Vegetatív disztónia: az énközpontú idegesség

A modern orvostudomány az utóbbi évtizedekben rengeteget fejlődött pl. a diagnosztika, főként az ún. képalkotó eljárások terén. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a diagnosztika főként a szervi, szöveti szintű elváltozások és betegségek kórismézésében fejlődött.

A szöveti szintű megbetegedésekkel ellentétben a „funkcionális zavarok” még mindig fejtörést okoznak az orvosoknak. A funkcionális kifejezés azt jelenti, hogy a páciens szubjektív panaszokat érez, pl. úgy érzi, hogy rendkívül hevesen ver, „zakatol” a szíve, de ez vizsgálattal nem igazolható. Vagy émelyeg, bizonyos ételek panaszt okoznak neki, ennek ellenére semmilyen műszeres vizsgálattal nem lehet elváltozást kimutatni az emésztőrendszerben. Ilyenkor a páciens orvosról orvosra jár, de – érthető módon – egyik sem talál semmi érdemlegeset, míg egy idő után valaki „pszichoszomatikus funkciózavart” állapít meg, és pszichológushoz küldi a beteget.

Érdekes, hogy míg a modern, műszeres medicina e téren csődöt mond, majd száz évvel korábban sokkal többet tudtak az orvosok a funkcionális zavarokról, és ez nyomon követhető a régi tankönyvekben is. Elődeink egyetemi tankönyvei nem csak a szimptómákat ismertetik precízen, de az alkalmazandó terápiákat is felsorolják. Vegyük például a ma is igen elterjedt „belső nyugtalanság” esetét, amit sokáig vegetatív disztónia néven említettek. A páciensek – többségük nő – erős szívdobogásra (palpitáció), szubjektíve gyorsnak érzett pulzusra vagy szívtáji szorongásra, alvászavarra és nyugtalanságra, „belső hajszoltságra” panaszkodnak. Az idősebb betegeknél a felsorolt panaszok mellé még általános félénkség és álmatlanság is társul.

Test és lélek együtt szenved

Alfred Brauchle (1898–1964) híres német orvos és természetgyógyász már évtizedekkel ezelőtt hangsúlyozta, hogy a testi panaszok mellé gyakran társulnak lelkiek is. Ezek főként hangulatingadozás, ingerültség, morfondírozás, szorongás, alvászavar és kényszeres állapotok formájában fejeződnek ki. Kifejtette, hogy a sokféle panasz hátterében az élvezeti mérgek (alkohol, dohány, feketekávé, fekete tea)
fogyasztása, a mozgáshiány, az állandó zajterhelés (nagyvárosi élet), a bánat, az izgalmak, az önértékelés hiánya és a szeretetlenség áll.

Manapság ezekhez még hozzátehetjük az állandó információáradatot mint fontos tényezőt. Az érintettek a szó valódi értelmében szenvednek, panaszaik ecsetelésével családtagjaikban is félelmet, aggódást keltenek. Sok esetben idővel az egész család kikészül idegileg az állandó aggódástól. Egy pszichiáter főként az idősebb embereknél zajló folyamatot „énközpontú  idegességnek” nevezte.

Ez azt jelenti, hogy a különféle félelmektől, szorongástól és szimptómáktól szenvedő, többnyire idős személyek panaszaik révén hívják fel magukra mások figyelmét. Panaszaik felerősödnek, súlyosbodnak, ha gyermekeik vagy unokáik el akarnak utazni nyaralni. Az orvos néha nem tehet egyebet, mint a páciensnek nyugtatót, éjszakára altatót ír fel, noha a szakma szabályai szerint nem ez a teendő. Ugyanakkor ez a helyzet is jól mutatja, hogy az elméleti tankönyvi esetek nem mindig fedik le a valóságot.

Hippokratész szerint a beteggel való foglalkozás első és legfontosabb lépése, hogy az orvos beszél a beteggel. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a szép szavak – főként az idősebb korosztályra – nem nagyon, és akkor is legfeljebb rövid ideig hatnak. Hamarosan ismét összeáll a benső nyugtalanság, bizonyos fokú gyengeség és különféle testi panaszok kombinációja.

E ponton meg kell jegyezni, hogy a páciens nem szimulál: valóban érzi a panaszokat, méghozzá intenzíven! Tanuljon meg elengedni! – ezt könnyebb mondani, mint csinálni. Hogyan lehet ennek ellenére segíteni az ilyen esetekben? Semmi esetre sem szabad elkövetni azt a hibát, hogy minden egyes panaszra saját terápiát alkalmazunk! Azt is fontos tudni, hogy a jelemző panaszok hátterében nem feltétlenül és nem minden esetben áll depresszió.

A súlyos betegségek kizárása után szintén nem szabad végtelenné váló vizsgálatokba bonyolódni, hiszen ezek – főként a mai precíz diagnosztikai módszerek révén – előbb-utóbb úgyis kimutatnak itt-ott valamilyen eltérést, azonban ezeknek többnyire semmi köze a páciens által előadott panaszokhoz. E téren sokszor a természetgyógyász is elköveti ugyanazt a hibát, mint az orvos, és elvész a részletekben. Sokkal helyesebb stratégia a vörös fonal felismerése, amely az egyes panaszokat összekapcsolja egymással.

A különféle energetikai kezelések népszerűbbek, mint a sport és a testmozgás

Természetesen ideális gyógymód lehet a sport és a relaxálás, de a betegek nagy része egyszerűen nem lelkesedik ezekért. Az egész „túl sok” és „túlságosan fárasztó”. Sokkal jobban kedvelik, hogy a terapeuta csinál velük valamit, amit ők passzívan eltűrnek. Főként az idősebb korosztály nem hajlandó semmilyen életmód-változtatásra – a „régebbi háziorvosuk” ilyenkor mindig felírt „valamit”. A Kneipp-féle gyógymódok nagyon hatásosak, ha helyesen alkalmazzák őket.

Az ingereket mindig adekvát módon kell adagolni, és ha valaki fázékony, a kezelés megkezdése előtt alaposan fel kell melegíteni, mert a hideg víz túl hirtelen és erőteljes alkalmazása veszélyes lehet. A fizioterápiák közül szóba jöhet a Penzel-féle akupontmasszázs – ennek segítségével serkenthető a legyengült energiájú testrészek funkciója. A vegetatívan labilis emberekre jellemző a vese-csi gyengesége és a hideg lábfej, valamint az érzékeny alhas.

Ugyanakkor minél idősebb valaki, annál érzékenyebben reagál mindenre. Ezért fontos, hogy ne kapkodjunk, ne akarjunk túl sok mindent egyszerre csinálni. Cselekedjünk lassan, óvatosan, és a kezelések között hagyjunk némi időt, hogy a szervezet képes legyen feldolgozni a terápiás ingereket. Légzésgyakorlatok, hangos szónoklás (deklamálás) és a friss levegőn tartózkodás, valamint Kneipp-féle vízterápiás kezelések (pl. esti lefekvés előtt) – ezek az eljárások mára teljesen feledésbe merültek, pedig nagyon hatásosak. A „klímakúra” igen sokféleképpen hat szervezetünkre.

Ha kifejezett aszténiával és alacsony vérnyomással állunk szemben, a magaslati levegőt kínáló szanatóriumok (Alpok, pl. Bajorország, Ausztria, Svájc) a legjobbak. A magaslati levegő magas bromid- és oxigéntartalma miatt a Holt-tenger is kiváló. A nagyon szenzibilis és időjárás-érzékeny személyeknek inkább az erdős középhegységek klímája ajánlható. A sokat említett „roboráló injekcióval” is érdemes próbálkozni. Ez jellemzően B-vitaminok, főként B1, B6, B12 kombinációjából áll.

A B1-vitamin erősíti a nyálkahártyákat, a B6 a hormonrendszer szabályozásában vesz részt, a B12 pedig a mozgáskoordinációra, a gondolkodásra, valamint a memóriára van jótékony hatással. Emellett különféle ásványi anyagok (pl. kalcium, kálium, magnézium) adására is gondolni kell. A kalcium szigeteli az érfalakat, és energiával tölt fel, a kálium és a magnézium viszont kellemesen relaxáló és lúgosító hatású. Az erősítő injekciókat kúraszerűen, néhány héten át, heti egy-két alkalommal javasolt adni. A kezelés hatására a páciensek általában kiegyensúlyozottabbá válnak, „izgágaságuk” csökken.

A klinikai kép alapján gyakran felmerül az orvosban a pajzsmirigy-túlműködés gyanúja is, ami azonban a legtöbb esetben klinikailag nem igazolható. Ennek ellenére hasznos lehet a Lycopus növényből készült készítmények szedése (pl. Thyreogutt mono). Fékezi a jódfelvételt a pajzsmirigyben, ami révén normális pajzsmirigyműködés esetén is vegetatívan harmonizáló , nyugtató hatású. Strúma esetén ellenjavallt! Kardiológiai szempontból egészséges személyek szívidegességét kezeljük Aurum/Lavandula comp. krémmel, amit a szívtájék bőrébe kell bedörzsölni. A belsőleg alkalmazható szerek közül pedig számos komplex homeopátiás készítmény (pl. Cranolin vagy Diacard) áll rendelkezésünkre.

Szintén jótékony hatású lehet a Huneke-féle neurálterápia: A pajzsmirigy környékének bőrébe fecskendeznek helyi érzéstelenítőt (Lidocain 1%), lehetőleg valamilyen komplex homeopátiás injekcióval (Dysto Loges vagy Calmavera-Hevert) kombinálva. Az alvás minőségét javító, nappal ható enyhe nyugtatók szájon keresztül történő adása is hasznos lehet:

•    Neurexan,    3×1    tabletta,    főként    a    zaklatott,    túlterhelt személyeknek javasolt,

•    DystoLoges,    3×1    tabletta,    ingerültség    esetében,

•    Calmavera-Hevert,    3×1    tabletta,    főként,    ha    a    vegetatív disztónia hátterében a változókori panaszok állnak.

Néha a szintetikus gyógyszerek is megfelelnek

Az alvászavarokat fokozatosan melegedő lábfürdővel kezelhetjük. Az eljárást lefekvés előtt kell kezdeni (meleg lábfejjel könnyebb elaludni). Átalvási zavarok esetén pedig alkalmazzunk meleg májborogatást. A sokat hirdetett komló-macskagyökér kombináció sajnos nem olyan hatásos, mint azt a reklámok sugallják. Főként az idősebb pácienseknél, akiknél „semmi sem hat”, az orvos dönthet az ún. Z csoportba tartozó altatók (zolpidem, zopiklon) adásáról.A jelenleg érvényben lévő ajánlás értelmében főként antidepresszánsokat (pl. timipramin) adnak altatóként, bár ezek hatásossága nem minden esetben bizonyul elegendőnek. Erős szorongás enyhítésére pedig akut esetben a dikálium-klórazepát hatóanyag alkalmas. A páciensek többségének egynegyed tabletta is elegendő az említett szerből, sokan nem is szedik állandóan, csak készenlétben tartják. Ezt jelenti a mérlegelés: Mi a rosszabb: a szenvedés, vagy a kezelés potenciális kockázata? Olykor a szintetikus szerek a kisebbik rosszat jelentik, ha ezáltal mind a páciens, mind hozzátartozói jobban érzik magukat.