Megjelent a magazin május-júniusi száma! Ízelítő a tartalomból
Müller Péter: A szexualitásról
A Fél addig él félelemben, amíg nem válik egésszé. Ha magába engedi a másikat, mert nő, vagy belehatol a másikba, mert férfi és a két Fél egy időtlen másodpercre eggyé válik, átéli a létezés legmagasabb fokát, amit úgy hívunk magyarul, hogy gyönyör. Amikor egy nőt egy ilyen élmény átélésére alkalmasnak látunk, nem azt mondjuk, hogy szép, hanem azt, hogy gyönyörű. Egy ihlettel megfestett képre, ami nekünk szól, nem azt mondjuk, hogy kedveljük, vagy tetszik, hanem azt, hogy gyönyörködtet. Ez az élmény egy párkapcsolatban csak akkor jelenik meg, s lesz több mint jó érzés, vagy kéj, ha nemcsak testi, hanem lelki élmény is, sőt szellemi, mert egy időtlen széttépettséget szüntet meg.

Nagy pontossággal kimutatható a Lyme-kór és az ételintolerancia
Bózsik András Pál Lyme-kór laboratóriumi szakember, biofizikus. Ő vezeti azt a labort, amely saját fejlesztésű mikroszkópjuk és a mesterséges intelligencia alkalmazásával a vérből megállapítja a Lyme-kórt okozó Borrelia baktérium, valamint a társfertőzésekért felelős kórokozók jelenlétét. Egy amerikai teszttel azt is célirányosan meg tudják állapítani, az embernek milyen étel intoleranciája van, így milyen táplálékokat kell átmenetileg elhagynia.

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia veszélyei
A világ tempója egyre gyorsul. Ami tegnap még jövő volt, mára meghaladottá vált. Alig szoktunk hozzá a G5-höz, máris ajtónkon kopogtat a G6, amit 2030-ban akarnak aktiválni, és ez az új technológia akkora hatalmat képvisel, ami mindent maga mögé utasít, amit eddig tudni véltünk. Míg sokan még azt kérdezik, vajon sikerült-e megemésztenünk a technológia legújabb fejlődési szintjét, a fejlesztők már a digitális valóság soron következő szintjét készítik elő. És, mint mindig, természetesen most sem kérték ki a lakosság, az emberek véleményét. Nincsenek tiltakozó hangok, de nincsenek referendumok sem, a széles közönségnek nem adnak döntési jogot. A 6G-t megkapjuk, akár akarjuk, akár nem. Az igazi kérdés pedig az, valóban szükségünk van rá?

A tartós fogyás titka
Fogyókúrás programból annyi van, mint csillag az égen. Ennek ellenére csak nagyon keveseknek sikerül tartósan lefogyni és hosszabb távon megtartani testsúlyukat. A szerző kutatási eredmények alapján kifejlesztett egy személyre szabható iránytűt, ami segít leküzdeni az akadályokat.

Egy lidércnyomásos fogyás története
Cikkünkben egy fiatal nő, a német Jasmin Kriechel meséli el a fogyása történetét, amely a nagy mennyiségű elveszített kiló miatt plasztikai sebészeti beavatkozást igényelt, de végül az áhított egészség helyett csak komoly panaszokat hozott. Végül természetgyógyászati módszerekkel, illetve a saját sora elfogadásával találta meg a gyógyuláshoz vezető utat.
XXL-es életem, és hogyan szenvedtem miatta
Tizennyolc hónap alatt 80 kilót adtam le, miután kicsi gyerekkorom óta súlyosan elhízott voltam. Számtalan sikertelen fogyókúrán estem át, mígnem 2013-ban elhatároztam, hogy végleg lefogyok. Extrém mennyiségű súlyt adtam le, és ezt követően olyan plasztikai sebészeti beavatkozásra szorultam, amikor kivágják az ember hasáról a feleslegessé vált bőrredőt. Ezt követően viszont nem egészségessé váltam, hanem krónikus fájdalmaktól szenvedtem, és megmagyarázhatatlan betegségek gyötörtek.

De mi történt? Hogy fordulhatott ez elő?
Mindig is imádtam enni. Számomra valami varázslat, ahogyan az egyes hozzávalókból finom étel vagy új kreáció születik. Különben is, az evés boldoggá tesz, nem? Már Paracelsus megmondta, hogy az vagy, amit megeszel. De azt is tudta, a dózistól függ, hogy valami gyógyszer-e, vagy méreg.
Természetes bőrápolás és tisztítószerek
Vajon ma már felvidultunk egy jó illatnak köszönhetően? Régóta tudjuk, hogy a kellemes illatok jobbá teszik a hangulatunkat, és pozitívan befolyásolják a közérzetünket. Most, hogy itt az ősz, kipróbálhatjuk ezeket az évszakhoz illő recepteket! Garantáltan nincs bennük semmiféle káros anyag, és ez már önmagában megéri a kísérletezést.

A cikkek teljes terjedelemben a magazin május-júniusi számában olvashatók.

Fotó: Adobe Stock