Válaszol a humanisztikus asztrológus – Amikor megbénít a félelem

Rákos Péter
#asztrológia #humanisztikus asztrológia #lélek #test
A humanisztikus asztrológia a lélek nyelvén szól a lélekhez – ám ezt az üzenetet el is kell juttatni hozzá. Ehhez nyújt segítséget a humanisztikus asztrológia. Olyan eszközt és módszert kínál, amely képes lefordítani, értelmezni a horoszkóp sablonoktól mentes, megismételhetetlen, egyedi tartalmait. Hidat építeni lélek és elme, jobb és bal agyfélteke között, s nem utolsó sorban irányt és utat mutatni a Halak-Vízöntő korszakváltás világméretű krízisében.

Kedves Péter!

28 éves vagyok, nőtlen, Sopronban születtem, 18 éves korom óta Pesten élek. Mindig vonzott a filozófia és a vallás. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán diplomáztam, utána vallástörténetet hallgattam az ELTE-n. Évekig tanultam asztrológiát, naponta meditálok, húst már tíz éve nem eszem. Lényegében a szüleim tartanak el. Az utóbbi két évben számtalan munkaajánlatot kaptam, én azonban – félelemből – mindegyiket visszautasítottam. Hogy mitől félek, nem tudom. Ugyanígy tartok a kapcsolatoktól is, képtelen vagyok elköteleződni. Olyan vagyok, mint egy félbehagyott mondat, vesszővel a végén. Mindenki nagyon sokat vár tőlem, én pedig úgy érzem, nemhogy az elvárásokat, egyáltalán semmit sem vagyok képes teljesíteni.

Azt sem tudom, egyáltalán érthető-e, amiről panaszkodom. Félek, hogy becsavarodom vagy hogy teljesen elveszítem a kapcsolatomat a külvilággal. Legszívesebben egy fél évre/évre elmennék Nepálba egy kolostorba, csak nem tudom, valóban ezt az utat kell-e követnem. Előre is köszönöm, ha foglalkozik a horoszkópommal.

Z. András

Kedves András!

Levele alapján úgy tűnik, Ön nehezen kötődik a hétköznapi valósághoz, szívesebben időzik a gondolatok, az eszmék, a filozófia, a transzcendencia dimenzióiban. Ez önmagában még nem probléma. A gondot – láthatóan – az jelenti, hogy a mindennapi élet hívása és kihívása lépten-nyomon utoléri, s úgy érzi, annak is meg akar felelni. Akar, de nem tud. Belső erők küzdenek Önben, melyek eredménye a jelenlegi, látszólag megrekedt állapot. A humanisztikus asztrológia a problémák megoldásához analitikus úton közelít. Feltárja, hogy az egyetlen erővektorként jelentkező tünet vagy panasz hányféle, mekkora és merre mutató erővektor összegeként, eredőjeként jelenik meg az érzékelés, a tapasztalás szintjén. Az erővektorokat „énállapotoknak” nevezi, s karakterüket az asztrológia szakzsargonja segítségével írja körül. E szemléletben döntő jelentőségű, hogy az embert több, független belső erő által irányítottnak tekinti, mely erők hol vegyülve, hol pedig egymást váltva veszik birtokba a személyiség színpadát.

 

Az Ön horoszkópjában, kedves András, a Nappal együtt öt planéta áll a Nyilas jegyében, így e jegy által képviselt energiák igen nagy hangsúlyt kapnak az életében. A Nyilas alapmotivációja az értékképzés és az értékhez való felnövés. Ahogy a régiségkereskedő fáradhatatlanul gyűjti a múlt kincseit és teszi közszemlére boltjában, úgy gyűjt a Nyilas típus is eszméket, gondolatokat, művészi értékeket, vallási és filozófiai nézeteket. Ezeket ő is igyekszik összerendezni, és egyetlen — a saját testére szabott — értékformációvá alakítani, szintetizálni, s ezt a külvilágnak felmutatni. Olyan, mintha egy gömbhéjat alkotna önmaga köré az általa nagyrabecsült értékekből, s ez a héj folytonosan nő, tágul, ahogy új és új tartalmak épülnek belé. A humanisztikus asztrológia ezt a folyton növekvő, táguló gömbhéjat értékszférának nevezi.

 

 

A Nyilas típus alapkésztetése, hogy értékszférájához felnőjön, szinte teljesíthetetlen feladat elé állítja. Az én növekedését, érését, fejlődését egyrészt nem lehet sürgetni, másrészt az értékszféra állandó tágítása az elérendő célt is mind messzebb és messzebb tolja. E hősi versenyt a Nyilas saját magával, a maga által támasztott elvárásokkal vívja. A Nyilas hajlamos a hétköznapok apró-cseprő problémáit értéktelennek tekinteni és messze kerülni – idetartozhatnak a napi kenyérgondok és a munkahely „nyűge s nyilai”. Amennyiben értékrendjében fontos szerepet kapott a valláserkölcsi nevelés, gyakori, hogy a szexualitást is alantasnak ítéli, s ez igencsak megnehezíti egy tartalmas és őszinte partnerkapcsolat kialakítását.

Kedves András! A fenti leírásban bizonyára magára ismert, hiszen ez az énállapot, amelyik a személyiségét alapvetően dominálja. Elégedetlensége, gyökértelenségérzése azonban két másik tényezőből: a szintén énjelölő Ikrek aszcendenséből és Skorpió Holdjából fakad. Az Ikrek értékítélet-mentes nyitottsága, kíváncsisága, társaságigénye, valamint a Skorpió átélések iránti vonzalma, szexuális orientáltsága, s a jó és rossz megtapasztalása iránti szenvedélye nem kap semmilyen szerepet a személyiség színpadán. Mi tagadás, a Nyilas-énjétől nem is várható, hogy valaha is a rivalda közelébe engedi e rivális erőket, hiszen attól tart, minden, amit fáradságos munkával épített, egy csapásra dugába dől. Félelme nem is alaptalan; ám ha az eddig elnyomott szereplők nem puccsal, hanem a tudatos, felnőtt én által irányított „érdekegyeztetések” eredményeképpen kapják meg méltó szerepüket a személyiség színpadán, a világ egy csapásra – pozitív értelemben – nyomban megváltozik Önben és Ön körül. E korántsem rövid, türelmet és kitartást igénylő folyamathoz pedig feltétlenül keressen az önismeret és személyiségfejlesztés munkájában jártas pszichológust!

Foto: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Kínai horoszkóp – Szeptember

Kínai horoszkóp – Szeptember

A hónap állatjegye: szeptember 8-tól október 10-ig: Tűz-Kakas
Kínai horoszkóp – Július

Kínai horoszkóp – Július

A hónap állatjegye: július 07-től augusztus 08-ig: Fa-Kecske
Kínai horoszkóp- Június

Kínai horoszkóp- Június

A hónap állatjegye június 06-tól július 06-ig: Fa-Ló
Kínai horoszkóp – Május

Kínai horoszkóp – Május

A hónap állatjegye: május.05-től június 06-ig: Víz-Kígyó
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Gyógynövényismeret a kos jegyében

Gyógynövényismeret a kos jegyében

A gyógynövényekkel való gyógyításban fontos szerepet játszik a mitológia és az asztrológia szimbolikája. Ez az…
Válaszol a humanisztikus asztrológus – Önvád helyett valódi kapcsolatépítés

Válaszol a humanisztikus asztrológus – Önvád helyett valódi kapcsolatépítés

A humanisztikus asztrológia a lélek nyelvén szól a lélekhez – ám ezt az üzenetet el…
Válaszol az asztrológus – Áldozat szerep

Válaszol az asztrológus – Áldozat szerep

A humanisztikus asztrológia a lélek nyelvén szól a lélekhez – ám ezt az üzenetet el…
A Lazac (július 22. – augusztus 21.)

A Lazac (július 22. – augusztus 21.)

Az észak-amerikai indiánok élete mindig gyengéd, szoros kapcsolatban volt a környező világgal és gondolkodásmódjuk is…