egészséges életmód
Tisztelet az élőknek
Évek óta figyelem, hogy országunktól nyugatabbra – sőt, ha nem is egészében, de itt-ott délebbre is – komoly üzletté vált az egészségmegőrzés, illetve a pihenés,…
A mozgás mint terápia
A klasszikus és az alternatív orvosok mind egyetértenek abban, hogy hiába szedünk tablettákat, táplálkozunk egészségesen és csökkentjük a stresszt, igazán csak akkor maradunk egészségesek, ha…
Vízlabdacs
Úgy alakult, hogy néhány napig egy barátom autójával kellett járnom. Kellemes, kényelmes kocsi, mindenféle extrával fölszerelve. Még azzal is büszkélkednek a gyártók, hogy környezettudatosak, lebomló…
Magunkra vagyunk utalva
Nagybeteg az egészségügy, és a gyógyulás egyre késik. Közel háromezer orvos tette letétbe a felmondását arra az esetre, ha fizetésüket nem rendezik, és bár januárban…
Nyári útravaló
Ha valami csoda folytán a mai eszemmel és tudásommal lehetnék újra gyerek, egészen másképpen élnék. Nem, nem másik szakmát vagy társat választanék, minden úgy volt…
Influenza ellen: Erősítsük meg védelmi vonalainkat!
Tavaly Indiába utaztam, és az útra felkészülve alaposan utánajártam, hogy milyen oltásokat érdemes beadatni magamnak. A helybélieket kérdeztem, tudósokat, kutatókat. Magam is meglepődtem a válaszukon,…
Van-e bajom a fair trade-del?
Egyre többet hallani a fair trade-ről, a méltányos kereskedelemről. Ez jó dolog. Nagyon jó!
Nincs magyar fátum
Egy skót szerző regényében a főhős azon töpreng, hogy miért nekik vannak a legrosszabb fogaik egész Európában. A dánok gyakran emlegetik, hogy a depressziósok száma…
Fejre állt világ
Az egyre gyorsuló életritmus mind gyakrabban okoz szerkezeti, működési zavarokat a földi lét szinte valamennyi tartományában. Az ökoszisztémában, közvetlen környezetünkben, saját szervezetünkben, sejtjeinkben, tudatunkban, lelkünkben.
Biomarketing a boltokban
Bizonyára sok „bioboltos” gondolja úgy, hogy a marketing fontos dolog, de erre se pénz, se hozzáértés nem áll rendelkezésre, a vásárlók meg a nagykereskedőktől és…
Béres József üzenete
Barney Kanadában él és naplójában visszatekint meglehetősen viharos életére. Mordecai Richler regényének szabad szájú, nehezen elviselhető, gyakran a pohár fenekére néző hőse élete során sok…
Természetes életmód?
Vannak jól hangzó közhelyek a természetgyógyászatban ( is), amelyeket mindig be lehet vetni, és garantáltan működnek. Többnyire még igazak is, csak az a kérdés, hogy…