Méltányos kereskedelem (Fair Trade)

fridrik.bela
Senior WordPress developer

A bizonyára sokak által hallott, de talán kevéssé ismert fogalom részletes kifejtésére a fair trade világnap (V. 14.) alkalmából megrendezett budapesti nemzetközi fórum adott indíttatást.

A fair trade lényege: a méltányos kereskedelem a nemzetközi árucsere szokásos felfogásától merőben eltérő megközelítés. Kereskedelmi partnerséget jelent, amely a hátrányos helyzetű termelők számára a fenntartható fejlődést hivatott előmozdítani, elsősorban jobb kereskedelmi feltételek biztosításával, valamint a fejlett országokban folyó szemléletformáló kampányokkal.

Ez így talán túl hivatalosnak tűnik, ezért megpróbálom közérthetőbbé tenni ennek a Nyugat-Európában (főként a fiatalok körében) népszerű mozgalomnak a lényegét. A fair trade főbb szempontjai:

1. Javítani a piacra jutás esélyeit, megerősíteni a termelők érdek-képviseleti szevezeteit. Végeredményben jobb árat fizet az árukért, és hosszú távú kereskedelmi kapcsolatra törekszik a termelőkkel. Ezáltal növeli a termelők jövedelmét és életszínvonalát.

2. A hátrányos helyzetű termelők, különösen a nők és az őslakosok fejlődési esélyeit növeli, védelmet nyújt a gyermekek kizsákmányolása ellen.

3. Tudósít a nemzetközi kereskedelem kistermelőket sújtó káros következményeiről annak érdekében, hogy a fejlett világ fogyasztói vásárlóerejüket jó célok érdekében használhassák.

4. Megteremti a kereskedelmi partnerség jó példáját a párbeszéd, az átláthatóság és az emberi méltóság tiszteletben tartásának előtérbe helyezésével.

5. Kampányol a hagyományos (globalizált) nemzetközi kereskedelem szabályainak és gyakorlatának megváltoztatása érdekében.

6. Védelmezi az emberi jogokat a társadalmi igazságosság, a környezetbarát tevékenységek, valamint a gazdasági biztonság előmozdításával.

Miért van erre szükség? A gazdaság, a társadalom és a kultúra globalizálódásával az emberiségnek soha nem látott méretű és bonyolultságú problémákkal kell szembenéznie. Tetteink a világ teljes élővilágára hatással vannak. Ez a globalizáció eredménye. Noha sokan rövidlátó módon a hipermarketek akciókkal teletűzdelt gagyitengerében a globalizáció valamiféle áldását vélik felfedezni, valójában korai az örömük, hiszen a mesterségesen alacsonyan tartott árak mögött emberi sorsok, gazdasági vállalkozások tragédiái húzódnak meg, és csupán idő kérdése, hogy az akciós termékek között boldogan matató vásárló mikor kerül „lapátra” valamely más multi áldásos tevékenysége folytán. Nos, ennek a helyzetnek a megváltoztatására törekszik a fair trade mozgalom. Igaz, elsősorban a legrászorulóbb területek integrálásával. Az élvezeti cikkek zöme ugyanis a világ legfejletlenebb területeiről származik. Banán, kávé, kakaó, trópusi gyümölcsök stb. Felelősségünk abban áll, hogy vagy támogatjuk az ottani kistermelőket, hogy hagyományos több évszázados kultúrájukkal egészséges terméket állítsanak elő, vagy behódolunk az olcsó kínálatnak, amely mögött iszonyatos környezetpusztítás és helyi erőforrás kizsákmányolása húzódik meg, beleértve a humán erőforrás kizsákmányolását is. Talán sokan nem is tudják, jómagam láttam, amint Hawaii szigetén a legnagyobb ananászmonopólium, a Dole éjjel-nappal vegyszeres permetfürdőben tartotta a több ezer hektáros ültetvényt, miközben a permetező traktort vezető helyi bennszülött egy szál kisnadrágban tette dolgát és rótta a fordulókat. Hányan gondolnak erre, amikor szuperolcsó ananászokat kínálnak a helyi szupermarketben?

Amikor a biotermékek magasabb árán szörnyülködünk, nem árt erre is gondolni. Még akkor is, ha a fair trade nem jelent automatikusan egyet a biogazdálkodással. Sokszor csupán a szervezettség hiányzik hozzá, vagy az, hogy egy-egy elszigetelt kistermelő kedvéért nem érdemes a jobbára európai ellenőri szervezeteknek bejárniuk a fél dzsungelt. Illetve bejárnák ők, de akkor az ez idáig is magas árak az égbe szöknének. A gyakorlatban a fair trade termékeknek mint egy 70-80%-a biotermék, a többi pedig hagyományos tradicionális termesztésből származik, amely eredendően nem vegyszerbarát.

Magyarországon a fogalom még alig ismert. Egy-két bolt elvétve tart már ilyesfajta terméket, főleg kávét és teát. A romló gazdasági és társadalmi környezet-közérzet ugyanis nem kedvez a drága termékek fogyasztásának. Próbáljuk másként felfogni a dolgot! Már sokszor leírtam, de talán nem elégszer, hogy vásárlásainkkal szavazunk, illetve támogatunk. Szavazunk egy élhetőbb életre, melynek elérhetőségét közvetlenül is befolyásolhatjuk és támogathatjuk. Úgy látszik, lelkiismeretünk felébresztéséhez mindig valami nagyobb horderejű kataklizma szükségeltetik: román forradalom vagy cunami. Az erózió pedig (kulturális, szociális stb.) folyamatosan őrli, pusztítja a világot. Vizet, levegőt, növényt, állatot és végül az embert. Már csak jól felfogott hosszútávú érdekeink miatt is érdemes elgondolkodnunk azon, miként tudjuk saját hatókörünkben befolyásolni az eseményeket. Mondjuk fair trade termékek vásárlásával. A méltányos kereskedelem érdekében.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Legyünk nyitottak a csodákra!

Legyünk nyitottak a csodákra!

Tóth Angéla áldásnak tekinti azt a képességet, amit mestere, az évekkel ezelőtt elhunyt Válóczi József…
ADHD – Minden nőnek joga van szégyenérzet nélkül élni

ADHD – Minden nőnek joga van szégyenérzet nélkül élni

Néhány évtizede még nem is hallottunk róla, ma már egyre több gyereket és fiatalt diagnosztizálnak…
Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Hogyan őrizzük meg a belső egyensúlyunkat válság idején?

Klímaváltozás és árvíz, Covid-járvány és háború Ukrajnában: a jelenlegi válságos helyzetben nagyon fontos, hogy ne…
Szívbarát életmóddal javítsuk keringésünket!

Szívbarát életmóddal javítsuk keringésünket!

Aki rendszeresen mozog és sportol, védi szívét és csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatát.…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Lényeg az olcsóság?

Lényeg az olcsóság?

Nem egy­sze­rű tá­pa­nyag­be­vi­tel az ét­ke­zés! An­nál jó­val több! Rend­kí­vül ko­moly ha­tá­sa van egy se­reg te­rü­let­re:…
Mi segít és mi árt a szívnek?

Mi segít és mi árt a szívnek?

A szívtáji panaszokat mindig komolyan kell venni, hiszen a szív az élet motorja. Az oxigént…
Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Fejfájás, migrén kezelése természetes módszerekkel

Szinte nincs is olyan ember, aki legalább egyszer ne találkozott volna a fejfájással. Mások éveken…
Örömteli nyugdíjas évek – Mit tehetünk, hogy sikerüljön?

Örömteli nyugdíjas évek – Mit tehetünk, hogy sikerüljön?

A legtöbbünk többé-kevésbé tart a megöregedéstől és az öregkortól, hiszen az sokak szerint egyet jelent…