Visszérbetegség és életmód 13. rész
Korábbi cikkeinkből tudhatják, hogy két különböző történéssor vezet a visszértágulatok megjelenéséhez. Az egyik a terhesség kapcsán fellépő hormonális változás, a másik a felületes visszerekben megálló vérkeringés. A két ok és annak következményei gyökeresen különböznek egymástól. A terhesség során bekövetkező hormonális változások a szülés után rendeződnek, ennek köszönhetően a visszértúltágulások is vissza- vagy viszszább?fejlődnek. Ezzel az alábbiakban nem foglalkozunk. A másik ok a mindennapi élet során a visszerekben megálló vérkeringés, amely olyan eseménysort indít meg és ismétel rendszeresen, amely a visszérfal gyengüléséhez, tönkremeneteléhez, ezáltal a visszértágulatok megjelenéséhez és fokozódásához vezet. Ez nem fejlődik vissza. Fontos tudnunk, hogy az alsó végtag visszérkeringése kettős. Részben a mélyvénákban történik, ez a végtag vérell?tását tartja fenn, ahol a vér állandó mozgásban van, másrészt a felületes visszerekben, ahol a vér mozgása rendkívül lassú, akár meg is állhat. Ezek a felületes erek mennek tönkre és tágulnak ki a megálló vérkeringés által megindított biológiai folyamatok és a pangó vér feszítése miatt.
Az alábbiakban életünk olyan mozzanatait emeljük ki, amelyek során a visszerekben a vér felgyűlik és pang, ezáltal a visszértágulatok megjelenését és súlyosbodásukat okozza. Továbbá azokat az életmódbeli lehetőségeket mutatjuk be, amelyek a visszérkeringést fokozzák, ill. a visszerek kiürülését elősegítik, ezáltal a visszértágulatok elkerüléséhez vagy súlyosbodásuk megelőzéséhez, illetve lassulásához vezetnek.
A visszértágulatok kialakulásához, súlyosbodásához vezetnek a testhelyzetek közül elsősorban az egy helyben állás, másodsorban az egy helyben ülés. Számos olyan foglalkozás van, amely egy helyben állást követel. Kezdve az otthoni főzéstől az őrt állásig. Kiemelten kell szólnunk azokról a foglalkozásokról, amelyekben a tevékenység nagy odafigyelést kíván, és emiatt nem helyezünk kellő hangsúlyt a lábak időnkénti megmozgatására: fodrász? kozmetikus, fogorvos, sebész stb. Az olyan szakmák, amelyekben mód van egy kis lábmozgatásra, sétára, időnkénti leülésre, kevésbé károsak, pl. postás, rendőr, eladó, pincér stb.
A huzamos egy helyben ülés szintén a visszeres keringés lassulásához, helyenként megállásához vezet, de jelentős különbség az, hogy a véroszlop magassága, vagyis a nyomás kisebb az erekben. Ilyen esetben tehát kisebb a visszereket feszítő erő és kisebb megmozgatás is elegendő a visszeres vérkeringés megindításához. Néhány házimunka végezhető ülő helyzetben is, csak megszokásból csináljuk állva – üljünk le, ez kevésbé káros!
A visszerekben fellépő magas nyomás, azaz a feszítő erő nagy jelentőséggel bír. Súlyok emelésekor a levegőt visszatartjuk, a has megfeszül, az ún. hasprés működik, ez nehezíti vagy lehetetlenné teszi a visszeres vér áramlását, ami a legkifejezettebb hatást fejti ki a visszerek pangása, ill. a visszerek kitágítása irányába. Akik fizikai munkát végeznek, azoknál valóban gyakoribb a visszerek kitágulása és gyorsabb a súlyosbodás. Idetar?ozik az elhízás is, amely többletterhet, súlyt jelent a lábaknak, és ezt mindennap viselni kell.
További fontos visszereket tágító tényező a meleg. Ez lehet meleg levegő, víz, gőz vagy napsütés, egyformán tágítja az ereket. Gyakran a visszeres panaszokat is kiváltja, sőt a meleg víz visszérgyulladást okoz.
Hogyan előzhetjük meg a visszeres pangást? Ennek számos módja van. A passzív kiürítés testhelyzet-változtatással történhet. Legegyszerűbb a lefekvés. Ilyenkor a vér súlya nem nehezedik a láb vénáira. Nagyon jó hatású és kellemes érzés ülő helyzetben is a lábak megemelése, zsámolyra vagy másik székre helyezése.
A visszerek aktív kiürítése a lábak mozgatásával történik. Elsősorban a bokában kell mozgatni a lábfejet. Ekkor a lábszárizmok jönnek működésbe és ürítik ki a bennük megrekedt vért, valamint ennek hatására a felületes visszérrendszerből is a mélybe szívódik a vénás vér. Ezt csináljuk biciklizéskor vagy séta alkalmával is. Ezek a mozgások tehát előnyösek a visszerek szempontjából. A túlzott megerőltetést azonban kerüljük.
A kettőt kombinálhatjuk is, vagyis lefekhetünk és lábainkat mozgathatjuk. Ezt nevezzük visszértornának. A lábak megemelése gyertyaállásba és az így végzett lábmozgatás a leghatásosabb vénakiürítő gyakorlat. Ne felejtkezzünk el a légzés hatásáról sem. Ez is hozzá tartozik a visszértornához. Az időnkénti mély légvétel fokozza a visszeres keringést. Az állandó mély légvétel egyéb okokból nem ajánlható.
Mindezen gyakorlatokat és hatásokat legjobban a hideg vízben végzett úszás ötvözi. Előnyös, hogy ilyenkor nem vagyunk függőleges helyzetben, a víz súlya kinyomja a felületes visszerekből az ott pangó vért, a hideg összehúzza a felületes visszereket és ugyanakkor ritmikus lábmozgást végzünk, a mély légvételekről nem is beszélve.
Amennyire lehet, próbáljuk meg elkerülni a láb sérüléseit, ütődéseit. Sokan megfigyelték, hogy egy-egy ütődés helyén maradandó hajszálérgomolyag keletkezik. A visszértágulat megütése visszérgyulladást okoz. Huzamos időn keresztül fennálló visszértágulat a bőr átépüléséhez, gyulladásához vezet. Ennek megütése váltja ki a lábszárfekélyt.
A visszértágulat megjelenése ellen nem sokat tehetünk, inkább a súlyosbodást tudjuk megelőzni, azaz a tágulat mértékét lehet szinten tartanai, és annak tudjuk elejét venni, hogy újabb erek kitáguljanak a lábon. A már meglevőket legjobb műtéttel vagy injekcióval eltávolítani. A fenti tanácsokat azonban ezt követően is meg kell fogadni.