A Hód (április 20. – május 20.)
A totemek közül elsőként az úgynevezett általános totemet említjük meg, amely az illető időszakban meghatározza a vadászszerencsét, erőt, szerencsét ad a periódus szülötteinek. A három tavaszi időszak általános toteme a Sas. Ennek a csodálatos madárnak az éles látása általánosságban is a „távolabbi jövőbe látásra” predesztinálja a három tavaszi jel szülötteit. Ez az életszemlélet fontos, meghatározó tulajdonsága a Keletnek, annak az égtájnak, ahonnan a három tavaszi időszak meghatározó szele fúj. A Sas nem csak abban segít, hogy a tavasz szülöttei lehetőleg soha ne siessenek cselekedni – még ha a pillanatnyi előnyök nyilvánvalóak is –, hanem hogy könnyebben kapcsolatba léphessenek a spirituális erőkkel.
Az április 20. és május 20. közötti időszak a mi horoszkópunkban a Bika jegyét viseli, az indián életkerékben ennek a periódusnak a születési totemállata a Hód. Ez növényi és állati totemtársaival – a vörös herével és a vérjáspissal – együtt határozza meg az ez időben születettek jellemvonásait, viselkedési módjait.
Minden periódusnak van ezen kívül egy „polaritástoteme”, amelynek jótékony tulajdonságai kiegészítik a jellemet, valamint egy „elemi klán”, amely a többiekkel együttműködve stabilizáló tényezőként szolgál. A Hód polaritástoteme a Kígyó, míg elemi klánját a Teknősök alkotják.
A Hód születésének ideje a második tavaszi periódus, amelyet az indiánok a Növekedés Időszakának neveznek. Ebben a természeti ciklusban a leglátványosabb a növényzet változása, ilyenkor árad szét a természet kreatív ereje a növényekben, ilyenkor gyökeredzik meg igazán az új élet, hogy biztosítsa a Föld stabilitását.
A Növekedés Időszakának szülöttei így a leginkább „földközeliek”, a leginkább materialisták a három tavaszi ciklus szülöttei közül. Ez abban nyilvánul meg, hogy az átlagosnál jóval nagyobb hajlandóságot éreznek az anyagi téren történő növekedésre, a földi javak birtoklására.
A Hód időszakában van egy fontos átmeneti dátum, a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) és a nyári napforduló (június 21.) között. Ez tulajdonképpen április 30., de az északi népek május elsején ünnepelték. Ez az egybekelés és a kezdeményezések napja lett, amikor a szerelemi kalandok, a szexuális ébredés atmoszférája kezdte belengeni a földi életet. Az északi kultúrákban ez a nap volt a próbatételek ideje is azok számára, akik a mentális, fizikai vagy spirituális közösségbe akartak beavatást nyerni.
A Hódok kétségtelenül komolyan érdeklődnek a szerelmi kalandok és általában a szexualitás iránt, de tartós elégedettséget a mentális és spirituális dolgok hoznának nekik. Ezen a téren azonban sok belső harcot vívnak és életükben valódi beavatásként élhetik meg tapasztalataikat, ami sokszor fájdalmas lelki sérülésekhez vezethet.
Indián horoszkóp: születési totemállat
A Napnak már komoly ereje van ebben az időszakban, a tavasz energiáját a maximumra pörgeti fel és így segíti a Hódokat, hogy kreativitásuk és jó szervezőképességük kézzelfogható eredményekben is megnyilvánuljon. Azonban, ha ez a tavaszi napenergia negatív befolyást gyakorol, akkor a Hód arrogáns és extravagáns lehet. Jóllehet a Növekedés szülöttei általánosságban melegszívűek és szeretetreméltóak, akiket azonban ellenfélként azonosítanak be, azokkal szemben kemények, sőt bosszúállók is lehetnek.
A Hódokat befolyásoló irány, illetve szélirány a Kelet. Ez számukra ugyanúgy, mint az előző, „Ébredés” periódus szülötteinél az előrelátást erősíti. Ez az időszak azonban már nem a bimbódzás, hanem a gyökéreresztés ideje. A kibontakozás stabil alapokról történik: a hangsúly nem eszmékre, hanem megfogható, kézzel irányítható dolgokra helyeződik át. Az előrelátás náluk a többszörösen megismételhető, biztonságos dolgokra, ügyekre tevődik inkább.
Mindamellett a Kelet a hajnal és az ébredés égtája is, tehát a spirituális befolyás segíti a belső kibontakozást és annak külső megjelenítését, hasonlóan ahhoz, amint a növény belső ereje átmegy a szirmokba és kibontja azokat. Következésképp a Növekedés Időszakának szülötte hajlik a kevés mozgásra, inkább azt igyekszik felhasználni terveihez, ami kéznél van. Míg az első tavaszi periódus szülötte, a Sólyom hajlamos még a viharos időkben is az ellenségesnek látszó áramlatokkal szembeszállni, a Hód kevéssé mozdul, még ha csak csepegteti is a sors a kegyeit.
A Hódok, születési totemállatukhoz hasonlóan, elszántan dolgoznak, szüntelenül változtatják és javítják lakásukat, házukat, munkakörülményeiket. Mindezt két olyan cél érdekében, amelyek elengedhetetlenek jó közérzetükhöz. Ezek a biztonság és a megelégedettség.
A Hód teremtő típusú ember, aki képes alkalmazkodni a körülményekhez, a társakhoz, így szinte mindig eléri szíve vágyát.
Képes a megújulásra, úgy érzelmi, mint anyagi téren. Gyorsan tanul, és az eseményeket képes számára kedvező módon befolyásolni. Alkalmazkodóképessége, ügyessége abban is megnyilvánul, hogy munkatársait is képes jó irányban megváltoztatni. Tevékenysége mindamellett nem kimondottan egoista, mert kedvező hatással van társaira is. A stabilitás igen fontos a számára, ezért szívesen tesz a tartós kapcsolatokért és belekapaszkodik mindenbe, ami számára értékesnek tűnik az életben.
Növényi totem: a vörös here (Trifolium pratense)
A mezőket vadul elborító, kiváló tápértékű háromlevelű növény számos indián törzs szeretett totemje. A rövid, de szilárdan kapaszkodó gyökértörzsből pelyhes, sokszor 50 cm-re is megnövő szárak indulnak ki, végükön három ovális levélkével és vöröses vagy fehéres-vörös virágfejecskével. A vörös here gazdagon ellátja a talajt nitrogénnel, a méheket mézzel, a patásokat pedig jó minőségı növényi fehérjével.
Az indiánok – ugyanúgy, mint az európai népi gyógyászat – a vörös herét sokrétűen felhasználták terápiás célból. Étvágytalanságot, székrekedést kezeltek vele, a virágok főzetét a májfunkció javítására, epehajtóként használták fel. A levelek forrázata kiváló stresszoldó, nyugtató hatású, mert hat az asztrális testre.
A Hódok – hasonlóan növényi totemükhöz – ragaszkodnak a stabilitáshoz, amit a „földhöz közeliség” jelent. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a vörös here táplálja a földet és az állatokat, a Hód ötletekkel és tettekkel „táplálja” azokat a terveket, tevékenységeket, amelyekben részt vállal. Miként a vörös here nektárja a méhek segítségével termi a kiváló mézet, a Hódok is képesek megédesíteni mások életét, tápot adni terveik megvalósításához, úgy, hogy közben természetesen saját megelégedésükre is dolgozzanak.
Ásványi totem: a vérjáspis
A jáspis mikrokristályos szerkezetű szilícium-dioxid, amely vöröses színét a vas-oxid-szennyezéstől kaphatja, de előfordul barna, sárga és zöld változata is. A Hódok ásványtoteme a vöröses erezettel tarkított zöld jáspis, amit heliotrópnak is neveznek. Heliotróp görögül annyit tesz, mint „ami visszatükrözi a napot”. Úgy vélték, a heliotróp segíti az emberi tudatot a szellem napja felé haladtában, vagyis mintegy „spirituális munkaeszköz”. Az indiánoknál éppen ezért nagyfokú pszichés gyógyító képességgel ruházták fel ezt az ásványt.
A vastartalom miatt vérzéscsillapító hatást tulajdonítottak neki, és a sérülések, rovarcsípések kezelésére, orrvérzések megállításához használták. A köldökre helyezve gyomorpanaszok, bélrendszeri rendellenességek enyhítését is a vérjáspissal vélték megoldani. Általánosságban erősítették vele a test védekező energiáit oly módon, hogy a gerincet egész hosszában körkörös mozdulatokkal végigmasszírozták a heliotróppal. A drágakövet általános egyensúly-helyreállítóként, a külvilághoz alkalmazkodást segítőként tartották nyilván, amely harmonikus kapcsolatokat képes kialakítani az egyes dolgok, jelenségek között.

Erősítőszerként a következőképpen használták fel: behelyezték tiszta forrásvízbe és egy-két napra kitették a napfényre, majd a követ eltávolítva megitták a vizet. Ez rendezte a szervezet finom energiáiban kialakult rendellenességeket.
A Hódok, ásványi totemükhöz hasonlóan, képesek harmóniát vinni mások életébe, ha energiájukat erre fordítják. Amikor azonban ezt az energiát – akarva vagy akaratlanul – egoista céljaikra vagy mások manipulálására használják fel, komoly zavarokat, viszálykodást és szenvedést idézhetnek elő.
Polaritástotem: a Kígyó (október 23.–november 22.)
Az európai ember általában ösztönösen irtózik a kígyótól, és a vallási mítoszok is visszataszítónak ábrázolják ezt a hüllőcsaládot. Az indiánok körében azonban a kígyó nagy tiszteletnek örvendett, többek között a gyakori vedlések által produkált nagyfokú átváltozási képessége okán. Az amerindiánoknál ő volt a „bölcsesség mestere”.
Miért van szükségük a Hódoknak a Kígyóra? A Hódok parancsoló szükségszerűségnek tartják, hogy „konkretizálják az ötleteket” fizikai, anyagi síkon, vagyis megszerezni és birtokolni vágynak. Az, amit meg kell tanulniuk a Kígyótól, hogy kívánatos minden „földhözragadt dolgot” eltávolítani, ami a spirituális fejlődést és ennek következményeként az anyagi jólétet gátolná. A Kígyó megmutatja, hogy pusztán az anyagi javak birtoklása soha nem hozhat tartós megelégedettséget, hogy az igazi kivirulást a javak megosztása hozza meg, nem azok görcsös birtoklása. A Hód tanulja meg azt mondani magának a helyett, hogy „ez pedig az enyém,”, hogy „ez a miénk”, „ez pedig a mi közösségünké”. A hódok akkor lesznek képesek a legtöbbet kihozni adottságaikból, ha a Kígyó példájára érdeklődéssel fordulnak az élet misztériumai felé, valamint azok felé a mély realitások felé, amelyek a külsőségek mögött rejtőznek.
A kis Hód
Gyermekként a Hód magának és környezetének két alapvető problémát okoz: ezek a birtoklási vágy és az önfejűség. Ő nem szeret semmit megosztani, ha másik gyermek játszani szeretne a játékaival, rögtön üvöltéssel követeli azt vissza. Ebből az attitűdből ki kell őt gyógyítani, de gyengédséggel és önbizalmának erősítésével ez sikerülhet. A Hód az iskolában inkább szorgalmával, mint ragyogó képességeivel tűnik ki, de kiváló koncentrációs képességének köszönhetően előmenetele mindig jó lesz. A pontos, ésszerı szabályokat betartja, az egészséges fegyelemre jól reagál, amennyiben úgy érzi, hogy ezek az ő biztonságát szolgálják. Összességében általában előbbre tart a fejlődésben, mint kortársai.
A Hód, ha felnő
A gyakorlati érzékkel megáldott és bizalomra méltónak tűnő Hódok keményen és kitartóan haladnak céljuk felé, míg el nem érik azt. Előszeretettel dolgoznak személyes komfortjukért, de ha nem sikerül a vélt kellemes körülmények megteremtése, akkor ingerlékenyek, érzékenykedők, idegesek lesznek és emésztőszervi panaszaik alakulnak ki.
A Hódnak jó a kézügyessége, valamint az esztétikai érzéke. Kifinomult ízlése, a szép iránti vonzalma figyelemreméltó, legyen szó virágról, festményről, ruháról vagy partnerjelöltről. A Hód férfi tehetséges, produktív, s tudja, mit akar. Mivel a biztonság számára alapvető fontosságú, vállalkozásaiban nagyon kevéssé kockáztató. A szerelemben is nagyon szereti érezni, tudni, hogy a partner csak hozzá kötődik. Ha ezt az érzést kissé is megingatják benne, könnyen kifordul önmagából és lehetetlenül kezd viselkedni, követelve a hűség bizonyítékait. Egyébként a „hím Hód” nagy hódító, szexuális étvágyával csak a gyomra verseng. Ezzel időnként nagy nehézségeket okoz magának, hiszen rendkívül igényli a stabil, biztos érzelmi kapcsolatokat.
Szülőként a Hód férfi imádja a gyerekeinek szentelni idejét és szeret kedvükben járni. Mivel erősen vonzódik az anyagi jellegű dolgokhoz, rendkívüli módon hajlik arra, hogy elkényeztesse a gyerekeket, főleg a lányokat. Toleráns és megértő, amíg kicsik, de később fokozatosan nagyon igényes lesz velük szemben. Egyébként is, a Hód szülők nehezen tudják áthidalni a generációs szakadékot, amiért kissé merev, konzervatív gondolkodásuk felelős.
A Hód nő nagyon gyakorlatias, gondosan megválasztja toalettjét, ízlésesen tud öltözködni. Nagyra értékeli a meleg, meghitt körülményeket. Megbízható, türelmes, kitartó, határozott, érzelmes, de birtoklásvágyó, önfejű és bosszúálló is lehet. Szereti a „macsósan” agresszív, de mégsem abszolút dominanciára törekvő férfiakat. Azt ugyanis nagyon nem szívleli, ha viselkedésmintákat diktálnak neki, vagy általában utasítgatják. Mamaként a „nőstény Hód” a hímhez hasonlóan a gyermek korának előrehaladtával lesz egyre igényesebb, többet követelő. Nem tűri el sem a lustaságot, sem a túl nagy szabadságot.
A Hódokról általában elmondható, hogy elfogadóak és inkább befelé fordulóak. A testi kapcsolatok terén elsősorban a partnertől várják a kezdeményezést.
A Hód egészsége
A Növekedés Periódusához tartozó szín a sárga, amely inspirál, megmozgatja a fantáziát, stimulálja a szellemi képességeket, s általában az intellektus, a megértéshez vezető út színe. A Hódok – bár erről sokszor nem akarnak tudomást szerezni – elsősorban saját magukat szeretnék megérteni, de persze a környező világot is. Ezért hasznos számukra a spirituális tanok, a filozófia tanulmányozása, a változatos ismeretszerzésre való törekvés, a spontaneitás elsajátítása. Ez az út vezet a hódlelkek harmóniájához.
A sárga szín testi vonatkozásban az étvágy gerjesztésére szolgál, s mivel az evés-ivás, a jó élet a „Hód-hódolat” tárgya, a vissza nem utasított ínyencségek sora szív- és vesebetegségekhez vezethet. A legsérülékenyebb testrészük azonban a torok, amelynek fertőzéseitől a legtöbbet szenvednek. Egyéb gyenge, fokozott figyelemre méltatandó szerveik a húgyhólyag, a prosztata, illetve az anyaméh.
A Hód-élet nehézségei
Mint említettük, a Hódok biztonságuk vélt érdekében igyekeznek magukat minél több anyagi dologgal, tárggyal körülvenni. Ez a ragaszkodás sokszor a végletekig erősödik, s mivel tulajdonképpen a szabadságra és a tartós értékekre vágynak, ez a fajta kötődés csak vágyaik árnya, amelytől sokat szenvednek. Ha ez a materiális tendencia a személyes kapcsolataikban is manifesztálódik, akkor ez sok problémát előidéző birtoklási vággyá, érzelmi kínlódások tárgyává válhat. Éppen ezért fontos a Kígyó segítsége, aki a lelki értékekhez vezető utat is segít megtalálni. A Hódnak fejlesztenie kell alkalmazkodási képességét, meg kell tanulnia leküzdeni a merevséget, de az érzéki vágyak túlhajszolására való hajlamát is. A Hód életútján gyógyírt kell, hogy találjon lelki sebeire és meg kell tanulnia átérezni mások szenvedéseit és képességei szerint segíteni azokon. Mindez fő céljának elérése felé vezet, ami pedig az állandó jelenlét, megnyilatkozás és irányítás.
Hogyan viselkedjünk a Hódokkal szemben?
Mindenekelőtt meg kell tudni őket hallgatnunk. A Hódok imádnak tanácsokat adni és kifejteni álláspontjukat, s a társaságot leginkább addig szeretik, míg nem vágnak a szavukba. Rendkívül jó néven veszik, ha legújabb szerzeményeiket, vagy eredményeiket élénken dicsérjük. Dicséretek és bókok hallatán szinte repesnek az örömtől, de a hízelgést nem szívlelik, mert a tettetés, az őszintétlenség, a becsapás minden formájának megkísérlése hosszú távú ellenszenvet válthat ki bennük.
Legyünk nagyon óvatosak, ha tanácsokat akarunk adni nekik, mert ezeket – főleg, ha magánéletükről van szó – a belügyekbe való beavatkozásként fogják fel. Tudnunk kell azonban, hogy nem gőgösek, s ha valaki megnyerte bizalmukat, azt tisztelik és bizalommal fordulnak feléje.
Fotó: Adobe Stock