Információs víz készítése
Annyira természetes, hogy megiszunk egy pohár vizet. Szinte soha nem gondolunk arra, hogy ennek a folyadéknak rendkívüli tulajdonságai vannak. Jó néhány tudósnak viszont ez a kutatási területe.
Dr. Masaru Emoto (1943‒2014) japán profeszszort a magazin olvasóinak nem kell bemutatni, többször járt Magyarországon is. A lefagyasztott vízcseppeket vizsgálta 200‒500-szoros nagyításban. Az első vízkristályképet 1994-ben készítette, a „Víz üzenetei” című könyve 1999-ben jelent meg. Az eredmények azt mutatták, hogy a zene, a szavak, az írásjelek és az imák befolyással bírnak a vízkristályok szerkezetére. A kristályfényképezéssel sikerült felállítani azt a hipotézist, hogy a víz mindenki számára látható módon
befogadja és megtartja a kapott információkat. Bebizonyította, hogy a víz nemcsak a direkt hatásokra, hanem a gondolatokra és érzésekre is reagál.
Emoto szerint a gondolat rezgés, a rezgés forma, a forma pedig a vízkristályalakzat képében mutatkozik meg. A vizet az elektroszmog is megváltoztatja, a mikrohullámú sütőben melegített víz már nem mutat kristályokat, hanem egy összezavarodott struktúrát, a mobiltelefonok vagy számítógépek mellett tárolt vízminták rövid időn belül szétrombolt struktúrájúvá válnak. Berndt H. Kröplin, a stuttgarti egyetem professzora az 1990-es évek végétől Emoto kísérleteit folytatta, de ő nem a keletkező jégkristályokat, hanem az elpárolgó vizet fotózta sötét látóteres technikával.
Megállapította, hogy ugyanaz a víz eltérő mintákat ad, ha különböző személyek cseppentették azokat (ez a megfigyelés megegyezik a kísérleti atomfizikusok megállapításával, hogy ha a kísérleti körülmények ugyanazok, de a kísérletet végző személy vagy személyek változnak, akkor a kísérlet végeredménye is más lesz).
A vízcsepp mintája megváltozik, ha egy másikat cseppentünk mellé, vagyis az egyik vízcsepp befolyásolja a másikat, a víz képes a kölcsönös hatásgyakorlásra és az információk átadására. Meg kell említenünk Emilio Del Giudice (1940‒2014) atomfizikust, aki a húrelmélet- és a Higgs-részecske-kutatásban szerzett úttörő érdemeket, élete utolsó tíz évében a víz szerkezetét és az élő szervezetekben betöltött szerepét kutatta. „A szervezetben lévő vagy a szervezetet érő elektromágneses hatások, hullámok a sejtekben elhelyezkedő molekuláris vizet átstrukturálják. Minden fehérjemolekulára körülbelül 200 000 vízmolekula jut.
Vagyis minden egyes fehérjemolekula körül vízmolekulákból álló formakonstrukció található. Ez a forma a kívülről jövő energia, elektromágneses hullám hatására a rezonancia következtében aktívvá válik, és a sejtben biztosítja a sejt életéhez szükséges elektromágneses feltételeket a kémiai reakciók számára. Ez a sejt anyagcseréje, a vezérlő folyamatok és az immunrendszer reakcióképessége szempontjából döntő tényező. A vízmolekulák az energetikai folyamatok nem passzív, hanem aktív résztvevői.
Valahogy úgy kell elképzelnünk, mint egy futballmérkőzést, eddig a kutatók csak a 22 játékosra koncentráltak, de valójában ott van még 60 000 néző, akik az „ollé-val segítik a játékosokat a győzelemre.” Mindhárom kutató előfutárának tekinthető Erich Körbler, aki az 1980-as években vizsgálta a víz információtároló képességét és írta le a jelgyógyászat egyik fontos terápiás módszerét, az ún. információs víz készítését.
A víz mint információhordozó
A víz nemcsak az információ tárolására képes, hanem az információ, a frekvenciaminta, az elektromágneses rezgés továbbadására is. A víz a körforgása során összegyűjtött információkat továbbítja számunkra, a földkéreg kőzeteiben áramolva felveszi mindazokat az elektromágneses rezgéseket, amik bolygónkon megtalálhatók. A föld atmoszférájának alaprezgési értéke 7,83 hertz, ez az érték az ún. Schumann-rezonancia, a Föld saját elektromágneses frekvenciája.
1978-ban került az érdeklődés középpontjába, mert kiderült, hogy megegyezik az embri agy 7‒12 Hz-es alfa-théta hullámainak rezgésszámával, melyek az álom és ébrenlét határán, illetve a meditáció, vizualizáció során jelentkeznek a halánték- és a tarkólebenyben, illetve a homloklebenyben. (Valójában ezt a jelenséget Nikola Tesla fedezte fel 1905-ben, amikor a vezeték nélküli energiaátvitellel kísérletezett.) A víz ezt a frekvenciamintát veszi fel körforgása során. Az emberi szervezet, de valójában minden élőlény a vízmolekula frekvenciájával rendelkezik, egyszerűen azért, mert a testtömegének legnagyobb részét víz alkotja. Ezáltal állandó összeköttetésben vagyunk a vízen keresztül a Földdel.
A víz újraélesztése kvarckristállyal
Hatásos és olcsón kivitelezhető módszer. Az így elkészített víz – mérések alapján – hasonló értékeket mutat, mint a vitalizált víz (lásd a keretes leírást). A kvarckristályok struktúrája képes a víz folyékony szerkezetét újrarendezni és stabilizálni, ezáltal egy folyékony kristályos, rendezett szerkezetet ad a víznek. Az ilyen módon „kezelt” víz energetikailag pozitív, nem csomós (cluster), a sejtfalon könnyen felszívódik.
Viszont a kvarckristály nem képes az esetleges szennyeződések eltávolítására, tehát a víz tisztítására nem alkalmas. Vegyünk néhány nyers vagy csiszolt kvarckristályt, például hegyikristály, rózsakvarc, de lehet ametiszt is, és tegyük egy üveg kancsóba. Töltsük fel este annyi csapvízzel, amit a következő nap fogyasztani szándékozunk. Intenzívebb hatást érünk el, ha a kancsót napközben napos helyre tesszük. Ezt az eljárást forrásvízzel és ásványvízzel is elvégezhetjük. Fontos! Az így kezelt vizet kizárólag üvegben tároljuk!
A „bal-jobb meridián” működése – információátvitel
Erich Körbler felfedezte, hogy szoros kommunikáció áll fent a bal és a jobb kezünk között. Ez az információletapogató és áramoltató útvonal mindig egyirányú, a bal kezünkben lévő tárgy információját, elektromágneses sugárzását továbbítja változatlan formában a jobb kezünkben levő tárgyra. Ezt a tulajdonságot Körbler bal-jobb meridiánnak nevezte el. Minden információ, amit bal kezünk ujjhegyeivel, tenyerünkkel felveszünk, azt a jobb kéz ujjhegyein, tenyerén kisugározzuk.
Azért is találó a meridián elnevezés, mert ebben a folyamatban az ujjakban végződő, illetve onnan induló akupunktúrás meridiánok vesznek részt, konkrétan a szív-, a vékonybél-, a szívburok-, a hármas melegítő, a tüdő- és a vastagbélcsatornák. Ezen keresztül minden anyag rezgésmintáját rögzíteni lehet valamilyen információhordozóra. Az információhordozó lehet víz, pl. egy pohár víz, vagy egy kristály.
Ezek az anyagok képesek programozásra és a programozott információ megőrzésére. Kicsit úgy kell elképzelni a folyamatot, hogy a hardver a víz vagy a kristály, és a szoftver pedig mi magunk vagyunk, ahogy feltöltjük ezeket információval. Bár a folyamat mechanizmusára vannak elméletek, de tény, hogy a gyakorlatban így működnek például az energetikai, kézrátételes gyógyítások, az energiaáramoltató testgyakorlatok; jóga, csi-kung, taj-csi, a homeopátiás magas potenciálok, az érintés varázsa stb. Mindegyik valamilyen információt, üzenetet sugároz, ezt a szervezet gyengítetlenül felveszi, és a bal-jobb meridián révén képesek vagyunk ezt a rezgést rögzíteni. A valódi balkezeseknél, akik például csak bal kézzel tudnak írni, a rendszer fordítva működik, és náluk jobb-bal meridiánról beszélünk.
Információs víz készítése
Információs víz alkalmazása minden olyan esetben javasolt, amikor a szervezet öngyógyító erőit, az immunrendszert stimulálni akarjuk, tehát krónikus és akut folyamatoknál egyaránt hatásos lehet. Körbler hasonlatával; „Az információs víz üzemanyagként szolgál járművünkben, hogy közlekedni tudjunk vele. Mindaddig szükség van információs vízre, amíg az egészség helyre nem áll, s az egészséges szervezet saját maga állítja elő ezt az üzemanyagot.”
A szervezeten áthaladó információk változatlanok maradnak. Ezáltal szervezetünk segítségével egy anyag, egy gyógyszer információja átvihető egy közvetítő közegre, például vízre, kristályokra. Ha egy jellel, formával megváltoztatjuk a beteg, sérült terület elektromágneses viszonyait, az adott jellel kiegyenlítjük a diszharmóniát, akkor ezt az információt átvihetjük például a vízre, és azt így „beprogramozva” gyógyító célokra használhatjuk fel. Ha fáj például a térdünk, először a bioindikátorral kiteszteljük, hogy a térdre milyen geometriai formát, jelet és hova kell felrajzolni. Ha a jel megfelelő, a bioindikátor vízszintesen mozog. Ezek után a jobb kezünkbe veszünk egy pohár vizet, üvegpohárban.
A bal kezünk mutatóujját kb. egy cm távolságból a térdünkre rajzolt jel fölé tartjuk, így maradunk 4 percig. Ha ezután a bal kezünkbe vesszük az információs vizet, a jobb kezünkben a bioindikátornak vízszintesen kell mozognia. Ha nem vízszintes a bioindikátor mozgása, hibát követtünk el, új tesztelést kell végeznünk. Amikor elkészült az információs víz, kortyonként megisszuk. Négy óra múlva az összes műveletet megismételjük, 3-4 adag információs víz elfogyasztása után a panasz a legtöbb esetben megszűnik.
A felnőtt beteg saját maga számára állítja elő az információs vizet. Kisgyermekek számára az édesanyja készíti el. A víz információt hordozó szerkezete 55‒60 C°-ig stabil, magasabb hőmérsékleten már nem alkalmas az információhordozásra, ill. a felvitt információt elveszti. A víz az információt egy másik edénybe való áttöltés után is megtartja. Ha a víz egy részét kiöntjük és a hiányzó részt friss csapvízzel töltjük fel, majd felkeverjük, a hozzátöltött víz is felveszi az eredeti víz információját. A víz ezt az információt mindaddig megtartja, amíg egy másik információt nem viszünk rá, vagy azt a víz forralásával ki nem oltjuk.
A vitalizált víz fogalma, a víz homeopátiás tulajdonságai
Bármit csinálunk a csapvízzel, az nem lesz azonos a hegyi forrás vizével. A tiszta vagy tisztított víz csak az első lépés az élő, eleven víz felé. Az eleven víz egy belső struktúrát jelent, mely által a víz képessé válik az információhordozásra, hasonlóképpen, mint a homeopátiás szerek vagy oldatok. A víz ugyanis nem formátlan folyadék, elektromos töltése van, a dipol szerkezetű vízmolekulák mintákat alkotnak, információt hordoznak. Ez az információ tárolódik, szállítódik és a víz emlékezik.
Emlékszik minden anyagra, mellyel kapcsolata került, illetve helyesebben: emlékszik minden elektromágneses hullámra, mellyel kapcsolata került. A víz emlékszik a káros anyag elektromágneses hullámtartalmaira is. A víz, mint egy homeopátiás oldat, hordozza a korábban kiszűrt anyagok információit is. A vitalizált víz lehetőleg káros anyagoktól mentes, ásványi anyagokban szegény, energetikailag pozitív rezgésű, és ezt a rezgést adja tovább nekünk.
Ásványvíz vagy csapvíz?
Közép-európában keveset érzékelünk a globális vízkrízisből, nálunk egyelőre vízbőség van, de sokan inkább palackos vízzel csillapítják a szomjukat, az ásványvízfogyasztás évek óta folyamatosan emelkedik. A boltban kapható vizek 44%-a azonban világszerte csak tisztított csapvíz, nem ásványvíz, és csak az üvegre ragasztott címkében, illetve az árában különbözik attól, ami a csapból folyik. Az ilyen vizeknek csak a csapvízre vonatkozó előírásoknak kell megfelelniük.
A gyógyvizek a gyógyszerek közé számítanak, és csak bizonyos betegségek esetén fogyasztandók. A forrásvizeket is dúsítják CO2 – szén-dioxid – hozzáadásával. A dúsítás célja a víz tartósítása. A szén-dioxid hatására szénsav keletkezik, mely a savas pH miatt elöli a vízben található kórokozókat, illetve megakadályozza az elszaporodásukat.
A tiszta forrásvíz kristályos szerkezetének köszönhetően csíramentes. A forgalomban levő vizek nagy részét tartósítani kell. Ez vagy CO2, vagy ózon hozzáadásával történik. Az ózonosítás egy hivatalosan engedélyezett kezelési eljárás, ami a víz vastalanítására és tartósítására szolgál, mivel az ózon fertőtlenítő hatású. Az ózonosítás során a víz struktúrája / frekvenciamintája szinte teljesen szétrombolódik. A most forgalomban levő vizek 80%-a ózonosított. Nem minden ásványvíz jó mindenkinek. Az egészségmegőrzéshez nem feltétlenül szükséges ásványvíz, a jó minőségű csapvíz is megfelelő lehet. És akkor még nem beszéltünk a PET palackok millióinak környezetkárosító hatásáról.
Mit kell tudnia egy jó háztartási vízszűrő berendezésnek?
Nagyon sok cég kínál víztisztító, vízszűrő berendezéseket, nehéz eligazodni az ajánlatok között. Nem feltétlenül a legdrágább berendezés a legjobb. Nézzük az alapkövetelményeket!
• Kiszűri a vízből az elszíneződést is okozó anyagokat (pl. rozsda, homok stb.).
• Aktív szenet tartalmaz, mely kiszűri (megköti) az oldott szerves szennyező anyagokat (pl. kőolajszármazékok, benzol, szerves savak, növényvédő szerek, peszticidek és egyéb vegyi anyagok) 98-99%-át, az oldott gázokat, a műtrágyaszármazékokat és fenolokat, ezáltal a kellemetlen szag- és ízanyagokat.
• Eltávolítja a szabad és kötött aktív klórt, a klórszármazékokat, pl. a rákkeltő trihalometánt és a trihaloetilént, melyek a hálózati víz klórozása miatt mindig jelen vannak.
• Kiszűri az azbesztet és a fémeket is; ólom, vas, mangán, molibdén, kadmium, cink, higany, magnézium, króm.
• Meggátolja a baktériumok, gombák, vírusok elszaporodását.
Az ivóvíz minősége
Egyre több helyen olvashatunk olyan szennyező anyagokról, melyek megterhelik az ivóvizet. Ilyenek az ipari szennyvízből származó vegyszerek, a nitrát, a foszfát és a mezőgazdaság növényvédő szerei, illetve a vécén keresztül távozó gyógyszerek és a vezetékekben lakó élőlények ürüléke és teteme. A nyugati ipari országokban szigorú előírások léteznek az ivóvíz minőségére, számtalan káros anyagra nézve állapítottak meg határértékeket, amelyeket rendszeresen ellenőriznek.
Ezeket figyelembe véve a felhasznált ivóvízmennyiség több mint 99 százaléka megfelel az előírásoknak, de lehetnek a vízben olyan anyagok, melyekre nézve nincs határérték és ellenőrzés. 40 német folyóban 31-féle kozmetikum- és gyógyszermaradványt mutattak ki.
Csökkenő gyakoriságban: fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők, koleszterincsökkentők, görcsoldók, fogamzásgátlók, daganatellenes vegyületek, béta-blokkolók, hörgőtágítók, zsíranyagcsere-szabályzók, antibiotikumok, fertőtlenítők, röntgenkontrasztanyagok, koffein, fényvédő anyagok. Ez természetesen összefügg a népesség nagyfokú gyógyszerfogyasztásával, de elgondolkodtató, hogy a kávé és a napozószerek csak a lista végén szerepelnek. A szervezetbe került gyógyszerek nagy része lebomlás nélkül kerül a vizelettel a csatornákba és a folyókba (a vizsgálat ideje 2006).
Vízanomáliák
A víz nem olyan, mint bármelyik más normális folyadék, ezért beszélünk a víz anomáliáiról. A Földön mindhárom (folyékony, szilárd és gáz) fázisban is jelen van (valójában 3-nál több halmazállapota van; 2 szilárd, 2 folyékony, mert –120 °C alatt a víz sűrűn folyóvá válik, –135 °C-nál üvegesen áttetsző lesz, kristályszerkezet kialakulása nélkül). Ha a víz megfagy – azaz folyékony halmazállapotból szilárdba megy át –, kitágul, holott az elvárás az lenne, hogy térfogata csökkenjen. Forráspontja a fizika törvényei szerint 46 °C-on kellene legyen, ehelyett 100 °C-on válik gőzzé.
A víznek 37 °C-on (ami az emberi test hőmérséklete) a legalacsonyabb a fajlagos hője, ez azt jelenti, hogy ennél a hőmérsékletnél van a legnagyobb energiára szükség a hőmérséklet bármily irányú megváltoztatására. A víznek +4 °C-on a legnagyobb a sűrűsége. Télen a folyóknak és tavaknak csak a teteje fagy be, így a jég alatt megmarad az élővilág. A jég sűrűsége kisebb, mint a vízé, és fagyáskor a többi anyagtól eltérően a víz térfogata megnő (mintegy 9%-kal). Ezért úszik a jég a vízen.
Általános megjelenési formája fagyott állapotban a hatszöges kristályoszlop lenne, ennek azonban leggyakoribb és legismertebb a kezdeti fázisa, a hópihe, a hatszöges oszlop metszete. A víz egy amfoter vegyület, ami azt jelenti, hogy viselkedhet savként és bázisként is, ezért is jó oldószer. Dipólusmolekulák alkotják. A jégkristály kialakulásakor minden vízmolekula másik négy vízmolekulához kapcsolódik hidrogénhíd kötéssel. A molekulaszerkezete következtében töltéssel rendelkezik, ezért elektromágneses tulajdonságai vannak. Minden kutató megegyezik abban, hogy a víz és a víz anomáliái tették lehetővé a földön az élet létrejöttét.