Hisztéria 2. rész

A hisz­té­ri­ás be­teg­nél a gyógy­sze­res ter­ápia mel­lett aján­lott a pszi­cho­ter­ápia. Az al­ka­ti­nak te­kint­he­tő, a sze­mé­lyi­ség jel­lem­vo­ná­sai­hoz tar­to­zó be­teg rend­sze­res ke­ze­lést igé­nyel. Lé­tez­nek hisz­té­ri­a­sze­rű (his­tero­id) meg­nyil­vá­nu­lá­sok, ame­lyek a ki­vál­tó ok vagy okok meg­szű­né­se után nyom­ta­la­nul el­tűn­het­nek.

A be­teg elvár­ja, hogy or­vo­sa gyógy­szert is fe­lír­jon. Ho­me­o­pá­ti­ás ké­szít­mé­nyek vény alap­ján tör­té­nő ren­de­lé­se még ak­kor is aján­lott, ha az nem vény­kö­te­les.

A hisz­té­ri­ás be­teg pa­na­szai, vi­sel­ke­dé­si for­mái, mű­kö­dé­si oko­kra vissza­ve­zet­he­tő (func­tio­na­lis) tes­ti (so­ma­ti­kus) meg­nyil­vá­nu­lá­sai je­len­tős ré­sze a neu­ró­zis gyűj­tőn­év jel­leg­ze­tes­sé­gei. Ese­ten­ként ki­ala­ku­ló vagy már fen­nál­ló pszi­chó­zis elő­for­dul­hat. A neu­ró­zis és a pszi­chó­zis el­kü­lö­ní­té­se ak­kor je­lent ne­héz­sé­get, ami­kor bi­zo­nyos fo­kig in­kább az el­ső, de rész­ben a má­so­dik cso­port­ba so­rol­ha­tó. Ezek a ha­tár­ese­tek gya­ko­ri­ak. Az an­gol je­lö­lés ter­jedt el: bor­deli­ne kór­ké­pek.

A neu­ró­zis lel­ki, pszi­cho­szo­ciá­lis oko­kra ve­zet­he­tő visz­sza, ame­lyek­nél szer­vi (or­ga­ni­kus) okot nem le­het ki­de­rí­te­ni. A pszi­chó­zis­tól el­té­rő­en a va­ló­ság­kép egy­ál­ta­lán nem vagy csak kis­mér­ték­ben tér el az elő­ző hely­zet­től. Je­lent­kez­het a sze­mé­lyi­ség és az adott kül­vi­lá­gi té­nye­zők össz­hang­já­nak hi­á­nyá­ban.

A be­teg sze­mé­lyi­sé­gé­re gya­kran jel­lem­ző a fo­ko­zott in­ger­lé­keny­ség, in­du­la­tos vá­la­szok­kal. Sér­tő­dé­keny, te­le van szem­re­há­nyás­sal, elé­ge­det­len­ség­gel. He­ves meg­nyil­vá­nu­lá­sai nem ará­nyo­sak a pil­la­nat­nyi hely­zet sú­lyos­sá­gá­val. Vi­sel­ke­dé­se in­ga­do­zó, az előz­mé­nyek so­rán tu­do­mást sem vett olyan jel­le­gű va­lós vagy vélt sé­rel­me­kről, ame­lyek­re újab­ban düh­ki­ro­ha­ná­sok­kal re­agál, vagy idő­sza­kon­ként olyan, mint ré­gen, majd is­mét elő­áll a fen­ti­ek­ben vá­zolt to­le­ran­cia­hi­ány. Min­dez­zel el­len­tét­ben a va­ló­ban fel­lé­pő, má­so­kat érin­tő ve­szély­ben elő­tér­be ke­rül a se­gí­te­ni aka­rás, nyo­ma sincs pa­nasz­nak.

A ke­ze­lő­or­vos meg­ér­ti a be­teg pa­na­szát, ami­kor az­zal for­dul hoz­zá, hogy „gyo­mo­ri­de­ge” van, leg­kö­ze­lebb az nyug­ta­la­nít­ja, hogy „szúr a szí­ve” vagy pél­dá­ul éj­jel ar­ra éb­redt fel, hogy „do­bog a szí­ve”. A ki­vizs­gá­lás ered­mé­nyé­től füg­gő­en dönt­jük el, hogy vál­lal­hat­juk-e a ho­me­o­pá­ti­ás ke­ze­lést.

A kó­ris­mé­zést (di­ag­no­sis) elő­se­gí­tő tech­ni­kai le­he­tő­sé­gek gyors vál­to­zá­sá­nak va­gyunk ta­núi, a fej­lő­dés lát­vá­nyos. Sen­ki nem tilt­ja meg a ho­me­o­pá­ti­ás or­vos­nak, hogy fi­gye­lem­be ve­gye a leg­kor­szerűbb esz­kö­zö­ket, de szak­mai vé­le­mé­nye nem­csak a di­ag­nosz­ti­kai és a gyógy­sze­res ke­ze­lés le­he­tő­sé­gei sze­rint ala­kul ki.

A pszi­cho­ló­gus a hoz­zá for­du­ló sze­mély kö­zér­ze­te iránt ér­dek­lő­dik, fi­gyel­met szen­tel a ma­ga­tar­tás eset­le­ges za­va­rai­nak, a be­il­lesz­ke­dés eset­le­ges ne­héz­sé­ge­i­nek. Fon­tos az elvá­rá­sok, ter­vek össze­han­golt­sá­ga a tel­je­sít­mé­nyek­hez vi­szo­nyít­va, az arány az am­bí­ci­ók és az ered­mé­nyek kö­zött. A pá­ciens ál­tal el­mon­dott igaz­ság­ta­lan­sá­gok re­ális jel­le­ge, az eset­le­ges össze­fér­he­tet­len­sé­gek sú­lyos­sá­ga, tar­tós jel­le­ge, meg­vál­to­zá­suk be­fo­lyá­sol­ha­tó­sá­ga.

Az eset­le­ges tu­dat­za­var, té­vesz­mék, ér­zék­csa­ló­dá­sok sú­lyos­sá­ga, gya­ko­ri­sá­ga, idő­tar­ta­ma utal a „bor­der­li­ne” jel­leg­re vagy ép­pen az el­me ál­la­po­tá­ra.

Az, amit hisz­té­riá­nak ne­vez­tek és ma – mint el­ne­ve­zés – alig sze­re­pel a szak­nyelv­ben, nyil­ván­va­ló­an nem tűnt el, még ak­kor sem, ha egy­ál­ta­lán nem vagy csak rit­kán hang­zik el. Az élet­vi­tel, sok kül­ső té­nye­ző, a sze­méllyel kap­cso­la­tos elvá­rá­sok és az eh­hez mért tel­je­sí­tő­ké­pes­ség, az új szak­mák is­me­re­te­i­nek el­sa­ját­ítá­sa, sok-sok ked­ve­ző vál­to­zás mel­lett azok „mel­lék­ha­tá­sai” be­fo­lyá­sol­ják a hisz­té­ria jel­le­gét.

Ami­kor va­la­ki­nél azt ál­la­pít­juk meg, hogy sze­szé­lyes, meg­bíz­ha­tat­lan, hir­te­len ha­ra­gú, egyes te­rü­le­te­ken gát­lás­ta­lan, va­la­me­lyest a hisz­té­ria ki­fe­je­zés jut eszünk­be, de nem mond­juk ki, mert sér­tő­vé vált, egy­re in­kább le­ki­csiny­lő, még ha nem is az volt a szán­dé­kunk. Amúgy­ sem te­kint­jük be­teg­nek azt, aki­nél ér­zel­mi, ma­ga­tar­tás­be­li jel­le­gek a sze­mé­lyi­ség jel­lem­vo­ná­sai. A min­den­na­pi élet­ben hasz­nált „gyen­gébb ideg­ze­tű” sze­mély düh­ro­ha­mot kap­hat („ki­bo­rul”, „ki­kel ma­gá­ból”). Az elő­ző rész­ben is em­lí­tett „ok nél­kü­li” fáj­dal­mak ál­ta­lá­ban hir­te­len lép­nek fel. Ilye­nek le­het­nek az ér­zék­szer­vi mű­kö­dé­si za­va­rok. A töb­bé-ke­vés­bé el­kép­zel­he­tő okot a be­teg ma­ga je­lö­li meg, de a vizs­gá­la­tok nem szol­gál­nak ma­gya­rá­zat­tal. (Egyik be­te­günk pil­la­na­tok alatt elvesz­tet­te hal­lá­sát, azon­na­li sza­kel­lá­tást igé­nyelt vol­na. Az ut­cá­ra csak kí­sé­rő­vel ment ki. A be­teg ál­tal jel­zett kül­ső kö­rül­mény: csen­des la­ká­sá­nak kö­ze­lé­ben tar­tós za­jár­ta­lom ér­te, amely­ről azt hit­te, so­ha nem fog meg­szűn­ni, de el­köl­tö­zés nem jött szá­mí­tás­ba. Min­den ki­vizs­gá­lás nél­kül, ame­lyet nem vál­lalt, egyik perc­ről a má­si­kra két hó­nap után vissza­tért szo­kott hal­lá­sa, két hó­na­pig tar­tó gyöt­re­lem után. Azt lát­ta és meg is győ­ződött ró­la, hogy a zaj for­rá­sa meg­szűnt egy­szer és min­den­kor­ra.)

Az el­múlt fél év­szá­zad so­rán kü­lön­bö­ző el­ne­ve­zé­sek sze­re­pel­tek a sza­kiro­da­lom­ban. Nagy ré­szü­ket nem hasz­nál­juk, mert az alap­fel­fo­gás vál­to­zott, és a tü­ne­tek annyi­ra vál­to­zó­ak, hogy ne­he­zen ta­lál­ha­tó egy ki­fe­je­zés, amely nem csak a tü­ne­tet, ha­nem a ne­he­zen meg­ál­la­pít­ha­tó okot je­löl­né meg.

A kö­vet­ke­ző rész­ben vissza­tér­ünk er­re a jel­leg­re, és is­mer­tet­jük a ke­ze­lés né­hány le­he­tő­sé­gét.