Nyár, mint tűz elem évszaka – hagyományos kínai orvoslás

Dr. Eőry Ajándék
#energia #kínai orvoslás #szív #yinyang
Túl vagyunk a Covid járványon, olyan éveken, melyek sok mindent tanítottak a bezártság, betegség, veszteségek terén. Úgy is mondhatnám, segített, hogy elmélyedjünk, hogy kifelé szétszórt világunkból ismét belülre tudjunk fókuszálni, és felmérjük, mik azok a területek életünkben, amikhez szívünkből ragaszkodunk, amiért igazán tenni tudunk. Ebben a folyamatban segít minket, ha a hagyományos kínai orvosláshoz fordulunk, és az évszakok üzenetének megfelelően élünk.

Beléptünk a nyárba, mely a tűz elemhez tartozik, és amelynek középpontjában a szív és társai – funkcionális kapcsolatrendszere – kerül a középpontba. Bár manapság már nem nagyon veszünk tudomást róla, életünket nagyban meghatározza az a természeti környezet, amiben élünk. A nyár és a hozzá kapcsolódó nyári hőség feltölt és elősegíti a növekedést. De ha nem törekszünk az egyensúlyra (pl. megfelelő folyadékfogyasztással), ki is szárít, felperzsel, eléget. A nyárhoz kapcsolódó szív szervünk „tüzes”, a tűz elemhez tartozik, de az éltető folyadékkal, a vérrel van szétválaszthatatlan kapcsolatban.

Tűz elem – vér jelentősége

A vér nem csak jin jellegű azáltal, hogy folyadék, de táplál is. Hiszen tartalmazza a megemésztett táplálékból származó esszenciát, amely energiával tölti fel minden sejtünket és biztosítja a jó minőségű, egészséges életet. Az energia pedig a csi, ami szabályozza és fenntartja az életfolyamatainkat. A csi és a vér tehát a jin­jang elv egyik legalapvetőbb meg­nyilvánulása.

A kínaiak így mondják: „A csi a vér őre, a vér pedig a csi anyja”. A szív a vér és az erek ura. Ő felelős a vérkeringés fenntartásáért. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogyan működik szívünk, elég megnéznünk saját arcunkat, nyelvünket. Tapintsuk pulzusunkat a csuklónk hüvelykujj felőli részén (az artéria radiáliszon).

A szív a vér és az erek ura. Ő felelős a vérkeringés fenntartásáért

A vérkeringés fenntartásán kívül azonban a szívnek van még egy másik, nagyon fontos feladata: a shen, azaz a lélek egészségének biztosítása.

Ha a szív egészséges, az ember kiegyensúlyozott, egészséges életvágya van, érdeklődő, kapcsolataiban együttműködő, gondolatai tiszták, logikusak, kiegyensúlyozott, szeme fénylő. Ha a szív károsodott, az ember közömbössé válik, depresszióba süllyed vagy ijedős, agyonhajszolt lesz. Súlyos károsodás esetén a külvilág ingereire adott válaszai eltérnek a normálistól, pszichiátriai betegség alakul ki.

A nyárhoz kapcsolódó szív szervünk „tüzes”, a tűz elemhez tartozik

Egyensúly elvesztésének jelei

Könnyen felismerhetjük, hogy a stressz szorosan kapcsolódik szívünk egészségéhez. Ha elveszítjük egyensúlyunkat, először az érzelmeink szabadulnak el, majd testi tünetek jelentkeznek: álmatlanság, túl sok, élénk álom. Ilyenkor a legegyszerűbb módszer, ha tükör előtt állva megnézzük kinyújtott nyelvünket.

A nyelv hegyén a szív állapota látható, ha piros a nyelv hegye, akkor tudhatjuk, a szívvel van baj. Sürgősen be kell avatkozzunk, ha nem szeretnénk, hogy az agyonhajszoltság, kimerültség és a stressz testi betegségeket okozzon. Célszerű több időt szentelni magunkra, rendszeresen mozogni, légzőgyakorlatokat csinálni vagy elmenni stresszoldó fülakupunktúrára. De magunk is gyógyíthatjuk magunkat a hagyományos kínai orvoslás eszköztárával.

Yin yang

A szívburok 6-­os pont (kínai neve magyarul: belső átjáró) az alkar belső oldalán, a csuklóredőtől három harántujjnyira a könyök felé a középvonalban, két ín között helyezkedik el, könnyen megtalálható. Ha ezt a pontot hüvelykujjunkkal benyom-­felenged módszerrel vagy körkörösen rendszeresen masszírozzuk, akkor megelőzhetjük a szívbetegségeket. Például a szapora szívfrekvenciát, a szívritmuszavarokat, a vérnyomás kóros változásait, de kiegyensúlyozottá tehetjük lelkivilágunkat is. Tanuljunk az elmúlt időszak kihívásaiból, változtassunk magunkon, éljünk szívből és értékeljük az egészségünket; tegyünk azért aktívan, hogy megőrizhessük.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
További érdekes cikkek a magazin július-augusztusi számának tartalmából

További érdekes cikkek a magazin július-augusztusi számának tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.
Hogyan módosítják időjárásunkat a megújuló energiaforrások?

Hogyan módosítják időjárásunkat a megújuló energiaforrások?

Egyre több szakértő figyelmeztet a nagy területet elfoglaló naperőművek és szélerőművek veszélyeire. Közéjük tartozik prof.…
Már csak néhány napig kapható a magazin augusztusi száma!

Már csak néhány napig kapható a magazin augusztusi száma!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin augusztusi számában olvashatók.
Larimar Spa: A Karib-térség ékszere segíti a testi-lelki gyógyulást

Larimar Spa: A Karib-térség ékszere segíti a testi-lelki gyógyulást

A termálvíz és a különleges energiák, spirituális erők helyén épült szálloda egy ritka, a Karib-térség…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Csodatévő helyek

Csodatévő helyek

A köztudatban, de az ezoterikus és a vallásos irodalomban is világszerte hallunk, olvasunk a Földnek…
Légzőgyakorlat a színek erejével

Légzőgyakorlat a színek erejével

Kezdetben volt a fény. És ahol fény volt, ott színek keletkeztek, amelyek megvédték az embert…
Akupresszúra – lágy érintések, jó közérzet

Akupresszúra – lágy érintések, jó közérzet

Sok kisebb panasz, fájdalom kiválóan kezelhető otthon, az akupunktúrás pontok nyomása, masszírozása által. Ez az…
Szívbetegségek kezelése során alkalmazott vitaminok

Szívbetegségek kezelése során alkalmazott vitaminok

A vitaminok szerepe a különböző szívbetegségek kezelése során nem annyira ismert, mint ahogy azt gondolnánk.…