Allergiák a kertben – Kertek allergiásoknak

tgymagazin.hu
#allergia #kerti munkák #nyár #pollen
A szénanáthában szenvedők tábora évről évre folyamatosan nő. Ám az elnevezés félrevezető, mert a panaszokat nem a széna okozza, hanem a különféle füvek, fák, virágok pollenjei, valamint egyes gombák spórái. Ezen allergénekre vezethető vissza az asztmás megbetegedések kb. 10 százaléka.

Az érintettek általában ritkán serénykednek a kertekben, de még a balkonládákba sem szívesen ültetnek virágot. Jó hír, hogy a jövőben az allergiásoknak sem kell lemondaniuk a kerti örömökről – legalábbis így vélekedik Lucy Huntington kertészmérnök, aki felfedezte, hogy milyen növényekkel kell betelepíteni a kerteket, amelyeket pollenallergiában szenvedők is nyugodtan látogathatnak.

Hogyan tervezzük meg a kertet?

Az ötlet a brit „National Asthma Campaign” rendezvényekor fogant meg Lucy fejében, aki ezután részletesen tájékozódott az allergiáról és a különféle növényi allergénekről. Kutatási eredményeit és munkájának összegzését könyv formájában is publikálta.

Sokat segíthet, ha naplót vezetünk, amelybe nem csak azt jegyezzük fel, hogy milyen jellegű és milyen fokú reakciók jelentkeznek, hanem azt is, hogy mikor, és éppen akkor milyen volt az időjárás. Ennek eredményeként egy idő után felismerhetők bizonyos, rendszeresen ismétlődő minták. Ezek az információk azért fontosak, mert pl. a hajnali és reggeli órákban a levegő különösen sok gombaspórát és pollent tartalmaz. A kerti munkákat tehát érdemes a déli órákban végezni. Kontaktekcémák esetén az évszakok és a napszakok nem játszanak ilyen fontos szerepet.

Allergiás bőrreakciók esetén tehát elegendő megfelelő védőöltözetet viselni: kesztyűt, amelyek a csuklót is takarják, hosszú ujjú felsőruházatot, hosszú szárú nadrágot és zárt cipőt. Ha mégis megérintenénk olyan növényt, amely irritációt okoz, az érintett bőrfelületet azonnal mossuk le bő, hideg vízzel. Aki a kerti munka során nem szeretne fejfedőt viselni, a munka után lehetőleg mosson hajat, hogy eltávolítsa a hajszálakon megtapadt polleneket. A szájat és az orrot védő maszk, valamint az oldalt zárt védőszemüveg akkor is ajánlatos, ha nem éppen kellemes viselet. Fontos az is, hogy a kertben viselt ruházatot lehetőleg a lakáson kívül vessük le és tároljuk.

Mire kell figyelnie az allergiásoknak a kertben?

Sokan a virágok által termelt illatanyagokra asztmás rohammal reagálnak, de legalábbis bedugul az orruk. Az illatanyagok a beporzásban fontos szerepet játszó rovarok odacsalogatását szolgálják. A különféle növények igazodtak a számukra fontos rovarok életciklusához: a molyok által beporzott növények elsősorban este illatoznak erősebben, mások, amelyeknek a méhekre van szükségük, leginkább a déli órákban. Ezeknek az információknak a birtokában az egyes növényeket úgy lehet a kertben elhelyezni, hogy az adott napszakban a kert tulajdonosa ne érezze a kritikus illatokat.

A fűszernövényekkel teli ágyás is sok gond forrása lehet, különösen, ha rendszeresen vágni vagy tépni kell a növényeket. Az ilyenkor kiszabaduló növényi nedvek irritációt okozhatnak, amit leginkább kesztyű viselésével kerülhetünk el.

Ideális kert allergiásoknak

Lucy könyvében a kultúrnövényeket több kategóriába osztja: Az A és B csoportba a legveszélyesebbek kerültek, amelyeknek allergiások kertjében nincs keresnivalójuk. A C csoportba tartozó növények enyhén mérgezők, ill. csak nagyon érzékeny allergiásoknál váltanak ki tüneteket.

Ha tudjuk, hogy számunkra melyik növény tabu, hozzáláthatunk a kert „megkomponálásához”. Az ideális kert Lucy Huntington szerint egységes és egyszerű. Az egységesség azt jelenti, hogy az egyes növényeket úgy társítjuk, mintha természetesen kerültek volna egymás mellé, ne érződjék semmi mesterkéltség a társításban.

Lucy Huntington arra is ügyel, hogy alternatívákat adjon bizonyos növények helyett. A rózsaimádóknak például nem kell végképp lemondaniuk kedvencükről; a borostyán évelő kúszó hortenziával helyettesíthető, a margaréta pedig különféle anemóna fajokkal.

Foto: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Kánikulában is lehet sportolni? – Nem mindegy, hogyan!

Kánikulában is lehet sportolni? – Nem mindegy, hogyan!

A nyári hőség sokakat eltántorít az edzéstől, pedig a rendszeres testmozgás ilyenkor is fontos része…
Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

A limonádé az egyik legfinomabb nyári üdítőital. Sajnos a legtöbb, készen kapható fajta túlságosan sok…
Még több érdekes cikk a magazin május-júniusi számának tartalmából!

Még több érdekes cikk a magazin május-júniusi számának tartalmából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin május-júniusi számában olvashatók.
Így üldözd el a kerti kártevőket

Így üldözd el a kerti kártevőket

Az apró rovarok ugyanúgy a természet állandó körforgásának részei, mint féltve őrzött növényeink, ezért fontos,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Pollenallergia

Pollenallergia

A bódító tavasz illata varázslatos. Azonban üröme ez a szénanáthások örömének, s ez maholnap minden…
Bőr kíméletes ápolása nyáron

Bőr kíméletes ápolása nyáron

Kémiai tartósítószerek, hormonhatású vegyületek, allergén illatanyagok, ásványolajok és rákkeltő anyagok ‒ sok szépségápoló szer tartalmaz…
A nyár veszélyei

A nyár veszélyei

Végre itt a jó idő, aminek talán a gyerekek örülnek a legjobban. Előkerültek a félretett…
Van kiút a szénanáthából és az asztmából!

Van kiút a szénanáthából és az asztmából!

Allergiások, asztmások, figyelem! A fáma szerint többféle allergiás kórkép létezik, attól függően, hogy mely szerv…