Fájdalomcsillapítók 8. rész
A fájdalmat (dolor) a szervezet jelzőrendszerének tekinthetjük. Fellépése, erőssége, tartóssága, „elviselhetősége” betegenként különbözik. Függ az életkortól, alkattól, általános állapottól, a fájdalominger küszöbétől és sok egyéb tényezőtől.
Van, aki szinte észre sem veszi a „jelzőrendszer” kisebb figyelmeztetéseit (A); más észreveszi az először fellépő vagy a szinte állandóan megnyilvánuló fájdalmat, de megszokta, és akkor érzékeli, amikor egyéb tényező nem köti le figyelmét (B); a legnehezebb elviselni azt az állapotot, amikor a „riasztóberendezés” jelzése kihat a beteg egész lényére, állandó jelleggel kínozza, vagy ismételten visszatér. Ilyenkor, ha pillanatnyilag nem is jelentkeznek fájdalmai, fél az újabb fellángolástól (C).
A) Kivizsgáláskor ismételten előfordul, hogy például a röntgensugaras átvilágítás során látható olyan elváltozás, amelynél az orvos megkérdezi: milyen irányban érzi gerinctörésének (csigolya-összeroppanás) kisugárzását? A tüdőszűrő vizsgálatra jelentkezett beteg azt válaszolja: nem is tud arról, hogy egyik csigolyája sérült (kompressziós törés). De attól kezdve könnyen előfordul, hogy érzi a fájdalmat, pedig az elváltozás régi baleset következménye, és nem kísérte fájdalom. Elég gyakran olvassuk általános kivizsgálás eredményeként: „Sine morbo”, vagyis „Betegség nélkül”. Amit nem látunk, kiváló egészség benyomása esetében sem jelenti azt, hogy a szervezetben minden téren tökéletesen rendben működik valamennyi szerv, szervrendszer.
B) A beteget nyugtalanítja, hogy amikor lepihen, gyakran fájdalom lép fel a lábában, lábikragörcs-képződésre hajlamos. „Napközben is okoz-e gondot a lába?” „Nem, csak ha el szeretném érni az éppen induló villamost” – válaszolja teljes nyugalommal a más panasz miatt vizsgált beteg. „Akkor úgy fáj a lábam, hogy meg is kell állnom, hiszen úgyis érkezik egy újabb szerelvény, addig már a megállóhoz sétálok.” Amikor azután, más megoldási lehetőség hiánya miatt, csonkítóműtétet kellett elvégeztetni, a beteg hosszú ideig érezhet fájdalmat, pedig már nincs is lába. Ezt nevezik fantomfájdalomnak.
C) „Doktor úr, néha úgy fáj a gyomrom (!), attól tartok, hogy egy szép napon gyomorvérzésem lesz…” Amikor megtudja, hogy nem a gyomra fáj, hanem a szívműködés okozta a panaszait, még jobban retteg a fájdalomtól, beleértve a halálfélelmet is.
A fájdalom és annak feltételezhető oka közötti összefüggés nem mindig tükrözi a valóságot. A homeopátiás állapotfelmérés, majd a kezelésre választott hasonszer adagolása előtt támaszkodjunk a korszerű kórisme lehetőségeire. A beteg rendszerint magával hozza addigi kivizsgálásának eredményeit és a diagnózist. Érdemes megnézni a laboratóriumi, a képalkotó műszerek által szolgáltatott eredményeket. A homeopátiás gyógyszerkép („betegkép”) és a legkorszerűbb lehetőségek nyújtotta helyzetkép egybevetése igen tanulságos. Természetesen az eredmények nehezen hozhatók közös nevezőre, lehetővé teszik azonban, hogy a homeopátiás esetleírás alapján kialakult véleményt egybevessük a mai követelményekkel. Megerősítjük vagy kizárjuk a homeopátiás gyógymód szerinti elképzelést, feltételezést. A homeopátia nem írja elő a mai diagnosztikai lehetőségek egybevetését a régi ismeretekkel, gyógyszerekkel, de nem is tiltja meg.
Különben is, a két terápiás irányzat összehasonlítása erőltetett, és ezért nem sokra vezet.
Vonatkozik ez elsősorban a gyógyszerelésre. Míg Magyarországon a jelenleg engedélyezett nem homeopátiás (allopátiás) gyógyszerek 0,67 százaléka maradt fenn hivatalosan, törzskönyvezett, elismert formában 1933-tól napjainkig, addig a homeopátia ezres nagyságrendű hasonszerei több száz éves múltra tekintenek vissza és maradtak fenn, vagyis nem kellett kitiltani a gyógyszeres kezelésből (Dobson Szabolcs dr.: Gyógyszereink, 59. évfolyam, 2009. júniusi száma).
Elgondolkodtató, hogy miért nevezik „hagyományos orvoslásnak, hagyományos gyógyászatnak” azt, amit néhány éve, évtizede vezettek be a terápiába, szemben a homeopátiás Materia medica évszázados múltjával.
Érdekesek azok a vélemények is, amelyek lekicsinylő módon a homeopátiás gyógyszereket placébónak minősítik. Egyes megbetegedésekben, sok homeopátiás készítménynél, ezzel a megállapítással büszkélkedni lehetne. Hiszen a placébóterápiával több betegségben elismerésre méltó eredményeket lehet elérni, mellékhatások nélkül.
A placébót nevezik látszatgyógyszernek, álgyógyszernek. Teljesen azonos az alakja, mérete, esetleges színe, íze, mint egy valódi gyógyszernek, amelyet a beteg már szedett vagy szedni fog, éppen csak nem tartalmaz gyógyszeranyagot. De tartalmaz mást: a bizalmat a gyógyító iránt és a kezelési módban. Tulajdonképpen a placébó jelkép, és azt sugallja, hogy a beteg bízik saját szervezetének küzdőképességében, a panaszok enyhülésének a szándékától a gyógyulásig.
A homeopátiás készítmény nem jelent placébót. Egyes esetekben ne tekintsük vádaskodásnak. Az összefüggés részben elfogadható akkor, ha nem előítéleteket kezelünk tényekként, és ha többé-kevésbé van saját, egyéni tapasztalatunk mindhárom vitatott területen: a korszerű gyógyszeres kezelés, a régi hagyományokon alapuló homeopátia terén és a placébóterápia birodalmában.
Sorozatunk utolsó, kilencedik részét a vázolt összefüggéseknek szenteljük.
