A téli napforduló misztikus éjszakái
Jeges éjszakák, sötét, borongós nappalok, köd, szél és hóvihar – a régi idők faluközössége ilyenkor visszahúzódott a fűtött szobába. Ekkorra már végeztek a mezőgazdasági munkákkal, nem volt túl sok teendőjük, nem létezett se rádió, se televízió, se internet. A rokonok és barátok egymást látogatták, történeteket meséltek egymásnak, imádkoztak, meditáltak, együtt főztek és ettek. Ez a visszavonulás és az elcsendesedés ideje volt. Ez az időszak különösen titokzatos, tele van misztikus pillanattal, és ősidők óta szentnek számít.
A december 25-étől január 6-áig terjedő tizenkét éjszakáról van szó, amelyeket körülleng a közép- és dél-európai, valamint a germán és kelta népek ősi pogány hitvilága. A téli szent időszak hossza és az ahhoz fűződő szokások száma régiónként változhat, de kivétel nélkül mindenütt az a hit kapcsolódik ezekhez az éjszakákhoz, hogy megnyílik a kapu az alvilág és az élők világa között, boszorkányok, démonok és szellemek vegyülnek az emberek közé, hogy megzavarják a fennálló világrendet.
Misztikus népszokások
Egyes vidékeken, főként a délnémet területeken és az Alpokban ma is élnek az év leghosszabb éjszakáihoz kapcsolódó népszokások. E szokások eredeti célja, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket a háztól és a jószágoktól. Ebben az időszakban tilos volt a szabadban teregetni, nehogy a gonosz szellemek fennakadjanak a ruhadarabokon és bosszút álljanak a háziakon. Szőni, fonni is tilos volt, csakúgy, mint a cipőt fényesíteni. A misztikus tizenkét napon az istállókból tilos volt kivinni a trágyát, mert úgy vélték, ezzel megóvják az állatokat a betegségtől. Különösen óvatosan bántak a tányérokkal és poharakkal, mert a cserepek balszerencsét és válást vagy halált jelentettek. A tyúkok eledeléhez borsót kevertek, mert úgy tartották, hogy attól az új évben sok tojást fognak tojni. Ugyanakkor sötétedéskor az ablakba gyertyát helyeztek, mert az távol tartotta a gonosz démonokat, ellenben odacsábította a jóakaratú szellemlényeket. Később hasonló célt szolgáltak a szilveszter éjjelén kilőtt tűzijátékok, illetve a busójáráshoz hasonló maszkos felvonulások.
Szintén ősi hagyomány ebben az időszakban a jövendőmondás. Sok helyütt tartotta magát a hit, hogy a hajadon nők éjfélkor az útkereszteződésben állva meglátják jövendőbelijüket. Az egyik legősibb, ugyanakkor korábban legelterjedtebb téli szertartás a füstölés volt, amellyel a háziak megtisztították a házat, az udvart, az ólakat és az istállót. A füst segítségével elűzték a gonoszt, ugyanakkor kapcsolatot teremtettek az ősök szellemével.
Elcsendesedés és befelé fordulás
Illenek-e ezek az ősi szokások mai, racionális és rohanó világunkba? Az elektromosság, a szünet nélküli televíziós és internetes szórakozási lehetőségek elterjedésével és a városi lakosság elmagányosodásával párhuzamosan a téli napfordulóhoz kapcsolódó szokások szinte teljesen feledésbe merültek. Úgy tűnik, világunk egyre gyorsabb, egyre szédültebb tempóra kapcsol. Folyamatosan hírek, információk áradata zúdul ránk, hétköznapjaink zaklatottak, állandóan rohanunk. Az év utolsó hetei különösen sok stresszt okoznak. Sok cégnél ekkor zajlik az év végi hajrá, majd következnek a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó családi programok, és persze ne feledkezzünk meg a tébolyító ajándékvásárlási hajszáról sem. Holott nem árt néha megállni, tudatosan változtatni, kiszállni a reklámok sugallta őrületből, és feleleveníteni a régiek hozzáállását.
Noha a mai ember szempontjából a régi szokások és hitek már nem aktuálisak, annak puszta tudata, hogy milyen fontos volt a régieknek ez az év végi időszak, segíthet lelassulni, hogy minden feladatot félretéve csak családunk és barátaink körében töltsük az év utolsó napjait.
A belső változás ideje
Az év egyetlen más időszaka sem annyira alkalmas arra, hogy a régit összekapcsoljuk az újjal, mint a karácsony és vízkereszt közti tizenkét szent nap. Ez a belső átváltozás ideje. Ahhoz, hogy a változás végbemehessen, le kell zárnunk a múltat, meg kell szabadulnunk a ballaszttól, mindentől, ami régi és meghaladott. Ennek első lépése lehet pl. az adósságok, kölcsönök megadása, számlák kifizetése, a rendrakás a lakásban, és az esetleges viták és nézeteltérések rendezése. Tekintsen vissza az óévre! Mi sikerült, miben lelte örömét? Min szeretne változtatni? Minden újrakezdés a múlt és a régi elengedésével kezdődik. Így tudunk igazán megnyílni az új dolgok felé.
Ha sikerül ráhangolódni, az év végi időszak alkalmas arra, hogy megvizsgáljuk érzelemvilágunkat. Örömöt, szeretetet, reményt, esetleg negatív, eddig elfojtott érzéseket tapasztalunk? Utóbbiakat csak akkor tudjuk feldolgozni és túljutni rajtuk, ha nem fojtjuk el, inkább engedjük a felszínre jönni őket. Ebben az időszakban az álmoknak különös jelentőséget tulajdonítottak, útmutatást, jelzést láttak bennük. Az álmok lényegében tudatalattink üzenetei, tehát valóban fontosak. Segíthet, ha ébredés után feljegyezzük őket, mert napközben már nem emlékszünk vissza rájuk.
Tekintsünk előre, a jövőbe
A karácsony első napjától számított hetedik éjszaka fordulópont: szilveszter éjjele. Ekkor világszerte hagyomány zajt csapni, hogy végképp elűzzék a gonosz, ártó szellemeket. Míg a korábbi napok a pihenés és a megtisztulás jegyében teltek, most elérkezik az új esztendő, egy új fejezet mindenki életében. A „mit hoz az új év” kérdése mindenkit foglalkoztat, ezért régi hagyomány az újévi jóslás, pl. az ólomöntés. Ez az egyik legrégebbi jóslásforma. Az ingázás és a tarot kártyával végzett jóslás szintén elterjedt szokás szilveszter éjjelén. Sokan boszorkányságnak, babonaságnak tartják mindezt, de ha jól csináljuk, valójában csak külső eszközei az elmélyedésnek, az önmagunkra figyelésnek, saját, legbelsőbb vágyaink megtapasztalásának.
Az új esztendő kezdetén mindentől megszabadulunk, ami régi, túlhaladott, ami ballasztként terhel. Ha nem is mindig könnyű túllépni minden sértésen és megbántottságon, mégis megbocsáthatunk, méghozzá anélkül, hogy a másik fél jelen lenne. Ha sikerül megbocsátani, érzelmileg felszabadulunk és megkönnyebbülünk. Életünk másik, belső nyugalmat és elégedettséget nyújtó cselekedete a hála, a hálaadás. Ez nem feltétlenül anyagi javak megszerzése feletti örömöt jelent. Hálát adhatunk családunkért, barátainkért, a munkánkért, az otthonunkért stb. Érdemes elgondolkodni ezen pl. elalvás előtt, és tudatosítani mindazt, ami pozitív életünkben, majd hálát adni érte. Mindennap számtalan pozitív dolog ér minket, amiért érdemes hálát adni.
Január hatodika vízkereszt vagy háromkirályok napja, a misztikus téli napfordulóhoz kapcsolódó szertartáskör utolsó napja. Legkésőbb ekkorra feltöltődünk új energiával és reményekkel, hogy belevághassunk az új esztendőbe.
Tegyünk jót a testünkkel is!
Az év végi ünnepkörhöz kapcsolódó tizenkét nap nem csak a lelki regenerálódást szolgálhatja. Testünknek is szüksége van törődésre. Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett fontos a mozgás a szabad levegőn. Télen a kiadós séta vagy sportolás valóságos életelixír! Legyen szó sétáról, túrázásról, sífutásról vagy korcsolyázásról, a testmozgás serkenti vérkeringésünket és jobb kedvre hangol. A friss levegő benedvesíti a fűtéstől kiszáradt orrnyálkahártyánkat, így sokkal hatékonyabban tudunk védekezni a megfázást okozó vírusok támadásai ellen. A szaunázás, a meleg fürdők és a masszírozás szintén segít az ellazulásban.
Télen lehetőleg tartózkodjunk a hideg ételektől és italoktól, hiszen ezeket szervezetünknek testhőmérsékletűre kell melegítenie, ami energiát von el. Ezzel szemben a meleg levesek és teák kellemesen átmelegítenek. E célra a legalkalmasabb gyógynövények a bodzavirág, a kakukkfű, a kamilla és az édesköménytermés.
A misztikus, gonosz szellemek elűzése
Az Alpok térségében, Bajorországban, Ausztriában és Svájcban január ötödikéről hatodikára virradó éjjel ijesztő maskarákba bújt férfiak járják a települések utcáit, és nagy zajt csapva elűzik a gonosz szellemeket, ugyanakkor új életre keltik a földet.
Észak-Németországban szilveszter estéjén a gyerekek kifestve és maskarákba öltözve csoportosan házról házra járnak, fazekakkal, edényekkel zajt csapnak, az ajtót nyitó háziaknak pedig rigmusokat mondanak vagy énekelnek.
Kiemelt szövegrész a 70. oldalon, amihez hozzáadtam a 72-73. oldalon olvasható riport tartalmát is:
Füstölés a téli éjszakákon
A füstölés ősrégi szokása a megtisztulást szolgálta. A mai napig világszerte füstölnek egyes templomokban. A római katolikus pap szertartás előtt tömjénfüsttel tisztítja meg az oltárt. A Távol-Keleten füstölőt égetnek a buddhista és a hindu szentélyekben. Füstölésre hagyományosan illatos, gyógyító hatású növényeket vagy növényi gyantákat használtak. Ma főként füstölőpálcikák formájában jutunk füstölőkhöz, de az alábbi növények illóolaját párologtathatjuk is füstölés helyett.
Ha szeretnénk a füstölés ősi változatát kipróbálni, háromféleképpen járhatunk el. Az első lehetőség, hogy a füstölésre szánt szárított növényből kis köteget készítünk, majd ezt meggyújtjuk, de a lángot azonnal el is fújjuk, hogy a köteg csak izzani tudjon, ne égjen. A lehulló parázs ellen tartsunk hamutartót vagy tálat az izzó növénycsokor alá. A füstölővel járjuk végig a lakást, hogy a füst minden helyiségbe eljusson.
A második lehetőség, hogy a kályhából egy lapátra izzó parazsat szedünk, és erre szórjuk rá az elmorzsolt száraz növényt. Ezt kiegészíthetjük reszelt gyantával is, ami nem csak a gyors elszenesedéstől védi meg a növényeket, de a légutakat is tisztítja. Főként a lucfenyő gyantája kellemes, fénnyel, vidámsággal tölti el a lelket.
A harmadik variáció tartósabb, mert ekkor a füstölőt hosszabb ideig az adott helyiségben hagyhatjuk. Egy teamécsessel működő teamelegítőre helyezzünk fémszitát, ebbe szórjuk a füstölésre szánt szárított növényeket és gyantákat. Mindhárom módszernél rendszeresen távolítsuk el az elszenesedett részeket, és új nyersanyaggal pótoljuk őket, míg a ceremónia véget nem ér.
A tizenkét téli nap kezdetén tisztító hatású növényekkel füstöljünk, szilveszterkor és az után pedig áldást hozó növényeket használjunk: orbáncfüvet, levendulát, bodzavirágot és macskagyökeret.
Asztmában, bronchitisben, COPD-ben szenvedőknek nem ajánlott a füstölés, és csecsemők, kisgyermekek és háziállatok szintén ne legyenek jelen a füstölésnél!

Tömjén
Gyulladásgátló hatását már régen felfedezték, ezért előszeretettel füstölték tömjénnel a lakótereket, az istállókat és a betegek szobáit. A tömjén nyugtató hatású, segít elmélyedni, segíti a meditációt. Hatására javul a kedélyünk, megszűnik az idegesség.
Fekete üröm
A fekete üröm gyógynövény, amelynek füstjéről úgy tartják, segít elengedni a gyászt és a bánatot. Ezenkívül a női princípiumot erősíti.
Zsálya
A zsálya füstölve megnyugtatja a szellemet, segíti a koncentrációt. A zsálya illata semlegesíti a sűrű, zavaró, nehéz energiákat.
Kakukkfű
Antiszeptikus hatású, ezért füstjét köhögés és fáradtság kezelésére használták. A kakukkfű füstje bizakodással, reménnyel tölti el az embert, segít új életszakaszba lépni. Támogatja a koncentrációt, erősíti az önbizalmat és az akaraterőt.
Orbáncfű
Az orbáncfű füstölve megnyitja a szellemet, erősíti a bizakodást és a reményt, nyugtató, stresszoldó hatású. Sárga virágait a Nappal hozzák kapcsolatba, amelyek elraktározzák a nyár energiáit, ezért felvidítják az embert.
Boróka
A boróka gallyát ősidők óta használták füstölésre. Fertőtlenítő hatású, ezért füstjével régen a betegek szobáit tisztították. Erősíti az akaraterőt, a lelki stabilitást és a koncentrációt, ugyanakkor „leföldelő” hatású is.
Angyalgyökér
Az angyalgyökér (angelikagyökér) önbizalommal és bátorsággal tölt el, segít meghozni a nehéz döntéseket. Hagyományosan a fény növényének tartják, amely az élet sötét pillanataiban segít megtalálni a helyes utat.
Mirha
A mirhával füstölés érzéki légkört teremt, ugyanakkor megnyugtatja a szellemet. Az esti mirhafüstölés nyugodt álmot nyújt, fertőtlenítő hatása révén pedig nagyon eredményesen kezeli a náthát.
Fotó. Adobe Stock