicus a nyirokfolyadéknak kb. háromnegyedét szállítja, míg a jobb oldalon futó ductus lymphaticus dexter mindössze annak egynegyedét továbbítja.
A nyirokrendszernek szüksége van a testmozgásra
A nyirokfolyadék szállítása az ún. izompumpa-tevékenység révén történik. Ez azt jelenti, hogy a nyirokfolyadék áramoltatásához vázizmainkat mozgatnunk kell. A rendszeres testmozgás tehát nem csak vérkeringésünket, hanem nyirokkeringésünket is serkenti, javítja.

A legtöbb nyirokcsomó a vékonybelek mentén helyezkedik el, az ún. Peyer-plakkok formájában, de szintén sok nyirokcsomót találunk a garat tájékán, ide sorolhatók az orr- és a garatmandulák is. Az immunkompetens sejtek előállításában és érlelésében központi szerepet játszik a csecsemőmirigy (thymus). Itt képződnek az ún. T-sejtek (thymus-sejtek), amelyek a fehérvérsejtek egy alcsoportját alkotják. A kutatások azt mutatják, hogy ez a sejttípus játssza a legfontosabb szerepet a ráksejtek elleni küzdelemben.
A garat tájékán elhelyezkedő mandulák alkotják a baktériumok, gombák és vírusok elleni első védelmi vonalat, a csontvelőben, főként a csípőlapátban és a szegycsontban elhelyezkedő nyirokszövetek pedig a vérképzést végzik. Ezzel szemben a vékonybélben található Peyer-plakkok az immunrendszer legfontosabb részei, mert ezekben történik a kórokozók többségének kiszűrése és megsemmisítése. A féregnyúlvány (appendix) – köznapi nevén a vakbél – szintén nyirokszerv, amelynek szintén immunológiai feladatokat lát el, de azt is feltételezik róla, hogy az egészséges bélflóra fenntartásában és szervezésében is fontos szerepet játszik.
Amikor a szövetekben kóros mértékben felhalmozódik, pang a nyirokfolyadék, mert valamiért nem tud elfolyni, nyiroködémáról beszélünk. A nyiroködémának négy stádiuma van, a 0 azt jelenti, hogy kívülről nem látható mértékű a pangás, majd a fokozatok I-től III-ig terjednek. Az esetek kb. 10%-ában veleszületett problémáról van szó, de 90 százalék valamilyen gyulladás, pl. orbánc vagy műtét nyomán (a sebész átvágja a nyirokereket, vagy nyirokcsomókat kell eltávolítani) alakul ki.
Műtét nyomán kialakult nyiroködémák
Kiterjedt – főképp mellkasi – műtéti beavatkozások nyomán gyakran lép fel nyiroködémás duzzanat a karokban. A lábakban ugyanez főként ortopédiai és traumatológiai sebészeti beavatkozások, pl. lábszártörés műtéti ellátása után alakul ki. Nyiroködémát okozhat rákos daganat vagy sugárkezelés is.
A nyiroködémák különleges alesete az ún. lipohiperplázia (görög lipo = zsír, hyper = túlzott, plasis = képződés), ami a zsírszövetek túltengését jelenti, népszerűbb neve lipoödéma. Ez a kórkép szinte kizárólag nőket érint, és csak a végtagokon, és fájdalmas is tud lenni. Jellemzője, hogy az ödémás szövetet megnyomva, az nem tartja meg az ujjbenyomatot. A lipoödéma nem feltétlenül jár elhízással és általában nem romlik, inkább stagnál, de ettől még rontja a páciens életminőségét. A nyiroködéma kezelésében szokványos terápiák, mint pl. a manuális nyirokdrenázs vagy fáslizás általában egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen mértékben használ. Ilyenkor a leghatásosabb eljárás a zsírleszívás (liposzukció), bár ezt a véleményt nem minden szakember osztja. Egyes orvosok fontos módszernek tartják a testsúlycsökkentést (fogyás), mivel ezáltal a gyulladáskeltő sejtek (adipociták) száma csökken, ami tehermentesítheti a nyirokrendszert.
A nyiroködémák fent említett kórokai mellett előfordul a nyirokrendszer túlterhelése is – gyakrabban, mint gondolnánk. Sajnos az orvostudomány nem sokat foglalkozik a nyirokrendszerrel és annak jelentőségével. A túlsúlyosok kövér hasát (dobszerű has) korántsem csak zsírszövet vagy bélgázok felhalmozódása okozza, itt mindig jelen van egy bizonyos fokú, hasüregen belüli nyirokpangás is. Utóbbit az anyagcsere túlterhelése kapcsán termelődő anyagcsere-végtermékek okozzák. Amikor a nyirokfolyadékban felhalmozódik az azt terhelő anyagok mennyisége, a rendszer igyekszik kompenzálni, tehát még több nyirokfolyadék termelődik, hogy hígítani tudja az oldott anyagokat. Míg egy egészséges ember szervezetében kb. 1,5–2 liter nyirokfolyadék kering, mennyisége jelentős elhízás esetén akár 20 liter is lehet!
Klasszikus, jól bevált gyógymódokat alkalmaznak
A nyiroködémával érintett végtag felpolcolása mellett a legjobb kezelést a klasszikusnak számító, manuális nyirokmasszázs, pontosabban nyirokdrenázs jelenti. A terapeuta speciális, simító, toló és vibráló mozdulatokkal a természetes nyirokáramlás irányában dolgozik – a gyulladásos területek kivételével. Sok esetben ajánlott a manuális terápiát követően befáslizni a kezelt végtagot. Jó hatású lehet a rendszeresen ismételt Kneipp-féle vizes kezelés is. A kezelés része a rendszeres és gondos bőrápolás, a bőr hidratálása, valamint a gyógytorna.

A komplementer orvoslás olykor alkalmaz véres köpölyözést, komplex homeopátiás injekciókat, valamint enzimeket. Egyes terapeuták szelént javasolnak. Sok esetben a nyirokrendszer mellett javasolják a máj és a vese támogatását is, mivel ezek fontos kiválasztó szervek. Javasolt továbbá a colon-hidroterápia is, amely szintén a bevált kiegészítő eljárások közé sorolható. A vérlebocsátás akkor lehet indokolt, ha a páciens hematokritértéke a normális tartomány felső határához közelít, vagy meghaladja azt. Egyes esetekben akár akupunktúrás kezelés is szóba jöhet, hosszabb távon pedig komplex homeopátiás készítmények adása is jótékony hatású, ám néhány készítmény homeopátiás hígításban ferrum jodatumot, illetve levothyroxinumot tartalmaz, ami a pajzsmirigy-túlműködésben szenvedőknek ellenjavallt!
A nyirokrendszer kedvencei – Úszás és éneklés
A nyirokrendszer karbantartásában az úszással lehet a legjobb eredményeket elérni, mert a víz hidrosztatikus nyomása lényegében automatikusan elvégzi ugyanazt a feladatot, amit a nyirokterapeuta a kezével csinál. Ez a magyarázata annak, hogy kiadós úszás után miért kell vizelnünk. A fül-orr-gégészeti terület krónikus problémái esetében pedig az éneklés lehet a legjobb önkezelés, mivel ezzel több mint ötven különféle izmot dolgoztatunk meg a fej-nyak régióban, amelyek mindegyike serkenti a nyirokfolyadék továbbítását.
A görög „itisz” végződés jelentése gyulladás – pl. tonsillitis, laryngitis, sinusitis, otitis, bronchitis (= mandulagyulladás, gégegyulladás, melléküreg-gyulladás, fülgyulladás, hörghurut). Mindeme betegségek a légzőszerveket érintik, és a nyirokrendszer keringésének stimulálásával hozzájárulhatunk gyógyulásukhoz. A mandulagyulladás lényegében nyirokszervben zajló gyulladás. Korábban antibiotikummal kezelték, de ha gyakran kiújult, műtétileg eltávolították a mandulát. Manapság csak nagyon erős gyulladások esetén írnak fel antibiotikumot, az enyhébb esetekben szelídebb módszereket alkalmaznak. Emellett szóba jöhet Tonsiotren DHU, Drüfusan vagy Lymphdiaral tabletták szedése is.
Gyógykezelésként, illetve megelőzésként alkalmazhatunk olajszívást is (egy evőkanál hidegen sajtolt növényi olajat öt-tíz percig a szánkban ide-oda mozgatunk, és a fogaink között előre-hátra szívjuk).
A fülzúgás (tinnitus) szintén jól reagál a feji nyirokkeringést serkentő eljárásokra, főként a manuális nyirokmasszázsra. Itt a lágy, masszírozó mozdulatok ellazító hatása is érvényesül, hiszen tudjuk, hogy a fülzúgás egyik lehetséges kiváltó oka, illetve az állapotot rontó tényezője a stressz.

A bőrbetegségek, pl. a neuordermatitisz, a közönséges ekcéma (ekzema vulgare), a pikkelysömör és az akne pusztán a nyirokrendszer működésének javításával nem gyógyíthatók, de tüneteik enyhíthetők, tehát a nyirokdrenázs beépíthető a komplex terápiás tervbe. Ezt célszerű megfelelő étrenddel, valamint a máj és a vesék működését támogató kezelésekkel kiegészíteni. Az akne hátterében gyakran áll stressz és hormonrendszer működésének zavara. Az elmúlt években egyre több kutató hangsúlyozza a bélrendszer mikrobiomjának jelentőségét is. Érdemes megemlíteni, hogy a gyulladásos bélbetegségek (pl. colitis ulcerosa, morbus Crohn) esetében is gyakran megfigyelhető a hasüregi szervekben, szövetekben kialakult nyiroködéma. Ezeket is enyhíthetjük nyirokrendszert tehermentesítő eljárásokkal és megfelelő étrenddel (az állati eredetű fehérjék, különösen a tehéntej és az abból készült tejtermékek mennyiségének csökkentése, lúgosító étrend bevezetése).
Idegrendszeri bántalmak: mikro-nyiroködémák
Egyes szerzők makacs polineuropátiákkal kapcsolatban is megemlítik a nyirokrendszer jelentőségét. Mint írják, előfordul, hogy az idegpályákat övező szövetekben mikroszkopikus méretű nyirokpangás alakul ki, ami akadályozza az idegszövetek tápanyagellátását. Ez okozza, vagy legalábbis súlyosbítja a beteg panaszait. A szakirodalomban a polineuropátiát általában a cukorbetegség vagy a kemoterápiás kezelések szövődményeként, illetve toxikus májbetegségek szövődményeként említik. A hétköznapi orvosi praxisban azonban az ún. idiopátiás, tehát az ismeretlen eredetű polineuropátia fordul elő leggyakrabban. Sokan az anyagcsere zavarát sejtik mögötte, és ha igazuk van, akkor a nyirokkeringés javításával ez az állapot javítható. Ebben segíthet a manuális nyirokkezelés, a vizes kezelések, illetve a nyirokrendszerre ható komplex homeopátiás szerek hosszú távú (hónapokig tartó) alkalmazása.
Egyes holisztikus terapeuták műtét előtt, valamint az azt követő sebgyógyulás fázisában is nyirokrendszerre ható homeopátiás szerekkel kezelik betegeiket. A legjobb, ha három héttel a tervezett beavatkozás előtt megkezdik a kezelést, majd a műtétet követően több héten át folytatják azt. A páciensek általában meglepődnek, hogy ez által milyen gyorsan és szépen gyógyul a sebük.
Mandulagyulladás kezelése
Állandó mandulagyulladás vagy akár középfülgyulladás esetén és korábbi, gyakori antibiotikumszedés esetén a tapasztalatok szerint jótékony hatású, ha a beteg konzekvensen tartózkodik a tehéntejtől, illetve a tejtermékektől (vaj és tejszín kisebb mennyiségben engedélyezett). Emellett ajánlott a bélrendszer szanálása Symbioflor 1 vagy a Paidoflor nevű szerrel. A tapasztalatok szerint már ezzel az egyszerű kezeléssel és a tejtermékektől való tartózkodással is jelentősen ritkítható a gyermekkori megfázások száma.
Fotó: Adobe Stock