Homeopátiás szerek
A hahnemanni vagy klasszikus homeopátiás szerek elsősorban monokomponensek voltak és maradtak napjainkig. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden kórképre egyetlen hasonszert alkalmaznak. Van – rendszerint – egy hasonszer, amely a fő panasz kezelésére szolgál, de amelyet – az eredményektől függően – kiegészíthetünk más jellegű remediumokkal. Tegyük fel, hogy szívelégtelenség kezelésére szükségünk van egy hasonszerre, de a betegnek bőrgyógyászati panaszai is vannak, akkor természetesen létezik a fő javallattal rendelkező hasonszer, amely szükség szerint kiegészíthető szívelégtelenség kórfolyamatára javallt második szerrel és így tovább.
Az is kézenfekvő, hogy egy beteg gyermeket egy adott gyermekbetegség miatt kezelnek, de ha fellép egy másik kórfolyamat is, utóbbi kezelésére további javallatnak megfelelő hasonszerrel is gyógykezelnek. Ragadjunk ki még egy másik magától értetődő esetet. Felnőttkorban a beteg gyomorpanaszai miatt keresi fel orvosát, de idősebb korban magas vérnyomás betegség kezelésére is szüksége lehet.
A nozódák
Minden kórfolyamat más gyógykezelést igényel, de felléphet olyan helyzet is, hogy több panasz kezelésére van szükség. Minden egyes kórfolyamat kezelésére monokomponens remediumot használunk, de mihelyt újabb panasz áll elő, azt is újabb, de más jellegű szerrel kezeljük. Ez volt a helyzet a homeopátia megszületésétől kezdve, a XIX. század elejétől fogva, Hahnemann idejében. A XIX. század közepétől kezdve tanítványainak, követőinek korszakában, egyre inkább készültek olyan gyógyszerek is, amelyeket egymástól függetlenül adagolva, egymás kiegészítésére vezettek be a homeopátiába.
A homeopátiában van egy kezelési mód, amely a fentiekre emlékeztető lehetőséget használja ki. A nozódákról van szó, olyan készítményekről, amelyek beteg emberek testnedveit, fertőzési gócaiból származó váladékokat adagol.
Néhány példa:
MEDORRHINUM: a gonorrhoeas húgycső (urethra) befertőződött váladéka, kórokozója a Neisseria gonorrhoeae;
LUESINUM: a vérbaj (szifiliszes lágyfekély, kankó, sanker váladéka);
PSORINUM: a rühatka hólyagocskáinak exprimátuma.
A fertőző váladékot sterilezik, ultrafiltrálásnak vetik alá, egyéb módszerekkel eltávolítják a fertőző részecskéket, mindezt azért, hogy a fertőző részecskék ne kerülhessenek a nozódába. Ezek után potenciálják, dinamizálják.
Mindezek ellenére a betegek jelentős része nem fogadja szívesen a nosodák használatát.
Nem is beszélve a szülőkről, amikor például bárányhimlő esetében javasolják a Variolumot vagy a sajátvér-nosodát.
Komplex gyógyszerek
Első pillanatra talán valóban nehezen érthető, hogy ezek a kóros termékek mit keresnek a Materia medica természetes kiindulási anyagai között.
A XX. század elejétől kezdve egyre több összetett készítményt forgalmaznak, amellyel elősegítik a komplex gyógyszer terjedését. Példaképpen gondolhatunk idült székrekedésre (obstipatio habitualis), a tulajdonképpeni hashajtó gyógyszer mellett további növényi kivonatok is kiegészítik a készítmény tulajdonságait. Például csökkentik az emésztőrendszeri gyulladásokat, csökkenti a bélgörcsök kialakulását, tehát különböző támadáspontú kivonatokkal egészítik ki a laxans készítményt.
A monokomponens homeopátiás szereket főleg kis csövekben forgalmazzák, amelyeken nem szerepel betegtájékoztató. Abból indulnak ki, hogy a gyógyszert orvos vagy gyógyszerész javasolja, és a szórógolyócskák adagolására vonatkozó adatokat közli betegével.
Az ilyen monokomponens gyógyszer saját nevén kerül forgalomba, tehát nem fantázianéven.
Ezzel szemben a polikomponens készítmények a gyógyszeripar hatására betegtájékoztatóval ellátottak, rendszerint szerepel a komplex készítmény összetétele és gyakran feltüntetnek egy fantázianevet. Mindezáltal alaki szempontból lényegesen eltér a monokomponens gyógyszertől és fordítva, a komplex készítmény általában az allopátiás gyógyszerekre emlékeztet.
A homeopátiás szerek elismertsége néhány lényeges szemléleti és módszertani szempontból különbözik az allopátiás (nem homeopátiás szerek) alapfelfogástól.
Egészséges személyen vizsgálják a homeopátiás szert . A homeopátiás szert olyan kis adagban használják, hogy szélsőséges esetekben megközelítik a Loschmidt-féle számot (infiinitezimális vagy mérhetetlen = impondrális adagot), aminek következménye, hogy a homeopátiás gyógyszer a betegnek beadott „adagban” már alig van vagy nem is tartalmaz egyetlen molekulát sem az eredeti összetételhez viszonyítva.
A fentiek értelmében forgalomban vannak olyan homeo pátiás szerek, amelyekkel nem anyagot viszünk a szervezetbe, hanem információt.
Fotó: Adobe Stock
