szív
További érdekes cikkek a magazin július-augusztusi számának tartalmából
A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.
Nyár, mint tűz elem évszaka – hagyományos kínai orvoslás
Túl vagyunk a Covid járványon, olyan éveken, melyek sok mindent tanítottak a bezártság, betegség, veszteségek terén. Úgy is mondhatnám, segített, hogy elmélyedjünk, hogy kifelé szétszórt…
Mit tehetünk szívünk egészségéért?
A szívnek önálló, kb. 40 000 idegsejtből álló „agya”, sőt saját akarata van – állapították meg a kutatók. Ezért az agyunktól függetlenül képes működni, cselekedni.
A mitokondriumokról
Képzeljük el egy ország elektromos energiahálózatát. Megannyi erőmű termeli az áramot, amit a felhasználók sokféle célra használnak fel. Vannak csúcsidők a fogyasztásban, ilyenkor plusz erőműveket…
A bio fokhagyma fiatalító hatása
A pennsylvaniai Állami Egyetem és a kapcsolódó Nemzeti Rákkutató Intézet egybehangzó állítása szerint a fokhagyma mint „táplálékkiegészítő” rákmegelőző és szívroham elleni hatásra képes, számottevően frissíti…
A Q10 mint csodagyógyszer
A Q10 a szervezet biokémiai folyamataiban aktív szerepet játszó molekulák közül az egyik legtöbbet vizsgált vegyület. Klasszikus értelemben véve nem sorolható a gyógyszerek közé, melyek…
Szívbetegségek kezelése során alkalmazott vitaminok
A vitaminok szerepe a különböző szívbetegségek kezelése során nem annyira ismert, mint ahogy azt gondolnánk. Ráadásul a rendelkezésre álló kevés ismeret sem ment át úgy…
Tartsd karban a szíved!
Van egy szervünk, amelyik a magzati életben kezdi meg működését, és egész életünkben egyenletesen, szünet nélkül dolgozik. Ez a központi szervünk a szívünk, amelyik nemcsak…
Atomrobbanáshoz hasonlítható környezeti hatások: Rák, szív- és érrendszeri betegségek II.
Ahhoz, hogy megérthessük korunk környezeti ártalmainak jelentőségét, érdemes összehasonlítani azok egészségkárosító hatását jól ismert és rettegett katasztrófák utóhatásaival. Egy 2007-ben megjelent tanulmány összehasonlította a légszennyezés,…
Mit kell tudni a koleszterinről? Döntő a HDL és az LDL aránya
Az összkoleszterinnél fontosabb az egyes részelemek aránya: a HDL a „jó”, míg az LDL a „rossz” koleszterin. Minél nagyobb tehát az előbbi és minél kisebb…
A gócos fog egészségügyi kockázatai
Minden holisztikus orientáltságú terapeuta találkozott már olyan esetekkel, amikor az általa alkalmazott terápia nem hatott. E jelenség hátterében különösen gyakran bújnak meg fogászati gócok. Ilyen…
Magas vérnyomás: a néma veszély
A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri, valamint a vesebetegségek, az agyvérzés legjelentősebb kockázati tényezője – egyúttal a fejlett ipari országokban az egyik leggyakoribb megbetegedés.…