Új otthon időskorban

Hol és hogyan fogok élni, ha megöregszem és segítségre szorulok? A legtöbb ember számára az idősotthonok nem kínálnak vonzó perspektívát. Emiatt egyre több életmódmodell alakul ki idősek számára, ahol segítséget kaphatnak a szomszédaiktól, és közös tevékenységeket találhatnak.

Mindannyian úgy képzeljük el, hogy a legjobb egészségben, a saját otthonunkban öregszünk meg, majd egy szép nap lefekszünk az ágyunkba és meghalunk. És valóban, számos idős ember élete végéig a saját lakásában él és el tudja látni önmagát, de mi van azokkal, akik erre nem képesek? Ők gyakran elmagányosodnak és depressziósak lesznek.

Az ideális eset az, ha valaki jó kapcsolatot ápol a szomszédaival, akik bevásárolnak neki, néha kirándulni viszik, figyelnek rá. A valóságban azonban nincs mindenkinek ilyen szerencséje. A régi mintát követő nagycsalád már nemigen létezik, az ápolásra szoruló szülőkre sem idő, sem hely, sem megfelelő képzettségű személy nem jut. Mára megszoktuk, hogy az eredetileg családi feladatnak számító dolgokat az egészségügyre, idősotthonokra bízzuk. De az érintettek ott sem érzik igazán jól magukat. Emiatt mára egyre több olyan kezdeményezés alakult ki, ahol az idősek maguk választhatják meg, milyen közösségben akarnak élni.

Együttélés időskorban

Az időseknek kínált lakásmegoldások középpontjában általában a kölcsönös segítség áll. Az egy lakásba költözők gyakran már régóta ismerik egymást, és megállapodnak, hogy egyikük vállalja a másik segítségét időskorban. Ez a lakásmegosztás azonban nemigen hasonlít arra, amikor diákok közösen vesznek ki egy lakást. Ritkán fordul elő, hogy az idősek közösen használják a konyhát és a fürdőszobát, hiszen valamikor sokkal jobb körülmények között laktak, és több helyük volt. Az olyan privát helyekről, mint a saját konyha vagy fürdőszoba, senki nem mond le szívesen.

Németországban a Ruhr-vidéken és az északi nagyvárosokban évek óta dolgoznak időseknek szánt újfajta lakásmegoldások kialakításán. De hasonló lakáskoncepciók délen is kezdenek elterjedni. A piac is felfedezi ezt az új lehetőséget.

Fiatal segít idősnek

Lakás segítségért – ez a neve annak a kezdeményezésnek, amikor fiatalok, főként diákok albérlőként költöznek be idős, segítségre szoruló emberekhez. A bér helyett pedig segítséggel fizetnek, Münchenben például egy óra segítségért 10 eurót vonnak le a lakbérből. A közvetítést diákszervezetek és idősszervezetek végzik. Az alapkoncepciót a dortmundi egyetemen fejlesztették ki, és 1995-ben megnyerték a családügyi minisztérium generációk közötti szolidaritás versenyét. Azóta több mint kétszáz ilyen lakóközösséget alakítottak ki, és hasonló kezdeményezések indultak el számos más német nagyvárosban, illetve Ausztriában, Grazban is.

A megoldásból mindkét félnek előnye származik. Az idősek megszokott környezetükben maradhatnak, és a módszer segíti a generációk közötti szolidaritás kifejlődését is. A fiatalok olyan munkákat látnak el, amikre az idős házigazda már nem képes: megsétáltatják a kutyát, kisebb javításokat végeznek, ápolják a kertet, néha főznek, együtt esznek az idős emberrel, bevásárolnak vagy elintézik ügyes-bajos dolgaikat. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a házigazda előrehaladott életkorban is otthon élhessen.

A közös élet hozzásegíti az időseket ahhoz, hogy legyen kivel szót váltaniuk. A gondozószemélyzet ugyanis hazamegy, de az albérlő marad, benéz a házigazdához, ha hazajön, megkérdezi, szüksége van-e valamire, beszélget vele vagy meghallgatja a történeteit.

Létfontosságú kapcsolatok

A szakértők megfigyelése szerint a két ember között szinte családias kapcsolat alakul ki, amely általában akkor is megmarad, ha a fiatal néhány év múlva elköltözik. Az idősek is nyitottak az újra, míg a fiatalok nemcsak a lakbér megtakarítása miatt választják ezt a megoldást, hanem azért is, mert segíteni szeretnének. Ez utóbbiak gyakran korábban is dolgoztak már a szociális szférában, míg a külföldieknél ezt nemritkán kiegészíti a nagycsaládban szerzett tapasztalat. Piruza Dallakyan például Örményországból érkezett tanulni Münchenbe, és a Lakás segítségért program keretében költözött be a 78 éves Erich Ergenzingerhez. A fiatal lány otthonról már hozzászokott ahhoz, hogy a nagyszülők a szülők lakásában élnek, és még sose élt egyedül. Az idős férfi pedig a felesége halála után egyedül maradt nagy ikerházában, és mivel a válla nem egészséges, valamint asztma is gyötri, olyan segítséget keresett, aki dolgozik a kertben és a házban. A fiai távol élnek, ő viszont nem akart idősotthonba költözni. Így vette fel a kapcsolatot a programmal, amely először egy orosz diáklányt közvetített ki hozzá. A lány jó egy évig maradt, de aztán férjhez akart menni, és az idős ember egy házaspárt már nem tudott volna vállalni, ráadásul az újdonsült férjjel sem szimpatizált. Ekkor új albérlőt keresett, és így talált rá az örmény lányra. Piruza a felső szint egyik szobájában lakik, bért nem kell fizetnie, viszont főz, együtt esznek, mosogat, bevásárol a férfival. A mosást, takarítást és vasalást egy lengyel takarítónő végzi. A megoldással mindketten elégedettek, a férfi örül, hogy van valaki a házban, a lány pedig úgy érzi, mintha a saját nagyszüleiről gondoskodna.

Lakásmegoldások nőknek

Egy másik megoldást nők számára fejlesztett ki egy müncheni egyesület Miért egyedül? Éljenek együtt! elnevezésű programjával. Itt a részt vevő idős hölgyek kölcsönösen segítik egymást, és közösséget képeznek. Rendszeresen találkoznak, kártyáznak, közös programokat szerveznek. A müncheni evangélikus egyház is építtetett egy nagy házat, ahol idős nők élhetnek együtt családokkal. A lépcsőház egyik oldalán sorakoznak az idős bérlőknek szánt lakások, saját konyhával és fürdőszobával, a másik oldalon a nagyobb, családi lakások. Van közösségi szoba, terasz, kert, játszótér is.

Az idősek a lakásokat bérlik, ötéves felmondási tilalom védi őket a beruházó kénye-kedvétől. A bérleti díj igen alacsony. A bérlőnek saját jövedelemmel kell rendelkeznie, és legalább öt éve Münchenben laknia. A beköltözőknek nincs szükségük saját tőkére. A már bentlakók döntik el, ki költözhet oda: olyan nem, akinek nem fontos a közösségi élet és a kölcsönös segítségnyújtás. Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy ezek a célok hogyan valósíthatók meg a mindennapokban.

Egyensúly a közelség és a távolság között

Nem mindenki fogadja például csodálkozás nélkül, milyen sok segítségre van szüksége a többieknek, másoknak viszont az esik nehezére, hogy szívességet kérjenek. Végül a közösség kialakított egyfajta jelbeszédet: például aki segítséget kér, az ajtó elé akasztja a lakáskulcsát, míg aki azt akarja, hogy ne zavarják, a hotelben szokásos módon ilyen cédulát lógat a kilincsére. A lényeg a közelség és a távolság közötti egészséges egyensúly megtalálása. Ehhez az a kulcs, hogy mindenki visszahúzódhasson a saját intim terébe, ha azt igényli.

Városban élni könnyebb

Közösségben élni másokkal – ez a célja a müncheni Wagnis lakóközösségnek, ahol az új lakásokért nem kell magas béreket fizetni. Itt él például a Kshavarzi házaspár, akik vidéki házukat a férfi Parkinson-kórja miatt adták fel, mert tolókocsikban nem lehet vidéken közlekedni. Mint a 68-as generáció tagjai, örömmel vállalták a közösségi életformát, ahol közösen használják a fűnyírót és az egyéb szerszámokat, vagy a közösségi szobában elhelyezett könyveket. Az egész telepen a generációkon átnyúló elégedett hangulat érezhető, ahol mindenki jól érzi magát, és senki nem lehet magányos.