Csak semmi púder!

Baló Júliát a televízióból ismerhette meg évekkel ezelőtt az ország. A szerkesztő- riporter és műsorvezető több világsztárral készített emlékezetes interjút, nemrégiben adták ki hetedik, a népszerű tv-műsort idéző Púder, kis lélekerősítővel a mindennapokhoz című könyvét, amelyben lebilincselően mesél a saját és mások életének élményszámba menő tapasztalatairól. Az alábbiakban a könyv azon részeiből idézünk, amelyekben az írónő - betekintést engedve az intimszférájába - mindenki számára tanulságos "lélekerősítő recepteket" kínál a pluszkilók elleni harcban.

„Egy lyukkal több az öveden – egy évvel rövidebb az életed”

Az én életem megrövidült. Két és fél lyukkal. Pedig rendszeresen sportolok. Tornázom, a kínai harcművészetet – taj-csit – gyakorlom. Éppen ezért létrára másztam és a digitális mérleget a legmagasabb szekrény tetejére tettem, teljesen hátra, a falhoz csúsztatva. Eltüntetve a látóhatárból. Mert teljesen felesleges naponta a mérlegre állni és lesegetni a mutatót. Nem kell állandóan ilyesmivel foglalkozni, idegesíteni magam. Különben is egészségesen táplálkozom: sok és mindenféle gyümölccsel. Szem előtt tartom a testkontrollt: makarónit csak makarónival eszem és zöldséggel meg sajttal. A spagettit is. A húst is. És majdnem minden ételt szeretek. Megfelelően párosítom azokat. Az igaz, hogy amikor a hozzám tartozóknak főzök, gyakran kóstolgatok. Megtörtént, hogy emiatt alig maradt a vendégváró falatokból: elölről kezdhettem mindent. Szorgalmasan ipari kémkedtem: sütödékben is, hogy elsajátítsam a legfinomabb sóspalacsinta-különlegességeket. Sikerült…

Három kiló plusz: vészcsengő

Én odavagyok. De komolyan. Hogy hízhattam meg pont én, aki már annyi bölcs mondást, tanítást ismerek? Hiszen rendszeresen sportolok! Ráadásul mindig is hirdettem: három kiló plusz: vészcsengő.

 

Úgy látszik, megsüketültem. Pedig legutóbb még kiselőadást is tartottam erről az egyik barátnőmnek – azóta is hálás és karcsú. Én miért nem fogadom meg a tanácsomat? A pólótrikókkal kezdődött. Mondtam is magamban: na, már ebben a jó kis márkában sem bízhatok. Összemennek a mosásban a holmik. A kedvenc nadrágok is. És olyan egyenletesen, mindenütt. A – korábbi – darázsderekamnál a cipzár V alakban szétnyílt, és minden trükk, erőkifejtés ellenére sem tudtam felhúzni, felcibálni. Hanyatt is feküdtem az ágyon, teljesen behúztam a hasamat, a popsimat, nem vettem levegőt – így sem ment. Ezért a bő, lötyögős, indiai nadrágot bányásztam elő a „kincstárból” – a mamám mindig rám szól, hogy ilyet ne hordjak, mert borzalmasan áll. Ez a ruhadarab nem zavarja majd jó ideig, ugyanis a combom közepén lefékezett. A szekrényben összeszűkült. „OK. Nyugi. Majd elgondolkozom” – biztattam magamat. Szépen összehajtogattam és félretettem.

 

Vagy az arc, vagy az alak

Ez durva. Mit vegyek fel? Mi hasonlít legjobban a krumpliszsákra úgy, hogy mégis csinos? Annyi évet – amióta élek – most kimossak az agyamból, s új testtudattal létezzem tovább?

 

Megkezdtem a barátkozást új magammal: a tükröm-tükröm azt hízelegte, hogy az arcbőröm szebb, simább, feszesebb lett. Eltűntek a hajszálráncok is, az amúgy „karakteres” vonásaim pedig lágyabbá váltak. Gondoltam: ez biztos azért történik, mert ma már kicsit nyugodtabb vagyok, harmonikusabb… Nem véletlenül tartják a színésznők: bizonyos életkor fölött, ha lefogysz, az arcod veszít vonzerejéből. Beesetté, ráncossá, megviseltté válhat. Ha meghízol, megszépül az arcod, viszont torzul az alakod. Tehát választhatsz: vagy az arc szépül, vagy az alak… De mégis: nem lehetne mindkettő?

 

Akkor sem lesz rossz kedvem! – biztattam magamat. Vettem egy-két combközépig érő blúzt, pólót. Laza, rebbenőt, itt-ott kinyílót, hogy láthatóvá váljék: nekem aztán nincs mit rejtegetnem! Persze azért ravaszdin, szépen elfedi azt, amit mégis… Egy mérettel – vagyis kettővel – nagyobb nadrágra is sor került. És másfél rántott húsos zsemlére a büfében. Pedig azt nem is szoktam venni, enni. Ezúttal kellett, a sokkhatás miatt.

 

Rendkívül kínos erről őszintén írnom – nem is mindig sikerül -, ugyanis a gömbölyödés nem egyik napról a másikra történt, hanem négy év szorgalmas kényszeres evészete eredményeként. Igen, kényszeres evő lettem. Ha bánat ette lelkemet, vagy éppenséggel öröm ért, netán töprengenem kellett valamin: gyorsan bekaptam egy falatsorozatot. Akármit. Vidáman eszegettem – éhségérzettől függetlenül. Szinte állandóan. Ezt mondogattam: Megáll az eszem, csak eszem, csak eszem.

A módszerek

Haditerven morfondíroztam, miközben friss, még meleg túrós táskát majszoltam edzés után. Elvégre már előre „elégettem”. Talán éppenséggel a rendszeres sportolás miatt nem tudatosodott bennem a baj. Hiszen nem egyetlen testrészemen gömbölyödtem, hanem egyenletesen – mindenütt! Ahogy ezt meg is állapítottam, a kirakat tükrében megpillantva új, masszívabb képmásomat. Istenem: kislánykoromban még étvágygerjesztő tablettákat tömtek belém…

 

Most mit tegyek? – kérdeztem magamtól. – A méregtelenítéstől nagyon mérges leszek. Ráadásul bosszút forralok: kárpótolom magam, amint véget ér a kúra. Sőt: el sem jutok a végéig, már a harmadik napon jutalmazási akciókba kezdek. Az akupunktúrát sem nekem találták ki: összevissza szurkálnak egy csomó pénzért. Juj.

 

A legjobb talán a Bea-módszer. Egy évfolyamtársnőm találta ki: két hétig semmi mást nem evett, csak fagylaltot! Úgy imádta. A harmadik nap után már csökkent a lelkesedése. Végül is mindig nagyon lefogyott… De én mégsem bírnám végigcsinálni, mert unalmas.

 

Kényelmes, ám hatékony megoldásokon törtem a fejem. Vásároltam a szupermarketben kínai fogyasztóteát is, de attól csupán a pénztárcám lett soványabb. Akkor következett az ecetkúra: minden étkezés előtt egy evőkanál almaecet és egy teáskanál méz egy pohár vízzel összekeverve. Ezt is iszogattam. Két alkalommal…

 

Eszembe jutott az én jó barátom, aki színész. Ő tud valamit, mert egy-egy filmforgatás előtt rendszerint hat-hét kilótól szabadul meg alig egy hónap alatt… 

 

 

A káposztaleves-kúra varázsreceptje

Igen, ez az! A jó barátot hívtam telefonon.

– Mondd meg a receptet. Kérlek, kérlek, kérlek!

– De hiszen én azt tőled kaptam! A káposztaleves. És persze, ilyenkor rákapcsolok a sportra.

 

Ezt nem akarom elhinni. Most már nemcsak dagadttá, de feledékennyé is váltam… Pedig eddigi életemben ez az egyetlen diéta, amit végre is hajtottam. Sőt, még kellemetlennek sem tartottam!

 

A recept: 1 fej káposzta, 2-3 zöldpaprika, egy kiló sárgarépa, hat szál újhagyma vagy három darab vöröshagyma, két-három paradicsom vagy egy-két doboz sűrítettparadicsom-konzerv – miután megpucoltuk, felszeleteltük, ezt a csapatot jó nagy fazékba dobjuk, annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Megfűszerezzük kedvünk szerint. Sót ezúttal nem teszünk bele, de egy-két zöldségleveskockát lehet. Bár én nem teszek, hiszen leveskocka nélkül sokkal természetesebb, frissebb. Fedő alatt forraljuk fel, majd kis lángon puhára pároljuk. Ha kihűlt, össze is turmixolhatjuk. Adagokra osztjuk, s le is fagyaszthatunk belőle, ha esetleg dupla mennyiséget készítünk. Szerintem hangulatosabb az egészet – akár kézi botmixerrel – apróra keverni, mert akkor gusztusosan üvegpalackokba is tehetjük, magunkkal is vihetünk belőle napközben. Vidámabb, mint kihalászni a kókadtan úszkáló zöldségdarabokat. Nem igaz?

 

Mínusz négy-öt kiló

A diéta hét napig tart. Ezalatt annyi káposztalevest ehetünk, amennyit akarunk. Viszont: meg kell elégednünk azzal a négy-öt kilóval, amit – ha betartottuk ezt az étrendet – leadunk. Ugyanis ez nem hosszabbítható meg: szünetet kell tartanunk. Azt is jó tudni, hogy ha valaki csak egy-két kilótól szeretne megszabadulni: elég csupán két-három káposztaleves-nap. A rövid távú stratégia remekül hasznosítható például családi ünnepek, nyaralás után.

 

Én például nem is tudtam, hogy az egészséges fogyáshoz nélkülözhetetlenek a fehérjék. Ugyanis ha a szervezetünk nem jut naponta hatvan-száz gramm fehérjéhez, akkor szegény nem a zsírfelesleget égeti majd, hanem a tartalékhoz fordul, és az izomzatunkból lakmározik.

 

Így megnéztem, melyik étel a legjobb fehérjeforrás: a szárnyashús, a hal, bizonyos sajtfajta, a tojásfehérje, a kakaópor, a dióféleség…

 

A taj-csi gyakorlóöltözék remekül megfelelt „sportos” utcai viseletnek: a nadrág kellőképpen bugygyos, a póló jó hosszú és széles is. Finoman hullámzik. Csak a mindig vékony csukló villan ki…

A sorrend

Most pedig következnek az ízletes káposztaleves kiegészítői. A sorrendet be kell ám tartani! Nem cserélgethetjük a napokat:

 

Első nap: bármilyen gyümölcs, kivéve a banán.

Második nap: bármilyen zöld színű zöldség. Este jutalmul lehet egy darab főtt krumplivajjal.

Harmadik nap: zöldség és gyümölcs kísérheti a káposztalevest – krumpli nem.

Negyedik nap: három darab banán és fél liter sovány – 1,5-ös – tej.

Ötödik nap: csirkemell, vagy pedig hal, és hat darab paradicsom.

Hatodik nap: csirke- vagy pulykamell – esetleg comb a bőre nélkül és fejes saláta.

Hetedik nap: barna rizs és zöldség.

Nyolcadik nap: Boldogság! Visszatért – vagy megszületett – az önbecsülés! Gratuláció!!! Ez tényleg remek.

 

… De sajnos nekem már ez sem elég… 

Aranyszabályok

– Igyál naponta másfél–két liter vizet. Ha lehet: étkezések között. Így nemcsak szervezeted folyadékpótlását biztosítod, hanem úgy érezheted: nem üres a hasad.

 

Napi két evőkanálnál több olajat semmi esetre se fogyassz, s lehetőség szerint az is olíva legyen. Nem kell zsiradékban sütött és zsíros ételeket enni. Vagy pedig, ha annyira hiányzik: csak ritkán, keveset. Grillezés, párolás, forralás, fóliában sütés a legjobb.

 

Ízesítőket, zöld fűszernövényeket tetszés szerint alkalmazhatsz. A sót csökkentett mennyiségben, csak éppen hogy.

 

Gyümölcsöt viszont lehetőleg főétkezések között egyél.

 

Étkezések között tilos nassolni, csipegetni! De ha végképp kibírhatatlanul hosszú a három óra: zöldséget lehet rágcsálni és cukrozatlan gyógyteát iszogatni. Tehát nincs gyümölcsdömping!

 

Ötször kell étkezni naponta: a három főétkezés mellett könnyű, kötelező tízórai és uzsonna csillapíthatja evésvágyadat.

 

Minden falatot alaposan, hosszan kell megrágni, és lassítani az evés ritmusán.

 

Korlátlan mennyiség ehető

Korlátlan mennyiség ehető a következő zöldségekből: paprika, paradicsom, karalábé, brokkoli, zeller, tök, vörös-, lila-, új- és fokhagyma, káposzta, karfiol, csiperkegomba, spárga, spenót, endívia, cikória és fejes saláta, padlizsán, cukkini, retek, uborka, petrezselyem, karfiol. Ugyancsak korlátlan mennyiség ehető a tojásfehérjéből. Heti két-három tojássárgájából még az sem kaphat be többet, akinek a koleszterinszintje rendben van. Hiszen ha többet habzsol, akkor majd nem lesz rendben. Sőt!

 

Számomra – egyelőre – nem javasolt: a füge, a banán, a szőlő, az avokádó, az olajbogyó és a kókusz. Kifejezetten tilos: az aszalt gyümölcsök, az olajos magvak és a cukorszirupban eltett befőttek. A többi gyümölcsből szabad: egy-két szem, egy tálka, egy vékony szelet – fajtától függően.

 

Húsokból, halakból, sajtokból a sovány.

 

Szabad: a sovány tej, a joghurt. 

 

A kukorica, a sárgarépa, a zöldbab, a kelbimbó, a cékla, a póréhagyma – mértékkel fogyasztható.

 

Minden, amit kedvelek, tilos, tilos, tilos! Tehát a tésztaféleségek, a krumpli, a rizs, a sütemény. Jaj.

 

A csokoládé, a fagylalt tilalmát túlélem. És tilos még: a lencse, a bab és persze a kenyér.

 

Lassított felvétel

Volt egy nálam kilenc évvel idősebb, remek mozgású, rendkívül csinos színésznő barátnőm. Nahát! Tőle aztán tanulhattam. Ezt azért írom múlt időben, mert hosszú évek barátsága után – néhány éve – eltávolodtunk egymástól. Egyrészt: értelmes, okos, jó humorú nő. A szépségét pedig talán mindennél fontosabbnak tartja. Mindent meg is tesz érte. Ízléssel. Ráadásul pontosan ismeri adottságait: előnyeit, hátrányait. Ennek megfelelően viselkedik, öltözködik mindig. És ahogy eszik! Minden kis falatot lassan, megfontoltan és persze szépen. Tökéletesen ura önmagának, nem enged kilengéseket, noha ő is kedveli a hizlaló finomságokat. Főzni nem szokott. Talán csak családi ünnepek alkalmával. Egyszer – nem tudta, hogy észrevettem – egyedül evett a mekdönciben. Csirkefalatokat. A kisebb adagot. Kecsesen emelte ki a panírozott finomságokat a dobozból, mintha egy lassított felvételt láttam volna… (X) 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Értékes omega zsírsavak – fogyjunk halolajjal

Értékes omega zsírsavak – fogyjunk halolajjal

A halolajakról, illetve az omega-3 zsírsavakról rengeteget írtak az elmúlt évtizedekben, kiemelve számos betegség, többek…
Fogyókúra és a turmixok

Fogyókúra és a turmixok

Különféle algák fogyasztásával könnyűszerrel megvalósítható az egészséges fogyás. A természetes alapanyagú új energiaitalok nemcsak a…
Répadiéta- sárgarépa, fehérrépa, zeller

Répadiéta- sárgarépa, fehérrépa, zeller

Nálunk közönségesen csak leveszöldségként emlegetik a sárgarépát, a fehérrépát és a zellert. Kevesebben ismerik a…
Negatív kalóriák – Ahány ember van, annyiféle diéta

Negatív kalóriák – Ahány ember van, annyiféle diéta

Ahány ember van, annyiféle diéta létezik – ez dr. Papp Zsófia belgyógyász alapelve. Ezt azért…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Edd magad karcsúra – Három hónapos diéta

Edd magad karcsúra – Három hónapos diéta

A megújulás titkai című könyvemet nem véletlenül a pozitív gondolkodás című fejezettel kezdtem. A gondolatok…
Fogyjunk le könnyedén!

Fogyjunk le könnyedén!

A böjtölésnek nem kell feltétlenül csak arról szólnia, hogy lemondunk az élvezetekről. Része lehet az…
Edd magad karcsúra 2. rész

Edd magad karcsúra 2. rész

Az ízek élvezete segíti a karcsúsodást! A pozitív gondolkodás, valamint az önszuggesztió és a vizuális…
Fogyókúrázóknak

Fogyókúrázóknak

A shiatsu (ejtsd: siacu) a keleti gyógyászatra épülő modern gyógymód. Az egészség megtartásának, a betegségek…