Frühwald Ferenc – A természet gyógyászata

tgymagazin.hu
#biogazdálkodás #életmód #Frühwald Ferenc #természetgyógyászat
Kezdetben volt a természetgyógyászat, s egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Idővel mindkettő meghalt egy kicsit, de ma már újból él a természetgyógyászat, s van Természetgyógyász magazin is. Frühwald Ferenc a kezdetek kezdetétől vezeti, írja a Biogazdálkodás rovatot.

– Külkereskedő üzemgazda, marketing szakember létére hogyan került kapcsolatba a biogazdálkodás témájával?

– A történet nagyon régen kezdődött. A hetvenes évek legvégén családi házunk elvadult kertje alapos felújításra szorult. Ekkor került kezembe Alwin Seifert professzor: Kertészkedés mérgek nélkül c. könyve, melynek nyomán a gyakorlatban is kipróbálhattam az akkor még vadonatúj dolognak számító biokertművelés, biogazdálkodás alapfogásait. Nekem 100%-ban sikerültek az ott javasolt eljárások, minden virult, mint az Édenkertben. Időközben több hasonló, gyakorló biokertésszel ismerkedtem össze, melynek eredményeképpen 1983-ban néhány barátommal létrehoztam a Biokultúra Klubot, amely a későbbi nagy sikerű Biokultúra Egyesület bölcsőjét jelentette.

A természetgyógyászat akkoriban még meglehetősen ismeretlen fogalom volt. A Biokultúra klubon belül dr. Oláh Andor „reforméletmód-szekciója” jelentette az első csírát, mely hamarosan igen népszerűvé vált és gyorsan önálló életre is kelt, saját egyesületi formában. Időközben a természetgyógyászat soha nem látott fényes karriert futott be, míg a biogazdálkodás lassúbb növekedési pályára került, „köszönhetően” az akkori (és azóta is bebetonozott) nagyüzemi, vegyszerbázisú mezőgazdasági szemléletnek.

Gyógyír a természet ellen elkövetett káros beavatkozásainkra

– Miként került kapcsolatba a Természetgyógyász Magazinnal?

– A magazin munkatársaival a kezdetek óta kitűnő volt a kapcsolatunk, érdeklődéssel kísértük figyelemmel egymás munkáját, majd egy idő után – úgy jó tíz éve – dr. Görgei Katalin megtisztelő felkérésére elvállaltam egy szakmai rovat vezetését, innentől kezdve „összenőtt, ami amúgy is összetartozott”. A rovat alcímének kezdetekben a következő szlogent adtam: Biogazdálkodás: a természet gyógyászata. Ez tökéletesen kifejezi a program lényegét: a biogazdálkodás, vagyis az ökológiai gazdálkodás gyógyír a természet ellen elkövetett eddigi káros beavatkozásainkra. Csakúgy, mint a természetgyógyászat esetében, amely szintén gyógyír a túlzott gyógyszerfogyasztás során kiszolgáltatott emberi szervezet esetében.

– Mi a legfontosabb célja a rovat cikkeivel?

– Természetesen az ökológiai gazdálkodás, a biogazdálkodás népszerűsítése, az ilyen termesztésből származó ételek fogyasztásának propagandája, hiszen ha a természetgyógyászok által is hangoztatott alapelvet komolyan vesszük: ételed az orvosságod, nem kétséges, hogy vegyszeres élelmiszerekkel nemigen lehet az egészséget támogatni. De a dolog ennél azért bonyolultabb.

A biodiverzitás (fajgazdagság) megőrzésével és növelésével, a tájkép megmentésével, a vidéki lakosság helyi foglalkoztatásával, hagyományos helyi kultúrák továbbélésével stb. Cikkeimben minderre szeretnék rávilágítani. Ugyanakkor szeretném kivonni a bio, illetve öko fogalmat a különféle „izmusok” csapdáiból.

Anélkül, hogy vitába szállnék a ma divatos, egyre-másra jelentkező táplálkozási iskolák reguláival (mit ehetünk, mikor, mit-mivel stb.), arra szeretnék összpontosítani, ami bárki számára első pillanatban felfogható, hogy táplálkozhat bárki, bármilyen neki tetsző vagy hite szerinti módon, egy közös nevezőben szükséges megegyeznünk: a táplálék legyen mentes minden szükségtelen kémiai, biológiai vagy génmanipulációtól. Jelenleg csupán a bioélelmiszer rendelkezik a fenti problémák ellen megbízható ellenőrzött védelemmel!

Biogazdálkodás: lendület a mozgalomnak

– Mennyire van mindennek létjogosultsága ma Magyarországon?

– Nagyon Janus-arcú a dolog. Egyrészt van egy állandóan önmagával törődő, szerintem kicsit önző, magába forduló réteg, amely reggelente tapogatja magát a tükör előtt és egyéb dolga sincs. Ők alkotják a vásárlói rétegnek egy bizonyos százalékát. De van egy nagyon sajnálatos és súlyos helyzetben lévő réteg is, az úgynevezett menthetetlenek rétege. Ők a daganatos betegek, az immunbetegségben szenvedők, akikre komoly veszély leselkedik. A harmadik csoportot, nekünk ez lenne a legkedvesebb, egy üde, fiatalosan lendületes, jókedvű, viszonylag tehetős, művelt, széles látókörű társaság alkotja. Pillanatnyilag ők vannak a legkevesebben, mi mégis ezt a réteget szeretnénk erősíteni, megtalálni, mert ők fogják ennek az egész mozgalomnak a lendületét átvenni és továbbvinni.

– Nem félő, hogy miután a biotermékek meglehetősen drágák, éppen az a réteg szorul ki a vásárlásából, amelyiknek igazán szüksége lenne a termékekre?

– Ingyen egyszerűen nem lehet odaadni ezeket a termékeket. Drágábbak amiatt is, hogy több odafigyelést, több kézi munkát igényelnek. Mondjuk ezzel szemben áll a csekélyebb műszaki ráfordítás. Itt nem kell olyan csúcstechnológiájú gépekkel és szerekkel operálni, mint a vegyszeres gazdálkodásban. Az igazi árfelhajtó és növelő tényező azonban a szűk keresztmetszet. A szállítás gyakorlatilag elviszi majd az egész hasznot. Hiszen itt nem ezer és millió tonnákban folyik a termelés, hanem jóval kisebb mennyiségben.

Ezt a kisebb mennyiséget kell külön tárolni, feldolgozni, szállítani és csomagolni. És ez borzasztóan megnöveli a költségeket. Persze ez a vevőt nem érdekli. A vevő csak azt látja, hogy az egyik retek ennyibe, a másik meg annyiba kerül, az egyik liszt pedig kétszer olyan drága, mint a másik, és persze sandaságot vél felfedezni a dolog mögött. Én mindenkitől azt kérem, hogy próbáljon önmérsékletet gyakorolni, és eleinte elégedjen meg valami egészen minimális haszonnal, hiszen ezt a dolgot be kell vezetni. Meggyőződésem, hogy ha ugyanannyiért árulnánk a bioterméket, mint a hagyományost, és oda lenne írva mellé, hogy ez biotermék, akkor kockázat és mindenféle gyanús feltételezés nélkül megvennék az emberek.

Mit csinál a világ jóllakott része a megmaradó fölöslegeivel?

– Olyan lehetőség ez, ami szép lassan átveheti a jelenlegi nagyüzemi mezőgazdaság helyét?

– Igen. Általában azt szokták a szemünkre vetni, hogy a világ éhezik, hatmilliárd embert nem lehet táplálni, ahhoz vegyszerek kellenek. Pedig az éhezés nem technikai, hanem elosztási kategória.

Mit csinál a világ jóllakott része a megmaradó fölöslegeivel? Elherdálja, eltüzeli, elkótyavetyéli, súlyos pénzeket költ a megsemmisítésére. Nyugodtan jól lehetne lakatni ezt a hatmilliárd embert biotermékekkel is. Ez pusztán egy más gondolkodásmódot kívánna. Persze a világ nagyon rossz irányba halad. Ezzel együtt azt valljuk, hogy próbáljuk meg hallatni a hangunkat globálisan is. Nálunk már elég jól beindult a program, 130 ezer hektáron folyik biotermelés. Lehetőségeink ugyan kétszázaléknyira sincsenek kihasználva, tehát lehet még fejlődni, de nyomul a program szépen, meg fog hódítani más területeket is.

– Szóval optimista?

– Igen. Más szempontból is, de ebben mindenképpen.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Sá­rai Gá­bor­ – Mara­dan­dó a vál­to­zás­ban

Sá­rai Gá­bor­ – Mara­dan­dó a vál­to­zás­ban

Kez­det­ben volt a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat, és egy má­sik kez­det­ben volt a Ter­mé­szet­gyó­gyá­szat. Az idők so­rán mind­ket­tő…
Békés Sándor: A természetgyógyászat népszerűsítése evidencia

Békés Sándor: A természetgyógyászat népszerűsítése evidencia

Kezdetben volt a természetgyógyászat, és egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Az idők során mindkettő…
Deák Zsóka Krisztina és Dr. Pőcze Tibor – A jóslástól a jógáig

Deák Zsóka Krisztina és Dr. Pőcze Tibor – A jóslástól a jógáig

Kezdetben volt a természetgyógyászat, s egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Idővel mindkettő meghalt egy…
Dr. Kelemen András – Holisztikus honatya

Dr. Kelemen András – Holisztikus honatya

Kezdetben volt a természetgyógyászat, s egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Idővel mindkettő meghalt egy…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Dr. Görgei Katalin – Egyes szám női személy

Dr. Görgei Katalin – Egyes szám női személy

Kezdetben volt a természetgyógyászat. És egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Az idők során mindkettő…