Így védhetjük ki a vírusokat
A páciensek gyakran tanácstalanul keresik fel orvosukat, mert az egészséges táplálkozás, a vitaminok és az echinaceakivonatok szedése ellenére állandóan megfáznak, köhögnek, náthásak és fáj a torkuk. Szeretnék tudni, mit tehetnének még, hogy ellenálljanak a vírusok támadásának.
Először az okokat kell felderíteni. A rossz alvás, a test hőszabályozásának zavara, a gyenge tüdő-csi mind elegendőek ahhoz, hogy az ellenálló képességet erősítő szokványos módszerek csődöt mondjanak.
De mindenekelőtt a hűvös levegő: a bőr kihűlésével párhuzamosan ugyanis lehűl a nyálkahártya is. És a lehűlt nyálkahártyák mindig fogékonyabbak a vírusok támadásával szemben. A szervezet hőszabályozása a felső légúti fertőzésekkel szembeni védekezésben fontos szerepet játszik. Kínában régi hagyomány, hogy az őszi hidegek beköszöntétől kezdve csak melegítő hatású ételeket és gyógyfüveket fogyasztanak. Ezt a szokást nekünk is követnünk kellene. A fahéj, a szegfűszeg, a gyömbér, a forró levesek, főképp a tyúkhúsleves melegíti a testet. Aki eleve fázékony alkat, ehet csípős paprikát és curryt. Ajánlható például a gyömbéres sárgarépaleves (a receptjét lásd a következő oldalon).
Fontos, hogy ne hagyjuk a lábfejeket se kihűlni. Lehetőleg ne viseljünk túl szűk lábbeliket és meleg zoknit. Az izzadt láb hamar kihűl. Akinek krónikusan hideg a lába (lábfeje), vegyen meleg lábfürdőt, ez megakadályozza a hideg feljutását a törzshöz. Különösen jó plusz melegítő hatást érhetünk el azzal, ha egy teáskanálnyi mustárlisztet keverünk a meleg lábvízhez. A vénás keringési zavarokban, visszértágulatban, visszérgyulladásban szenvedők azonban előtte feltétlenül kérjék ki orvosuk véleményét, mert náluk a lábfürdő akár veszélyes is lehet. (Lásd erről szóló cikkünket a 36–37. oldalon.)
Edzett érrendszerrel a vírusok ellen
A rendszeres és helyesen kivitelezett szaunázás javíthatja a szervezet hőháztartását és hőszabályozását, ezzel csökkenthetjük a megfázások lehetőségét. Fontos, hogy a felmelegedés után hűtsük le magunkat, majd ismét térjünk vissza a szaunakabinba. Az így edzett érrendszer sokkal jobban megbirkózik a téli hidegekkel, így a légutak nyálkahártyái sem hűlnek ki olyan könnyen. Mindehhez azonban néhány hónapig tartó rendszeres szaunázás szükséges. Attól is könnyen lehűlhet a fejünk, ha a hálószobában a fejünkhöz közel lévő falfelület nagyon hideg. Ez megakadályozható azzal, ha az ágynak párnázott ágyvége van, vagy ha felállított párnákkal szigeteljük el a fal hidegétől a fejünket.
Az immunrendszer legyengülésének egyik kevéssé ismert oka az alváshiány. A rossz alvás, illetve az alváshiány egyfelől megzavarja a szervezet hőszabályozását, ugyanakkor az immunrendszer működését is. A kevés alvás, a tartós alvászavar mind oka lehet annak, hogy valaki hiába szed vitaminokat, immunrendszert erősítő étrend-kiegészítőket. Aki naponta mindössze 4-5 órát alszik, annál gyakrabban előfordulhatnak fertőzések, még akkor is, ha amúgy álma mély. Hét-nyolc órát mindennap aludnunk kell, hogy szervezetünk regenerálódhasson. A horkolás és az alvás közben fellépő légzéshiány (alvási apnoe) is gyengítheti immunitásunkat. A hosszabb ideje fennálló alvászavarokat tehát mindenképpen kezelni kell. Ha sikerül normalizálni az alvást, az immunrendszer erősítését célzó egyéb módszerek is hatásosabbak lesznek. Ez vonatkozik a gyerekekre is.
Immungyengeségről csak évi ötnél több fertőzés esetén beszélünk
Normálisnak tekinthető, ha a gyerekek telente két-három vírusfertőzést hoznak haza az óvodából. Csak akkor kell aggódnunk, ha egy szezonban ötnél gyakrabban fordul elő fertőzés. A gyermekkori fertőzéshajlam hátterében állhat – bár igen ritkán – allergia, asztma vagy valamilyen, a vérképzést érintő betegség. A szülőknek, hogy védjék magukat a gyermek által hazahozott kórokozókkal szemben, ajánlható minden, a szervezet hőszabályozását javító módszer, illetve a sajátvér-injekciók adása. Igen jó hatású a homeopátia is.
Az ellenálló képesség erősítésében hatásos az akupunktúra is, különösen, ha a kezelést a páciens egyéni alkatához és állapotához igazítják. A tüdőmeridián 7-es számú pontján alkalmazott akupresszúrás kezelés mindenkinek ajánlható házi kezelésként.
A hagyományos kínai orvoslás az ellenálló képesség gyengeségének okát (gyenge védelmi csi) a tüdő-csi gyengeségében látja, mivel a hagyományos tanítások szerint a tüdő állítja elő a védelmi csit. Ennek okait feltétlenül érdemes kideríteni, ha igazán eredményesen akarjuk kezelni a pácienst. A több testmozgás, a rendszeres sport az egyik legfontosabb módszer a védelmi csi erősítésében.
Az ellenálló képesség erősítésének módszerei
Erősítő kúra 1.
•Három napig Mercurius solubilis Phcp, naponta 3×10 golyócska,
•utána három napig Dulcamara S Phcp, naponta 3×10 golyócska, majd
•három napig Acidum nitricum S Phcp, naponta 3×10 golyócska.
•Ezután elölről kezdjük, és ezt folytatjuk három hónapon át.
Tízévesnél kisebb gyerekeknél annyi golyócskát kell adnunk, ahány éves a gyermek. A golyócskákat a nyelvre kell helyezni, és hagyni, hogy elolvadjanak a szájban.
Erősítő kúra 2.
•I. Ferrum phosphoricum D10.
•II. Drosera D10.
•III. Acidum silicicum D10.
•IV. Calcium phosphoricum D10.
•V. Kalium stibyltartaricum D10.
Az I. naptól az V-ig mindennap háromszor 8 golyócskát szedünk az adott napra rendelt szerből. Mindig csak az aznapi szert szedjük, ne keverjük a készítményeket! Körülbelül egy borsónyi Pekana 5 drágakőbalzsamot dörzsölhetünk a tüdő 7 sz. pontjába, erősen masszírozó mozdulatokkal, az óra járásával azonos irányba, kb. 5-10 percig.
Léteznek belső kóroki tényezők is, amelyek képesek gyengíteni a tüdő csijét: például a szélesebb értelemben vett bánat érzése. Ez felléphet veszteség, elválás, gyászeset hatására, vagy annak érzéseként, hogy valamilyen elementáris igényünket nem tudjuk kielégíteni. A kínai tanítások szerint ennek gyógymódja, hogy megtanuljuk a hála érzetét gyakorolni.
A bánat és a depressziós hangulat olykor egymással társulva jelenik meg, és a betegnek szakorvosi segítségre van szüksége. Ugyanakkor a hála érzésének gyakorlása olyasmi, amit bármelyikünk bármikor végezhet, és amely képes enyhíteni a bánaton. A köszönet kinyilvánításával szociális kapcsolatainkon is javíthatunk. Meditáció, illetve kontempláció témája is lehet a hála, amit mindenért érzünk, amink van. A keresztények ezt ima formájában gyakorolják.
A kínai gyógyászat nézete szerint a tüdő-csit a bosszankodás és a túl sok rágódás, gondolkodás is károsíthatja. Az immunrendszer legyengülésének hátterében tehát mindig gondolnunk kell a pszichoszomatikus tényezőre is – igaz, némi fenntartással, ugyanis az egyedi esetek nagymértékben különbözhetnek egymástól.
Az alvás és a hőszabályozás fontosabbak a vitaminoknál
A multivitaminok a szervezet ellenálló képességének erősítésében nem elhanyagolhatók, de csak a másodlagos szerepet játszanak. A kiadós alvás és a hőszabályozás a legfontosabb, ezért ezekre mindig tekintettel kell lennünk. De alkalmazhatunk multivitaminokat is.
Manapság alig akad olyan ember, aki kellő mértékben vesz magához multivitamint, főképp, ha valamilyen alapbetegségben szenved, amely fokozza a vitaminok iránti igényt. A klinikai kutatások szerint a multivitaminokat (C-vitamin és a B-komplex) nem szükséges folyamatosan szednünk, akkor is hatnak, ha olykor szüneteltetjük a szedésüket.
A korábban oly nagyon propagált echinaceakivonatok szedése nem bizonyult kellő hatásúnak a megelőzésben, ugyanez vonatkozik a pelargoniumkivonatokra is. Mindkét növényi kivonat legfeljebb a betegség kezdődő stádiumában hatásos, és arra képes, hogy lerövidítse a kórlefolyást. Az influenza elleni oltás nem nyújt védelmet az egyszerűbb hűléses betegségeket okozó vírusokkal (rhinovírusok) szemben.
Oltás helyett sajátvér-injekció
A védőoltások alternatívájaként meg kell említenünk a természetgyógyászat által régóta alkalmazott sajátvér-injekciót, amelynek lényege, hogy a vénából levett vért a páciens farizmába fecskendezik vissza. A kúra 4-6 hétig tart, és ez idő alatt a beteg 10-12 injekciót kap. A terápia hatásossága fokozható, ha a fecskendőben lévő levett vérhez homeopátiás injekciókat szívnak, és ha az injekciókat akupunktúrás pontokba adják.
Kb. 30 dkg sárgarépát meghámozunk, felkockázunk vagy kerek szeletekbe vágjuk. Egy nagy vagy 2-3 kisebb burgonyát szintén felaprítunk. Mindkettőt egy kb. hüvelykujjbegy-méretű friss, hámozott, finomra aprított vagy reszelt gyömbérrel (esetleg helyettesíthető 1 teáskanál gyömbérporral) együtt kevés vízben megfőzzük. Végül 1 teáskanál zöldséglevesport és1 teáskanálnyi repceolajat adunk hozzá és jól elkeverjük. A fazekat levesszük a tűzről és botmixerrel az egészet pürésítjük. Kevés tengeri sóval, frissen őrölt borssal, csipetnyi édes-nemes paprikával és szerecsendióval fűszerezzük. Végezetül negyed liter főzőtejszínt vagy tejfölt keverünk bele, röviden felforraljuk és még egyszer ízesítjük. Forrón tálaljuk, és ízlés szerint friss petrezselyemmel vagy bazsalikommal szórjuk meg a tetejét.