Nincs magyar fátum

Csupa olyan tünet és betegség, amivel kapcsolatban mi is „büszkélkedni” szoktunk. Talán nem is kellene az idézőjel, hiszen vannak pillanatok, amikor a hallgató úgy érzi, mi a gondok-bajok felsorolásával, egymásra licitálásával múlatjuk legjobban az időnket. Hisz sírva vigad a magyar. Ez a sok sebből vérző, fátum sújtotta nép. Nos, véleményem szerint nincs tipikusan magyar fátum. Ezt az állításomat még akkor is fenntartom, ha a statisztikai adatok sok tekintetben igazolják a pesszimistákat. Még ha nem is nálunk él a legtöbb rossz fogú felnőtt és gyermek, a szájhigiénés állapotokra nem lehetünk büszkék. Természetesen táplálkozási szokásaink is hagynak kívánnivalót maguk után. Ahogy az alkoholfogyasztás és a dohányzás mértéke is magas, függetlenül attól, hogy ezzel dobogósak vagyunk-e Európában vagy sem.

Az igazi probléma az, hogy a nem tudják, de teszik alaphelyzetnek épp a fordítottja működik mifelénk, tudjuk, de nem tesszük. A fővárosi általános iskolákban és gimnáziumokban végzett vizsgálatok azt bizonyították, a gyerekek pontosan fel tudták sorolni az egészséges táplálkozás ismérveit és összetevőit, csak éppen az elmélet és a gyakorlat nem találkozott náluk, mert nem gyümölcsöt vittek magukkal tízóraira, és a zsebpénzüket szénsavas üdítőkre meg gyorséttermi menükre költötték.

Történetesen ez a vizsgálat azt a gyakori és kézenfekvő érvet is megdönti, hogy kizárólag a rossz gazdasági helyzet és a pénzszűke az oka a jelenlegi állapotnak. Inkább értékproblémák vannak. Hiszen a diszkóbelépő, a drog, a cigaretta, a már említett gyorsétterem, a multiplexmozik jegyeinek ára – kiegészítve az obligát szénsavas üdítővel és irgalmatlanul sós pattogatott kukoricával – fedezné az egészséges életmód költségeit is.

De az idősebbek, illetve a tényleg rossz anyagi helyzetben lévők sem választják az esti tévézés helyett a sétát, a mozogást, holott ez nem kerül pénzbe. Gyakran elmeséltem már baráti körben, hogy a „miért eszünk annyi édességet” kérdésre dr. Zajkás Gábor, az Országos Táplálkozási és Élelmezéstudományi Intézet főorvosa egy példázattal válaszolt: mikor gyerekei megszülettek, feleségével közösen elhatározták, hogy soha játék pisztolyt,műanyag puskát nem vesznek a gyereknek, és csodával határos módon ezt a döntést még a rokonok, barátok is tiszteletben tartották. A fiúk azonban mégis lőttek – játék fegyver híján a táskával, a vonalzóval, a kiflivel.

A magyar szokásos nem az egészséges életmódot tükrözik

Gondolom, mindenki ismeri azt a mondást is, hogy minden, ami jó az életben, az vagy tilos, vagy egészségtelen, vagy hizlal. Szóval zsigereinkben van az engedetlenség. Pedig sok mindennel próbálkozunk. Bizonyítják ezt a legkülönfélébb csodaszerek sikerei is. Apropó, csodaszerek, ha mindenáron magyarázatot akarunk találni az eddigiekben vázolt jelenségre, akkor egy apró pontot itt megemlíthetünk. Az átlagosan tájékozott ember sem igazodhat el a világ minden dolgában. Honnan tudhatná a reklámok özönével bombázott fogyasztó, hogy melyik nemzetközi vizsgálat eredményei mérvadóak?

Ebben azok sem segítenek nekik, akik harsány dühvel ostorozzák a multik erőszakos nyomulását, miközben maguk is ugyanilyen erőszakosan képviselik álláspontjukat. Miszerint kizárólag az a jó, amiben ők hisznek. Azt végképp csak nagyon csendben merem megjegyezni, hogy miközben a természetgyógyászat egyik alapelve, hogy az egész embert holisztikusan kell nézni, és nem csupán tüneti szinten kezelni a bajt, sajnos akad olyan gyógyító, akinél a holisztikus szemlélet eredménye valahogy mindig az lesz, hogy az általa preferált terápiás eljárás az üdvözítő megoldás, legyen szó bármilyen problémáról.

Inkább kérnek még egy kezelést, kifizetik a még újabb terápiákat, teákat, pirulákat, kivonatokat, de nem teszik le a cigarettát, nem adnak le több energiát, mint amennyit felvesznek. Ez az igazi fátum. De ez nem csak a magyarokat sújtja.

Fotó: Adobe Stock