Van remény!
Kinek van ideje betegeskedni, amikor 25 gyereke van?! Mert pontosan ennyi a második osztályba járó lurkóim száma az iskolában, ahol tanítok.Éjszakánként dolgozatjavítás, Mikulás-vers-írás és anyák napi üdvözlőlap ragasztgatása mellett nincs időm az asztmára, allergiára, migrénre, se a gyógyszerekre. Volt azonban idő, amikor nyugtatóval kezdtem a napot, és altatóval fejeztem be. 1971-ben bélfejlődési rendellenességgel születtem, és háromnapos csecsemőként komolyműtétnek estem alá. Körülvett azonban egy szerető család, s így kisgyermek koromban rendellenességemet nem éltem meg betegségként. A90-es évek elején kezdődtek a tüsszögéseim és allergiás reakcióima legkülönbözőbb dolgokra, pl. házi porra, macska- és kutyaszőrre, ill. a parlagfűre. Orvoshoz csak 94 tájékán fordultam. Allergiatesztet végeztek rajtam, és mindenféle nehéz gyógyszerrel próbálták megfékezni az akkor már tomboló asztmámat. Volt úgy, hogy négy különböző gyógyszert kaptam, s én buzgóságból egyszerre vettem be mindet Az eredmény egy alapos gyógyszermérgezés lett. A tüdőgondozóban megállapították, az asztma az allergiám következménye. Annyira fulladtam, hogy levegőt is alig kaptam, hogy a köhögőrohamokat ne is említsem. Halálfélelem hatalmasodott el rajtam, sokszor a szorító érzéstől a mellkasomban úgy éreztem, szívinfarktust kapok. Ennek az ellenkezőjéről ugyan megpróbáltak meggyőzni az orvosok, de ez nem segített sem mély depreszszióm, sem félelmem megszüntetésében. 2001-ben Mátraházára kerültem tüdőszanatóriumba, ahol nagyon sok súlyos beteg emberrel találkoztam, és ez az általános „nem szeretek élni” érzésemet csak megerősítette. Szintén a 90-es évek elején elkezdődött ciklikus, migrénes fejfájásom csak tetézte mindezt. Az állandó hányinger, hányás mellett az is előfordult, hogy elájultam az utcán. Úgy is fogalmazhatnék: „Beálltam a napok túlélésére.” Az első lépés a szemléletváltásom felé az volt, amikor édesanyám elcitált magával agykontrollra. Bár a migrénrohamok állandó visszaesésről gondoskodtak, mégis elkezdtem egy kicsit pozitívabban látni a világot. A tüneteim azonban maradtak. 2003 augusztusában is erős allergiás-asztmás rohamaim voltak, ezzel egyidejűleg sok magánéleti megpróbáltatás ért, a munkahelyváltás gondolata foglalkoztatott. 2004 februárjában az édesanyám kikereste a telefonszámát annak a klinikának, ahol már egyszer, több mint 10 évvel azelőtt garatkezelést kaptam, de akkor az sem mentett meg. A Medic-Poliklinikán a doktornő elmondta, új módszerrel foglalkoznak, és biztosított, némi időráfordítással igenis meg lehet gyógyítani az asztmámat, de egyben türelemre is intett. A Voll-féle számítógépes diagnosztikával teljes energetikai térképet kaptam a szervezetemről, és elkezdtem a személyre szabott homeopátiás kúrámat. De nemcsak a testemet, a lelkemet is kezelésbe vették. Éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Addigi gyógyszerfejadagom fájdalomcsillapítókból, nyugtatókból és altatókból meghaladta a heti két dobozt, nem is beszélve az inhalálószerekről. A kúra elejétől kezdve fokozatosan csökkentettük a pirulák számát, és azt vettem észre, hogy a második hónap után már nem is szedtem nyugtatót, sem szteroidokat. Minden előírást betartottam, és a végén magam is elkezdtem hinni a gyógyulásomban, bár először még csodálkoztam az első kúra végén: „Jééé, hová lett a fejfájásom?” Azelőtt úgy 18-féle növényre voltam allergiás, és a kínzó orrfacsarás-tüsszögés-fulladás már márciusban elkezdődött. Késő tavaszra, vagyis a második kúra végére elmaradtak a rohamok, és a nyarat már teljesen tünetmentesen töltöttem. Összesen négy kúrán vettem részt. Úgy érzem, hogy kivirágzott az életem, nemcsak egészségileg, hanem magánéletileg is: munkahelyet és társat is váltottam, és így kiteljesedtem. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy már nem kell törődnöm az egészségemmel, csupán azt, hogy a hajlamom ellenére sem jelennek meg a tüneteim. Jövőre, megígértem, visszamegyek kontrollvizsgálatra. De addig is, ahogy mondtam, jobb dolgom is akad, mint betegeskedni. Ki fog különben farsangi jelmezeket gyártani a másodikosokkal?
Vadász Krisztina tanítónő
