Légzőgyakorlat a színek erejével

tgymagazin.hu
#csakrák #energia #légzőgyakorlatok #színterápia
Kezdetben volt a fény. És ahol fény volt, ott színek keletkeztek, amelyek megvédték az embert a mindennapok szürkeségétől és a betegségektől. Semmi sem alkalmasabb a légzőgyakorlatok elvégzésére, mint a tiszta őszi napok, amikor a természetet arany- és sárgás színek árasztják el, és segítenek felvértezni az embert a téli hónapok hosszú, szürke napjainak unalma ellen.

Ma már senki nem vonja kétségbe, hogy a színek befolyásolják a hangulatunkat, sőt, gyógyító erejüket felhasználja a modern színterápia. Amíg az élénk színekre a serkentő, felfrissítő és néha agresszív hatás jellemző, addig a tompa színek tompító hatásúak, a sötétek pedig nemritkán depresszívek is. Ezenkívül a színek lényegesen meghatározzák, hogy egy adott helyiséget inkább melegnek vagy hűvösnek érzünk. Azokban a terekben, ahol a falakat meleg színűre festették, például sárgára, pirosra vagy narancsszínűre, lényegesen később kezdünk el fázni, mint ahol a falak színe zöld, kék, türkiz vagy fehér.

A továbbiakban bemutatott háromféle légzőgyakorlat a színekkel jobbá teheti az életünket. Használjuk ki az őszi napok aranyos-sárga ragyogását, és töltekezzünk fel jól, mielőtt visszavonhatatlanul beköszöntene a tél, és a színek eltűnnének a fehér hótakaró alatt!

Légzőgyakorlat október hónapra: eláraszt az isteni erő

Az ősi kultúrákban gyakran hitték azt az emberek, hogy az arany a nap sugárzásából keletkezett. Ma is ha az őszi napsütésben a hegyekben sétálunk, úgy érezhetjük, valaki egyenként bearanyozta a leveleket. Ezért az október hónap különösen alkalmas légzőgyakorlatok végzésére. Válasszunk ki egy olyan napot, amikor belélegezhetjük a természet folyékony aranyát!

De otthon is gyakorolhatunk; képzeljük el, hogy odakint ülünk az erdőben egy tisztáson, és körülvesznek minket az aranyfényben úszó fák. Üljünk le egyenes háttal, meditációs helyzetben a földre, és először néhányszor lélegezzünk be és ki jó mélyen, hogy közel kerüljünk az itt-és-most-hoz. Akkor érkeztünk el oda, ha a gondolataink nem a családunknál, nem a munkánknál, nem a sérelmeinknél időznek, hanem csak élvezzük a dús őszi levegőt, érzékeljük a természet zajait, és a légzésünk automatikusan lassabbá és mélyebbé válik.

Most hunyjuk le a szemünket, hogy még tudatosabban érzékeljük a nap melegét a bőrünkön. Képzeljük el, hogyan érinti meg bőrünket a napsugár, hogyan hatol mind mélyebbre a pórusainkba. Mivel az aranyat tisztaságáért is becsülik, könnyű elképzelnünk, hogyan változik át a testünkben a nap aranysugárzása tisztító energiává, amely minden légvétellel jobban átjárja a testünket.

Szenteljünk különös figyelmet azoknak a helyeknek, amelyeket különösen sötétnek érzünk! Lélegezzünk tudatosan, és vizualizáljuk, hogy öblíti át ezeket a helyeket az aranyszínű, tisztító energia. Lehetőleg mindaddig maradjunk ott képzeletben, amíg teljesen tisztának érezzük a helyet, akárcsak testünk további részeit.

Érezzük meg, hogy a tisztításra többször is lehetőségünk van, annyiszor, ahányszor csak akarjuk. A közben felmerülő érzéseket ne akarjuk elnyomni. Addig végezzük a gyakorlatot, amíg minden sejtünk és minden pórusunk felfrissül és feltöltődik arannyal. Végül még néhányat lélegezzünk, nyújtózkodjunk, és képzeljük el, hogy a természet aranyával feltöltődve térünk vissza a mindennapokba.

Használjuk a számunkra megfelelő színeket

A színek károsak is lehetnek, ha túl hosszú ideig vagy helytelenül alkalmazzák őket. Ha tehát egy adott szín alkalmazásakor nem érezzük jól magunkat, azonnal hagyjuk abba a gyakorlatot, és mindig olvassuk el az adott színre vonatkozó „használati utasítást” (l. táblázat)! Ha illik hozzánk egy szín, akkor kellemesen érezzük magunkat tőle.

Ilyenkor illesszük bele az életünkbe, hordjunk ilyen színű ruhadarabokat, alkalmazzuk a lakásunkban, vegyünk ilyen színű törülközőt stb. Ha például ez utóbbit magunkkal visszük a szaunába, ott is elvégezhetjük színmeditációnkat. De a sötét téli napokon a megfelelő színű virágcsokor is meglepően gyors kedélyjavulást okozhat.

Légzőgyakorlat november hónapra: lélegezzük be a színeket!

A következő légzőgyakorlat nyitott ablak mellett végzendő, akkor is, ha a hideg téli levegő nem tűnik valami hívogatónak. Gondoljunk arra, milyen sok salakanyag távozik így a szervezetünkből! Ezért fontos, hogy belégzésnél friss levegő jusson a tüdőnkbe.

Üljünk le egyenes háttal, lábunk csípőszélességben egymásnak támasztva, a gerinc egyenes, a tekintet előre irányul. Emeljük fel a karunkat, és a kezünkkel képezzünk háromszöget a fejünk fölött. Lélegezzünk be mélyen háromszor egymás után, hogy a levegő feltöltse az egész hasüreget, majd a mellkast a kulcscsontig. Kilégzésnél ne préseljük ki a levegőt, hanem engedjük szabadon kiáramlani. Így friss oxigén jut a vérünkbe belégzéskor, és távoznak a salakanyagok kilégzéskor. Képzeljük el, hogyan járja át a testünket az a szín, amelyikkel dolgozunk, például a kék.

Ez a folyékony kékség megnyugtató és gyógyító hatású, és átjárja, megtisztítja az egész szervezetet. A kék folyadék köröket leírva halad keresztül a fejünkön, így kívül és belül egyaránt ellazulunk. Közben tudatosan lélegezzünk a feji területre, ez fokozza az ellazulást. Ezek után a kék, megnyugtató folyadék további köröző mozdulatokkal halad keresztül az egész testen: a nyakon, a nyakcsigolyákon, a vállon, a lapockán, a karon, a kézen, az ujjaink hegyén, majd végig lefelé a háton és ezzel egyidejűleg a mellcsonton és a mellkason, a szíven, a tüdőn, a gyomron és minden belső szerven.

Közben a légzésünket is irányítsuk mindig az adott szervre, amelyet éppen megtisztít a szín. Ha olyan szervhez vagy testtájékhoz érünk, amelyet sötétnek vagy tisztátalannak érzünk, ott időzzünk egy kicsit tovább, amíg minden egyes sejtet át nem jár és meg nem tisztít az energia. Hasonlóképpen a fenti lista alapján is eldönthetjük, melyik területre fér rá az alaposabb tisztítás. Utána a kék lefolyik az alhasba és tovább a lábba, a térdbe, a vádliba, a lábfejbe és a lábujjakba, végül a földbe, ahol újra transzformálódik.

Most eresszük le a karunkat, és lélegezzünk be és ki mélyen néhányszor. Nyújtózkodjunk, és érezzük tudatosan, hogy tökéletesen megtisztultunk.

Energiaközpontok – változtassuk meg a rezgésszintünket

A csakrák a szervezet energiaközpontjai, amelyek erőteljesen befolyásolják tudatállapotunkat és cselekedeteinket. Ahogyan a fizikai testben idegpályák vannak, úgy áramlik az energia is meghatározott pályákon. A csakrák az energiatest rezgésszintjét reprezentálják, amely légzőgyakorlat elvégzésével növelhető.

A jóga felfogása szerint az energiapályák és a csakrák között egyenletes energiaáramlás és a rezgés szintjének emelése érhető el légzőgyakorlat rendszeres végzésével. Ha az energia áramlása természetes és kiegyensúlyozott, akkor mi is harmonikusak, terhelhetők, életigenlők és energiával telítettek vagyunk. De a szintnövelést nem szabad erőltetni, hanem odaadó gyakorlással természetesen beállítani.

A legtöbb ősi indiai forrás hét fő csakrából indul ki, amelyek a gerinc mentén helyezkednek el. Helyüknek megfelelően a test egy-egy részét befolyásolják, nemcsak a szervek funkcióját, hanem a hangulatunkat is. Minél feljebb haladunk a fej irányába, annál finomabb anyagú lesz a csakrák rezgésszintje. Az alsó három csakra a testi-érzelmi energia helye, a három legfelső a szellemi spirituális tudaté. A szívcsakra a rendszer középpontja, és összeköti a már említett három-három csakrát. Ezenkívül a csakrák veszik fel a pránát, a kozmikus energiát, tárolják, majd rendelkezésre bocsátják a lelki és testi folyamatokhoz.

A csakrák és a szervek kapcsolata

Minden egyes csakra befolyásolja a szervi funkciókat, valamint a személyes fejlődés lelki-szellemi aspektusait. Ezenkívül minden csakra egy-egy színhez kötődik, a gyökércsakra párja például a piros, a szakrális csakráé a narancs, a napfonaté a sárga, a szívcsakráé a zöld, a torok-csakráé a kék, a harmadik szemé az indigókék, a koponyacsakráé a lila, az arany és a fehér.

színhatásalkalmazásne használjukvigyázat!
pirosserkenti a mirigyműködést, a vérképzést, a vérkeringést, az érzékszervek működését, javítja a vérellátást, vitalizál, melegítvérszegénység, depresszió, vérellátási zavarok, alacsony vérnyomás, tüdő- és izombetegségek, anyagcsere- és emésztési zavarokakut gyulladások, duzzanatok, daganatok, magas vérnyomás, láz, erős fájdalmak,  agresszivitása pirosat a színterápiában csak óvatos adagolással alkalmazzuk, mivel nagyon hatásos, és  könnyen túlreakciókat válthat ki
narancssárgaserkenti az anyagcserét és a vérkeringést, javítja az étvágyat, a vesék, az epe, a mirigyek és a bél működését, életörömet adallergiák, étvágytalanság, hormonhiány, vérellátási és keringési zavarok,  székrekedés akut gyulladások, láz, nyugtalanság 
sárgaerősíti a gyomrot, a belet, a májat, a lépet és a hólyagot, serkenti a nyákképződést, antidepresszánsasztma, gyomor- és bélpanaszok, epekő,  izomfeszültség, csökkent pajzsmirigy működésidegesség, nyugtalanságerőteljes idegességnél ne lélegezzünk sokáig sárgával
zöldharmonizáló, kiegyensúlyozó, nyugtató, erősítőa színterápia bevezetésének tekinthető, légzési nehézségek, harag, idegesség, kimerültség, depresszió, alvászavarok nem ismert 
kékhűtő, lázcsillapító, nyugtató, fájdalom-csillapító, vérnyomáscsökkentőégések, bőrfertőzések, ekcémák, láz, gyomorfekély, menstruációs zavarok, alvászavarokmegfázás, izomfeszültség, bénulás, vérellátási zavarok 

Légzőgyakorlat december hónapra: csakratisztítás

Ha a csakrák nem is láthatóak, némi gyakorlás segítségével megérezhetjük őket. Próbáljuk ki például a következőt:

Üljünk le hagyományos meditációs ülésben a földre. A hátunk egyenes, a fejünk lazán előrehajlik, pillantásunk egy jó fél méterrel magunk elé mered egy pontra. Néhányszor lélegezzünk mélyet, hogy a következő gyakorlatra tudjunk koncentrálni. Képzeljük el, hogy a gyökércsakra pirosan fellángol, és lélegzetünkben megtisztul. Lélegezzünk néhányszor arra a pontra.

Gondolatban vándoroljunk végig a gerincünk mentén a szakrális csakráig, és itt is lélegezzünk ki és be néhányszor tudatosan. Közben képzeljük magunk elé, ahogyan a csakra erős narancsszínt sugároz ki, és a lélegzetünkben megtisztul. Utána gondolatban menjünk fel a napfonatig, amely sárgán világít, és szintén megtisztul a lélegzetünktől. Mindig addig lélegezzünk, amíg azt nem érezzük, hogy az adott terület teljesen megtisztul. Ott is időzzünk el, ahol valami sötét, régi dologtól akarunk megszabadulni.

Utána haladjunk felfelé a szívcsakrához, amely zöldben világít, és lélegzetünkben megtisztul. Érzékeljük, ha szomorúságot, fájdalmat vagy nyomást érzünk, de lélegezzünk tovább, és menjünk tovább a kék torokcsakrához. Ha itt gombócot érzünk, lélegezzünk erre a területre, és képzeljük el, ahogyan kilélegezzük a régi fájdalmakat és sérelmeket, miközben a kék sugárzóbbá és tisztábbá válik. Ezek után koncentráljunk erősen a két szemöldökünk között lévő pontra, képzeljük el, ahogyan a csakra megtisztul. Lélegezzünk a koponyánknak arra a részére, ahol ez a csakra lilán vagy aranyban sugárzik.

Miután minden egyes csakrát megtisztítottunk, vegyünk még néhány mély lélegzetet, és képzeljük el, ahogyan egy mély belégzéssel elindulunk fölfelé a gyökércsakrától, és összekötjük valamennyit. Ha felértünk, lassan lélegezzünk ki.

Ez a tisztító légzőgyakorlat megfelel reggeli és esti légzőgyakorlatnak. Optimális időtartama húsz perc, de hatásos tíz vagy akár csak öt percig is végezve. Próbáljuk meg a gyakorlatokat mindennap elvégezni, úgy, ahogyan mindennap tusolunk vagy fogat mosunk. Akkor lassan megérezzük majd a gyakorlat jótékony hatását.

Foto: Shutterstock, Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Nyár, mint tűz elem évszaka – hagyományos kínai orvoslás

Nyár, mint tűz elem évszaka – hagyományos kínai orvoslás

Túl vagyunk a Covid járványon, olyan éveken, melyek sok mindent tanítottak a bezártság, betegség, veszteségek…
Larimar Spa: A Karib-térség ékszere segíti a testi-lelki gyógyulást

Larimar Spa: A Karib-térség ékszere segíti a testi-lelki gyógyulást

A termálvíz és a különleges energiák, spirituális erők helyén épült szálloda egy ritka, a Karib-térség…
Gyógyító kövek

Gyógyító kövek

A drágakövek ősidők óta elbűvölik az embert színpompás ragyogásukkal, csillogásukkal. De ennél többet is tudnak,…
A színek ereje

A színek ereje

A színek vidám hangulatot kölcsönözhetnek, de agreszszívvé is tehetnek. Befolyásolják a szaglásunkat és az ízlelésünket…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A piramisok ereje

A piramisok ereje

Állítólag a kicsorbult penge újra éles lesz, a gyümölcs jobban ízlik, a hús nem romlik…
A színek hatalma

A színek hatalma

A színek közvetlenül tudatalattinkon keresztül fejtik ki hatásukat: testünkre, hangulatunkra, egész viselkedésünkre. Aki tisztában van…
Az auraburkok rendszere

Az auraburkok rendszere

Az ember megfelelően kitisztított, felkészített érzékszervi tudataival a legfinomabb, legérzékenyebb és legsokoldalúbb mérőműszer. Ennek alapfeltétele…
Akupresszúra – lágy érintések, jó közérzet

Akupresszúra – lágy érintések, jó közérzet

Sok kisebb panasz, fájdalom kiválóan kezelhető otthon, az akupunktúrás pontok nyomása, masszírozása által. Ez az…