Sárai Gábor – Maradandó a változásban
Jó néhány éve már, hogy a Természetgyógyászat olvasói személyes interjúban találkozhattak Sárai Gábor természetgyógyásszal.
– Mi változott azóta?
– Ami egy hivatalos életrajzba kívánkozna: elvégeztem az ELTE pszichológia szakát, így aztán azóta pszichológusként is tevékenykedem. A hivatalos természetgyógyász-vizsgák beindulása óta oktatóként és vizsgáztatóként részt veszek a leendő természetgyógyászok képzésében, tanítok az ETI-ben, saját vállalkozásunkban, a Thai Vital Penta Centrumban, időnként vendégként más oktatóhelyeken is. Belekóstoltam a jövő oktatási formájába, a távképzésbe, ahol tutorként működöm. Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet kiadta „Alternatív mozgás- és masszázsterápia” című jegyzetemet, társszerzőként szerepeltem más jegyzetek megírásában is. Meghívást kaptam az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter természetgyógyászati tanácsadó testületébe, ahol legutóbbi feladatként koordináltam a nem orvos által végezhető természetgyógyász-szakmák tartalmát átdolgozó munkacsoportok tevékenységét. A többi maradt, mint régen: dolgozom mint reflexológus, mozgás- és masszázsterapeuta, részt veszek életmódtáborok vezetésében és csi-kung tanfolyamokat tartok.
– A szemléletmódjában változott valami?
– „Minél inkább változik valami, annál inkább ugyanaz” – tartja egy francia közmondás. Így vagyok ezzel valahogy én is. Régen azt gondoltam: a természetgyógyászat működik, és új lehetőségeket nyit meg az orvoslásban. Ma azt gondolom: a természetgyógyászat működik, és új lehetőségeket nyit meg az orvoslásban. A két azonos mondat azonban nem ugyanazokat a gondolatokat tükrözi. Az elsőben a megérzés, az ősi, mégis új gyógymódok iránti ösztönös bizalom, sőt – nem szégyellem – a rajongás, meg persze néhány sikeres gyógyítás játszotta a főszerepet. A másodikban benne van jó pár év tapasztalat, tanulás, a kérdőjelekkel való szembesülés, és a kérdőjelek ellenére kialakult meggyőződés.
Óriási belső erőforrások
– Milyen kérdőjelekre gondol?
– Itt van például a holisztika. Gyönyörű az alapelv: az egész embert kell figyelembe venni, megérteni, gyógyítani. Rendben. De ezt a nemes gondolatot hogyan lehet aprópénzre váltani a hétköznapi gyakorlatban? Egy ember állapotát, egészségét külső és belső tényezők sokasága határozza meg. Ha a holisztikus szemlélet szerint igazán lelkiismeretesen akarok eljárni, olyan mennyiségű információt kellene összegyűjteni és értelmes rendbe állítani, ami a gyakorlatban szinte kezelhetetlen. Hol húzom meg a határt? Ha nyolc tényezőt figyelembe veszek, akkor holisztikus szellemben járok el, ha hetet, akkor nem? A megoldás persze nyilván nem a mennyiségben, hanem a súlyozásban rejlik, de sok tapasztalatnak kell összegyűlnie, amíg az ember ezt megérti és alkalmazni is tudja.
A terápia oldaláról sem egyszerűbb a dolog. Azt mondom a páciensnek, táplálkozzon egészségesen, miközben tudom, hogy a biozöldség és a hidegen sajtolt olaj drágább, mint a zsíros kenyér, és azt is tudom, hogy a családjával máról holnapra él a fizetéséből. Javasolom neki azt is, hogy néha vonuljon félre és foglalkozzon többet magával, miközben beszámolt róla, hogy ötödmagával lakik egy kétszobás lakótelepi lakásban. Az anamnézisből kiderült, hogy stresszes a munkahelye és egészségkárosító körülmények között dolgozik. Biztatnám, hogy váltson munkahelyet, de örül, hogy egyáltalán bármilyen munkája van, és fenn tudja tartani magát.
A sort lehetne folytatni. Mégis.
Az embernek óriási belső erőforrásai vannak, amit, ha sikerül valamilyen módon mozgósítani – segíteni tud magán.
Általában lehet megoldást találni. Lehet viszonylag jó megoldást találni.
Sárai Gábor: Fontos a mozgás
– Melyik az a gyógymód, amelyet igazán hatásosnak tart?
– Minden természetgyógyász esküszik valamilyen módszerre. Az én fixa ideám a mozgás. Csak kevesen tudják, milyen gyógyító, kiegyensúlyozó erő rejlik benne. A civilizáltnak tekintett ember minden reggel és este megy a fürdőszobába, megmosakszik és megmossa a fogát. Nem gondolkodik rajta, hogy erre most szakítson-e időt, megy és csinálja, mint az automata. Ha ugyanezt javaslom neki a mozgással, azaz, hogy mozogjon reggel-este mindennap, nem többet, csak negyedórát – megütközik és keresi a kifogásokat, hogy ez milyen akadályokba ütközik. Miért? Nem hiszem, hogy csak lustaságból. Egyszerűen nem ismeri a mozgás felszabadító, formáló hatását.
Sokan saját tudatukkal állítanak korlátokat a testüknek. Hányan gondolják, hogy nem képesek bizonyos gyakorlatokra, mert ügyetlenek, gyengék vagy már idősek hozzá? Egyik kedvenc szórakozásom az életmódtáborainkban: figyelni, hogy a kezdetben merev és hitetlen arcokon mint jelenik meg a csodálkozás, majd az öröm, hogy jé, sosem gondoltam volna, hogy ezt is meg tudom csinálni!
– Csak a keleti mozgások hatásosak?
– Dehogy. Ízlés és temperamentum dolga, hogy ki mit választ. A keleti mozgásokban sosincs meg például a csapatjáték öröme és számtalan kombinációs lehetősége, a nyugati sportok meg nem ismerik azt a mozgás közbeni meditatív állapotot, ami például a jóga vagy a csi-kung sajátja. A keleti mozgásoknak emellett van egy nagy előnye: sokkal kisebb a sérülésveszély, és nincs bennük teljesítménykényszer. Ezért aztán idősebb vagy beteg ember is végezheti a megfelelően összeválogatott gyakorlatokat.
– A keleti mozgásokat valami sejtelmes titok lengi körül. Tud erről mondani valamit?
– Az interneten olvastam egy angol taj-csi tanár beszámolóját kínai tanulmányútjáról. Hónapokon keresztül minden reggel megjelent a parkban, ahol egy híres mester gyakorolt tanítványaival. Hosszú idő telt el, amíg már ő is tanítványnak számított és kérdéseket tehetett fel. Az elutazása előtti napon megkérdezte a mestert, mondaná meg, mi a legfontosabb a taj-csi csuanban? A válasz ez volt: „legyél ott minden reggel!”
Sokan összetévesztik az információt a tudással
– Milyennek látja most a természetgyógyászat helyzetét?
– Tizenöt évvel ezelőtt minden hónapban türelmetlenül vártuk a Természetgyógyászat című lap megjelenését, és izgalommal lapoztuk végig, éhesen a természetes gyógymódokkal kapcsolatos gondolatokra. Akkortájt bukkantak fel az első kínai orvosok Magyarországon, akiktől lehetett tanulni, már működött Oláh Andor iskolája, kézről kézre terjedtek ilyen-olyan színvonalú stencilezett anyagok és volt néhány jógakönyv a boltokban, de ezt leszámítva alig volt olyan forrás, amiből tanulhattak, vagy megbízható információt meríthettek volna a természetgyógyászat iránt érdeklődők.
Ma, ha az ember bemegy egy könyvesboltba, több száz természetes gyógymódokkal vagy azokhoz kapcsolódó módszerekkel foglalkozó könyvet találhat, tanfolyami jegyzetek íródtak, 1997 óta hivatalosan elismert vizsgát tehetnek és működhetnek a kiképzett természetgyógyászok, minden kapualjban terapeuták és oktatók kínálják magukat, az internetre kapcsolódva ezerszámra olvashatja bárki a világ különböző pontjain megjelent népszerűsítő vagy tudományos cikkeket – és a sort még hosszasan lehetne folytatni.
Régen az volt a gond, hogy nem volt információ, ma az, hogy a túlcsorduló kínálatból kiválassza az ember a hiteleset és fontosat.
S ide kívánkozik egy gondolat. Sokan összetévesztik az információt a tudással. Véleményem szerint az információ egy lehetőség, semmi több. Hiába habzsolom egész nap, súlytalan és felesleges marad, ha nem próbálom meg személyessé tenni. Tudássá attól válik, hogy átszűröm magamon. Ami illeszkedik, beépítem, ami nem illeszkedik, megvizsgálom, hogy idegen, ártalmas és felesleges-e, vagy azért találkoztam vele, hogy változásra sarkalljon. Tudás az, ami megváltoztatja az életemet.
Sárai Gábor: Nem lehet megspórolni a belső munkát
Az is érdekes probléma, hogy a távoli népek kultúrája – ami most már gyakorlatilag bárki számára hozzáférhető – olyan-e, mint egy svédasztal, amiről mindenki kedvére csipegethet? Ott van előttünk, gusztusos, egzotikus, de mit tudunk kezdeni vele? Azok a klasszikus gyakorlatok, módszerek, amelyeket ma természetgyógyászat vagy valami más néven alkalmazunk és gyakorlunk, nagyon régi korokban, egészen másfajta kulturális közegben keletkeztek. A kérdés az, hogy tud-e nekem valamit üzenni ezerötszáz év messzeségből egy taoista csi-kung mester, hogy én, Sárai Gábor 2004-ben, Magyarországon tudok-e kezdeni valamit az ő gondolataival és az ő gyakorlataival? A válaszom az, hogy tudok, de ehhez nem elég kínai jelmezbe bújni, és megcsinálni néhány mozdulatot. Nem lehet megspórolni a kétségeket és a belső munkát.
Néha elgondolkodom, milyen kincs van a kezünkben. Ilyen kincsekért régen hajóra kellett szállni, átvágni sivatagokon, és semmi biztosíték nem volt arra, hogy a kíváncsi kutató élve meg is érkezik a helyszínre. Ha meg is érkezett, egyáltalán nem biztos, hogy találkozott éppen azzal az emberrel, akinek a tanítása után úgy vágyakozott. Ma szinte a kezünkbe nyomják a tudást, mégse nagyon kell. Szóval érdekes világ ez.
– Sárai Gábor, mit üzen a lap olvasóinak?
– Azt, hogy elsősorban saját belső üzeneteikre hallgassanak.
Fotó: Adobe Stock