Kígyómérgek a gyógyászatban

A kígyók általában ősi félelmet ébresztenek, legalábbis Európában, ahol a marás veszélye kifejezetten csekély. Valószínűleg a kígyók iránt érzett ellenszenvünk nagyon ősi eredetű és racionális érvekkel megmagyarázhatatlan.

A legtöbb európai kígyó a nem mérges siklók családjába tartozik. Az északi országokban az egyetlen mérges kígyó a félénk, emberkerülő keresztes vipera. E faj egyedei is csak akkor marnak, ha végveszélyben érzik magukat, ráadásul harapásuk nem halálos. A keresztes vipera jellegzetes, cikcakkos mintájáról könnyen felismerhető. Az európai mérges kígyók pupillájuk alakjáról is azonosíthatók, a siklók pupillája kerek, míg a mérges viperáké függőleges rés alakú. A mérges kígyóknak üreges méregfoga van, amellyel mérgüket a sebbe fecskendezik. Ezt nem gonoszságból teszik, hanem azért, hogy zsákmányukat gyorsan megöljék, és hogy a méreg hatására elkezdődjön az áldozat húsának előemésztése. A fojtással ölő kígyók, mint a boák és pitonok nem használnak mérget, mert meg tudják őket emészteni így is. Az ilyen élelem a mérges fajok számára emészthetetlen. Ha méregfogukat kitörik, mint pl. az indiai kígyóbűvölők, addig nem esznek, míg az új méregfoguk ki nem nő. Méregfogak híján éhen halnak.

Paracelsus és a kígyók

A késő középkor híres német orvosa, Paracelsus is alkalmazta a kígyókat a gyógyászatban. A bőrükből készült port sebhintőporként használta, ezzel gyorsította a sebgyógyulást. A katonáknak, lovagi tornán részt vevőknek, de a szülő nőknek is azt ajánlotta, viseljenek levedlett kígyóbőrből készült karperecet. Ez a szokás a kereszténység előtti ősi időkből hagyományozódott át, amikor az északi népek mitológiájában a kígyó a Föld jelképe volt. Valószínűleg a középkorban gyanúsnak és pogányságnak minősült a kígyóbőr viselete, de sokakat ez sem tartott vissza tőle.

Kígyómarás ellen Paracelsus kámforból és petróleumból készült kenőcsöt javasolt. Valószínűleg hatásos volt a kence, ugyanis a kígyók szaglása rendkívül érzékeny, és az állatkertekben lakó kígyókról lehet tudni, hogy nem bírják, ha gondozóik erősebb illatú kölnit, borotvavizet vagy dezodort használnak. Paracelsus kenőcse valószínűleg alkalmas volt arra, hogy egy kilométeres körzetből elűzzön minden kígyót.

A kígyómérgeket manapság gyógyszerek készítéséhez használják. A mérgek vegyi összetételét elemezték, és sok ilyen anyagot szintetikus úton állítanak elő. A hivatalos orvoslás a kígyóméreg-származékokat szív- és érrendszeri betegségek kezelésére alkalmazza, de emellett használják fájdalomcsillapítók gyártásához, illetve kutatják, miként lehetne őket a rák ellen bevetni.

Kígyómérgek a homeopátiában

A homeopátiában fontos szerepet játszanak a különféle kígyómérgek. Főként természetes vérhígítóként adják, pl. infarktus, szélütés, trombózis utókezelésekor. A páciens gyakran nem is sejti, hogy kígyóméreg rejlik a titokzatos Lachesis név mögött (Lachesis muta a dél-amerikai néma csörgőkígyó vagy szurukuku).

Mióta rengetegen megfertőződtek az újfajta koronavírussal, vagy megkapták az ellene gyártott mRNS-vakcinát, a trombózis, a tüdőembólia, a szélütés, illetve a szívinfarktus témája igencsak aktuálissá vált, ráadásul az érintettek egyre fiatalabbak. Rengetegen vannak tehát, akiken a homeopátiás formában használt kígyómérgek segíthetnek.

Biológiai típusok Paracelsus szerint

Az egyes kígyómérgek általában jelentősen különböznek egymástól. Emellett a Paracelsus által képviselt medicinában is más-más szinten fejtik ki hatásukat. Ezek a következő szintek: Sal, Sulphur és Merkur, azaz struktúra, anyagcsere és psziché.

A napjainkban gyakorolt Paracelsus-féle gyógyászat szerint tehát az optimális hatás érdekében az adott szert mindig a páciens alaptípusának, alkatának megfelelően kell kiválasztani. Paracelsus az ember esetében hét alapvető biológiai típust vagy alkatot különböztetett meg, amelyeket hét égitestről nevezett el. Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz. Attól függően, ki melyik típusba sorolható, testi, szellemi és lelki téren bizonyos tendenciákra hajlamos, ezért ennek megfelelően lehet szervezetét támogatni, kezelni.

A Szaturnusz jegyében születtek viselkedése

Sok ember kígyóra emlékeztető módon viselkedik. Ők a Szaturnusz jegében születtek, tehát a 7-es típusba sorolhatók. Éjszaka aktívak, tartózkodók, de azért barátságosak, míg fel nem bosszantják őket. Ekkor verbálisan olyasmire is ragadtatják magukat, amit a támadó egy életre megemleget. Környezetüket minden érzékükkel érzékelik, de az optikai ingereknek nem dőlnek be, csakúgy, mint a hízelgő szavaknak sem. Képesek kommunikálni a hüllőkkel, méghozzá szavak, hangok nélkül.

Általában valamilyen véralvadási problémájuk van, bár ez nem nyilvánul meg olyan konkrét módon, mint a vérzékenységnek nevezett kórkép. Hajlamosak a trombózisra, embóliára és a vetélésre, ezért náluk gyakran indokolt valamilyen homeopátiás kígyóméreg alkalmazása.

A többi típusnál csak szívinfarktus, szélütés, trombózis esetén kerül sor kígyóméreg adására A koronavírus okozta járványig a kígyómérgek főként a 7. típusnak feleltek meg leginkább, mert ők hajlamosabbak a véralvadási zavarokra (ez lehet trombózis vagy vérzékenység), különféle génkárosodásokra, szívbillentyű-károsodásra stb.

A 7-es típus tehát a Szaturnusz típus, az idesorolható szerv a lép, amelynek köze van a véralvadáshoz. A magas kort megérő személyek, akik az élet úgynevezett Szaturnusz fázisába lépnek, szintén profitálhatnak a kígyómérgek hatásából. A jelenlegi helyzetben azonban valamennyi típus képviselőinek szüksége lehet kígyóméregből készült orvosságra.

A négy leggyakrabban alkalmazott homeopátiás kígyóméreg a következő:

• Vipera berus, keresztes vipera
• Lachesis mutus, néma csörgőkígyó
• Crotalus horridus, csörgőkígyó
• Naja naja, pápaszemes kobra

Mindegyik beszerezhető gyógyszertárban. Általánosan bevált hígításuk a C30-as. Léteznek azonban más kígyómérgek is, amelyeket azonban nehezebb beszerezni, ilyen pl. a mamba (Bothrops) mérge, amelyet tüdőembólia vagy makacs trombózis kezelésére használnak. A mokaszinkígyó (Toxicophis) mérgét rákos daganatok csontáttéteinek kezelésében használják.

A homeopátiában általános gyakorlat annak kikérdezése, kinél minek hatására javul vagy romlik az adott panasz, tünet. Ezek az információk alapvetően befolyásolják az alkalmazandó szer kiválasztását.

A Szaturnusz típusú emberekre jellemzőek az alábbi aspektusok

Panaszaikat, tüneteiket általában enyhíti, ha összegörnyedve fekszenek, illetve, ha valamilyen testváladék (vér, vizelet, verejték, könnyek) távozik szervezetükből. Szeretnek sokat beszélni és jól érzik magukat a szabadban, a természetben.

Panaszaik rosszabbodnak testmozgás, valamint nyirkos és nedves időjárás hatására, továbbá, ha bal oldalukra fordulva fekszenek. Embertársaik „ostoba fecsegése” nagyon idegesíti őket.

A homeopátiás szerválasztás pontosítása érdekében célszerű a Paracelsus által meghatározott három szintet táblázatban összefoglalni. A terapeuta így könnyebben osztályozhatja a struktúra, az anyagcsere és a lélek szintjén az egyes tüneteket, és az eredmény alapján könnyebben meg tudja állapítani, melyik kígyóméreg lesz a legjobb hatású az adott betegnél.

A kígyómérgek hatásának megértéséhez érdemes megvizsgálni a kígyók természetét. Ehhez sok türelem szükséges, ugyanis a kígyók nem szeretnek sokat mozogni, hosszú ideig egyhelyben vannak, és ha mozognak, azt sokszor gyorsan és hirtelen teszik.

Sok filmben (Harry Potter II, Kígyók a fedélzeten) a kígyókról hamis képet alakítanak ki. Míg más állatoknál minden részlet pontosan meg van tervezve, a kígyókat szinte kivétel nélkül, mindig rosszul ábrázolják: a Harry Potter filmben a Baziliszkusz leginkább egy műanyag gilisztára emlékeztet, a horrorfilmekben a kígyók megtámadják az embereket, sőt, meg is eszik őket, ami abszolút nem felel meg a valóságnak, illetve a kígyók természetes étrendjének. Érdemes tehát néhány alapvető tényt tisztázni a kígyókkal kapcsolatban.

A kígyók félénk állatok

Mint minden hüllő, a kígyók is szeretnek elrejtőzni, mintha csak tudnák, hogy az emberek ellenségesen viseltetnek irántuk. A kígyók természetüknél fogva alapvetően nem agresszívak. Semmit nem támadnak meg, ami nem tartozik étrendjükhöz, ez ugyanis rájuk nézve nagyon veszélyes lenne.

Még a mérges kígyók sem támadnak ok nélkül az emberre. Ezt kizárólag önvédelemből teszik, tehát, amikor végveszélyben érzik magukat, pl. valaki rájuk lép, vagy fészkükhöz veszélyesen közel megy. Ez azt jelenti, hogy minden, kígyómarással járó balesetért az ember felel. Szintén marásra ingerelheti a kígyót az emlősökre jellemző hirtelen, gyors mozgás. Aki lassan, félelem nélkül képes mozogni, akár 100 mérges kígyó között is ülhet, nem esik bántódása.

Táplálkozásuk

Egyetlen kígyó sem öl szórakozásból vagy élvezetből. Mivel ritkán táplálkoznak, általában kerülik az emlősökkel való találkozást. Ez sokszor a terráriumban tartott kígyókat hozza veszélybe. Ha nem éhesek, nem vadásznak, és akár egy patkány vagy egér harapása életveszélyessé válhat számukra.

A kígyók egy pillanat alatt képesek lecsapni és ölni – vagy fojtással, szorítással, vagy mérgező marással. Ezután kezdődik az ő szempontjukból veszélyes rész, ki kell akasztani állkapcsi ízületüket, hogy le tudják nyelni áldozatukat. Ez nagyon lassú folyamat, és ez idő alatt a kígyó védtelen, kiszolgáltatott. Ilyenkor bármely ragadozó, pl. egy mongúz vagy ragadozó madár lecsaphat rájuk. A táplálkozó kígyó éppen ezért rendkívül érzékenyen reagál minden mozgásra, árnyékra. A terráriumban tartott példányok azonnal elengedik zsákmányukat, amint valamilyen veszélyt sejtenek. A terrárium előtti jövés-menés a mambát arra készteti, hogy kiöklendezze zsákmányát, elbújjon odújába, és kivárja, mi történik. Ez azt jelenti, hogy a zsákmányállat hiába pusztult el, a kígyó többet hozzá sem fog érni.

Ami a szerelmet illeti, a kígyók e téren is különlegesek

A különböző fajok nagyon eltérő életmódot folytatnak, vannak közöttük állandóan magányos fajták, mások egy életre párban maradnak, vagy (ritkán) csoportosan élnek. Viszont minden kígyó évente egyszer párosodik, ami életüknek nagyon megterhelő mozzanata. Az udvarlás leginkább tánchoz hasonlít, és sokszor napokig tart. Ha a nőstény hajlandó a hímmel párosodni, a hím a szerelmi játékot villás nyelvével kezdi. Ez lényegében a szaglás folyamata, ugyanis a kígyók a szaglás érdekében nyelvüket vetik be. Ha nem tetszik a hímnek és a nősténynek egymás illata, a légyott e ponton véget is ér. Ha viszont stimmel a kémia, megkezdődik a nász.

A hím a nőstény egész testét, a fejétől a farkáig végignyalogatja, miközben a nőstény izgatottan reszket, rángatózik. Utána a nőstény ugyanezt teszi a hímmel. Ez többször megismétlődik oda-vissza, de maga az aktus is hosszú, akár órákig eltarthat. Amíg testük párzás közben összekapcsolódik, csak együtt tudnak mozogni. A páros életmódot folytató kígyók elválaszthatatlanok. Előfordul, hogy zsákmányt is visznek egymásnak. Néha össze is vesznek. Ekkor a hím elmenekül az odúból, és más hálóhelyet kell keresnie, míg végül ki nem békülnek egymással. Ha egyikük elpusztul, a megözvegyült egyed sokszor nem hajlandó többé táplálkozni, és lassan éhen pusztul.

Kommunikáció

Ha a kígyókkal kommunikálni akarunk, tisztában kell lennünk azzal, milyen érzékszerveik vannak. Látásuk nem a legjobb. Csak a mozgást képesek észlelni, de ami mozdulatlan, azt nem. Hallásukra nem támaszkodhatnak, mert az nincs nekik, de tapintásuk kifejezetten fejlett. Az egyes emberek lépéseit is képesek egymástól megkülönböztetni. Kedvelik a zenét is – noha nem hallanak –, főként a mély, basszus és bariton hangokat, amiket leginkább testmasszázsként érzékelnek. Arról lehet megállapítani, hogy egy kígyónak tetszik-e egy adott zenedarab, hogy előjön-e rejtekéből. Ha igen, kedveli a zene rezgéseit, ha nem, elmenekül.

Legfejlettebb érzékszervük a szaglásuk. Villás nyelvükkel veszik fel a levegőben szálló illatmolekulákat, amelyekre nagyon érzékenyen reagálnak. Ezért általában, aki kígyókkal foglalkozik, nem használhat erős illatú kozmetikumokat, parfümöket, dezodorokat. A velük foglalkozó emberek vagy család illatát mindig képesek azonosítani. Minden kígyó jól érzékeli a hőt, ugyanis az orrlyukaik között van egy különleges érzékszervük, amellyel az infravörös sugárzást is képesek érzékelni. Ezzel nem csak a melegvérű zsákmányállatokat, de a téli pihenőhelyként alkalmas, melegebb búvóhelyeket is képesek azonosítani. A háznál tartott kígyók télen előszeretettel bújnak melegedni gazdáikhoz.

Általános nézet, hogy a terráriumban tartott kígyókkal nem lehet különösebb kapcsolatot kiépíteni. A kutyát és a macskát lehet simogatni, és ők általában reagálnak is az ember utasításaira. Mindez a kígyóknál nem működik.

Hogyan értelmezzük a kígyó viselkedését?

Akinek van saját kígyója, tudja, hogy sokszor a kígyók észlelik gazdájuk jelenlétét, és pozitívan reagálnak rá. Ha a gazdi egy hétig távol van, a sikló végig rejtőzködik, ha a gazda megérkezik, már messziről érzi közeledtét és előjön. Ez ismétlődő viselkedés, tehát nem véletlen egybeesésről van szó. Novembertől februárig téli álomra hajtja fejét, de ha gazdája valamiért feldúlt, zaklatott vagy szomorú, a sikló megszakítja téli álmát és igyekszik vigasztalni őt. Éberen figyel és nyelvével szagolgatja a levegőt, mintha távolról támogatásáról biztosítaná gazdáját.

A vedléshez vízre van szüksége. A természetben vadon élő egyedek e célból patakot vagy más természetes vizet keresnek fel. Szókratész ekkor gazdájától langyos fürdőt kap. Ha kedvére van a fürdőzés, azt úgy jelzi, hogy miközben gazdája a fürdőszobába viszi, a karjára csavarodik. Ha nincs ínyére a dolog, farka végét hevesen rázza, mint egy csörgőkígyó. Ha ezt a gazdi nem veszi észre, akkor akár harap is.

A kígyók dühösek is tudnak lenni, ekkor fújnak, sziszegnek – pl. ha egy macska elkezd játszani a terrárium lakatjával. Ami szintén érdekes, hogy a kígyók memóriája kifejezetten jó. Szókratész kezdetben a macska láttán megijedt és gyorsan elbújt, de idővel összeszedte bátorságát, kobra módra ágaskodik és sziszeg a macskára. Idővel mindketten megtanulták, hogy üveg választja el őket egymástól, és egyiküknek sem történhet baja.

Fotó: Adobe Stock