Van-e bajom a fair trade-del?
Itt ezeken az oldalakon is hírt adtunk a fair trade örvendetes elterjedéséről, a méltányos kereskedelem demokratikus vízióiról. Mi akkor a baj? Nem érvényesek a korábbi pozitív megállapítások?
Tulajdonképpen semmi, és mégis…
A hirtelenjében jött, kissé felfújt program, melynek nyugati segítséggel már számtalan szervezete jött létre idehaza is, kimondva- kimondatlanul a harmadik világ problémáira akar gyógyírt találni nem létező hazai eszközökkel.
Az igyekezet méltánylandó, a cél nemes, legalábbis azon a felszínes szinten – ahol ezt kezelik.
A harmadik világ elmaradott részein kistermelőknek juttatnak nagyobb felvásárlási összeget azért, hogy a nagy kávé-, cukor-, gyapotmonopóliumok gyalázatosan alacsony áraival szemben alternatívát teremtsenek. Idáig gyönyörű!
A gond a reklámokban érhető tetten. A fair trade rendszerben termelt termékeket úgy reklámozzák, hogy ellenőrzött rendszerben termelték. Csakhogy ez semmit sem jelent!!! Minden rendszert ellenőriznek, hiszen egyébként nem lenne rendszer, ha nem anarchia. A csúsztatás abban rejlik, hogy könnyen összetéveszthető az ellenőrzött ökológiai rendszer fogalmával. Noha a fair trade keretei között termelő bennszülöttek közül sokan nem használnak vegyszereket, tehát bioterméknek is mondhatnánk a produktumot, de nem mondhatjuk, mert ennek törvényi feltételei vannak, amit a Fair Trade nem garantál. Nem is tud, hiszen a jogosítványa nem erre szól.
Hasonló a képlet a hazai tanyasi tyúk, tanyasi tojás fogalmával.
Nagyon sok városi embert meg lehet téveszteni ezekkel a jelszavakkal, hiszen egyrészt annyi tanyasi jószág nem is létezik, mint amennyit ekként kínálnak, másrészt azokat az egyébként hibrid tojó tyúkokat ugyanúgy táppal etetik, mint a gyáriakat. Különben végképp nem érné meg tartani.
Nem fair a helyi termelőkkel szemben
A másik gondom az árakkal van. Hiába különböztetik meg magukat a fair trade termékekkel kereskedők külön védjeggyel, a kereskedelmi csatornákba került áruk a maguk természete szerint drágulnak. Mire egy Kolumbiában termesztett kávé a magyar polcra jut, minimum 4, de inkább 5 lépcsőn megy keresztül és drágul eszement módon. Úgy, hogy eközben sok esetben a biominőséget nem is tudja garantálni. Az így Magyarországra kerülő termékek ára a hagyományos termékekének kb. 2,5-3-szorosa. Szinte minden esetben jóval drágább, mint a minősített biotermékeké.
A harmadik gondom helyi jellegű. A sínylődő, támogatását meg nem kapó, földjére, gépeire hitelt fölvett, azt fizetni nem tudó magyar parasztot nem előbb kellene magasabb felvásárlási árakkal támogatni, mint az 5000 km-rel odébb élő sorstársát?
Ha már mindenkit nem lehet!
Tovább is van, mondjam még?
Amíg a fair trade termékkörbe csak az ún. gyarmatáruk tartoznak, akár még elnézőek is lehetnénk. De amikor nálunk is megtermelhető termékeket kínálnak hasonló támogatói felárral, bizony kezd szakadozni az a bizonyos cérna. Minden ilyen csúsztatott támogatás helyett azt valljuk, vásárlásainkkal a helyi közösségeket kell támogatnunk. Hogyha az ráadásul bioterméket előállító közösség, akkor annál inkább. Majd, ha így egy kicsit megerősödünk, boldogan támogatjuk a távolabb levőket is!
Fotó: Adobe Stock
