Gyógyító kövek

tgymagazin.hu
#csakrák #kristálygyógyítás #meditáció #tisztítás
A drágakövek ősidők óta elbűvölik az embert színpompás ragyogásukkal, csillogásukkal. De ennél többet is tudnak, hiszen a bennük rejlő energiák gyógyhatásúak.

Évmilliókkal ezelőtt, emberi szemmel nem kifejezetten barátságos körülmények között születtek meg a legszebb kristály kövek, amelyek közül néhány valóban sok millió éves – mint pl. a cirkón vagy a smaragd. Alapjában véve minden drágakőben egy darabka földtörténeti őskor testesül meg. Keletkezésük körülményei és összetételük határozzák meg kristályszerkezetüket, keménységüket, színüket és a bennük rejlő energiákat is.

A drágakövekkel gyógyítás a homeopátiához hasonlóan az ún. információs vagy rezgésterápiák közé sorolható. Az anyagok itt sem közvetlenül hatnak a szervezetre, sokkal inkább a matéria által hordozott információ fejt ki terápiás hatást.

Olyan ez, mintha egy távolban játszó zenekart hallanánk, nem látjuk a zenészeket, de halljuk a muzsikát, és a zene érzelmeket vált ki bennünk, rezonálunk a zene hangjaira. Hasonló dolog történik, ha egy nemes követ helyezünk a testünkre, pl. egy fájdalmas pontra vagy egy szerv fölé. Az előbbi hasonlattal élve, most a kő tölti be a zenekar szerepét, az általa kibocsátott rezgés a „zene”, amire testünk reagál.

A drágakövekkel gyógyítók úgy vélik, hogy a drágakövek anyagát alkotó kristályok saját rezonanciája nagymértékben hasonlít vagy megegyezik a testünket alkotó sejtek, ill. a sejteket alkotó anyagok saját rezgésével, ezért a kő és a sejt képesek rezonálni egymásra.

A drágakövek egyidősek a világegyetemmel. Manapság egyre többen alkalmazzák őket a gyógyításban

Ez a lehetséges magyarázata annak, hogy a kőkezelés hatására a páciens energikusabbnak, frissebbnek érzi magát, és gyorsabban gyógyul, vagy valamilyen lelki mélyponton egy csapásra képes felülkerekedni. A drágakő-terápia során a kőnek a bőrrel kell érintkeznie. Az emberi bőrt három fő réteg alkotja – a felhám, az irha és a bőralja. A felhelyezett drágakövek energiája mindhárom rétegen áthatolva aktiválja azok funkcióit, a baktériumok és vírusok elleni védelmet, a bőrsejtek megújulását stb. A bőrön átjutva pedig a rezgések eljutnak a szervekhez is.

Hogyan használjuk a drágaköveket?

Az energiák fő „elosztó állomásaiként” szolgál a hét fő csakra, testünk energiaközpontjai. Az ájurvédikus indiai orvoslásban és a jógában fontos szerepet játszanak a csakrák (szanszkrit = kerék), amelyek testünk elülső oldalán, egy vonalban egymás felett  találhatók. A hagyományos indiai gyógyítók szerint a nemes kövek energiája a csakrákon keresztül jut el a test egyéb területeire, a modern drágaköves gyógyítók szerint azonban erre a célra kiválóan megfelelnek a talpon, arcon, kézen, illetve a háton található reflexzónák is.

Drágaköveket mindig tarthatunk magunknál, pl. ékszer formájában, de a zsebünkben is mindig lapulhat egy-egy simára csiszolt és a tenyerünkbe simuló marokkő. A középkori gyógyító apátnőtől, Szent Hildegárdtól számos recept maradt az utókorra. Ő gyakran javasolta a gyógyhatású nemes kövek szájba vételét, mert úgy vélte, hogy a nyál hatására a kő „megnyílik”, és erősebb hatást képes kifejteni, mint ha csak a testfelszínre helyeznék. Ha valaki ezt az alkalmazásmódot szeretné követni, legyen óvatos, ne szopogasson túlságosan kis méretű köveket, mert könnyen lenyelheti, vagy ami még rosszabb, a kő a légcsövébe csúszva fulladást okozhat.

A drágakövek szájba vétele csak ülő helyzetben és soha ne fekve történjen, a már említett félrenyelés veszélye miatt. Indiában sokféle módon alkalmazzák a nemes köveket a gyógyászatban. Porrá őrölve különféle gyógyszerekbe keverik, készül belőlük por, tabletta, golyócska stb.

Drágakövekkel energetizált víz

A drágakő-energiák kiaknázásának egyszerűbb és sokkal biztonságosabb módja a vízben áztatás. Ehhez egy kancsó szükséges, amelybe néhány, alaposan megmosott, megtisztított drágakövet teszünk, majd csapvizet vagy szénsavmentes ásványvizet töltünk a kancsóba. Ezután hagyjuk a vizet három-négy órán át állni, lehetőleg elektromágneses mezőktől (pl. tv-készülék, számítógép, mobiltelefon, WiFi router stb.) távol. Ennyi idő alatt a víz feltöltődik a kövek energiájával, és fogyasztható.

Harmonizáló, erősítő hatású víz készíthető rózsakvarc, hegyikristály és ametiszt segítségével, akár külön-külön, akár ezek együttes felhasználásával. A három említett követ egyéb kövekkel egészíthetjük ki, attól függően, hogy milyen problémát szeretnénk kezelni. Ha kora reggel elkészítjük a keveréket, már délelőtt fogyaszthatjuk az energetizált vizet. A kancsó tartalmát lehetőleg a nap folyamán fogyasszuk el. A köveket áztatás előtt folyó víz alatt mossuk meg, majd egy időre tegyük ki a napra száradni.

Erre a célra kristályt tartalmazó vizeskulacsokat is gyártanak

Ha az ásványok erősen szennyezettek, alaposan mossuk meg őket, körömkefével távolítsuk el a felületükre tapadt piszkot, majd fertőtlenítés céljából helyezzük legalább 40 százalékos alkoholtartalmú gyümölcspálinkába vagy vodkába, esetleg gyógyszertári alkoholba. Tipp: Nem minden drágakőből lehet energetizált vizet készíteni. Ezért vásárláskor érdeklődjön az eladótól, illetve a szakirodalom segítségével tájékozódjon.

A színek bűvöletében

A kövek energiájának jellegét nagymértékben meghatározza a kő színe. A kristályok a bennük oldott ásványi anyagoktól és nyomelemektől kapják jellegzetes színüket. A színek mindenütt jelen vannak a természetben, és hatással vannak minden élőlényre. Színek nélkül életünk szinte elképzelhetetlen lenne. Hiányukban különféle pszichés és testi panaszok jelentkeznek.

A színek energiája vegetatív idegrendszerünk működése szempontjából nélkülözhetetlen. A színes fény a szemünkön és a bőrünkön keresztül jut a szervezetünkbe. A drágakövek testünkre, szellemünkre és lelkünkre gyakorolt hatásai igen sokrétűek, ugyanakkor egyénenként eltérőek. Színeik alapján viszonylag könnyű meghatározni, melyik kő milyen célra alkalmazható.

A drágakövek hatásai

  • Vörös(es) színű kövek: pl. karneol, narancs-kalcit, tűzopál, padparadzsa – motiváló hatásúak és életörömmel töltenek el, mozgásba hozzák mindazt, ami megdermedt, beragadt. A 2. csakrára (kicsivel a köldök alatt) helyezve serkentik az anyagcserét, tisztító, salaktalanító hatásúak.
  • Narancssárga kövek: rubin, gránát, vörös jáspis, heliotróp stb. Ezek is a vörös színcsoporthoz tartoznak. Az 1. csakrára (a szeméremcsonton van) helyezve fejtik ki legintenzívebb hatásukat. A vörös kövek tele vannak energiával, melegítő, vérkeringést serkentő, vitalizáló hatásúak. Erősítik az akaraterőt és a szenvedélyt.
  • Sárga színű kövek: pl. aranytopáz, citrin, borostyán, tigrisszem – ezek lényegében „megkövült napsugarak”. Az indiai hagyomány a 3. csakrához (gyomortájék) rendeli őket. Emésztésjavító, a mirigyek működését serkentő és hangulatjavító hatásúak. Szellemi szinten a koncentrációt, az intellektust és a kreativitást segítik.
  • Zöld kövek: a turmalin, a malachit, az olivin, a zöld jáde és a smaragd a zöld kövek legismertebb képviselői. A 4. csakra (a szegycsonton szívmagasságban található) drágakövei. Stresszoldó, pszichés blokkokat oldó, immunrendszert erősítő hatásúak. Fiatalos erővel, vitalitással töltik fel viselőjüket.
  • Rózsaszín kövek: pl. rózsakvarc, rózsaszín turmalin, rodokrozit – a hagyomány szerint a „szív megnyitói”, és szintén a 4. csakrára kell őket helyezni. Gyengédség, odaadás, harmónia, kiegyensúlyozottság – ezek a tulajdonságok és minőségek társíthatók a rózsaszín kövekkel. Benső nyugtalanság, stressz és negatív gondolatok esetén javallottak.
  • Világoskék kövek: kalcedon, türkiz, akvamarin, krizokolla – e látványos ásványok vidám kék színe a napsütötte tengeröblökre emlékeztet. Az 5. csakrára (a szegycsont felett, a nyak alsó részén található kis bemélyedés) helyezve friss energiával töltik fel és ellazítják viselőjüket. Javítják a fogalmazókészséget, a kreativitást és az inspirációt.
  • Sötétkék kövek: e csoport jellemző képviselői a lapis- lazuli, az azurit, a zafír, a szodalit és a dumortirit. Mélykék színük varázslatos vonzerővel bír. A sötétkék színt hagyományosan a 6. csakrával (a homlokon, az orrgyökön, a két szemöldök között) társítják. Erősíti a szellemi tisztaságot, nyugtató hatású, harmonizálja a hormonháztartást és az idegrendszer működését.
  • Lila kövek: pl. ametiszt, szugilit, csaroit, lila kunzit. Szintén misztikus vonzerővel bíró színárnyalatról van szó, amelyet a 7. csakrával (a homlok felső részén, a hajhatárnál) társítanak. A lila szín energiája erősíti a spirituális fejlődést, az inspirációt és a bölcsességet, ugyanakkor megtisztítja az erőtereket, pl. szobák, belső terek energiáját.

A csakraszíneken túl

  • Fekete kövek: ónix, obszidián, hematit. Sötétszürke, illetve fekete színük erős energiákat sugároz. A fekete szín az 1. csakrához kapcsolódik, de alkalmas a talpreflexzónákon történő alkalmazásra is. A fekete kövek segítenek a kifürkészhetetlennek tűnő dolgok felderítésében. A fekete szín a pontosság, a reflexió, a becsületesség és a megvesztegethetetlenség jelképe, egyúttal a föld mélyének erőit és melegét jeleníti meg.
  • Fehér kövek: fehér kalcit, tejopál, howlit, moha-achát. A fehér köveket általában más drágakövekkel együtt alkalmazzák. Kiváló támogatást nyújtanak az újrakezdésben, a belső akadályok és gátlások leküzdésében. További, a fehér színhez társuló minőségek: építkezés, őszinteség, stabilitás és átalakulás.
  • Színtelen kövek: gyémánt, hegyikristály, turmalinkvarc, máriaüveg. Ősidők óta elbűvölik az emberiséget szikrázó tisztaságukkal. Az átlátszó kövekhez társított minőségek: megtisztulás, fejlődés, növekedés, szabadság. Ezeket az ásványokat bármely csakrára felhelyezhetjük, illetve bármely egyéb kővel együtt alkalmazhatjuk. Szellemi tisztító hatásuk miatt többnyire a felsőbb csakrákon alkalmazzák őket.

Öt perc szünet

A sötétkék, lila vagy színtelen drágakövek kiváló társaink, ha pihenésre, lazításra vágyunk. Segítségükkel könnyebben megszabadulunk a kusza, bosszantó, nyomasztó gondolatoktól, és segítik a meditációt is. Kedvenc kövünkkel bármikor beiktathatunk egy-egy rövid szünetet, megszakítva a hétköznapi rohanást. Üljön le egy csendes, nyugodt helyen, két kezét, tálkát formálva, tegye egymásba. A bal keze legyen felül, ebbe helyezze a drágakövet.

Drágaköveket mindig tarthatunk magunknál, pl. ékszer formájában vagy a zsebünkben. Azt a darabot kell megvásárolnunk, amely első pillantásra a legjobban tetszik

Egy ideig csak nézze a követ, gyönyörködjön a színében. Képzelje el, hogy a kő egyre nagyobbra nő a kezében, a szélei elmosódnak, mintha harmat venné körül. Érezze a harmat illatát. Lélegezzen nyugodtan, mélyen, szívja be a kőből kiáradó illatos párát. Fogja meg a követ, és helyezze a szívére. Érezze, hogy ennek hatására megnyílik a szíve, és ellazul az egész teste, a fejétől a lábujjai hegyéig. Maradjon egy ideig ebben a kellemes, relaxált állapotban, majd térjen vissza frissen és feltöltődve a munkájához.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Pratjáhára: az érzékszervek teljes uralása

Pratjáhára: az érzékszervek teljes uralása

A mai, az érzékszerveket sok külső benyomásnak kitevő világban sokat beszélnek a meditáció hasznos hatásairól.…
Légzőgyakorlat a színek erejével

Légzőgyakorlat a színek erejével

Kezdetben volt a fény. És ahol fény volt, ott színek keletkeztek, amelyek megvédték az embert…
Te is megújulhatsz! – 11 Életigenlő módszer az új évre

Te is megújulhatsz! – 11 Életigenlő módszer az új évre

Minden energia. A látható és a láthatatlan is. Ha összekapcsoljuk magunkat a Mező hullámaival, elérhetővé…
Az ember mágneses mezői

Az ember mágneses mezői

A biomágnesség az élő szervezetek által gerjesztett mágneses mezők jelensége. Maga a szó a biológia…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Az auraburkok rendszere

Az auraburkok rendszere

Az ember megfelelően kitisztított, felkészített érzékszervi tudataival a legfinomabb, legérzékenyebb és legsokoldalúbb mérőműszer. Ennek alapfeltétele…
Az érzelmek biokémiája

Az érzelmek biokémiája

Az 1970-es évektől a tudományos világ felfedezései is igazolják azt, amit a hagyományos, több ezer…
Fájdalom és ízületi gyulladás hatékony kezelése

Fájdalom és ízületi gyulladás hatékony kezelése

A fájdalom jelzi, hogy valami nincs rendben a testben. Ha már ismerjük a fájdalom okát,…
Az ember energiarendszere

Az ember energiarendszere

A betegség a kör nyezettel való harmónia megbomlását jelenti. A magasabb szintű energiatestekben keletkezett energiahiány…