Pratjáhára: az érzékszervek teljes uralása

A Jóga Nyolc Ágában az első négy fokozat a viselkedési, erkölcsi és külsődleges gyakorlatokat foglalja össze, míg a második négy fokozat a belső gyakorlatokat tartalmazza.

• 1. jáma ‒ erkölcsi előírások/tilalmak,
• 2. nijáma ‒önfegyelem gyakorlása,
• 3. ászana – ülőpozíciók/testtartások,
• 4. pránájáma – légzőgyakorlatok/a légzés ellenőrzése,
• 5. pratjáhára – befelé fordulás/érzékek visszavonása,
• 6. dháraná – összpontosítás,
• 7. dhjána – meditáció,
• 8. szamádhi – a felsőbb tudatállapot eléréséhez egyfajta transzállapotba való kerülés fokozatai,a megvilágosodás, a boldogság és a teljes békesség állapota.

A jóga külső és belső aspektusai

A jógának az előzőek szerint van külső megnyilvánulása, amely a helyes életmód, a test helyes gondozása és a vitális energia növelése. A jáma és a nijáma a helyes viselkedést teremtik meg olyan értékek által, mint az erőszakmentesség és az igazság az életünkben, és olyan gyakorlatok által, mint a tisztaság és az elégedettség. Az ászanák erőssé és rugalmassá teszik a testet, és a pránajáma fejleszti az életerőt.

A jógának van belső dimenziója is, a meditáció, avagy a magasabb tudatosság kifejlesztése. Ez a jóga valódi célja, a dháraná, a dhjána és szamádhi fókuszálása, melyek együtt egységes folyamatot alkotnak, a szamjámát, vagy tágabb értelemben a meditációt.

A nyolcból az ötödik ág, a pratjáhára központi helyet foglal el. Van, aki a jóga külső aspektusai közé sorolja, és van, aki a belső közé. Mind a két besorolás helyes, mivel a pratjáhára a kulcs a jóga külső és a belső megnyilvánulásai közötti kapcsolathoz; azt mutatja meg, hogy hogyan térjünk rá az egyikről a másikra. A legtöbb gyakorló számára nem lehetséges közvetlenül rátérni az ászánákról a meditációra. Ez azt igényli, hogy a testről átugorjon a tudatra, elfelejtve azt, ami a kettő között van. A pránajáma által történik meg a prána, a vitális energia és az impulzusok uralása, és a pratjáhára által a személy az érzékei, indriái mesterévé válik. Mindkettő szükséges a sikeres meditációhoz.

A hatha jóga és az ászánák

Patandzsali számára ez a híd a jóga belső (bahiranga) gyakorlatai, a jáma, nijáma, ászanák, pránajáma, és a külső gyakorlatai (antaranga) között. A pratjáhára állapotát megvalósítva a gyakorló képessé válik hatékonyan átadni magát a szamjama gyakorlásának. A pratjáhára állapotában a személy tudata befelé fordul annak érdekében, hogy az ingerek az ízlelés, a tapintás, a látás, a hallás és a szaglás érzékszerveitől ne jussanak el az agy nekik megfelelő központjaiba, és a gyakorló továbbléphessen a jóga következő szintjeire. 

Patandzsali valójában a finomenergetikai indriják érzékelésére vonatkoztatja a pratjahárát, és nem az agyi érzékszervi központokra. De a nyugati kultúrában azonnal az agyi érzékelési központok kerülnek a középpontba. Ezért külön téma, hogy mik az indriják, és azok hogyan viszonyulnak az testi érzékszervekhez.

A pratjáhára a jóga ötödik ága, és valószínűleg a legkevésbé ismert, holott, ha nem gyakoroljuk, azt kockáztatjuk, hogy a jóga csupán előírások, tiltások, testtartások, légzési és jelképi gyakorlatok együttese marad, de önmagunk, belsőnk meghallgatásának a kifejlesztése nélkül maradhatunk. Ezzel szemben a helyes gyakorlás messzire vezethet minket, egészen az élet valódi céljának az eléréséig, vagyis az Abszolút közvetlen megtapasztalásához, amelyre fokozatosan tudunk felkészülni a jógagyakorlatokkal.

Valójában a jóga többi ága is kapcsolatban van a prátjáhára egyes aspektusaival. A hatha jógában az ászánák során pl. az érzékelés főként a testre irányul, valamint az érzékszervek ellenőrzése és vezérlése a jáma és a nijáma szintjén is jelen van. Így maga a pratjáhára gyakorlata el szokott sikkadni, holott a testről a tudatra áttérés között szükséges ez a fázis. Az ászánák és vele együtt a légzésgyakorlatok a pránára és a pránikus test ellenőrzésére vonatkozik, míg a pratjáhára az indriják ellenőrzésére.  

A pratjáhára

A pratjáhára szó két szanszkrit szóból tevődik össze: prati és áhára. Az áhára azt jelenti, hogy „étel”, vagyis „mindaz, amit kívülről viszünk be a rendszerünkbe”, de nemcsak fizikai, hanem szubtilis, finomenergetikai értelemben is használják a jógikus gondolkodásban. A prati előszó, amely azt jelenti, hogy „ellen” vagy „valamitől el”. 

Így a jógában az áhára, illetve étel, táplálék három szintje létezik. Az első szint a fizikai ételé, amely a fizikai testet fenntartja; a második az érzékelési benyomások ‒ vászaná ‒, amelyek a az elmét és a tudatot tápláló szubtilis szubsztanciák ‒ a hang, a tapintás, a látás, az ízlelés és a szaglás érzékelései; az áhára harmadik szintjét a közösségi kapcsolataink alkotják, azok a személyek, akik közel állnak a szívünkhöz, és a lelkünket táplálják, akik a gunák ‒ szattva, radzsasz és tamasz ‒szintjén hatnak ránk Az étel fogalma tehát a személyre a maga teljességében vonatkozik, így annak tisztának kellene lennie akkor is, ha az a testet, az elmét, az tudatot vagy a pszichét táplálja. 

Patandzsali így határozza meg a pratjáhárát a Jóga-szutrák második fejezete 54. versében: „Amikor a tudat visszahúzódik az érzékek tárgyától, akkor az érzékszervek is félrehúzódnak a nekik megfelelő tárgyaktól, így utánozzák a tudatot. Ezt nevezik pratjáhárának.” Ezért a pratjáhára gyakorlása kapu a külső és a belső gyakorlatok között.

Tudatunk elvonása a negatív benyomásoktól

A következő aforizmában ezt mondja: „Ebből származik az érzékszervek teljes uralása.” Egy biztos, hogy itt az érzékszervek esetében az indrijákról van szó. Természetesen ez többdimenziós rendszer, a tudat, a szubtilis testek mind valamiféle érzékelési kapcsolatban vannak a rezgések lekódolása által az érzékelt tárggyal. A tudat energiája, figyelme visszavonásáról van szó a külső világ tárgyairól, azok lehetnek az érzékek, indriják tárgyai. Ehhez persze meg kell tapasztalni magát a tudatot és az indrijákat is tudatos formában, megvalósított mester által vezetett gyakorlatok által, és azt is, hogy milyen kapcsolatban vannak egymással a tudat, az indriják és az érzékelt tárgyak, valamint a test és az indriják.

A pratjáhára kettős. Az egyrészt jelenti a visszahúzódást rossz ételtől, rossz benyomásoktól és a rossz kapcsolatoktól, másrészt jelenti a megnyílást jó ételre, jó benyomásokra és jó kapcsolatokra. Nem lehet ellenőrizni a mentális benyomásokat a helyes étrend és kapcsolatok nélkül, de a pratjáhára elsődleges jelentősége az érzéki benyomások visszavonása, illetve ellenőrzése, amely megszabadítja a tudatot azok bevitelétől.

Az érzékszervek olyanok tudnak lenni, mint a neveletlen gyerekek, saját akarattal rendelkeznek, és ők akarják megmondani a tudatnak, hogy mit tegyen. Ha valaki nem fegyelmezi meg azokat, akkor azok kezdenek el uralkodni rajta vágyaik végtelen sorával. Így az illető az indrijái rabjává válhat, és nem képes a tudatát nyugodt állapotban tartani. Manapság rengeteg az információ, amivel a környezet és média folyamatosan bombázza az személyeket, így mára ez a jóga egyik legfontosabb elemévé lépett elő.

A benyomások helyes bevitele    

Sokan nagyon ügyelnek arra, hogy milyen ételt vesznek magukhoz, de nem törődnek azzal, hogy milyen benyomások érik őket, illetve a kapcsolataik rendszerével sem. A média révén benyomásokat szereznek be, amelyeket egyébként nem tennének. Például olyan embereket engednek be a házukba a tévéműsorok által, akiket egyébként nem engednének be. Az erős érzékelések eltompítják a tudatot.

Az ájurvéda szerint az érzéki benyomás a legfőbb étel a tudat számára. A silány ételek feldolgozása, megemésztése nagy energia a test számára, és hasonló módon a tudat számára is nagy megterhelést jelent a rossz benyomások feldolgozása. 

A tudat/csitta ellenőrzéséhez kezelni kell a test további részét, amelyhez az eszközök az érzékszervek. (Ezek valójában az indriják és a karmaindriják.) Ezek olyanok, mint az gazdájukat ösztönösen utánzó állatok, amely, ha gyenge és a szenvedélyeknek kiszolgáltatott, arra fogja késztetni az érzékelési és cselekvő indrijákat, hogy hangsúlyossá tegyék a gyengeségeket; ellenben, ha a tudat erős és önuralkodó, akkor az indriják (érzékszervek) rendes és engedelmes szolgálóivá válnak, és az erejét utánozzák, így a test minden mozdulata, mozgása kinyilvánítja a test önkontrollját. 

Az Átman (lélek) igazi természete

A megismerést vagy megtapasztalást a tudat gondolati áramaként (vritti) határozzák meg. Amikor a külvilág egy tárgyát vagy egy eseményét érzékelik az érzékszervek (indriják), akkor a tudatban létrejön a gondolati áram, amellyel az ego azonosul, igaznak gondolja azt, de valójában becsapja magát (!). Az egoista tudat nem tehet mást, mint amit a benne lévő üzenetek visszatükröződése által kap, a nem beavatott személy esetén 80 százalékban korlátozott megismerő eszköz, de nem maga a valóság. Azért, hogy igazságállapotba kerülhessünk, össze kell kapcsolódnunk a rajtunk kívüli és részben bennünk lévő Istennel, Patandzsali Átmanjával. Tudatrészeinket, főleg az elme gondolati áramait szükséges ellenőrzés alatt tartani az igazi énünk megismeréséhez az Átman/lélek tiszta fénye segítségével.

Itt a tudat és az indriják kapcsolatáról van szó, rámutatva arra, hogy ez egy állandóan összefüggő rendszer az Átmannal is, hacsak az ego nem kapcsolja le ez utóbbit. Ha tudat kapcsolatban van az Átmannal, akkor lehet a szat-csit-ánanda állapotról beszélni, mivel az Átman (lélek) igazi természete az öröm, az üdvösség állapota, és a tudatba is ez áramlik. (Szat = szattvikus/tiszta, csit = csitta a tudat és ánanda = boldogság, örömállapot = A tiszta tudat általi boldogság.) Ha a tudat nincs kapcsolatban az Átmannal, akkor a külső világból érkező benyomások uralják, amelyek lehetnek akár jók vagy rosszak, de semmiképpen nem olyan tiszták, mint az Átman eredetileg.   

Mi a jóga?

A jóga a külső szemlélő számára látványos gyakorlatokat jelent, de valójában ennél lényegesen szélesebb körű rendszer. A jóga megszabadulás az érzékek fogságából, a negatív érzelmek feldolgozásának a tudása. Sokan vélik benne magyarul a jóga kifejezés hangzásához hasonló „iga” szót felfedezni. Igazuk van, a jóga az én/ego leigázását is jelenti. A jóga célja a megvilágosodás elérése, majd a megszabadulás/móksha, amely által az egyéni lélek kikerül a születés és a halál körforgásából, a szamszárából. A jóga állandó az egyéni léleknek a kozmikus lélekkel, Paramatmával való összeolvadása.

Patandzsali szerint a jóga gyakorlatai a tudat változásainak megszűnését célozzák. A csitta/tudat állapotában folyamatosan változások történnek, amelyeket csitta-vrittinek nevez. Ezek a nem-tudás (butaság), a képzelődés (káprázatok létrehozása), az álom és az emlékezés. Amíg a tudat az érzéki tárgyakkal van elfoglalva, nem érheti el a gyakorló a szamádhi állapotát. A szamádhi elérése a jóga végcélja, amikor az egyéni lélek/dzsivatma megszilárdul eredeti isteni azonosságában, tehát nincs elválasztás a Legfelső Lélek és közötte, és a tudatát nem befolyásolja többé a három gúna/kötőerő. Utóbbiak az erőszakos radzsasztikus tigris minőségből és a tamasztikus mocsárban tanyázó krokodil minőségtől való megszabadulás, a tiszta, szattvikus hattyú minőség elérése céljából.

A szamádhi elérése

A szamádhi elérésének egyik legközvetlenebb módja Isten szolgálata a négy jógaút által, és az Óm/Aum mantra vibrálása. (A 4 jóga út: 1. A bhakti jóga, az isteni szeretet jógája, 2. A karma jóga, megszabadulás a jó cselekedetek által, 3. A dzsnyána jóga, a bölcsesség jógája, 4. A rádzsa jóga, a jóga királyi útja, mely tartalmazza a hatha jóga módszereit és a meditáció legmagasabb szintjeit.)

Patandzsali szerint a tudat (csitta) három összetevőből áll: manasz, buddhi és ahamkár. A manasz/elme az érzékek által a külvilágból felvett benyomásoknak a regisztrálási képessége, az asztrál/érzelmi test tartozéka. A buddhi és az általa működő vivéka, vagyis a megkülönböztető képesség, amely osztályozza a benyomásokat, és válaszol azokra, a mentáltesthez tartozik. Az ahamkár az ego, amely összegyűjti, megszemélyesíti és viselkedési normaként elsajátítja ezeket a benyomásokat, és így az élet személyes megtapasztalását alkotja, sokszor helytelenül, mivel többnyire a sokgenerációs családi üzenetekből és epigén programokból áll össze.

Az indrija a lélekpont eszköze az igazi és érthető tudás érzékelésére

Az érzékszervek, vagyis az indriják visszavonása a külvilágtól szükséges ahhoz, hogy az érzékszervek és ezek szubtilis, vagyis magasabb dimenzióterekben található finomenergetikai részei a meditáció tárgya felé forduljanak. Az indrija azt jelenti, hogy az Indra istenséghez tartozó, Indrától adott, vagyis nem a fizikai testhez tartozó érzékelési eszköz, szerv, hanem a lélekhez, azaz finom energetikai „szerv”.  

Az indriják finomtesti tudása jóval túl van a szemnek, az orrnak, a nyelvnek, a fülnek és a bőrnek nevezett érzékszervek anatómia és pszichológiai szintű érzékelésén. Ez lenne a hatodik érzékszerv, ami persze nem létezik, hanem ez a kifinomodott, kitisztult érzékszervi tudatok érzékelését jelenti a magasabb dimenziókban, mely megelőzi a fizikai síkra ért ‒ vagy érkezni akaró ‒, durvább jelzéseket. Az indrija a lélek, az átmá eszköze az igazi és érthető tudás érzékelésére, a finomenergetikai érzékelésű, beavatott gyakorló számára.

Az öt elem, a föld, víz, tűz, levegő és tér-űr az indriják szféráján belül működik, és közvetlen kapcsolatban van az egyén érzékelési és cselekvési képességével, és abban a külső környezetben működik, amelyben élünk. Például a Számkhja-tanban a tér-űr-elem az a közvetítő, amelyen keresztül a hang terjed. A hangnak szüksége van a térben levegőre, az nem terjed a vákuumban. Így a tér-űr-elem ahogyan a torokcsakrához, a hang finomenergetikai elvéhez is kapcsolódik. Majd a hallás-indrija fogja fel a hangot, melynek a fizikai szerve a fül, és a beszélőszerveinken keresztül fejezzük ki azt, amely a cselekvő indriják szintjén a beszéd.

A meditáció és a jóga

Az indriják valójában szubtilis „szerveknek” tekinthetők. A manaszhoz/elméhez juttatják be a megismerő- vagy érzékelés-indriják az öt érzetminőség információit, és a manasz állítja őket össze egységes képpé. Majd ezt az egységesült információt kiértékeli a buddhi/értelem, és meghatározza arra a megfelelő választ, amely a cselekvő indriják által valósul meg a szubtilis szinten. Így a karmaindriják a cselekvés szubtilis szervei.    

Lehet olyan fázisa is a meditációnak, amikor már maguk az indriják sem számítanak, mert a meditáció tárgya már túl van az érzékelésnek ezen a szintjén. Ha például egy buddhaforma a meditáció tárgya, akkor ott a vizualizáció létrehozásakor még számítanak az érzékszervek, de ha maga a Paramátmá az ‒ mint kiterjedés nélküli, határtalan erejű fénypont ‒, akkor az már túl van az indriják világán. Ugyanis a beavatásokkal, így kitisztult érzékszervi tudatokkal rendelkező magas szintű gyakorló az egyéni lélekpontot egyenesen összeköti a Felsőlélek Fényével, ezzel még a maradék elhomályosulások is kitisztulnak, kimosódnak a kósháiból, vagyis az energiatesteiből.      

Van a pratjáhárának olyan értelmezése is, hogy az az érzékszervek és az indriják uralását, ellenőrzését jelenti. Itt a fizikai érzékszervekről is szó van, továbbá a finomenergetikai szintjükről, az indrijákról. Természetesen a kettő együtt van, csak az tudja elvonni az érzékszerveit a külső világtól, aki uralja azokat. Ez akkor történik meg, miután Élő Mester beavatásaival és sok gyakorlással a törekvő indriáit befolyásoló negatív érzelmei kitisztultak az asztráltestében és az ezzel összefüggésben lévő manaszban, továbbá a mentáltestében szintén kitisztultak a sokgenerációs üzenetek, átkok, ezzel tisztult a mentálteste és a buddhija, és főleg a kauzáltestében átminősültek, Fénnyel feltöltődtek a korábbi életekbeli visszahatásai.

Az érzékelés folyamata

Az atmát/egyéni lélekpontot tekintik a végső „érzékelőnek” vagy a „cselekvőnek”, és ehhez eszközökre van szüksége, hogy szert tegyen a tudásra. Ezek az eszközök a manasz/elme, a buddhi/értelem és az indriják/érzékszervek (buddhi-indriják és karmaindriják). Ha ezek az érzékelő eszközök hiányoznak vagy akadályozottak, akkor nincs érzékelés. Például korábbi életekbeli visszahatások következtében, amikor valaki nem akarta meghallani az Isteni Törvény/Tízparancsolat, vagyis a Dharma hangját, akkor ebben az életében zavar/betegség/sérülés keletkezhet a hallástudatában finomtesti szinten, illetve a hallószervében. Ha nem akarta meglátni az isteni szeretet Fényét, akkor a látástudata és fizikai szeme sérülhet ebben az életében.

Az érzékelés folyamata során elsőként az atmában/lélekpontban merül fel a megismerés, a megtapasztalás szándéka, vágya, amely aztán áttevődik a manaszba/elmébe. A továbbiakban a manasz az indriják finomtesti, majd fizikai szintjén kapcsolatban állva érzékeli az érzékelés tárgyát. A buddhi/értelem nélkül az illető nem képes megfelelően megítélni, megkülönböztetni (vivéka) a dolgot, tárgyat. A buddhi a tárgyat pontosan kiértékelve határozza meg az intelligens választ a beérkező információra, az annak megfelelő beszédre és a tettekre késztetve az egyént.

Amennyiben a gyakorló már a szamádhi alsó szintjét elérte, akkor átengedi magán az isteni akaratot, eggyé válik az isteni folyamattal, az egója feladása által. Ekkor mondják a jógik, hogy „nem én vagyok a cselekvő, a Legfelső a cselekvő (rajtam keresztül)”! Megvalósítását a több száz méteres éterteste mutatja, az átlagos 20 cm helyett, továbbá asztrálsíkon a csakráin kifelé áramló biofotonokkal tölti a világegyetemet, annak rezgésszintjét emelve, a föld, víz, tűz és levegő elemeken.

Fotó: Adobe Stock